Ha átlépünk a szellemen, ami kivezet minket az agyból, akkor vajon mi következik? Valami olyan, amit nem hívunk embernek. Valami olyan, ami túlmutat rajtunk. Valami olyan, ami több mint a test, a lélek és a szellem. Ott jelenik meg az Isten. Ott jelenik meg egy magasabb tudat, amely bekapcsolódik a testbe – a tobozmirigyen keresztül. Tehát része a testnek, és a részeknek megint össze kell hangolódnia. Akkor lesz egység bennünk. Ahhoz, hogy összehangolódjunk isteni részünkkel, ahhoz előbb tudunk kell, hogy létezik. Mi van az emberi test után? A test fölött? Az Isten. Van. Van valami, ami több. Onnan tudod, hogy az emberek között is van olyan, aki keveset tud, ott még a szellem sem nyílt ki; és van olyan, aki többet vagy sokkal többet tud. Nem tud mást az az ember sem, mint ti vagy mások, mint önmagában halad. Ha a szív eléri a legnagyobb szeretetet, akkor továbbhalad, és elkezdi az agyat nyitni. Több vér kerül a véráramba és jobban nyílik az agy. Okosabb, azaz szellemibb leszel. Ha viszont az agy sem tud már jobban nyílni, akkor följebb haladunk. Akkor nyílik ki a hit. A hit, amely több mint a meglévő tudás. Továbbvezet minket az isteni énünk megismeréséhez. Minél nagyobb az isteni énünk, annál nagyobb hitre van szükségünk megismeréséhez. Az agyat úgy ismerjük meg, hogy kinyitjuk a kíváncsiságot, míg az Istent bennünk – hitünk nyitja ki. Egy baj van ma a hittel. Nem hisszük, hogy az bennünk zajlik. Azt hisszük, hogy rajtunk kívüli „lényben” kell hinnünk. Olyan sokan mutatták már meg számunkra isteni énüket, és annyira nem hittük, hogy létezhet, hogy az ember Istenné válik, de csak gondolkozz. Gondolkozz azon, hogy mi van a szellemen túl! Ha már mindent tudsz, amit itt a Földön meg lehetett tanulni, akkor tovább kell menni. Nem egy másik univerzumba, hanem egy újabb tudás felé. Ezért vagyunk itt.

Mindenki valahonnan érkezett ide – fényként, ami a lélek – és itt a Földön öltöttünk testet abból az elemcsoportból, amely a periódusos rendszerünk által rendelkezésünkre áll. Azért jöttünk, hogy hozzátegyünk a Földhöz valamit, amit Földünk még nem tud. Ha emberként gondolunk magunkra csak, akkor az ember nem tudhat többet annál soha, mint amit itt meg tudott tanulni a Földön. De mi nem csak emberi tudattal rendelkezünk. Néha kitalálunk olyan új dolgokat, amelyek itt soha nem „léteztek”. Amiket itt még nem tudott senki. Aztán valaki valamit feltalál, kitalál. Ezek a tudások, amelyek bennünk rejlenek leszületésünk pillanatától, és folyamatosan nyílnak ki bennünk. Amikor egy ember elkezd nőni, ügyesebb lesz. Amikor egy ember elkezd szeretni, akkor kinyílik egy csomó tudása, ami addig nem volt világos számára. Magából jön. Hozott tudása által, amelyhez hozzátehet világunk, vagy elvehet belőle. Aztán, amikor kinyílik az elme, az agy, akkor olyan kíváncsiság nyílik meg bennünk, hogy mindent tudni szeretnénk. Mindent. Kitől tudunk kérdezni? Szüleinktől. Rájövünk, hogy nagyon keveset tudnak. Újabb kíváncsisági rohamunk lesz az iskola elkezdésekor. Rájövünk, hogy megint kevesebbet tudnak vagy adnak át, mint szeretnénk. Aztán később megint kérdezhetünk, a párunktól. És megint kevés lesz nekünk. Aztán már csak idősebb, bölcsebb emberektől tanulhatunk, akiket guruként, vagy Istenként tisztelünk. Egész életünkben nem tudjuk kielégíteni kíváncsiságunkat, ezért jön a hit, hogy biztos, hogy van több. Bekapcsolódunk az Isteni tudatszinthez. Azokat a tudatokat már kijártuk, amit itt lehetett. Elkezdünk új dolgokban hinni. Azok az emberek, akik csak a láthatót fogadják el valóságként, nem tudnak velünk jönni. Nekik bizonyíték kell. A bizonyítékot a szellemi tudás biztosítja. Hogyan megyünk tovább a szellemen? Hittel. Azok az emberek, akik még nem hisznek, nem tudnak elvonatkoztatni attól, hogy valami még nincs bebizonyítva. Akkor viszont, ha nincs hit, nincs is mit bebizonyítani. Valaki elkiáltja magát, hogy gömbölyű a Föld és ezt megcáfolni érkezik a szellem, és lám nem sikerült. Tényleg gömbölyű. Ma még. Lehet, hogy valaki egyszer elkiáltja megint magát, hogy ovális a Föld, és ezzel elindul megint egy lavina. A lavina úgy kezdődik, hogy bizonyítás. Bebizonyítjuk fizikálisan, hogy igaz vagy sem. Ha bebizonyítjuk, akkor „tudatváltás” van. Ez a tudatváltás. Az, hogy amiben eddig hittem, már nem aktuális. Minthogy a Föld már nem lapos, hanem gömbölyű. Ennek az ismeretnek a birtokában – ne zárd ki azt az eshetőséget, hogy esetleg ovális is lehet a Föld!

