Csoda. Számunkra csoda.

Beszéljünk a csakrákról! Minden ember 7 csakrában próbálja megmutatni magát.  A nyolcadik fölöttünk, tehát testünkön kívül elhelyezkedő első csakra. Onnan már csodák születnek. A nyolcadik csakra az, amelyről Jézus tanít ma is. Ilyenek leszünk, ha megértjük – ahhoz hogy nyolcadikos tudásunk rögzüljön, kellenek az alatta lévő osztályok is. A nyolcadikat megelőzi a hetedik, a hatodik, az ötödik, és közben rájövünk, hogy nem haladhatunk visszafelé, mert tanulásunk abból nem lesz. Nem fölülről építkezünk, hanem lentről. Ha megvan az első osztály, akkor jöhet a második, a harmadik és így tovább. A spirituális embert azért nem értik, mert felülről érkezik. Nyolcadikból. Aki itt ÉL, az pedig sorban végzi osztályait. A spirituális ember semmit nem tud felmutatni addig, amíg el nem ér osztályai legaljára. Ha elér, egyenlővé válik a többi „földivel”, és onnan kezdhet tanítani.

Pont, mint a családok. Amikor egy gyermek megszületik, felülről érkezik, és meg kell ismernie, hogy itt hol tartunk, hiszen ide szeretne bekapcsolódni. Ha megismeri azt, ahol családja tart, akkor tudja, hogy honnan indul. Ez az ő kiindulási pontja, azaz belépési pontja a társadalomba. A családi minta itt még folytatódik. A szülők megmutatják, hogy hol tartanak, jó esetben megtanítják gyermeküknek. „ Jó szóval oktasd, játszani is engedd, szép, komoly fiadat…”. Itt elrontják. Azt a részt, hogy „szép, komoly fiadat”, nem értik. Azt jelenti, hogy hozott valamit. Olyat, amit te és a párod megtanulhattok. Tehát hozzád, hozzátok képest szebb és okosabb. Bekerül egy olyan környezetbe, ahol különböző képességű, más alapról született gyerekekkel kerül kapcsolatba. Nem biztos, hogy ott is szép és okos. Akkor elkezdődik egy rombolás benne.

 A gyereket magához képest kell tanítani. Ha nem tud beintegrálódni, akkor az a tanára hibája vagy szüleié. Miért? Ha szülei elhitették vele, hogy ő a legjobb, és bekerül egy olyan közösségbe, ahol ő a legrosszabb, akkor senkinek nem fog többé hinni. Tanárai lefelé fogják húzni azzal, hogy nem odavaló, ami ilyenkor igaz is. Ki a hibás ebben? A szülők. A szülők, akik nem ismerik magukat. A szülők, akik ezáltal nem ismerik gyermeküket; és a szülők, akik sohasem akarnak szembesülni azzal, hogy kik is ők valójában. Az önismeret jó. Tanulj belőle!

Ha szeretnél az egyetemes tudás fölé emelkedni, akkor értelemszerűen végezd el először az egyetemet, majd menj fölé. Hogyan? Úgy, hogy tanuld meg azt, hogy bármi –  ami új – azután jön, hogy valamit megértettél. Van több. Persze hogy van több. A tudás sohasem fogy el, csak ha elhisszük, hogy nincs több. És elhittük. Azért hittük el, mert elfáradtunk. Elfáradtunk a tanulásban. Miért? Mert túl nagy követelményt helyeztek elénk, így hogy nincs meg az alapunk. Ha nincs meg az alap, akkor bármit is tanulni lehetetlen. Alap nélkül elveszünk. Viszont egy jó alapra, bármi épülhet; egyetem is, sőt több. Ne zavarjon senkit, hogy jelen pillanatban nincs az egyetem fölött újabb tanulási hely, de lesz. Azért mert az embernek egész életében tanulnia kell. Tanulnia, ami jó. Ellentétben azzal a tanítással, amit alig várnak diákjaink, hogy véget érjen. A tanulás jó! Minden gyerek csüng azon a szülőn, aki tanítja őt. Kíváncsiak, érdeklődőek, csak nekünk nincs energiánk tanítani őket. Mi lett ennek a következménye? Az, hogy olyan generációk születtek, akik nem tudják azt, amit szüleik; mert szüleik nem tudták megtanítani számukra idő hiányában, amit tudtak. Ebből kifolyólag ugyanazokat vártuk el gyermekeinktől, amiket mi már tudtunk, de nekünk még megtanították szüleink, nagyszüleink.

