Manapság a türelem a legkevesebb társadalmunkban. Vajon miért alakult ez ki? Vajon minek az eredményeképpen akarunk mindent azonnal? Miért nem tudunk várni?

Minden problémának az alapja a hiány. Valami hiányzik az életünkből, ráadásul másnak az, ami nekünk fontos, már megvan. Van, ami hiányzik és mindent meg kell tennünk azért, hogy megkapjuk. Igen ám, de ha valami hiányzik és minden energiánkkal arra koncentrálunk, hogy megkapjuk azt, akkor másra már nem marad energia, idő: így lehet,  hogy megszerezzük azt, ami hiányzott, de a többieknek közben már egy másik valami válik elérhetővé, amit akkor konstatálok, amikor nekem végre meglett, amikre vágytam. Meglett és látom, hogy most egy másik valamivel maradtam le. Ezek a terhek azok, amik türelmetlenné tesznek minket. A türelmetlenség pedig hajt. Még valamit meg kell szereznem, nem maradhatok le még jobban. Fel kell állnom, hogy nehogy lássák a hiányaimat, ezért bármit, amit szeretnék, azt azonnal akarom. Aki azonnal akar eljutni a vezetői pozícióba úgy, hogy nem tud, az szenvedni fog, ha valahogy mégis bejuttatják oda. Bejutni, vezetővé válni: ha van ismeretséged, nem nehéz. Megtartani a pozíciót viszont már más kérdés. Ott már teljesíteni kell. Ott már valamit bizonyítani kell. A bizonyítás pedig már saját teljesítményünktől fog függeni. Ha nem tudunk bizonyítani, akkor elbocsájtanak bennünket, akár munkahelyről, akár párkapcsolatról legyen szó. Ha nem tudunk bizonyítani, akkor vagy megtanuljuk a háttérben, amit nem tudtunk és meg fogjuk oldani a feladatot vagy csalunk. Eljátsszuk, hogy urai vagyunk a helyzetnek. Eljátsszuk, hogy mi vagyunk az, akit kerestek, mi vagyunk a tökéletes jelölt, a tökéletes pár. Mit is jelent játszani? Azt, hogy valamilyen szerepet élünk át. Valamit, ami nem önmagunk, amiben mások lettünk vagy lehettünk. Ha egy színészt megkérdezünk, azt fogja mondani, hogy játszani jó. De játszani akkor, amikor a valóságot, önmagunkat szeretnénk megélni, akkor nem jó. Mindenki, aki játszik: szerepel. Te szeretnél valakivel együtt élni, aki szerepel? Szeretnél együtt dolgozni valakivel, aki csak eljátssza, hogy valamit tud? Eljátssza, hogy ki ő? Ha igen, akkor te is benne vagy a játékban és te is szerepelni, játszani fogsz. Ha nem, akkor nem fogsz tudni együtt élni vagy együtt dolgozni valakivel, aki nem őszinte. Az őszinteség, az igazság, ami a kőszikla. A kősziklára lehet építeni, homokra, hazugságra viszont nem. Társadalmunk legnagyobb problémája az őszinteség hiánya, ami nem is mindig abból fakad, hogy csalni akarunk, hanem inkább önmagunk nem ismeréséből. Van, amikor mi magunk is elhisszük, hogy olyanok vagyunk, mint amikor a szerepeinket játsszuk. Elhisszük, hogy okosabbak, bölcsebbek, szebbek vagyunk. Minél inkább csak hiszünk valamit magunkról, annál inkább fog segíteni a környezetünk, aki láttatja velünk a hamisságot. Mindenki tükröt fog tartani számunkra, amelybe bele kell néznünk. Mindig abba a tükörbe fogunk belenézni, amelyet el tudunk fogadni. Ha túl hirtelen szembesítenek minket valamely olyan tulajdonságommal, amit még nem akarok észrevenni, akkor sajnos még nem fogok belenézni a tükörbe. Ha nem veszem észre hiányoságaimat, akkor nem fogok tudni változtatni rajta. Miután ez is társadalmi probléma, hogy ne bántsuk meg a másikat, nem akarjuk megsérteni, ezért úgy fogadjuk el őt, ahogy van: emiatt sajnos elhitetjük sok emberrel, hogy tökéletesek. A tökéletesség elhitetése vezet a nárcizmushoz. A nárcisztikus ember nem gondolja, hogy neki bármi problémája lehet, bármilyen hiányossága lehet, hiszen mindenki csodálta eddig, mindenki dícsérte és nem gondolta, hogy bármi problémája lehet. Sok oka van annak, hogy meggondolatlanul dícsérünk valakit vagy valakiket. Ha például bántó az illető és azt vesszük észre, hogy ha mindent úgy teszünk, ahogy a másik szeretné, akkor nem bánt. Ez a mi gyengeségünk jele, viszont