Ha valaki figyelmet kap, él. Ha nem, akkor meghal. Ha meghalni szeretnél, akkor elzárod magad a figyelem elől. Visszahúzódsz. És ha élni szeretnél, akkor próbálsz minél több figyelmet fordítani magad felé. Miért? Mert az élet arról szól, hogy tanulni akarunk. Ahhoz pedig figyelem kell. Miért a figyelem a legfontosabb? Azért, mert anélkül nincs élet. Ha semmilyen figyelmet nem kap egy gyermek, akkor táplálás sincs számára. Ha nem kap táplálékot, akkor nem él sokáig. Ha nem figyelem, hogy mikor éhes, hanem azt mondom, hogy most érek rá, akkor nem biztos, hogy enni fog már a gyermekem, mert lehet, hogy már nem is él. Nem én határozom meg azt, hogy etetem vagy nem, hanem Ő. Azzal, hogy jelez. De ha én nem figyelem a jelzését, akkor összevissza lesz közöttünk a kapcsolat. És ha összevissza, akkor nem értem őt. A figyelem fontos. Az alakítja ki a kapcsolat lényegét. A minőségét. Az idő, amelyet ráfordítok benne, majdhogynem mindegy mennyi. Azaz attól függ, hogy a ráfordított idő, milyen mélységű figyelmet takar. Ha a figyelem objektív, elég, akkor rövid időn belül is megkapja a gyermek azt, amire szüksége van. Ha nem, ha a figyelem szórt vagy teljesen szétszórt, akkor egész napokat is együtt tölthetünk, folyamatosan figyelem hiányos lesz Ő. Ha nem értjük, hogy figyelmet kér a másik, akkor azért nem értjük, mert mi sem kaptuk meg valamikor. Akkor tanuljunk abból, amit hibaként vétettek szüleink. Ha a hibákat nem sértésnek, hanem tanulásnak fogjuk fel, akkor a következő generációnak nem kell végigmenni ugyanazon a hibasorozaton, amelyben mi éltünk. Egymásra figyelni nehéz. Azért, mert az a szülői házban tanuljuk meg alapként. Ha az alapot nem érted, akkor akármennyire is jól akarod csinálni, nem megy. Miért? Mert elhisszük, hogy minden, amit a szüleink tettek, jó. Miért? Mert azt tanultuk, hogy tiszteljük őket, és ha tiszteljük őket, akkor nem kérdőjelezhetjük meg azt, amit tettek. Ez így nem jó. Mert akkor ugyanazt visszük tovább. Azt, ami nem jó. És akkor a következő, sőt az azt követő generáció sem kap elég figyelmet és nem lesz ő sem képes kialakítani kapcsolatokat, amely arról szól, hogy figyelem. Az nem jó. És ha ilyen emberek élnek közöttünk, akik nem tudnak, nem képesek egymásra figyelni, akkor degenerált társadalmat hozunk létre. Sikerült. Ha valakinek valamit el szeretnél magyarázni, olyan erőfeszítésre van szükséged, hogy egyáltalán rád figyeljen, ami nem reális. Én akarok valamit mondani neked. Te figyelj rám. De nem megy. Miért? Mert fáradt vagyok. Miért? Mert egész nap arra kellett „pazarolnom” a figyelmemet, hogy olyan emberekre figyeltem, akik nem érdemlik meg. Miért tetted? Azért, mert ha nem figyelek rájuk, elvesztem az állásomat. Ez a legnagyobb harc. Figyelni arra, ami már nem érdekel, és ha figyelmet fordítunk egymásra, energiát vesztünk. És ha energiát vesztünk, pótolnunk kell azt. És ha pótoltuk, akkor újra tudunk figyelni. Mivel pótoljuk az elvesztett energiát? Étellel, itallal, fénnyel, baráti beszélgetésekkel, kedves ölelésekkel, stb. Ha a kedves ölelés elmarad, akkor kevesebb az újrahasznosítható energia. Ha kimarad az ivás, vagy akár az evés, alig van energia. Abból akarjuk pótolni, hogy egymás szavába vágunk. Egymást túlkiabálva, lenyomjuk. Abból akarjuk pótolni, hogy túlbeszéljük, és szidjuk egymást, kiabálunk egymással, az energiáért. Hogy aki hangosabb, „erősebb”, az nyer. És ha elvettem a másikét, akkor újra adhatok. Akár neki. Egy jó békülős szexszel akár. És ha nem arra az emberre fordítom az új megszerzett energiát, akkor akár mással is szexelhettek. Ez nem jó. Nem jó úton szereztem energiát. Nem jó úton töltődtem fel. És ha nem jó az út, akkor hiány marad bennem. Állandó hiány és az állandó hiány azt jelzi, hogy nem tudok figyelni rád, és egy idő után senkire sem. Így vannak társadalmak, családok, párok egymással. És ha így vannak egymással, akkor nincs energiaáramlás, nincs információáramlás és nincs tudás egyben. Mert amit mi emberek tudunk, azt együtt tudjuk. Együtt nagyok lehetünk. De ahogy most szétszakadva vagyunk, így tudásunk szinte nulla. Az ember sokat tud. Beszélj vele. Értesd meg őt, azaz az embert, hogy érdekel téged. Ha Ő azt látja, hogy érdekled, akkor átenged neked tudást. Megosztja veled