Kicsi gyermekkorunk óta arra vagyunk nevelve, hogy győzd le azt, aki jobb nálad. Jó felé vitt ez minket? Nem. Nem az a cél hogy legyőzzük, tehát magunk alá kényszerítsük a másikat, hanem az, hogy egészséges versengés által fejlődjünk. Az egészséges verseny onnan indul, hogy tudom, ki vagyok, és hol tartok a fejlődésemben. Pont ez szokott kimaradni, amikor egy szülő sportágat választ gyermekének. Nem méri fel képességeit, és ehhez mérten úgy gondolja, hogy ő is van olyan jó, mint a szomszéd Pistike. Gyerünk, mutasd meg kisfiam, győzd le Pistikét. Nem azt tanítjuk meg számára, hogy Pistike milyen ügyes, hogy akár minta lehet számodra, hanem hogy győzd le. Mit jelent legyőzni? Magam alá kényszeríteni. Ha magam alá akarom kényszeríteni Pistikét, akkor két lehetőségem van. Az egyik, hogy jobb leszek nála, és egészséges küzdelemben győzzön a jobb. A másik, hogy felmérem, hogy soha nem tudok máshogy fölé emelkedni csak úgy, ha lehúzom magamhoz, tehát csalok. Amikor kiegyenlítetlen erőviszonyok versenyeznek, akkor csak csalással lehet nyerni. Szuper. Kis korunkban már ezt tanuljuk, hogy elnyerjük anyu szeretetét. Elnyerjük anyu támogatását, mert hiszen ő csak azt kérte, hogy győzzem le Pistikét. Nem kért sokat, viszont azt nem mérte fel, hogy képes lehetek-e valaha legyőzni Pistikét. És ha nem, akkor csalok. Csalok a szeretetért. Az olimpikonjaink is ezt teszik. Csalnak a szeretetünkért. Azért csalnak, hogy őket is, mint mindenkit, aki nyer, elfogadják, elfogadjuk. Mi kényszerítettük erre őket, és kényszerítjük erre gyermekeinket is. Sőt ezt mutatjuk másoknak is azzal, hogy ha legyőztél valakit, akkor elé kerülni jó. De megtartani azt a szintet már nem olyan könnyű. Megtartani a helyemet, csak szintén csalásokkal tudom. Aki elért egy eredményt saját jogon, az odáig eljutott. Bármikor képes ott lenni, ahová már eljutott. De sportolóink nem. Nem képesek fenntartani tudásuk legjavát, mert csalniuk kellett ahhoz, hogy elérjék a győzelmet. Aki fenn tudja tartani magát, az tovább is képes fejlődni. Ne legyenek illúzióink, mindenki doppingol. A gyerekek azzal, hogy sok gyümölcsöt, zöldséget esznek. A sportolók olyan szerekkel, amelyek vagy segítenek számukra, vagy leviszik éppen a teljesítőképességüket. Mindenki próbál hozzáadni ahhoz, ahol tart. Jól vagy nem jól.
Minden energia. Ha fejlődsz a zöldségből és gyümölcsből, akkor elég energiád van ahhoz, hogy ússz. Ha nem fejlődsz már tőle, akkor újabb energiaforrás után kell nézned. Addig úszol,edzel, ahogy tudsz, újabb energiaforrás nélkül. És ha elfogy az energiád, akkor teljesítményed rovására megy. Akár meg is ölöd magad azzal, hogy én „csak” anyunak szeretnék megfelelni, hogy elérjem az ő, azaz egy idő után már az én álmomat. Ő álmodta meg nekem, és én tovább álmodom a győzelmet. Így lehet motiválni valakit, de lehet önpusztítóvá is tenni. Aki önpusztítóvá válik, annak nem ő a fontos, hanem anyu, a cél, a győzelem. Mindenáron. Önmagam feláldozása által is. Az önmagam feláldozása azt jelenti, hogy valaki már tudja, hogy számára azok az „élelmek” táplálék kiegészítők rövidtávon hatnak, de hosszú távon megölnek. Tudják és eszik. Így is. Vajon melyik anyuka szeretné ezt? Ha tudják, hogy ártanak gyermeküknek, vajon képesek lennének feláldozni őket a győzelem oltárán? Igen. Sokan képesek erre, mert nem gondolják, hogy velük is megtörténhet. Így lesznek drogosak gyermekeink, mert nem gondolják, hogy velük is megtörténhet, hogy akár belehalnak.
Sokkal több áldozata van a „táplálék kiegészítőknek”, mint a drogoknak. A táplálék kiegészítők segítenek, és ártanak. Ugyanúgy, ahogy a vitaminok teszik. Ha vitaminhiányod van, fel kell tölteni a készletet. Ha nincs, akkor pedig nem kell vitamin. Ha vitamint szedsz, és feltöltötted a készleted, akkor állj meg. Várd meg, hogy elég-e a testnek. Várd meg, hogy kell-e még, és hagyj egy kis időt, míg beépül a vitamin. Ugyanígy működik az élet, és az életben minden. Tanulsz, és várd meg, míg beépül a tudás, majd menj tovább, hogy most mire van szükséged. Tanulj, és fejlődj, de ne egyszerre.
