Mindig azt, amink van. Honnan tudom, hogy mink van? Onnan, hogy foglalkozom magammal, magam megismerésével és nem söpröm szőnyeg alá a visszajelzéseket magamról. Meg szeretném érteni és ismerni magam. Az önismeret egy hosszú folyamat, ami először nehéz, majd egy idő után izgalmas, érdekes haladás belül. Mindenkinek szívből ajánlom. Önmagunk ismerete, ahogy szoktam mondani, csak egy kiindulási pont arról, hogy kik lettünk. Az viszont egy csodás lehetőség teremtő erőnk gyakorlására, hogy kivé szeretnénk válni. A kiinduló pont a rajt és a milyenné szeretnénk válni a cél. Ha elindulunk a rajtról, akkor: ha a célunk megmarad és nem változtatunk közben, biztosan be fogunk futni. Amennyiben viszont változtatunk az aktuális célon, akkor egy újabb célt tűzünk ki magunk számára, ami elfordít az eddigi célunktól. Amennyiben ezt sűrűn tesszük, azt fogjuk megélni, hogy fölöslegesen tűzünk ki célokat, mert úgysem tudjuk elérni. Ilyenkor a kitartás elmegy. Ha célunkat úgy hozzuk létre, hogy a realitása nagy, akkor gyorsan el fogjuk érni és hinni fogunk abban, hogy érdemes célokat kitűzni. Ha úgy hozzuk létre célunkat, hogy irreális, akkor vagy nagyon állhatatosnak kell lennünk és végtelenül kitartónak vagy összeomlunk a cél előtt, hogy: lehetetlen. Ezért fontos az önismeret, hogy magunkhoz képest tűzzünk ki először célokat. Sokszor szüleink sem ismernek minket, csak szeretnék, ha ügyesek, okosak, szépek lennénk. Pont ezért sokszor ők helyeznek olyan célokat elénk, amihez még nincs elég alapunk. Valóban lehet bárki orvos, csak előtte meg kell tanulni a kémiát és a biológiát tökéletesen. Aki nem méri fel a gyermeke kvalitásait, árt neki. Valóban fontos a hit. Legyen hitünk, hogy képes lesz rá, de a hit ha nincs ismeretünk, csak vak hit. A vak hit pedig sérüléseket okoz. A gyermek hite vak. A felnőtt hite pedig reális kell, hogy legyen. Sokszor nem mérjük fel saját magunk tudását, ezért nem vagyunk igazán felnőttek. Ez az önismerethiány. Amikor gyermekeink születnek vagy a barátainknak, családtagjainknak akarunk segíteni, ott derül ki valójában számunkra, hogy mit is tudunk. Nem elég a hit ahhoz, hogy segítsünk, mert mindabból adunk, akik vagyunk. A hitünk csak hozzákapcsolódik a tudásunkhoz. Olyan ez, mint amikor vizsgázunk, de nem tanultunk semmit. Akkor a semmihez fog hozzákapcsolódni a hit. A semmi a mínusz 4, a hit a plusz 1 és ez együtt sajnos még mínuszt jelent, tehát így nem sikerülhet a vizsga. Ha segíteni akarsz gyermekeidnek, barátaidnak, ismerőseidnek, ismerd meg előbb magad és utána adj. Az adás csodálatos. Csodálatos érezni, hogy tudunk segíteni. Csodálatos érezni azt, hogy adunk, de vajon mit adunk? Mindent, ami mi vagyunk. Számunkra ez is önismeret. Ha békés, nyugodt, higgadt ember vagy, akkor: ha akarsz, ha nem, abból adsz. Ha feszült, hisztis, bántó ember vagy, akkor a legnagyobb jószándékkal is csak ebből tudsz adni. Abból, ami vagy és ennek lesz egy eredménye, ami neked segít szembesülni azzal, hogy ki vagy. Ha tetszik, amit adsz, akkor elfogadod magad. Ha nem tetszik az, amit adtál, amit teremtettél, akkor változz. Változz, mert ha nem változol, akkor legközelebb is azt tudod adni: azt, ami vagy. A gyermeked is hisztis vagy akár bántó lesz. A gyermeked vagy a szüleid, akiknek felnőttként adsz, szomorúak vagy bántók lesznek. A környezeted összevissza lesz, ha magadat megismerve nyitott leszel és megérted, hogy minden zűr körülötted és minden béke körülötted, belőled fakad. Aki egyedül él, annak csak magával kell foglalkoznia. Magát kell alakítania, változtatnia, hogy összehangolódjon a környezettel, ahol jól érezné magát. Ha társad van, akkor együtt teremtetek, együtt