Minden az életről szól, de az élet vége mindig a halál: kivéve akkor, amikor “legyőzzük” a halált. Hogyan győzzük le a halált? Az élettel, az élet meghosszabbításával, az élet élésével. A halál segítség: segítség annak, aki már nem képes élni az életét, aki már nem élvezi az életet. Segítség akkor, ha végig éltük életünket. Segítség, ha be szeretnénk fejezni azt. Az élet értelmetlen halál nélkül, a halál pedig értelmetlen élet nélkül. Egyik sem létezhet a másik nélkül mindaddig, amíg dualitásban élünk. A dualitás két pólus, ami ellentétes és ami különböző: ezek a különbözőségek adnak színt életünknek. A színek a tökéletestől, azaz a fehér fénytől való eltérés. A dualitás a két véglet. Ha önmagunkban egyesítettük a színeket és megéltük végpontjait, már csak a teljességet szeretnénk: ahol minden szín megszűnik, ahol minden értelmet nyer és ahol már nincs szükség a halálra ahhoz, hogy éljünk. Nem itt tartunk, de ide tartunk: addig pedig az élettel tudunk értelmet adni a halálnak. Sokszor, amikor valaki nagyon szeretne gyermeket és megfogan, de elvetél: értelmetlen halálként éli meg. Miért? Hiszen valami elindult, ami eddig nem volt. Eddig meddő volt és most végre megfogant: ez egy ünnep. Lehet, hogy a számára rövid volt az élet, de sikerült életet lehelni egy meddő testben. Ünnepelni kellene azt, hogy a talaj kezd termővé válni. Mi pedig gyászolunk, a gyász pedig hosszú. A gyász az elengedésről szól. Minden, amit elengedünk, azt el kell gyászolni, sírni és szenvedni kell. A gyász nem tesz alkalmassá újra a befogadásra. A gyász elengedés: abban nem tudsz megfoganni, azaz befogadni. Ünnepelj, hogy elindult az élet. Ünnepeld az életet és ne ragadj bele a halálba. Az élet győz akkor a halál felett: amire figyelsz, annak adsz energiát és ami energiát kap, az lesz látható: a dualitásban az tud megnyilvánulni. Energiát csak figyelem által kapunk. Figyelem magunktól, figyelem a környezetünktől. Hiába jövünk mi ki a gyászból, ha mások, a szeretteink kizárólag a halálba, a szenvedésbe tudtak beleragadni. Ha ők még gyászolnak, az hatni fog ránk. Ha ők attól félnek, hogy mi lesz, ha....: az is hatni fog ránk. Magunknak kell elválasztani magunkat a haláltól és magunknak kell odafordulnunk az élethez: magunknak, ha élni szeretnénk. Ha élünk, akkor képesek vagyunk életet teremteni. Mi az élet? Az élet az hit, öröm, boldogság, finomság, stb. Az élettelenség ezek hiánya. Bármi, ami hiányzik belőlünk, az a fény hiányaként az árnyék: az árnyék az nem létező, az nincs, csakis a fény hiányaként jelenik meg. Az árnyék képviseli a dualitás másik végpontját. Amikor el tudsz mozdulni attól, hogy az árnyékot létezőként lásd, elindul az élet. Az élet pedig a létező létezése. Arra fókuszálj, amid van: arra, ami létező, tehát él. Az élet azt mutatja meg számunkra, ami van és arra is rávilágít, ami nincs: azért, hogy betöltsük azon hiányainkat, ahol üresség van. Aki boldog, az szül: azért, mert van mit adnia. Aki boldogtalan, az elvon másoktól mindent, amije neki nincs. Lehet egy életen át játszani a boldog kiegyensúlyozottságot, de akkor biztosan tudunk életet adni. Az élet az életből jön létre: amikor nem sikerül gyermeket foganni, nézz rá önmagadra, mi hiányzik? Ami hiányt feltársz, az már mind feltölthető: ezért kell szembesülni önmagunkkal azért, hogy hiányainkat ne elrejtsük, hanem betöltsük. A hiányok betöltése után nincs félelem, nincs szomorúság, nincs bántás. Megváltozunk: tele leszünk élettel és ezáltal életkedvvel. Az életkedv nem tud mást adni, mint életet. A hiányok természetesen nem csak így nyilvánulnak meg, sokszor orvosilag is látható formát öltenek: ezen formák például magnéziumhiány, ásványi anyag hiányok, vitamin- vagy hormonhiányok és természetesen ezek a hiányok már eljuthatnak odáig, hogy ezáltal kisebbek szerveink, sorvadtak vagy ki sem fejlődtek. A hiányok viszont mindig abból születnek, ha nem vagyunk hajlandóak időben észrevenni azt, ami belőlünk hiányzott. Aki látja hiányait időben, az betöltheti azokat. A halál viszont mindig értelmes: van értelme, tanít minket. Lehet, hogy azt gondoljuk, hogy aki elment közülünk, annak már nem sokat ér a tanítás (bár Ő is ezen tanulás által térhet vissza földünkre), de az itt maradottak számára óriási segítség lehet. Mikor? Ha nem ragadunk bele a gyászba. Ha nem gondoljuk azt, hogy ott véget ér minden, ha valamely szerettünk befejezi az életét. Az élet azáltal tud jól, jobban folytatódni számunkra, hogy ha tanulunk a szeretteink halálából: akkor nincs értelmetlen halál. Nincs semmi értelmetlenül, csak mi nem akarjuk értelmezni a dolgokat. Az új világ mindig attól lesz új a régihez képest, hogy a benne zajló létezést éppen hogyan, milyen más szempontok alapján értelmezzük. 