Vannak emberek, akik próbálnak változni, de nem tudnak. Ez azért van, mert régi tudásokat őriznek, amiről azt gondolják, hogy szükségünk lesz valamikor. Az emberek egy komplett aggyal születnek. Ebben minden tudásuk ott van. Ha valaha éltünk valamilyen létformában, akkor azt agyunk rögzítette. Ha agyunkban ott van, akkor bármikor feltárhatjuk magunkból.

Képzeljük el az agyunkat úgy, mint egy autópályát. Haladunk rajta. Eljutunk egy olyan helyre, ahol már jártunk. Ott nagyon könnyen fogunk haladni. Majd eljutunk egy olyan szakaszra az autópályán, ahol még nem jártunk. Ott óvatosan, lassan, megfontoltan haladunk. Azt a szakaszt be kell látnunk, meg kell tanulnunk. Így működik az élet. Így tanulunk, ha agyunk engedi. Ha az agyunkban – tehát az autópályánkon – sok-sok megélt információ van, akkor nem akarunk tanulni, mert hiszen itt már jártunk, és ezért nekünk ezt már nem kell megtanulnunk. Ezek az előző életes emlékeink. Ezek azok, amikor azt mondjuk, hogy mi már éltünk itt – tehát mindent tudunk. Az előző életek csalóka tudást jelentenek számunkra. Például: Éltem már angol nyelvű közegben valamely előző életemben, viszont akkor az angol – mint nyelv – teljesen máshogy szólt. Például ha elolvasod Shakespeare angoljával azt, amit írt, az ma alig értelmezhető. Vagy elolvasod a Halotti beszédet, ami állítólag magyar, de azon a nyelven ma nem tudnál kommunikálni, mert nem érti senki. Ezek az előző életes nyelvi tudások például. Ahhoz, hogy megértsd ezt, fel kell tárni más tudásokat is, amelyeket előző életeinkben éltünk, vagy akár tanultunk, és aktualizálni kell a mi korunkhoz. Ha én tudtam valamikor magyarul, akkor, amikor magyarul szólnak hozzám, kinyílik az agy. Azt a tudást ébreszti fel bennem, hogy tudok magyarul. Ha viszont ez olyan régi életemből származik, mint akár a Halotti beszéd kora, akkor nem fogom tudni használni régi, felébredt tudásomat – tehát most felülírom. Hiába tudtam „magyarul”, az a magyar már nem aktuális most. Ugyanígy működnek azok a tudásaink is, amelyeket valamikor, valamelyik életünkben tudtunk, és most aktualizálnunk kell a jelen korhoz. Van olyan, hogy alkalmas rá tudásunk, mert pont aktuális ahhoz a korhoz, amelyben élünk; és van olyan, hogy nem alkalmas régi tudásunk a jelen korhoz.

Hogy néz ki ez pontosan? Úgy, hogy megyek az autópályán az agyamban, és feljön egy régi tudás. Odaérek egy szakaszhoz az úton, ahol én már jártam. Ha az a tudás jó most, akkor feltaláló lettem. Kitaláltam valamit, amitől tovább tud haladni a világ. Olyan ez az autópályán, mint amikor „robotpilótára kapcsolsz”, tehát magától megy az autó alattad. Nem kell figyelni az útra, mert otthon vagy rajta. Ilyenkor könnyű az élet. Ha viszont az autópályán olyan helyre érkeztél, amire emlékszel, hogy már jártál, de akkor máshogy nézett ki minden – akkor felül kell írni tudásodat. El kell engedni a régi emlékképeket. El kell engedni a régi emlékeidet, és berögzíteni az újakat. Addig ne vezess „robotpilótaként”, mert bemész a „málnásba”! Ha az életben akarod ezt értelmezni, akkor az agyon belül haladsz, és eszedbe jut valami, ami talán alkalmas arra, hogy belőle átadj tudásokat másnak. Mások viszont azt mondják, hogy az már idejétmúlt