Minden tudásnak megvan a maga helye. Aktualizálni kell a mai kor társadalmához. Én értem, hogy fontos értékeket képviselt Ady, sőt Balassi Bálint is, de az– az akkori kor társadalmához született segélykiáltás volt. Ma meg más fontos hiány bepótlásával haladunk előrébb. Segítsünk abban politikusainknak, hogy jelezzük az aktuális problémákat. Ez nem lázadás, hanem rávezetés arra, hogy mire van szükségünk. Így, hogy nem tudják ezt politikusaink, így összevissza tesznek, és nem tesznek értünk. Segítsünk nekik! Juttassuk el információinkat hozzájuk! Juttassuk el úgy, hogy tegyük magunkat fontossá, hitelessé. Tegyük magunkat vezetővé! Ez minden szempontból megtérül. Gondolj bele: ha nálad van egy tudása annak, hogy hogyan mászik ki az ország a gödörből, akkor azt át kell adnod! Téged nyomni fog, ők meg hiába keresik máshol, mert nálad van elrejtve. Ha nálad van elrejtve, akkor úgy soha sem fogod tudni átadni, hogy otthon hőbörögsz, hogy úgy kéne csinálni, hogy… Ez nem old meg semmit. Viszont, ha fontossá teszed magad, akkor eljutsz oda társadalmilag, hogy meghallgatnak. Ha meghallgatnak, akkor elértél valamit az életben, ami neked és családodnak előremenetel. Ezért mondtam, hogy mindenkinek jó. Azzal, hogy elértél valamit, hitelessé tetted magad, tehát felnőttél. Ugye tudjuk, hogy itt vagyunk elakadva. A felnőtté válásban. Ha egy társadalom halad előre, akkor felnőtt. Ha nem halad, akkor még nem nőtt fel –nem érzi súlyát annak, hogy be kell szállnia tevőlegesen a tudásával a társadalomért, az egészért. Ha pedig érzi ennek a súlyát, akkor muszáj elindulnia, mert az aktuális tudása hajtani fogja. Minden tudás hajt valami felé. Hozzá szeretném tenni azt ahhoz, ami van. Az viszont, ami új, meg fogja változtatni azt, ami van. Miért baj ez? Félünk a változástól? Miért? Mert akkor elveszíthetjük hatalmunkat? Igen, elveszíthetjük hatalmunkat, ha átadjuk a jogart, de annak felelőssége sem terhel tovább minket, hogy úgy vezetünk, hogy nem látunk. Valójában a hatalmat fenn lehet tartani úgy, ha haladni szeretnénk. Akkor viszont a régi – még ha általunk születtek is – törvényeket újra kell gondolni és írni. Azt jelenti, hogy a régiek elmúlnak, és íme, újjá lesz minden. Ez nem baj. De a régiek, nem csak Jézus idejéből múlhatnak el. A régiek lehetnek aktualitásukat vesztettek tegnapról is, sőt a mai is lehet holnap már nem aktuális. Miért félünk kimondani azt, hogy amit tegnap hittünk vagy igaznak gondoltunk– arra jobban ráfókuszálva– ma már nem így gondoljuk? Miért félünk megváltoztatni gondolatmenetünket, hogy jött egy új gondolat, ami jobb, mint a tegnapi? Azért, mert nem leszünk hitelesek. Azért, mert csapongónak gondolnak minket. Azért, mert csapongó, nem kiforrott személyiséget takar ez számukra. Én pedig azt mondom, hogy rugalmasak lettünk. Hajlandóak vagyunk változni, és hajlandóak vagyunk – akár saját átalakult döntéseink által – megváltoztatni egy nemzet berögzült tudásait. Ehhez valakinek meg kell születni, aki azt mondja, hogy képes vagyok felülírni a tegnap aktualitását is. Ehhez minden spirituális ember egy új királyt vár. A királyság – a kiegyenesedés csúcsa. A csúcsra pedig úgy jutunk el, hogy felmérjük, hogy hol tartunk, és elindulunk felfelé. A felfelé haladás kapcsán, megismerjünk önmagunk tulajdonságait, és megpróbáljuk kiigazítani. Úgy tudjuk ezt megtenni, hogy beszélünk emberekkel, akik egy más szemszögből nézik a világot. Máshonnan látják, és ezáltal változunk. Minél többet változunk, annál igazabbak leszünk.