Olyan furcsa, hogy természetesnek vesszük azokat a dolgokat, amelyek valójában nem azok. Az én édesanyám mindig megpuszilt minket minden találkozásunknál, és megtanított minket arra, hogy egymást a testvéremmel szintén puszival köszöntsük. Én, amikor gyermekeim születtek, szintén puszival köszöntem nekik, de nem gondoltam, hogy ők nem automatikusan tudják azt, hogy saját testvérüknek is puszival kell köszönniük. Nekem, aki dolgoztam, és nem értem rá mindig tanítani, furcsa volt mikor realizáltam, hogy egymásnak nem köszönnek puszival. Soha, senki nem tanította meg őket erre. A tanulás nem mindig természetes. Mutass egy mintát, és jó szóval is oktass. Ez elmaradt nekem, és elmaradt sokunknak is. Így gyermekeink nem kapják meg ugyanazt, amit mi vagy elődeink megkaptak. Amikor tovább akarunk menni tanításukban, akkor ezek a hiányok felütik fejüket, és csodálkozunk, hogy ez hogy hiányozhat belőlük, hiszen bennük ott van. Ne legyenek illúzióitok. Ha én némettanár vagyok, akkor beszélnem is kell a gyermekemhez németül, hogy tudjon, nem elég csak tudni, hogy én meg tudom tanítani. Fontos, hogy átadjuk mindazt, amit tudunk, és ha szembesülünk gyermekünkben valamilyen hiánnyal, akkor ne rá legyünk mérgesek, hanem kezdjük rá megtanítani. Akkor lesz teljes az alap, ha gyermekünk mindazt tudja, amit én és a párom, azaz az én teljes családom és a párom teljes családja. Az pedig elég sok. Ha ez elkészült, akkor újabb tudások jönnek ahhoz, amiben elindítottam magam. Még mindig nem a nyolcadik csakránál járunk. Még mindig csak a másodiknál, hiszen az a családunk, párkapcsolatunk, alapunk. És mi van az elsővel? Miről szól az első csakra? Arról, hogy hogy kapcsolódom a Földdel. Ez túl általános. A Földdel először élelmeken, érzelmeken és kommunikáción keresztül kapcsolódunk. Szüleink érintenek, szeretnek, bántanak, hitegetnek, etetnek és éheztetnek minket. Ezeken keresztül kapcsolódunk be a Földbe. Ez az „eredendő bűn”. Ez sohasem bűnt jelentett, hanem mindig azt ahová leszülettél. Ha olyan családba születtem, ahol van harag, indulat, bántás; akkor ez az alap, az eredő, és miután az eredő bántó, beteg, ezért bűnben fogantál. Ha olyan családba születtél, ahol már több szeretet van és öröm és hála és békesség, akkor ez a te eredőd, ez az eredendő „nem bűn”; te ebben fogantál, neked ez az origód. De, ha azt mondjuk, hogy mindenki bűnös, akkor nem haladtunk semmit. Jó reggelt az egyházaknak! Ha pedig azt mondjuk, hogy nem is lesz másképp, akkor még determináljuk vele a környezetünket, és megragadunk egy olyan szinten, hogy úgyis bűnben fogantunk, úgysem tudunk ezen változtatni, tehát vegetálunk, és eltöltjük az időt itt a Földön. Ez is az egyházak „mellékterméke”. Ébredjünk fel! Erről beszél minden egyház, hogy ébredés van. Hol? Mindenhol máshol igen, kivéve az egyházakban. Jó reggelt. Ébredjünk fel mindannyian! Minden egyháznak szüksége lesz az egyetemes tudásra, sőt az a fölöttire is. Mindenre. Úgy, mint nekünk is. Senki nem kerülheti el. Ha elindulsz elsőbe, akkor szükségképpen leszel nyolcadikos. Nem kerülheted el! Viszont ha te hetedikesen felvitted a nyolcadikos tanárnőnek a naplót és visszajöttél hetedikbe, akkor ugye nem hitted el, hogy közben nyolcadikos lettél? Ugye nem! Ha elhitted, akkor rosszul spiritualizálódtál. Csak tudással együtt tudsz tovább haladni, ahhoz pedig végig kell menni minden osztályon kitűnővel. Fontos.