tudás. Akkor felül kell írni! Igen ám, de olyan erős a kód – hogy te ezt már tudod –, hogy sok embernek kell azt mutatnia számodra, hogy jó volt ez valamikor, de már nem aktuális. Ezért felül kell írnod! Újra kell tanulnod azt, amit régen tudtál! Ezért állunk, mert azt hisszük, hogy egyszer megtanult tudásunk végigvezet az élet autópályáján. Sajnos nem. Ami már más lett, ahhoz nekünk is alakulnunk kell. Ha nagyon spirituális szeretnék lenni, akkor az agyban felbukkanó tudások, flessek vagy alkalmasak ma arra, hogy beépítsd, vagy nem. Itt ragadtak le azok az emberek, akik túl spirituálisak lettek. Ha túl spirituális vagy, akkor állandóan régi tudásokon akarsz elindulni. Olyan szenteket követsz, akik tudása ma nem teljesen aktuális. Olyan tudósokat követsz, akik akkor kitaláltak valamit – ami előrevitte a kor társadalmát –, és utána megálltak. De senki nem mondta, hogy állj meg. Sohase állj meg! Mitől voltak nagyok az aktuális kor társadalmában a tudós, bölcs és szent emberek? Attól, hogy látták, hogy hol tart a világ akkor. Megtalálták a kiindulópontot. Ha megtalálod a kiindulópontot, akkor el tudsz indulni rajta. Ha elindulsz rajta, akkor addig haladhatsz azon, ameddig élsz. Ha eljutottál valameddig és megállsz, akkor ne állítsd meg rajta a többieket. Hagyd, hogy előremenjenek! Vannak az autópályán előzősávok. Engedd át másoknak a fősávot, amiben haladni kell! Ha megérted azt, hogy te a társadalom egy rétegét képviseled, akkor meg kell értened, hogy haladásod abban a sávban zajlik, ahol a te korosztályod halad. Ha mindent képes vagy megtanulni a fiataloktól, akkor sávot válthatsz. Akkor úgy haladhatsz a fiatalok gyors, leggyorsabb sávjában, hogy te is mindent tudsz és átlátsz, mint ők. De ha csak azért haladsz a leggyorsabb sávban, mert megszoktad még fiatalon – hogy te mindig ott haladtál –, akkor baj van. Le fognak szorítani, vagy kényszeríteni fognak arra, hogy tanulj meg úgy vezetni, ahogy ők tudnak. Gyorsulj fel! És ha felgyorsultál, és úgy adod elő a vezetést, mint ők, akkor továbbra is lehetsz a leggyorsabb sávban. Továbbra is vezethetsz, de már máshogy nem! Nem állíthatod meg a haladást! A haladáshoz pedig önismeretre van szükség. Van a leggyorsabb sáv – ez a fiataloké. Aztán a középsősáv – ez a még aktív dolgozó rétegé; és van a nyugdíjas tempójú sáv. Bárki lehet bárhol – életkortól függetlenül –, de az oda vonatkozó szabályokat be kell tartania. Ez a nem könnyű, mert sokan azt hiszik, hogy ők még gyorsítósávhoz tartoznak, pedig már mindenki dudál rájuk. Ha dudálnak rájuk, akkor arrogánssá válnak. Ítélkezővé. „Én már ezer éve itt vezetek, nehogy már ne tudjam, hogy kell itt járni!” Ez már arrogancia. Ráadásul, ha arrogáns lettél, akkor azok, akik joggal járnak a gyorsítósávban, nem is fognak neked segíteni, hiszen gőgös lettél, és nem kértél segítséget. Nem akartad megtanulni azt, ahol ők már járnak. Kirekesztenek és le fognak szorítani. Ha átmész a középsősávba – miután ez nem a te döntésed volt –, akkor állandóan arról fogsz beszélni az ottaniaknak, hogy neked még a gyorsítósávban volna a helyed. Tehát nem fogsz tudni beilleszkedni a középsőkhöz sem, mert arrogánsnak fognak találni, és lenézőnek, gőgősnek. Tanulj ebből, és próbálj