Az alapigazságok már megállnak, de azok az igazságok, amelyek még nem lettek tökéletesen igazak, azok mozognak. Ugyanúgy, mint hitrendszerünk. A hitrendszerünknek van egy olyan sajátossága, hogy alakítható, felülírható. Erre legjobb példa a gyermek, aki elhisz valamit, majd ugyanilyen lendülettel elhisz valami mást, ami felülírja azt az igazságot. Mi miért nem vagyunk olyanok, mint a gyermekek? Mi miért nem tudjuk felülírni aktuális tudásunkat? Mert megmerevedtünk. Bekötöttek izmaink, és ellazulásra is ritkán leszünk képesek. A merevség akaratossá tesz minket. Vannak olyan gyerekek, akik korán merevek és akaratosak már. Ők a szüleik örökségét hordozzák. Ha egy test merev, akkor a következő generációban is megjelenik a testi merevség. Ha egy test úgy merev, hogy a gyermek apja vagy anyja merev csak, akkor még van esélye a gyermeknek kilazulni. Ha apám és anyám is hordozzák testként a merevséget, akkor csak úgy tudok megszületni, hogy én is merev vagyok. Ha merev vagyok, akkor arra kell életem elején leginkább energiát fordítanom, hogy hogyan lazulhatnék ki. A sport például segít. Azok a sportok, amelyek a lazítást hivatottak képviselni. De otthon szüleim merevségét továbbra is érzékelni fogom. Ha nem sikerül teljesen ellazítani magam a sport lazító változatával, akkor kicsit lazább leszek, majd otthon a szüleim merevsége és a környezetem merevsége, illetve lazasága fog hatni rám. Ha viszont teljesen kilazultam, akkor már nem hatnak rám. Nem tudnak változtatni rajtam – negatív értelemben. Mindenben, ami alkot minket, így gondolkodj: Örököltem valamit – lazaságot, hitet, erőt, békétlenséget, igazságérzetet, energiákat stb. Ezek jók és rosszak – a mostani társadalmi elvárásokhoz képest. Ha felmérem az örökségemet, akkor tudom, hogy honnan indultam – ki vagyok én. Viszont ez nem kell hogy determináljon, miután az élet célja az, hogy tökéletesedünk. Ha nem tudom, hogy tökéletlen is vagyok valamiben, akkor azon nem akarok változtatni. Ha viszont tudom, akkor szívesen kezdek változtatni magamon. Az egyetlen nehézsége ennek, hogy fel kell mérni szüleim tudását, és ahhoz képest kell változtatni magamon. Ahhoz képest, hogy ők mit tudnak, és ahhoz képest, hogy é mit szeretnék tudni, kell a változásokat megvalósítani magamban. Szüleim tanultak vagy nem tanultak. Hittek vagy nem hittek. Szerettek vagy nem szerettek és így tovább. A mai kor társadalma vetít. Vetít magára valamit, hogy többnek látszódjon. Ilyenkor gyermekeink is elhiszik a környezetünkkel együtt, hogy többek vagyunk, mint valójában. Azért fontos ez, mert sokáig szüleink a minták számunkra. Sokáig jó és fontos, hogy szüleink után haladjunk. Ha szüleink tiszták és egyenesek, akkor a mi életünk pont ennek a folytatása, és gyönyörű, tiszta egyenes ívben indulunk el. Ha szüleink viszont csak mutatják, hogy tiszták és egyenesek, akkor mi egyszer csak – a szüleink útján haladva – hazudni fogunk. Amikor hazudni kezd egy gyerek, akkor a szülei után halad. Lehet, hogy te már szülőként kijöttél az alagútból, és nem akarsz hazudni, de vagy szülőtársad hazudik még vagy te, csak nem veszed észre, és gyermeked hazugsága által kell önmagadba nézned, hiszen sehonnan máshonnan nincs alapja a hazugságának, mint belőletek. Ha ti kiegyenesedtek, és ezt mutatjátok számára, akkor a világ hazugsága sem fog hatni rá. Nem fognak elkutyulódni, hazuggá és törtetővé válni, de ez a mi felelősségünk. A felelősségünk, amelyet nem tolhatunk másra, nem tolhatjuk gyermekünkre, mert mi nem tudtuk átadni jól számára az alapokat. Az igazság fontos, mint ahogy minden igaz energia segít egy társadalom kiegyenesedésében. Ha mi egyének foglalkozunk magunkkal, akkor innen kell elindulnunk, hogy mi hibázunk-e vagy tökéletesek vagyunk. Ha hibáztunk, akkor minket is ér atrocitás. Úgy viselkednek velünk, ahogy mi viselkedtünk másokkal.  KARMA ez. A karma azt jelenti, hogy valakinek adtam valamit, és Ő visszaadja számomra. Ha viszont mi nem is vesszük észre, hogy bántottunk másokat azzal, hogy megnyilvánultunk felé haraggal, dühöngéssel vagy arroganciával, akkor mi – amikor felénk nyilvánulnak meg így – tanuljunk. Azért kapjuk vissza, hogy tanuljunk. Ha nekünk fáj, akkor nekik is fájt. Tanulj belőle, és ne tedd újra és újra, mert csak harc sül ki belőle. Minél okosabb valaki, annál gyorsabban tanul. Minél butább valaki, annál tovább áll ki saját vélt igazságáért. Ez a bemerevedés útja. Nekem ne mondja meg senki! Hogy fogsz akkor tanulni? Ki fog akkor téged helyreigazítani? Kinek hiszel? Senkinek. A senkinek sem hiszek útja – nagyon magányossá fog tenni. Aki magányos, az pedig bezárkózik, hogy ne bántsák. Minél zártabb vagy, annál magányosabb leszel, és senki sem tanít vagy tölt. Elbutulsz. Ez az időskori demencia. Bezáródás. Minél zártabbak az emberek, annál butábbak. Minél butábbak, annál inkább harcolnak saját igazukért, és minél inkább harcolnak saját igazukért, annál fáradtabbak lesznek. Annál kimerültebbek lesznek, és egy idő után végelgyengülésben halnak meg.

