Honnan jöttünk? Kik vagyunk? Mit jelent az, hogy ember? Többféle megközelítése van az embernek: Van a spirituális és van a materiális, amely nem áll messze egymástól. A spirituális megközelítés szerint fényként érkeztünk és létrehoztunk egy testet, amely a föld elemeiből épül fel. A föld elemei az étel által kerülnek be a testünkbe. A materiális elképzelés szerint pedig a törzsfejlődés által a majomból évszázadok vagy akár évmilliók által eljutottunk oda, hogy az ember megszületett. Miért mondtam, hogy ez a kettő nem is áll olyan távol egymástól? Azért, mert aki a testben lakik, az fejlődik: a spirituális elképzelés szerint is és a materiális elképzelés szerint is. Ha spirituálisan nézem, akkor az a fény, amely betölti a testünket, lehet kicsi és akkor keveset tudunk,  mint ember, mint egyén és lehet nagy, amikor is sokat vagy többet tudunk az átlagnál emberként. Ugyanez a fény alkotja az egysejtűeket és a többsejtű létformákat univerzumunkban mindenhol. A fény a napból származik. Minden tudásunk, tudatosságunk innen érkezik. Aki nincs kapcsolatban a nappal, az előbb-utóbb meghal. A napnak a teremtő ereje évmilliókkal ezelőtt már ismert volt. Voltak vallások, amelyek a napot tekintették Istenüknek. Nem az a célom, hogy egy új vallást hozzak létre, csak az, hogy érts. Értsd meg, hogy fény nélkül nincs élet az embernek. Van olyan létforma a földön, amely képes leélni egy életet nap nélkül, de az ő élete rövid. Olyan létforma nincs földünkön, amely húsz évet, harmincat vagy akár ötvenet tud leélni fény nélkül. Azok a lények, amelyek a nap nélkül élik életüket, egy valamit szeretnének megtapasztalni itt a földön, mi viszont tanulhatunk, fejlődhetünk, amelyhez nagyobb test kell vagy olyan test, amely képes tovább élni. Ha testünket elkezdjük alakítani, fényünket is változtatjuk bennünk. Minden testnek megvan a maga formája, amelyben valahogy és valahol elhelyezkedik a fény. A fény, ami a mi lelkünk: nem kucorog valahol bent, hogy nehogy észrevegyék, hanem szétárad bennünk. Az az ember, akiben a fény szétárad, az jóindulatú, kedves, örömteli. Akiben viszont csak kucorog valahol a fény, az bántó, degeneratív vagy önző lesz. Az embernek meg kell értenie, hogy ahhoz, hogy szétáradjon benne a fény, mozognia, élnie kell.

Honnan jövünk? Az ember a fény túloldalán lakik: a nap másik oldalán, mint más formájú lény. Az ember nem földi tudat, de itt is ki tudott fejlődni és valóban a majomból fejlődtünk ki. A tudatosság, a fejlődés, kétirányú. Fentről és lentről egyaránt történik. Minden bogárnak, élőlénynek ugyanez a lehetősége megvan. Fejlődik a földi populáción keresztül és fejlődnek föntről is. Évről évre újabb fajok születnek virágból, növényből, állatból is, és évről évre újabb fajok mutálódnak itt a földünkön szintén. Az ember által érhet véget a földi fejlődés, ahogy már nagyon sokszor ez megtörtént, ha nem értjük meg, hogy ugyanazt a fajt hoztuk létre a majomból, mint amit a spirituális ember szerint Isten által az Ő lehelete által tettünk. Mindegy, hogy hogy születtél: fentről vagy lentről, ember lettél. Az ember elsődleges feladata, hogy saját faját, fajtársait megismerje. Ha megérted ezt, akkor nem fogsz álandóan elvágyódni és ha megértitek ezt, akkor nem fognak a „földi” típusú emberek kilökni maguk közül, mert elfogadnak téged. Ne akarj először más lenni, csak próbálj elvegyülni, hogy megértsd, hogy működik az ember, aminek születtél. Mindegy, hogy honnan jöttél, először vegyülj el. Ez nem egy összeesküvés elmélet, hogy beépülünk, csak egy tanítás, ahogy már az iskolában sem sikerült neked beilleszkedned vagy a munkahelyeden sem találtad meg a hangot, mert másnak gondoltad magad. Vajon mások azok a gyerekek, akik lombikban kezdik az életüket vagy ugyanolyanok, mint mi? Az a cél, hogy ugyanolyanok