hoztok létre valamit. Együtt a közös energiátokból, a közös szeretetekből vagy a közös panaszkodásaitokból, sőt egymás bántásából is. Ismerkedjetek meg azzal, hogy milyen dolgokat hozunk létre, egymás vagy mások bántásából. Amikor bántok valakit, akkor bántó energia megy belőlem ki. Mindig teremtünk. Először a tárgyaink fogadják be ezeket az energiákat. Mindig a legalacsonyabb rendűnek kell magába fogadni azt, ami alacsony rendű energia: pl. elromlik belőle a kazán. Azután, ha már a tárgyaink telítődnek, akkor növényeink fogadják be a bántást és elhervadnak, meghalnak tőle. Később állataink betegednek meg és ha nem tanultunk belőle, akkor muszáj befogadni a belőlünk kiáramló energiát párunknak vagy gyermekeinknek is. Ezért jó, ha tudjuk, mi van bennünk. Minél több sejtünk van, annál kevésbé árt nekünk egy bántás. Eltároljuk egyik sejtünkben és a többiből igyekszünk helyreállítani. Amikor kevés sejttel rendelkezünk, kicsik vagyunk, akkor könnyebben betegszünk meg. Minél több sejtünk van, annál jobban tudjuk megvédeni magunkat. A sejtek mindig újjá születnek bennünk. Az újak mindig a meglévőkhöz képest lesznek valamilyenek, a meglévő sejtek átlagához képest. Egy jó állapotú testet 7 év alat, hét év folyamatos bántásával teljesen tönkre lehet tenni, és egy rossz állapotú testet hét év folyamatos áldásával, dicsérésével, szeretésével, tökéletessé lehet tenni. Abból, amik vagyunk, néha bántunk, néha kedvesen szeretünk. Ebből hozzuk létre gyermekeinket, kapcsolatainkat, életkörülményeinket: abból, amik vagyunk. Ha tetszik, akkor elérjük a legnagyobb örömöt, ha viszont nem tetszik, akkor vagy változtatunk rajta vagy elfogadjuk azt, amik vagyunk. Ha elfogadjuk azt, amik vagyunk, akkor vélhetően sokan el fognak húzni mellettünk azok, akik változtatni akarnak magukon. Ők haladni fognak. Ez minket is katalizálhat a változás és a haladás felé vagy féltékennyé is tehet minket. Amikor féltékenyek vagyunk, akkor azt látjuk, hogy másnak jobb. Másnak, aki talán kevésbé volt okos vagy szép, nehezebben indult az élete, mégis jobb életet hozott létre. Itt még mindig elgondolkozhatunk, hogy kérjünk-e segítséget attól, aki előttünk halad, de sajnos a féltékenység már gőgössé tesz minket. Itt már nehezen kérünk, hiszen kicsit meg kellene alázkodnunk: olyan embertől kellene segítséget kérnünk, akit régen esetleg kinevettünk, de mindenképpen magunkat többnek gondoltuk. Amikor nem kérünk segítséget és a többiek tovább haladnak, iriggyé válunk. Iriggyé, ami már nem fordítható meg. Ahhoz olyan mértékű önismeret, önfeladás és önmagunk átalakítása kell, amihez nagyon kevesek éreznek erőt. Az irigység előszobája a gyilkosságnak. Amikor már nem tudjuk nézni, hogy mennyivel jobb a másiknak, megöljük. Minden harc ebből fakad. Sokkal jobb a másiknak. Ezért harcolnak országok, családok, barátok is egymással. Azért, mert valaki nagyon elhúzott a másikhoz képest. Azért, mert túl gyorsan, túl nagyot lépett vagy a környezet nem vette észre a változást és a környezet csak lassan reagált.

Magadhoz képest haladj. Mindig lesznek olyanok, akik nem tartanak veled, de mindig lesznek előtted is emberek, lehetőségek. Ahhoz, hogy nagyot alakíts magadon, nagyon sokat kell tanulnod önmagad átalakítása végett. Ezt az irigyeid sohasem fogják elismerni, csak azt fogják jelezni, hogy nem előnyödre változtál. Azért, mert a hierarchia megváltozott. Ha mögötte voltál és elé kerültél, akkor sérült a ego. Az ego is tud harcolni, de az ego úgy akarja visszaszerezni a „hatalmat”, hogy lenyom. Ezek a harcok vezetnek háborúhoz. A háború nem csak az országok között zajlik, hanem családokon belül is. Erről írok legközelebb.