200 évvel ezelőtt mást akart tanulni az ember, ezért más volt az életnek a fontossága. Ma megint mást akarunk megérteni belőle, ezért a régi értelmezés a régi szempontok alapján: nem lesz már értelme életünknek. Újra kell gondolni, hogy miért vagyunk itt. Új szempontokat kell szülni, ami alapján szemlélünk vagy élünk: ezen új szempontok a fiatalok által születnek. A fiataloknak most az érzelmek a fontosak. Aki be tud kapcsolódni az érzelmesebb világba, az tovább él, aki viszont nem, az el fog menni: nem azért, mert Ő nem szeretne élni, hanem azért, mert nem tudta felvenni az új fordulatszámot és ezáltal visszahúzná az új szemléletet. Aki bekapcsolódik, az fejlődik tovább: eddig az ész, a szellem fejlődése volt előtérben, most pedig a szív, a lélek fejlődése jön. Nem én döntöttem így, én csak jelzem, ami érkezik, ami jön. Te pedig eldöntheted, hogy bekapcsolódsz-e. Bekapcsolódni önvizsgálattal tudunk. Olyan önvizsgálattal, amiben önmagunkra ismerünk. Hol tartunk érzelmileg? Ehhez segítségül kell hívnunk környezetünket, akik tükröt tarthatnak számunkra. A tükör fontos: magunkat kívülről nem látjuk. Az élet pedig ott kezdődik, amikor azt, ami volt: elfogadod és átalakítod Te önállóan. Az a te életed, az a te fejlődésed. Akkor élsz, ha teszel, ha cselekszel, ha változol. Az élet pedig nem engedi a halált megjelenni. A halál akkor közelít, ha elfelejtesz élni. A fény kiszorítja az árnyékot. Az árnyék csak akkor jöhet, ha nem kéred vagy nem tudod már befogadni a fényt. Tanulj élni, ha szeretnél és éld úgy az életed, hogy a teremtményeidért neked kell vállalni a felelősséget. A teremtményeink pedig a gyermekeink: a gondolataink és a cselekedeteink által élnek. Erről írok legközelebb.

A mi testünk folyamatosan mozgásban van, folyamatosan áramlás van benne: áramlik a vér, a nyirok, dobog a szív, gondolkodik az agy, stb. Mindig van mozgás bennünk, de ez a mozgás nem helyettesítheti azt, amit mi teszünk hozzá az életünkhöz. Ezek a mozgások pluszban a fáramászás, futkározás, pancsolás a vízben stb. Gyerekként annyira egyértelmű, hogy mozogjunk: benne van a vérünkben, érezzük, hogy ettől élünk. Felnőttként már annyira sok munkánk és elfoglaltságunk lesz, hogy a mozgást nem élvezzük. Elég nekünk a munkahelyünkön helytállni, a közértben bevásárolni, elég a szomszédnak eleget tenni. Elegünk van mindenből, ami energiát von el. Ilyenkor ha valaki azt mondja, hogy miért nem dolgozol magaddal, lehet, hogy nem leszünk elég szofisztikáltak. Az ember azonban ahhoz, hogy haladjon: többlet energiát kell gyűjtenie. Különben csak fenntartó energiája lesz: akkor viszont nem teszünk hozzá ahhoz, akik vagyunk és nem leszünk többek, mint szüleink. Ez a feladat, legyél több, mint a szüleid: ez az evolúció. Miért nehéz elindulni? Mert ahhoz először meg kell határozni, hogy hol állok. Ha a szüleim előtt vagyok, akkor ez segít a számomra, mert valószínüleg már haladtam. Motiválni fog, hogy még gyorsabban haladjak. Azonban, ha szüleim mögött helyezkedek el felnőttként, akkor demotivált leszek. Nem lesz kedvem elindulni, mert eddig is én voltam a senki. Semmit sem csináltam jól és ebbe bele lehet kapaszkodni. Sajnáltatni tudom magam. Minél többen sajnálnak, annál több energiát gyűjtök be. A sajnálat viszont egy alacsony rezgésű energia. Fogunk tőle haladni, csak hátrafelé. A hátrafelé haladás viszont megtéveszthet minket. Hihetjük azt közben, hogy megyünk és megyünk és megyünk. Valójában pedig hátrafelé fogunk haladni tőle. Minden energia egy számegyenesen elhelyezhető. A nullponthoz képest