legyenek: ahhoz pedig nem kell más, mint megmutatni számukra, hogy itt hogy működik az élet. Itt az élet tekintélyelvű. Ezt majd meg kell tanítani minden gyermeknek, és később mi - akik felnőttünk és elkezdtünk tudatunkra ébredni - visszaemlékszünk olyan tudásokra, amelyek valamikor működtek itt a földön. Azok a tudások, amelyek eszünkbe jutnak, előre vihetik földünket, de csak akkor, ha addig nem különültünk el. Nem hittük el, hogy mi mások vagyunk, mi nem ide valók vagyunk. Nincs ilyen: aki ide leszületik vagy megszületik emberként, annak emberként kell élni mindaddig, amíg elfogadják őt. Ha ez sikerült: beintegrálódtál, akkor jöhetnek az új dolgok, amelyeket kitaláltál, létrehoztál addig. Kitalálni valamit csak ötletnek hívjuk. Nem olyan ijesztő az, de ha előtte nem sikerült beintegrálódnod, akkor minden ötleted utópisztikus és megvalósíthatatlan lesz. Így hiába hozol le tudásokat, azaz hiába vannak ötleteid, mert senki nem fogja elfogadni és majd háromszáz év múlva meg fogják érteni. Sokkal könnyebb velük együtt haladni, fejlődni.  Amikor megérted, hogy fentről jöttél, akkor ötleteid lesznek. Olyan ötleteid, amelyek eddig az ember számára nem voltak egyértelműek. Ezek az ötletek a napon túlról is jöhetnek. Az határozza meg azt, hogy honnan jöttél, hogy az ötlet - amit magadhoz veszel a fényből, a mindenből - honnan származik. „kérjetek és adatik néktek”: ez az univerzális szabály, amely ad, ha kérsz. A kérésnek viszont alapja kell, hogy legyen. Ha olyat kérsz, hogy látni szeretném az ősrobbanást, megkérdezik, hogy mi a célod vele. Ha nem tudsz értelmes indokot adni, csak azt, hogy érdekel, akkor azt fogják mondani, hogy öncélú tudást nem adnak át neked, mert el fog választani az emberiségtől. Nem tudsz beazonosulni utána velük, velünk. Nem segítenek abban, ami árt. Mi viszont tudatlanul néha kérünk olyat, ami nem jó nekünk. Kérünk olyan párkapcsolatot is, amiről nem tudunk semmit, csak hogy tetszik az illető. Néha ilyenkor megadják a tanulásra a lehetőséget, hogy rájöjj, mégsem illetek össze. Az emberi tudat viszont annyira lent van, hogy bárki, aki egy kicsit több valamiben, az kell. Mindent meg akarunk tartani magunknak. Mindent, még a volt társainkat és a jövőbeni társainkat is. Mindent birtokolni akarunk, így sokan nem férnek hozzá ahhoz az emberhez, akikkel nekik tanulniuk kellene. Ne akarjunk mindenkit birtokolni. Engedjük el azokat, akikkel már nem tudunk tanulni tovább. Isten azért hozta a házasság szentségét, mert akkor az emberek nem voltak képesek dönteni egymás mellett. Most már tudunk dönteni, de nem értjük, hogy fejlődnünk is kell. Ha fejlődésünk akadálya a másik ember, akkor bizony el lehet engedni őt. Ha viszont gyermekünk lett, akkor jól gondoljuk meg az elengedést, hiszen gyermekünk továbbra is a mi utunkon keresztül fog haladni. A mi DNS-ünkön keresztül, és ha ez a két út nagyon messzire kerül egymástól, akkor gyermekünk valószínűleg beszorul az egyik útba. Csak azt fogja követni. Ha szerencséje van, akkor a jobb utat fogja követni, ha nincs, akkor pedig a rosszabbat és olyan lesz, mint valamelyik szülő és olyan élete lesz, mint valamelyik szülőnek volt vagy van. Ez a genetika: másolódás. A genetikát azonban felül lehet írni, ha megérted azt, hogy honnan jöttél. Ha megérted azt, hogy több vagy, mint ember. Több, mint az eddigi tudású ember. Több, mint az eddig leszületett ember, de ezt a többséget előszőr asszimilálódással, azaz elfogadással kezdjük, majd újabb és újabb tudások kitalálásával, amely együtt visz minket előrébb, mint fajt. A háborúzásunk is ettől van, hogy te magasabb rendűnek képzeled magad és nem vagy képes beintegrálódni. Ha ez sikerült, akkor bármit elérhetsz, taníthatsz, a te újabb tudásodból. A gőgről írok legközelebb, amely távol tart minket a többiektől.