Egy piramison, ha lentről indulsz el fölfelé, akkor vertikálisan úgy haladsz, hogy előtte a horizontális haladást megérted. Mindenkit, akivel egy szinten vagy a piramisodon, meg kell ismerni és érteni. Ez nem azt jelenti, hogy minden embernek öribarátjának kell lenned, de azt igenis jelenti, hogy értened, értelmezned kell őt. Ha sikerül, akkor feljebb ugrasz egy szinttel a piramisodon. Ott újabb emberek és újabb nézőpontok lesznek. Őket is meg kell ismerned, és be kell építened a te új álláspontodat is az ő valóságukba. Így haladsz fölfelé, és minden tanulásodat át kell adnod azon a szinten, ahol vagy, hogy továbbmehess egy újabb tanulásra, egy újabb szintre, és ott újra megtanítsd azt, ami vagy. Csoda ez, de érthető is egyben. A csodák pedig addig csodák, amíg értelmezhetetlenek. Azután pedig természetessé válnak. A természetest pedig nem hívjuk csodának. Ahogy haladunk fölfelé a piramison, egyre kevesebb emberrel kell megosztani az alapigazságainkat, mert nekik az már megvan. Egyre kevesebbet kell tanítanunk, mert ők azt már tudják, és ahogy elérünk valaminek a tetejére, ott mindig tanítunk. Azt, amit tudunk. Azt, amit addig – míg fölfelé haladtunk – megtanultunk. Egy idő után elérkezünk oda, hogy olyan normák között élhetünk emberileg, ahogy szeretnénk. Ez a fölfelé haladás szépsége. Ha megálmodtál egy szebb jövőt magadnak, akkor csak be kell lépned abba a társadalmi körbe, ahol az a valóság, amit szeretnél. Nem neked kell létrehozni az újat egyelőre, hanem lépj be oda, amire vágysz! Belépni egy újabb kasztba, egy újabb szintre a piramisodon úgy tudsz, ha megérted azokat a törvényeket, amik az ott élőkre vonatkoznak. Ha jó körülményeket akarsz, akkor dolgoznod kell, hogy elérd. Ha nem elég a fizetésed, akkor tanulnod kell, hogy olyan munkát kapj, amely nagy fizetéssel jár. Ha nem elég a kitartásod, akkor sportolj, és tanulj meg küzdeni, ami segít majd elvégezni a sulit, amit kitűztél magad számára, és segít bekerülni abba a közegbe, ahol a többiek is elvégezték a sulit. Ha elvégezted a sulit, akkor kezdj egy olyan munkát keresni, amely méltó hozzád. Bárki elérhet bármit, bármikor. Nincsenek határok. Az USA-ban millióan tanulnak felnőttként egyetemen is. Itt miért nem? Miért nem tanulhatunk felnőttként is? Miért van maximálva egyes egyetemeken a korhatár? Ez bezár minket és determinál.

Igen, értem azt, hogy valaki ne tanuljon orvosnak 35 éves kora után, mert 6 év egyetem és 2, 3, 5 év rezidensképzés után éri el a célját. De mi van akkor, ha akkor értette meg azt, hogy mi szeretne lenni? Mi van akkor, ha 40 évesen jövünk rá? Semmi. A nyugati államokban semmi. Tanulj! Ahhoz viszont pénz kell. Az viszont motiváljon minket, hogy elő kell teremteni a pénzt a tanulásunkhoz. Ha egy felnőtt megérett a tanulásra, akkor úgyválik felnőtté, hogy annak a terhét, hogy ő most tanulni szeretne, nem helyezheti másra. Nem mondhatja párjának, hogy én most tanulok; te pedig keresd meg a pénzt, hogy eltarts minket. Ezt egy gyerek kérheti maximum szüleitől. Nem mondhatja a felnőtt azt sem, hogy nem dolgozom, ha felnőttként él. Nem mondhatom, hogy nem keresek munkát, mert felelőssé váltam azokért, akiket szültem vagy nevelek a feleségemmel. Eltűnt a felelősség ebből a világból, és ezt a rossz politika tette. Azzal, hogy azt látjuk, hogy nem kell tanulni, elég, ha jó ismeretségi körbe kerülsz. Elég, ha megérted, hogy jó elvtársakkal kell ismerkedni, és máris bekerülsz egy olyan közösségbe, ahol kezedbe adnak magasan kvalifikált embereknek való állást. Ha így kerülsz be egy közegbe, akkor nem tudod megállni a helyed. Nem leszel hiteles az alattad dolgozók szemében. Nem leszel vezető számukra; vagy ha igen, akkor sajnos el fogod őket vinni a málnásban. Cégek, nagy vállalatok, ipari területek hatalmas létszámban mentek már így tönkre, hogy olyan vezetőket kaptak, akik nem értettek az adott területhez; ezáltal nemhogy irányítani, vezetni nem tudták, sőt még fenntartani sem sikerült számukra. Ilyenkor az történt a politikában, hogy – semmi baj, majd adunk egy újabb lehetőséget, azt hátha sikerül megtartani. De nem sikerült. Újabb kudarc, és újabb felelősség terhel minket ezek miatt. Jó lenne ezt megállítani, de ahhoz meg kell születnie annak, aki hiteles. Ehhez vezetővé kell válni.