vannak pozitív és negatív energiák. A legnehezebb feladat, hogy saját nullpontunkat belőjük. Miért nehéz ez? Azért, mert minden viszonyítás kérdése. Lehet, hogy a szomszédomhoz képest kedves vagyok, de lehet, hogy egy másik ember azt mondja rólam, hogy pokróc vagyok. A viszonyításhoz egyetlen szempontot tudok használni, és ezek a szüleim. A szüleim valamilyensége határoz meg engem. Az lesz a kiindulási pontom és ez lesz az én felnőttségem. Onnan már eldönthetem, hogy magamhoz, a nullponthoz képest számomra pozitív vagy negatív energiákat szeretnék befogadni. Honnan tudjuk, hogy mi a pozitív és mi a negatív? A pozitív a valóság: a szeretet, a hála, öröm, béke, stb. A negatív pedig ezeknek a hiánya. Szeretethiány, hálátlanság, örömtelenség, békétlenség. Minden, ami hiány, az elvesz belőlünk. A szeretethiány szeretetet von el tőlem. Az örömtelenség mellett boldogtalan leszek. MIndent megfigyelhetünk magunkban. Gyerekként ösztönből érezzük, hogy kivel vagyunk szívesen: így választunk barátokat is. Aki pedig jól érzi magát valakivel, az kap. Mindig ettől függ, hogy szívesen vagyunk-e valakivel vagy sem. Amikor folyamatosan elvonnak tőlünk, akkor megbetegszünk. Elfogynak a készleteink. A készleteinket pedig meg kell tanulnunk újra tölteni: minél könnyebben tudjuk feltölteni magunkat, annál egészségesebbek vagyunk. Miért van az, hogy rengeteg edzés mellett is lehetünk bántók? Azért, mert nem elég feltölteni magunkat, meg kell tanulni bánni az energiával. Hiába töltöd fel magad, ha bántó és erőszakos vagy, erre fogsz tükröket kapni, ezt fogják szembesíteni veled. A bántás a szeretet hiánya. Az az ember, aki tele van szeretettel, soha nem bánt. A mi világunk sajnos tele van bántással, tehát a szeretet hiányával. Ha elindulunk önmagunkban és fejleszteni szeretnénk magunkat, akkor a szeretetre, az örömre, a hálára, a hitre és minden pozitív energiára szükségünk lesz. A pozitívból pozitívat építhetünk. A negatívból már jó ideje építünk: ez lett belőle. HA VÁLTOZTATNI AKARSZ A VILÁGON, ELŐBB ÖNMAGAD VILÁGÁN VÁLTOZTASS! A világunk sok boldog haladó embertől boldogabb és haladóbb lesz. A világunk sok szenvedő és bántó embertől ilyen lesz. Nem vezethet az egy országot, egy népet, aki nem tudja vezetni önmagát vagy családját. Mindig kicsiben tanulunk. Kisebb sejtek, egységek jönnek létre, ahol megértjük, hogy hol tartunk. A barátaink, családtagjaink idomulnak haladásunkhoz és ők is fejlődnek. Aki nem idomul, az leszakad: ez nem jó vagy rossz, csak tény. Mindenkinek megvan a lehetősége a saját tempójába való haladásra. Nem kényszeríthetünk senkit arra, hogy velünk szárnyaljon, de mutathatunk egy irányt, ahova bármikor be lehet kapcsolódni. Az irány kétféle lehet: előre és ez egy jobb világot idéz vagy hátra, amibe oly hosszú éveket tettünk már. Az irányt bármikor megváltoztathatjuk, de tudnunk kell, hogy ha évekig mentem visszafelé a negatívba, akkor ha megfordulok, még sokáig fogok a negatívon járni. Kivezetni magunkat a nehézből a nehézségen keresztül tudjuk. Kivezetni magunkat a bántásból, szenvedésből ezen keresztül tudjuk. Mínusz 7-ből nem ugorhatunk egyből a plusz 10-be, de elindulhatunk felé. Bármilyen kormánynak - aki egy mínuszos országot vesz át - ezzel kell megküzdenie, de higgyétek el, ha évekig nagyon fájt valami és már kevésbé fáj, azt észre fogjátok venni. Hogyan legyünk bölcs vezetői önmagunknak? Úgy, hogy szembesülünk a nullpontunkkal és elindulunk előre. Kedvességet, békét, szeretetet fogadunk be. Keress olyan embereket, akik nem panaszkodnak. Keress olyanokat, akik nem bántanak és ha az a döntésed, hogy jobb ember akarsz lenni, kapsz segítséget. Megjelennek előtted ezek az emberek: ezek, akik jobbak nálad. Lehet, hogy mellettük először azt fogod érezni, hogy te nagyon kevés vagy, de minél több időt töltesz számodra pozitívabb emberekkel, annál jobbá fogsz válni: mindig csak a te célod alapján. Természetesen haladhatsz visszafelé is. Dönthetsz úgy is, hogy bántó és még bántóbb akarsz lenni. Az univerzum engedi egy bizonyos szintig. Egy bizonyos szint után pedig “kivesznek a játékból”. Az értelmetlen halálról írok legközelebb.