ezzel csak erőt adunk a másiknak, aki nagyobb erővel tud elnyomni legközelebb. Minél tovább tápláljuk őt, ő annál erősebb, magabiztosabb lesz, mi pedig annál gyengébbek leszünk. Amikor annyira elgyengülünk, hogy már muszáj változtatni a felálláson, akkor viszont mi már nem tudjuk szembesíteni az általunk Istennek kikiáltott személyt a hiányosságaival. Viszont amit mi rontottunk el, azt nekünk kell helyrehozni. Lehet úgy is nárcisztikussá tenni egy embert, hogy elhitetjük vele, hogy ő a legkedvesebb, legszebb, legaranyosabb személy. Miért tesszük ezt? Azért, mert megsajnáljuk. Megsajnáljuk, mert valami hiányzik az életéből. Valami, ami nekünk megvan: ezért valamilyen módon kompenzálni szeretnénk neki. Te vagy a legszebb, a legaranyosabb személy, akit valaha ismertem, stb. Akkor valószínűleg ott komolyan is gondoljuk, amit mondunk, majd amikor szembesülünk azzal, hogy például kibeszél vagy bánt, akkor megdöbbenünk és úgy érezzük, kígyót melengettünk. Az is a mi hibánk, hiszen elhitettük vele, hogy jó ember. A mi feladatunk feltárni a valóságot, de ahhoz a kapcsolat biztosan sérül. Mivel segítünk vajon jobban? Azzal, ha valakiről elhitetjük a hamisságot, hogy tökéletes vagy azzal, ha feltárjuk valaki hiányosságát. Jó kérdés. Aki szeretné tudni a hibáit, az kérdez: az az ember változni akar. Neki segítség az, ha szembesítést kap. Aki viszont nem kérdez, az jól érzi magát a bőrében és nem akar változni. Ha nem akar változni és te szembesíted őt, akkor te leszel az ördög maga az ő szemében, tehát lehet segíteni a tükörrel és lehet borzasztóan ártani is. A tükörbe belenézni sokkal könnyeb, ha én már akarom tudni a hiányosságaimat. Nyilván azért akarom tudni, mert felmértem, hogy változásra van szükségem. Amikor viszont még nem akarok felnőni, nem akarom látni az igazságot, akkor szembe kell néznem azzal, hogy sokan fognak elhaladni mellettem. Haladni csak az igazságban tudunk. Amikor játsszunk, akkor nem vagyunk a jelenünkben, ahonnan teremtünk, nem vagyunk a valóságunkban. Aki játszik, annak az életében csak csalással vagy egy másik ember kihasználásával történik haladás. Gondold végig, hogy mit teremtettél önállóan. Mit hoztál létre saját magad, egyedül. Amit egyedül hoztál létre, abban jelen voltál, az a te eredményed, az önmagad. Az önmagad lehet nagyon sok minden. Lehet egy önazonos párkapcsolat, egy békés élet, család, vagyon, presztízs: bármi, amiben jelen voltál. Amit kaptál teljesítmény nélkül, az nem a te teremtésed. A teljesítményt kell értékelni! Az lehet a szeretet, amit megfejlesztettél szüleidhez képest vagy lehet egy sporteredmény, amiben fölé emelkedtél a többieknek vagy okosabbá, értelmesebbé váltál. Bármi lehet, amibe te tettél, de az nem teljesítmény, ha a hozott lehetőségeidet éled. Ha szép lettél, akkor dolgozz azon, hogy megtartsd vagy legyél szebb. Ha okossá váltál szüleid genetikája által, akkor legyél még okosabb, tanulj tovább, mint ahogy szüleid tanultak, élvezd a saját teljesítményedet. Ha kedvesebb lettél, mint szüleid, akkor te már hozzátettél ahhoz, amit kaptál. Jól sáfárkodtál, ezért nem fogják azt mondani, hogy korai volt a dicséret. A korai és túlzó dicséretek állítanak meg minket. A túl korán leszedett gyümölcs még nem tartalmazza mindazt, amit az érett gyümölcs. Csak ott alakul ki a gyümölcsben is a vitamin, amikor az utolsó percig megérik a napon. Ez okozza számára az érettséget. Mi pedig már 16-17 éves gyermekeinknek befejezzük a nevelését, azért mert kamasz lett és nem fogad el tőlünk már semmit. Túl korai a lezárása, túl keveset tud még, ezért ő fog szenvedni egy életen keresztül, mert ha mi elhitetjük vele, hogy felnőtt: akkor ha elhiszi, úgy akar élni. Úgy, hogy nem ismeri a felnőtt játékszabályokat. Úgy, hogy nem tudja mit jelent a felnőttség, ezért egész életében kapni akar. Aki csak kapni akar, az még gyermek. Erről írok legközelebb.