 Az nem úgy történik, hogy gyerekként csodaként születik valaki, hanem úgy, hogy azzá válik. Tanulás által. Minél jobban érti az aktuális kört, amelyben van, vagy szintet, annál inkább lép följebb. Ez a kör négyszögesítése. Amikor egy piramison fölfelé haladsz, akkor először körbemész egy szinten, amely egy négyszög valójában. Azért kell a kört négyszögesíteni, hogy benne légy abban, amiben vagy, és azért kell a négyszöget körként megélni, hogy kitekints néha abból, amiben haladsz. Az igazi haladásunk a négyzet. Ezt majd később fejtem ki. A szakrális geometria előbb-utóbb összeér a teljes geometriával, de ehhez a politika nem ér föl. A politika ma egy szint a piramisunkon, ahol járunk. Minél kevesebben vezetnek bennünket, annál magasabban járunk a piramisunkon. Ezért vágyunk arra, hogy a Király vezessen. A királynak addig, amíg felér a piramis csúcsára, mindenre rá kell látnia. Így ezért a szakrális király és a valós emberi király jelenti a felemelkedésünk csúcsát. Amikor egy ember kezében összpontosul a hatalom, ami már nem él vissza a hatalmával.

Majdnem létrejött ez számunkra Mátyás királyunk idején, de elcsúszott a hatalom–a feleséggel. Elcsúszott az igazság ott, hogy ketten a feleségével nem tudtak egy akaraton lenni. Így magányos életet kellett élnie Mátyás királyunknak, és rá kellett jönnie arra, hogy az együtt-tőlindul a tanulás és a fejlődés. Nem elég egyedül hatalomra kerülni, azt együtt meg is kell tartani. Az asszonyok felelőssége pont olyan nagy a hatalom elérésében, sőt a megtartásában is. Figyeld meg azokat a társadalmakat, ahol nincs egyenesség és béke és szeretet a két vezető fél között, az leomlik egy idő után. Először meg kell tanulni összehangolódni valakivel– teljesen. Azután lehet szülni gyerekeket, és velük is össze kell hangolódni– teljesen. A saját vezetői képességeinket itt kell bizonyítani először. Együtt vezetünk nőként és férfiként. Férjként és feleségként, anyaként és apaként. Ez a tanulásunk második szintje. Ha ez ment, akkor cégeket vagyunk képesek elvezetni. Ha az is ment, akkor országot, és ha az is ment, akkor állunk készen az egész világ vezetésére.

Ma az egész világot berepülőpilóták vezetik. Olyanok, akik odaszülettek –nulla tapasztalattal, nulla hittel. Itt tart a világunk. Még mindig harcolni akarunk, hogy több legyen nekünk, és kevesebb másoknak. Ez egyensúlytalan. A spirituális emberek megpróbálják kiegyenlíteni az egyensúlytalanságot. Odajuttatnak javakat, akiket a világunk vezetői leigáztak, és leigáznak ma is. Ez nem jó, mert a vezetőink nem látják jól azt, amiben vannak; a spirituális vezetőink pedig, csak réseket tömnek ki. A szakrális és a valós emberi király még nem ért össze, de közeledik. Közeledik az, hogy valaki rálásson spirituálisan is és valósként is arra, hogy hol tartunk. Akkor megszületik a király, aki kivezet minket a labirintusból.

Bárki lehet ez a király. Bárki, aki eleget tanult itt a Földön, és rálát arra, hogy hol tartunk.  Bárki, aki felébred spirituálisan, és rálát arra, hogy hol kellene tartanunk. Ha azok, akik vezetnek, még nem értik ezt, akkor biztos, hogy nem lesznek királyaink, de akik megértik, ennek üzenetét, azok felébrednek. Felébrednek és tesznek érte. Tesznek érte, hogy azzá váljanak, akinek születtek. Lesznek, akik középvezetők és nagy országok vezetői lesznek. És lesz valaki, aki elvállalja a király szerepét. Azt a szerepet, amit eddig még senki nem vállalt fel. Jó születést ehhez annak, akié ez a poszt lesz. Mi pedig segítsünk neki megérkezni. Találja meg mindenki a helyét abban a piramisban, amit együtt építünk és éljük, és élvezzük helyünket benne. Legközelebb még többet az aktuális politikáról…