Sokféle út vezet a halálhoz. A halálnak különböző fajtái vannak. Vannak szenvedős halálok és vannak könnyű halálok. Ha már meghalunk, akkor inkább könnyű legyen. Ha könnyű halált szeretnél, akkor már életed során is elgyengülsz. Ha pedig kemény halált tervezel, akkor ahhoz, sok erő kell. Minek az erő a halálhoz? Azért, hogy szembesülj azzal, hogy van erőd. Erre fogsz rálátni közben. Ha van erőd, akkor fordulj vissza az életbe. Ahhoz viszont érteni kell azokat az igazságokat, hogy az élethez azoknak van joga, akik tanulni szeretnének vagy haladni, vagy fejlődni. Pusztán azért, hogy létezz, nincs jogod az élethez. A létezés például az, amikor semmit nem adsz, és senkitől nem fogadsz el semmit, csak vagy. Ez a társadalom számára kolonc. Kolonc, amit próbálunk húzni magunk után. Régen sohasem vált senki kolonccá. Mindig tudták az emberek, hogy az élet értelme a tanulás, a haladás és a fejlődés. Most nem. Most nemcsak koloncaink vannak, akiktől nem tudunk haladni, hanem még rosszabbak is. A még rosszabb az az, amikor valaki úgy gondolja, hogy mindent jobban tud másoknál, és vezet. Ha valaki olyan vezet téged, aki nem tud annyit, mint te, akkor elindulsz lefelé a lejtőn. Csupa probléma történik veled. Veled és az egész családoddal, aki hisz neked. Miért fogadtál el olyan tanító igazságát, amely kevesebb volt a tiédnél? Azért, mert nem voltál tisztában a magad tudásával. Miért? Mert szüleid sem voltak tisztában tudásukkal, és ők is elfogadtak másoktól olyan tudásokat, amelyek kevesebbé tették őket. Haladtál az ő útjukon. Ne haladj tovább rajta, ha rá jössz, hogy nem jó! Tanulj belőle, és haladj olyan emberek útján, akik élete minta számodra!

A minták nem mindig könnyűek. Vannak emberek, akik közel lesznek hozzád. Az Ő örömüket be tudod fogadni. Azokét viszont, akik sokkal előrébb vannak, azokét még nem tudod befogadni. Honnan fogod tudni ezt, hogy hol tartanak hozzád képest? Onnan, hogy tudsz örülni sikereiknek, előrejutásuknak, örömeiknek, vagy nem. Ha féltékeny vagy valamiben barátaidra valamiért, akkor te abban a területben jóval alattuk vagy. Akkor keress olyan embereket, akik nem olyan gazdagok, nem annyira születnek gyermekeik, vagy nem annyira boldogok! Ez mutatja meg, hogy hol tartasz. Ha féltékeny vagy főnököd vagyonára, akkor még nem tartasz ott. Akkor olyan társadalmi körből válassz barátokat, akik szintén megközelítőleg ott tartanak, ahol ti! Megközelítőleg. Ez a kulcs. A megközelítő, az nem teljesen megegyező. Azért fontos ez, hogy legyen mit tanulni. Ha valamiben jobb vagy, mint barátaid, akkor ott te taníthatsz. Ha viszont barátaid jobbak valamiben nálad, akkor te ott tanulhatsz. Így húzzák az emberek egymást fölfelé, csak a megfelelő társaságot – amely hozzád való – kell megtalálnod.

Itt jön a probléma. Az emberek többet mutatnak magukból. Ha többet mutatsz magadból, akkor egy olyan társadalmi réteggel fogsz találkozni, aki szintén többet fog magából mutatni, és hiába próbáltok tanulni egymástól, nem fog sikerülni. Annyira nem, hogy mérgesek lesztek egymásra. Ha igazságot szeretnél, akkor onnan kell indulni, hogy én miben vagyok jó és miben nem. Barátainkat, társainkat ez alapján válasszuk ki! Mindenki képes barátokat találni, csak a hozzá képest megfelelő „kasztban” kell keresgélnie. Ha nincs önismeret – és többet mutatsz magadból –, akkor ideig-óráig be tudsz kerülni egy társaságba, baráti körbe; de ki fognak lökni magukból, ha nem adsz, csak kérsz. Ha pedig olyat akarsz adni, ami nem igazság, akkor le fognak fülelni, és egyszer csak szembesülnöd kell saját igazságoddal. Mindannyian tanulunk, ha élünk. Azt kívánom nektek, hogy kellő önismeret után, találjátok meg a csoportot, ahová tartoztok – ott tanuljatok, tanítsatok, és haladjatok együtt tovább, a minél nagyobb tudások felé. Ez fogja gyermeked számára az alapot képezni. Ez fogja számotokra az igazságot megteremteni, és ez fogja számotokra életeteket széppé tenni. Minden jót hozzá.