tudását. És ha megosztotta veled tudását, te több lettél tőle. De ha azt mondod, hogy nincs időm figyelni rád, akkor holnapra vagy azt követően még kevesebb időd lesz figyelni, mert még többet követelnek tőled. És ha még többet követelnek tőled, akkor még többet kell tudnod. De ha nem érsz rá tanulni, mert nem tudsz figyelni, akkor egyszerűen elfáradsz, és nem érdekel már semmi. Túl sok volt, illetve rosszul értettük meg a lényegét. Ha tanulunk, tehát figyelmet fordítunk valakire, akkor többek leszünk. Ha többek leszünk, akkor már képesek vagyunk adni. Ha adunk, akkor megint figyelmet fordítunk valakire. Attól megint kapunk. És így tovább. Van energia, van töltődési lehetőség és van erő benned. Az fontos. De mindennek az alapja a figyelem. Az a figyelem, ami nincs, mert elfáradtunk, mert kiégtünk, és ugyanezt tanítjuk gyermekeinknek. Szükséges rosszként élik meg az iskolát. Miért, Mert ők nem kapnak elég figyelmet otthon, de azt várjuk tőlük, hogy figyeljenek oda az iskolába. Ez olyan mintha azt mondanám, hogy ugyan most egy hétig nem fogsz enni kapni, de azért a maratont légy szíves elsőként fusd le. Körülbelül ennyi energiával engedjük el őket az iskolába. Maratonra nem elég, de egy-két órára talán. Ha egy-két órát figyelnek, az már jó. De nem tudnak töltődni. Alig van olyan tanár, aki ad. Azért mert ő sem kap. Nincs figyelem. Sem otthon, sem a környezetben ahol van. Sem a kollégák, sem a társak, nem adnak elég figyelmet. És akkor ők sem tudnak adni. Ördögi kör. Miből adjunk, ha már nekünk sincs? Akkor töltődjünk föl. Hogyan? Különböző technikákat lehet találni. Sport, horgászat, kirándulás, jóga, ökológia tábor, spirituális feltöltő lehetőségek, pl. csendtábor, stb. Ezeket arra találták ki, hogy aki megfáradt, kezdjen kicsit töltődni. De mi nem tudunk, mert ebben is, akár a sportban, akár a spirituális táborokban, teljesítünk. Miért? Mert ezt hoztuk magunkkal. Hogy mindenkinél jobbak legyünk. Hogy versenyezzünk, és ha versenyzünk, akkor nem elosztjuk a csoportból származó energiát, hanem elvesszük, és ha elvesszük, akkor a másiknak nem marad. A csapatok versenyében, így csak az szerez energiát, aki győzött, aki „csak” játszott, azaz részt vett a játékban, veszített, és így nem lett több energiája, és figyelmet sem kap, hiszen csak az első hely számít. Rossz, ami van. Én elhiszem, hogy rég óta így van. De ami rossz, azt nem lehet azzal deklarálni, azzal hitelesíteni, hogy mindig is így volt. És azt is elhiszem, hogy volt, amikor ez még jó is volt. Amikor ott tartottunk, hogy verekedéssel döntöttük el, hogy kié a jobb nő. Vagy kié a győzelem bármiben… De ahhoz képest haladtunk. Kultúránkat is ehhez kell igazítani. Ha már tudjuk, hogy hogyan adjunk figyelmet, akkor nem kell versenyeznünk érte. Akkor már nem kell legyőznünk senkit azért, hogy energiához jussak. Vagy ha igen, akkor még a tanulás elején vagy. Az sem baj, csak ne hidd el magadról, hogy az, amit te teszel, az az egyetlen járható út. És akkor nem fogsz harcolni. Mert ha belegondolsz, te sem akarsz mást, mint figyelmet. És ha nem kaptad meg, akkor próbálod elvenni. és még az is lehet, hogy közben, a sport teljesítményed közben jól szerepelsz, és jól feltöltődsz, de más szenved, és más energiáját így elvetted. És akkor nem érted a lényeget. Hogy te is, én is, mi mindannyian ugyanannak az egynek vagyunk részei. Ezt a család szemlélteti. A családban különböző emberek vannak, mégis közös az alap. Közösek a gyökerek. Jobban el tudjuk fogadni őket, mint azt, aki nem a családtagunk. Miért? Mert ezt még meg tudjuk emészteni, hogy van valaki rajtunk kívül, aki fontos. Nekünk. És akinek mi is fontosak lehetünk. De hogy ez körön kívül, azaz családon kívül is lehet, azt bizonyítja az, ha szerelmes leszel. Valaki aki „idegen” fontossá válik neked. Miért? Mert figyeltél rá. Miért? Mert ő is rád figyelt. És ha egymásra figyelmet szentelünk, akkor energiát nyerünk. nem úgy hogy elvesszük mástól, hanem adjuk, és kapjuk. Ez az egyensúly. Azt pedig a szerelem, vagy akár a szeretet által nyerjük. Gondolkozzatok ezen. és ha sikerült, akkor legközelebb beszélünk, azaz írok a szerelemről. Annak minden szépségével, fontosságával, és értésével. Addig is szép napokat, millió ölelés nektek Móni.