beilleszkedni! Próbálj megérkezni oda, ahol valójában tartasz! Ezek a sávok átjárhatóak. Átjárhatóak, mert szaggatott vonal van köztük. A szaggatott vonalnak az a lényege, hogy bizonyos feltételekkel átvesznek. Mint az iskolában. Az iskola is átjárható. Ha túl jó vagy az első osztályosok között, akkor függetlenül a korodtól, átvesznek a másodikba. Vagy akár a harmadikba, de először rá kell látniuk, hogy te hol tartasz. Ahhoz pedig neked kell rálátni saját magadra, hogy valójában hova tartozol! Hová való vagy? Ez az önismeret. Ebben van óriási hiányunk. Hogy megismerjük magunkat, és saját tudásunkat. Ha megismerjük magunkat, akkor beállunk az autópályán a helyünkre. Megtanuljuk, hogy most aktuálisan hol tartunk. Ha gyorsabbak leszünk, és fenn tudjuk tartani a tempót, akkor átmegyünk ideig-óráig a gyorsítósávba. Vagy akár örökre, ha állandó fordulatszámon tudunk maradni. Ha lassulunk, akkor átmegyünk a nyugdíjas sávba. Addig, amíg jól érezzük magunkat ott. Ha viszont onnan tovább szeretnék haladni, akkor újabb tempóváltásra van szükségünk. Ezek tudások. Ha én hét évig gyesen voltam, akkor természetes, hogy a gyorsítósávba nem tudok először visszamenni, mert megállítanám a többieket. Ha viszont úgy voltam gyesen, hogy közben dolgoztam, fejlődtem, akkor persze, hogy jogos helyemre kerülök vissza. Mindig megsértődünk, ha valaki nem oda sorol minket, ahol szeretnénk tartani. Meg kell ahhoz mutatni magunkat, hogy igenis ott tartunk! Bizonyítanunk kell, és nem csak elvárnunk másoktól. Nekünk is hozzá kell tennünk az élethez, hogy ő is adjon, de mi ezt elfelejtettük. Sőt elvárjuk, hogy érdemeink elismerése által kezeljenek minket. De mi már bizonyos értelemben kiöregedtünk. Nem tudjuk felvenni a tempót. Ne állítsuk meg akkor azokat, akik tudnának haladni! Menjünk kicsit vissza a nyugdíjas sávba és pihenjünk! Töltődjünk fel, és új lendülettel, új hittel jöjjünk akár vissza – vezető beosztásba! Áll a zászló mindenkinek. Ha az agyban haladsz, és olyan tudásod nyílik meg, ami aktualizálható a mai kor társadalmához, akkor oszd meg velünk. És ha erre vevők a fiatalok, a vezetők, akkor visszajöttél a gyorsítósávba. Újra bekapcsoltad magad az életbe. Viszont ha olyan tudásod jön föl az agyból, ami már nem aktuális most, akkor ne ragaszkodj hozzá. Deleteld! Töröld ki, és újabb tudással – amit befogadsz – tovább tudsz menni az agyban. Olyan helyekre, ahol megint kinyílik valami, ami vagy jó ide, vagy nem. Ne sértődj meg, ha nem aktualizálható! Fogadd be azokat a tudásokat, amelyekkel továbbhaladsz az agyban, és újabb és újabb – aktualizálható vagy nem aktualizálható – tudások jönnek. A nem aktualizálható – az olyan, mint amikor ragaszkodsz ahhoz, ami a Halotti beszéd korabeli magyar nyelv. Nem fognak érteni. Ne ragaszkodj ahhoz, amit nem értenek! Akkor tanuld meg a mostani magyar nyelvet, és tedd hozzá azt, amivel fejlődhetünk együtt. És az életben sokszor haladhatunk a gyorsítósávban, vagy középen, vagy akár a nyugdíjas sávban is. Az életet végig lehet élni akár a nyugdíjas sávban is, és akár a gyorsítósávban is, de párunkat ahhoz képest válasszuk, hogy együtt tudjunk haladni végig vele. Erről írok legközelebb. Jó haladást a számodra megfelelő sávban!