Első osztályban megtanuljuk, hogy mik szeretnénk lenni. Miben szeretnénk megmutatni magunkat. Ez egy szakma, egy munka, amelyre törekszünk, hogy tökéletesek legyünk benne. Amint szakmánkban elértük a tökéletességet, megszűnik a motivációnk, hiszen nem lehet hova fejlődni tovább. Elértük a csúcsot, ötös lett az első. Eljátszhatunk azzal, hogy újabb szakmát tanulunk, és újabb öröm ér bennünket, de akkor csak első a-ból első b-re váltottunk. Nem mentünk előrébb. Menjünk tovább! Lépjünk másodikba! Másodikba megismerem a családom teljes tudását. Megismerem önmagam ezáltal, és rájövök, hogy kiegészítésre szorulok. Nem vagyok teljes. Nem vagyok tökéletes. Elkezdem keresni a párom, azt, aki kiegészít majd engem teljessé. Minél jobban megértem magam, annál jobban tudom kiegészíteni magam másból; hisz tudom, miben nem vagyok jó, tehát mit kell megtanulnom. Erre szolgál egy párkapcsolat. A párkapcsolatban így egyre többek leszünk. Minél többek leszünk, annál több motivációnk lesz arra, hogy még többet alkossunk, mutassunk meg magunkból a világnak. Jön a következő csakra, amiben elhelyezhetjük az újabb tudást, ami által többek lettünk. Harmadik csakra, harmadik osztály: karrier. A karrier arról szól, hogy munkámat felemelem egy magasabb szintre. Arra a magasabb szintre, amitől boldog leszek megint és motivált. Itt is eltöltünk néhány évet vagy hónapot, attól függ, hogy milyen alapunk volt ebben. Mit tanultunk meg előző életeinkben, illetve mit tanultak meg szüleink leszületéseik által. Abból újabb kihívás indul – a negyedik csakra, amiben megértjük, hogy mindent, amit meg akarunk magunkból mutatni, azt őértük és értünk, azaz az emberiségért tesszük. Kinyílik jobban a szívünk, és érezni kezdünk. Érezzük, ahogy szüleink valaha éreztek. Ha kevés az érzés, akkor ezt hoztad, és tegyél hozzá. Dolgozz vele! Nyisd meg jobban a szíved! Ha a szíved nyitod, akkor valami, ami eddig zárva volt, kinyílik. Ha a szüleid érzései tiszták voltak, akkor te csak szeretni tudsz már. Ha nem, akkor ezt érzed meg. Azt, hogy hol tartasz ebben. Mit tanultál előző életeid során, mit tanultál szüleid által? Ha kinyitod a szíved, azt érzed, amit ők. Ez ne determináljon! Ez egy pillanatkép, de tudd, hogy honnan indulsz. Amikor én beteg szívvel születtem, akkor ez egy pillanatkép volt a szüleim akkori összehangolódásáról. Nekem is pillanatkép volt és nekik is. Kérdés, hogy bele akartak-e nézni abba, hogy mit rontottak el. Nem akartak, mert nem értették, hogy ez belőlük, tehát az ő összehangolatlan érzéseikből történt. Nem hibáztatásként mondom, mert ők sem értették. De ha már tudjuk, hogy gyermekünk egészségi állapota a mi egész lényünk, szeretetünk és haragunk, dühünk és indulatunk szüleménye lesz, akkor megértjük, hogy csak akkor vállaljunk gyermeket, ha már kitisztultunk annyira, hogy jó élete legyen velünk gyermekünknek. Ezek érzelmi, társadalmi, mentális összehangolódások. Minél tökéletesebb gyermeket szeretnél, annál jobban simulj össze pároddal.

Ötödik csakra – a kommunikáció, azaz a teremtő tudat, azaz a torokcsakra. A torokcsakra tudása az, hogy hang jön ki belőled. A hang teremt. Minden spirituális ember tudja, hogy a kimondott szó teremtő erővel bír. De nem értik, mert akkor nem beszélnének csúnyán másokról. Higgyétek el, a spirituális ember beszél a legcsúnyábban. Miért? Mert nem értette meg, hogy ami benned van, az nem változik akkor, ha ki nem engeded egy részét, és újabb energiával nem töltöd fel magad. Ha te egy sárral teli vizes pohár vagy, akkor csak azt adhatod, ami önmagad. Ha meg akarsz tisztulni, akkor ki kell engedni magadból egy kis sarat, és helyette viszont be kell engedni egy kis tiszta vizet. Így hígul a rendszer, így lehet megtisztulni. De ha te elhitted, hogy pusztán azzal, hogy spiritualitást tanulsz megtisztultál, akkor csak halld magad. Hallgasd, hogy mit beszélsz. Azt, ami vagy. Ne legyenek illúzióid. Nem tudsz addig megtisztulni, amíg ki nem engedsz magadból sarat. Igen, akkor csúnyán beszélsz. Ha csúnyán beszélsz, akkor viszont tanuld meg jól elhelyezni saradat. A sarat úgy helyezzük el, hogy az másnak segítség legyen. Ha én csúnyán káromkodva beszélek, akkor olyan emberekkel legyek együtt, akik még csúnyábban beszélnek. Nekik az én káromkodásom szofisztikált kommunikáció. Nekik nem ártok ezzel, hanem nevelem őket, húzom őket felfelé. Ha húzom őket felfelé, akkor szentté teszem őket. Mi a szentség? Pusztán felfelé haladás. Ha valaki elindul felfelé, akkor szentebb lett. Ha még tovább halad felfelé, akkor még szentebb lett. Meg kell tanulni jól adni! Nem adhatunk mást, mint önmagunk. Ha önmagunk csupa sár, akkor így hígítsuk a rendszert. Úgy, hogy engedjünk ki egy kis sarat a megfelelő helyen, és tegyünk egy kis friss, tiszta vizet a poharunkba, és gyönyörködjünk a változásban. Minél több a tiszta víz bennünk, annál szebben beszélünk, annál jobban és annál jobbakat teremtünk. Tanuljunk ebből! A következő alkalommal tovább megyünk a hatodik és hetedik, sőt a nyolcadik, Földön kívüli csakrák megértésében. De addig azzal foglalkozzatok, hogy megértsétek, hol vagytok elakadva, mire kell figyelmet fordítani, és miben tudjátok megmutatni segítő készségeteket! Jó gondolkodást nektek.