Mindannyiunknak, akik megszületünk, fel kell nőnünk. Ha felnövünk, szembe kell néznünk azzal, hogy kik is lettünk. Milyennek „teremtettünk”, és vállalnunk kell következményeit. Aki fel lett nevelve, az felnőtt. Aki viszont nem lett fel nevelve, az nem nőhetett fel. Mindenki azt követően, hogy kirúgják a „fészekből”, vállalnia kell annak felelősségét, hogy ki is lett Ő valójában. Itt kezdődik az élet. Innen kellene a párválasztáson gondolkoznunk, de mi kicsit előre hoztuk választásainkat. Akkorra, amikor még nem is ismertük meg magunkat. Minden javítható. Fent nincs olyan törvény, hogy ha választottál valakit, de közben rájöttél, hogy nem Ő az igazi, akkor ne választhatnál újra valakit. Egy valamilyen törvény azonban létezik fent. Ez a felelősség törvénye. Amennyiben felelőtlenül gyermeket vállaltál, vállaltatok, vállalnotok kell annak következményeit. Ez nem azt jelenti, hogy többé nem nézhetsz másra. Nem azt jelenti, hogy el kell temetned magad, de azt igenis jelenti, hogy meg kell egyeznetek bizonyos nevelési elvekben, amely segít gyermeketeknek felnőni. Sajnos nem itt tartunk, hanem ott, hogy vitatkozunk, veszekszünk, hogy kinek jár több, kinek kell, vagy kellene több pénz, stb. Amikor egy ember felnő, annak a felelősségével jár ez, hogy nem muszáj gyermeket vállalni, csak akkor, ha már tudtok mit adni neki. A gyermek még nem tud adni, csak kér, hogy felnőhessen. A felnőtt ad, neki kéne adnia: ha egy felnőtt nem tud adni, akkor sajnos még nem nőtt fel. Akkor sem, ha 70 éves, vagy több. A felnőttség ismérve, hogy van valamim, amitől több lehetsz, és ebből adok neked.

Azok a kapcsolatok, ahol emberek nem nőttek még fel, pusztán elvárásra épülnek. Adni jó. Nőj fel. Élvezd. Azok az emberek, akik nem tudnak elfogadni, nem voltak gyerekek. Nem élték meg az adást önmaguk felé, ezért nem értik, hogy ahhoz, hogy egyensúlyban legyünk, adni és kapni is meg kell tanulnunk. Mindkettő fontos, és mindkettő lehetőleg a maga idejében. Ha egy gyermek nem kapott eleget és nem élhette meg önmaga gyermekségét, akkor folyton kapni szeretne. Gyermekként ez jó. Anya adj szeretetet, adj köszönetet, adj uzsonnát, adj simogatást, stb. Később, amikor ezt várja egy felnőtt, az már néha elfogadhatatlan. Jézus nem azt mutatta meg, hogy csodákat tesz, hanem azt mutatta meg számunkra, milyen adni. Ha felnőttél, akkor adni jó, de ahhoz gyermekként is kell létezned előtte. Szüleink annyira futnak, szaladnak, dolgoznak, hogy eltűnt az adási kedvük, lemerültek. Nem tanulták meg feltölteni magukat. Meg kell tanulni felnőni, azaz feltölteni magunkat, minden hiányosságunkkal. Az a felnőttség, ha nincs hiány. Ha ásványi anyaghiányom van, akkor azt töltöm fel. Ha vitamin, vagy érzelem hiányom van, akkor azt töltöm fel. Ha tudás vagy szeretet hiányom van, akkor pedig azt. A felnőttség ott kezdődik, hogy szembesítem magam hiányaimmal. Azokkal a hiányokkal, amelyeket szüleimtől nem kaptam, vagy nem kaphattam meg. Van, akinek az érzelmek mennek: ő azt kapta otthonról. Van, akinek okosság jutott, mert tanulhatott, és van, akinek rengeteg egészséges élelem jutott, amitől egészségesebb teste született. Az alapján megyünk párt választani, hogy kik vagyunk. Minden párnak az a szerepe, hogy adnak egymásnak valamit. Aki még nem tud adni, az gyerek, hiába múlt el 50.