Azok az emberek, akik mereven hisznek valamiben, azok görcsösek, merevek lesznek testként is. Azok, akik hisznek, sokkal flexibilisebbek, rugalmasabbak. Minél nagyobb az ego valakin, azaz a tanult tudás, annál inkább merev, hiszen éveket töltött az akkori „igazság” bemagolásával. Ezért mondják, hogy aki sokat tud, annak nehezebb befogadni az új tudásokat. „Gyermekeké a mennyeknek országa”. Ők még nincsenek annyira „megrontva”, túltanítva, mint legtöbben felnőtt korunkra.

A tudás hatalom. A valós tudás mindig hatalom. Az aktuális tudás – csak ideig-óráig tud hatalom lenni. Amit 20 éve tanulhattunk informatikából, az akkor valós hatalomhoz emelt minket. Ma viszont az a tudás, már gyermekek számára is nevetséges. Tovább kell haladnunk! Ne álljunk meg! A tudás a hiten keresztül fejlődik, és akkor, amikor elérünk isteni tudásunk tetejére, akkor jön egy újabb szint, ami a Teremtő tudatosság szintje. Nincs vége sosem, de egy ideig csak testünkben keressük fejlődésünket, egy idő után pedig azon kívül. Így tágul az univerzum számunkra. Minél messzebbre ér el tudásunk benne, annál inkább látjuk, hogy végtelen. Újabb és újabb bolygókat fedezünk fel. Azok a bolygók, eddig is ott voltak fenn. Nem mi teremtettük oda őket, csak eddig nem vettük észre, hogy léteznek. Tágul a tudatunk, és tágul a tudásunk is. Minél több bolygóval állunk kapcsolatba, annál több helyről születnek ide lelkek – fényként. Minél több fényből érkezik információ ide általunk, leszülető lelkek által, annál több tudása lesz általunk a Földünknek.

Ahhoz, hogy helyreállítsuk Földünkön azt, amit elrontottunk, ahhoz újabb és nagyobb tudásokra van szükségünk. Minél nagyobb tudást szeretnénk, annál messzebbről kell idehívni lelkeket.

A lelkeket úgy hívjuk ide – fényként –, hogy figyelmet fordítunk feléjük. Figyelmünk is fény. Ha megfigyelünk valakit, akkor előbb-utóbb Ő is figyelmet fog ránk fordítani. Amikor egyik kislányom felé fordult egy fiú, akkor még annyira gyerek volt a lányom, hogy nem is értette mi történik. Miért figyeli őt a fiú, aki nem is tetszett neki. Majd kitartóan megkapta a fiútól a figyelmet, és Ő is, a lányom elkezdet felfigyelni a fiúra. Meg is dobogtatta a szívét. Aztán később, amikor mástól kapott megfelelő figyelmet, akkor rájött, hogy az előző már nem is tetszik számára. A figyelem egy mérhető fizikai fény. A figyelmet ki is lehet erőszakolni, és el is lehet engedni. Olyan a figyelem, mint a hit. Egy HÍD. Azért híd, mert elvezet minket egyik pontból a másikba. Ha a híd folyamatos, akkor biztos, hogy eljutunk egyik pontból a másikba. Ha a híd nem folyamatos, hanem szakadozik, repedezik – mint hitünk–, akkor nem jutunk el egyik helyről a másikra. Ez a lényege a hitnek. Tartsd fenn folyamatosan! A hitet pedig akkor tudod fenntartani folyamatosan, ha tanult tudásod elég, kielégít téged, szíved megkapja a megfelelő mennyiségű szeretetet, tested épül, és fejlődik ezáltal. Akkor marad elég energiád arra, hogy amiben hittél, akár az, hogy tiéd lesz a legszebb lány szerelme, akár az, hogy te leszel a legokosabb ember a Földön, vagy legszebb – teljesül. „Hittel magas hegyet mozdítsz el”. Minden lehetséges annak, aki hisz, de előtte tudni kell, szeretni kell, és egészséges testet kell létrehozni hozzá. Jó munkát ehhez, és jó szörfölést kívánok Istenben…