Ha a gyerekek, akik iskolában tanulnak nem egy szintről érkeztek, akkor a tanárnak egy szintre kell hozni őket, majd együtt tud haladni velük. Hogyan lehet egy szintre hozni rengeteg különböző tudású, képességű gyereket? Írok egy példát, ami csak egy lehetőség, de működhet. Ha jobbat tudsz, tedd azt.
Amikor egy gimnáziumban rengeteg különböző helyről, különböző képességű gyerek megérkezik, a tanárnak fel kell mérnie, hogy ki hol tart. Ez a felmérő, alias dolgozat. Az eredmény megszületik. Van, aki kettes vagy akár egyes, és mindenféle osztályzat születik. Joggal merül fel a kérdés, hogy a tanár hogy hozza össze őket egy szintre, hiszen olyan nagy hiányok és rések vannak egyik-másiknál, hogy lehetetlen bepótolni tanóra keretében. Játszunk. Mondjuk azt a hármasoknak, hogy az ő feladatuk az, hogy aki egyes vagy kettes dolgozatot írt, azokat tanítsák meg arra, amit tudnak. Az ötösök pedig a hármasokat és négyeseket tanítsák. Erre viszonylag rövid idő legyen. Önálló munka otthon. Egyébként ez még össze is hangolja őket, szocializálódnak közben. Aki pedig jól tanított, annak lesz eredménye. Azok a gyerekek, akiknek tanítványai elérték az ő szintjüket, azokat ötössel jutalmaznám, hiszen mindazt, amit tudtak átadtak. Újabb felmérő, újabb csoportrendezés, és igen, amikor mindenki elérte az alapot, akkor kezdünk tanítani. Azt, amit mindenkinek tudni kell. És ezt csak valamire lehet építeni. Ha a tanár mindenkinek meg tudja tanítani azt, amit kell év végére, akkor ezzel ő is minősül. Jobb lesz, mint tavaly, ezért valóban kiérdemelte a fizetésemelést vagy jobb, számára könnyebb, azaz magasabb szintű tudású gyermekeket taníthat. Így ebben a tervben megszületett az, hogy egyensúlyból indulunk, é megszületett az is, hogy nemcsak a gyerek lesz minősítve, hanem a tanár is ezáltal. Én egy tanárt sem díjaznék, ha nem adja át mindenkinek teljes tudását. Hiszen ez a feladata. Hogy hogyan oldja meg, ahhoz adok segítséget ezzel.
Bármilyen megoldás szóba jöhet, de ötletelni kell. Nem lehet azzal lehúzni saját gyermekeinket, hogy rossz voltál, amikor jöttél, tehát rossz is maradsz. Hol van ebben a tanári felelősség? Régóta eltűnt. Miért nincs tekintélye ma a tanároknak? Mert nincs tétje annak, amit tesz, amit csinál. Ha leadja az anyagot, akkor is annyit kap amennyit, és ha nem adja le, akkor is. Ha lelkes és ha nem lelkes, mindegy. Nem haladnak a diákok, mert nagyon különböző háttérből jöttünk. Az a cél, hogy különböző háttereink ne determináljanak minket. Ha egy iskolába került x gyerek, akkor mindet hozzuk egy szintre, közösen, és ebből tudunk elindulni. Már rájöttünk arra, hogy mindegy hogy szűkítjük vagy emeljük a tantervet. Nem ez az alapja a tanulásunknak, hanem hogy egyformán kezdjünk. Ha egyformán kezdünk, akkor mindannyian képesek leszünk az alapra felépíteni mindazt, amit egy éven belül abszolválnunk kell. Meg tudjuk tanulni bármi is legyen, mert jó alapra akkora házat építhetünk, amekkorát csak ki tudunk találni, meg tudunk álmodni, de rossz alapra valószínűleg csak kulipintyó épülhet. Ha kulipintyó vagy és szüleid mást látnak benned, és túltöltenek hittel, tudással, egy idő után az alap fog beszakadni. Minden ledől akkor. Amikor minden borul, az csak azt jelenti, hogy nem volt jó az alap. Bármikor, bárhány évesen tudunk új alapot építeni. Lehet, hogy az alapozás nem látható és akár hosszú folyamat is, de azután ahogy elkezded építeni rá házad, azonnal elindul az életed. Látható változások történnek benne. Azok lesznek az új minták mások számára is, hogy ne ragaszkodj a régi mintához, amelyre nem tudsz nagyobb házat építeni, és ne terheld túl az alapnélküli házat azzal, hogy még építesz rá, és még építesz rá akkor is, ha már a falak repedeznek, elkezd összerogyni. Figyelj oda, ha túlhúzod, akkor összeomlik és betemet. Bele is lehet halni, ha annyival többet gondolt az ember az alapjáról és nem volt igaz.
Szüleink, nagyszüleink és dédszüleink stb. az alapunk. Arra tudunk építeni. Ha nem elég az alap, akkor hozz létre újat. Az új alap a föld alatt épül. Nem látod egy darabig, majd amikor kész, akkor elkezd épülni a házad, az életed. A házadat addig tudod egyenesen felépíteni, amíg az alap bírja. Menj vissza, és old meg problémáidat családod tagjaival. Menj vissza és tanulj tőlük azt, amit te nem és ők pedig tudnak. Tanuljunk egymástól, hogy ne kelljen teljesen új alapokat egyedül létrehoznunk. Hosszú idő és nehéz. Nehezebb, mint kibékülni azokkal, akik családod tagjai. Ennek fontosságáról írok legközelebb.