Garanciális javítást csak a diagnózis felállítása után tudunk végezni. Kaptam elég szeretetet? Vagy: kaptam elég jó minőségű élelmet, vagy ölelést, hálát, bármit? Ha nem a válasz, akkor később már ne várd el szüleidtől, hogy bepótolják, mert vélhetően nekik sincs belőle. Keress valakit, aki megadja számodra azt, ami kimaradt, de gondold végig, hogy te mit tudsz adni érte. Te képes vagy e valamit adni cserébe, mert ha nem, akkor még nem nőttél fel. Ha nem nőttél fel, akkor fel kell növesztened magad. Meg kell tanulnod azt, ami kimaradt, meg kell enned mindazt, ami szintén hiányzott, fel kell nőnöd, hogy alkalmas legyél adni. Gyerekek csak elvesznek egymástól, még ha párkapcsolatnak is hívják azt. Az a párkapcsolat, ami építő jellegű. Az a felnőtt élet, amikor hozzáadunk egymáshoz, és közben rájövünk, hogy nem várhatunk szüleinktől többet, mint amijük van, vagy volt. Akkor meg kell köszönni nekik, amit adtak, hisz bármennyire kevés is volt, valamit hozzád tettek. Ne felejtsd el, hogy nélkülük nem léteznél. Nélkülük nem tudnál egyedül életben maradni csecsemőként vagy kis gyermekként. Valamit tanultál, tanulhattál, mert ők vállalták ennek terhét. Valamit mindenképpen kaptál. Ha többre vágysz, tanulj. Legyél több. Kerülj be egy olyan közösségbe, ahol tanulhatsz. Azt, hogy hogyan kell étkezni, ölelni, szeretni. Azt, hogy milyen más lehetőségek léteznek szakmában, életszínvonalban, mint amit szüleidtől láttál, és ha ezt már megtanultad, akkor van valamid, amit adhatsz. Ilyenkor jelenik meg a vágy arra, hogy valakinek adj. Szerelem jöhet, majd később gyermek. Így kellene élnünk, helyette pedig hiányokban pöffeszkedő gyermekekként irányítani vágyó megrekedt kamaszok vagyunk. Ajaj. Innen szép felállni. Minden kijavítható, ha tudod, hogy mit kell kijavítani. Ha nem akarod elfogadni a „kritikát”, a szembesítést, hogy hiányaid vannak, akkor ne játssz felnőttet, mert sajnos valaki elhiszi. Azt a valakit, aki elhiszi neked, hogy felnőttél, sajnos bántani fogod. Bántani azzal, hogy ő többet szeretne tőled. Tervez veled, te pedig csak játszol, mint egy gyermek. Vedd komolyan az életet, ha már felnőttél, és játssz, ameddig szeretnél, de azt nem veszik komolyan mások, mert aki „játszik”, az gyermek. Ennek ismeretében lehetőséged van végig akár gyermekként élni, de akkor ne vetítsd, hogy felnőttél, és ne bánts vele mást, vagy lehetőséged van felnőni, de akkor már ne játssz. Ne játssz mások érzelmeivel, tudásaival, ne bántsd azt, aki nem tud annyit, mint Te, hanem tanítsd, segítsd és értsd meg, hogy mi a felnőtt dolga. Voltam már gyerek, és most felnőtt vagyok. Voltam felnőtt bőrbe bújt gyerek, és gyerekként elhittem anno, hogy felnőttem. Mindent kipróbáltam, és tapasztalatból mondom, hogy mindent a maga idejében a legjobb megélni. Ne sírj azon, hogy gyermeked mindjárt felnő, mert a felnőttség más ajándékokat tárol neked, nektek. Ne féljetek felnőni, mert az, aki nem nőtt fel, nem tud teremteni. Nem tudja élvezni azt a játékot, amelyet együtt játszunk felnőttek és gyerekek, felnőtt bőrbe bújt gyerekek, és gyermeki testben élő felnőttek egyaránt. Élvezzük a játékunkat, és hagyjuk meg mindenkinek azt, amit szeretne, de ne vetítsünk mást, mint ami a valóság, mert azzal bántunk. Aki bánt, azt bántani fogják. Ez a karma. Erről írok legközelebb.