Sok ember úgy gondolja, hogy az alázat megegyezik a megalázkodással: nem. A megalázkodás azt jelenti, hogy annak, akinél én többet tudok: behódolok és elhitetem vele, hogy ő a jobb. Mindketten sérülnek benne. Az alázat azt jelenti, hogy tisztában vagyok a tudásommal, de nem adom minden áron tudtára a másiknak és elfogadom azt, ahol ő tart, de nem azonosulok vele. Az alázatosság segít tanulni. Jobban megtudom ítélni azt, hogy ki mit tud és eldönthetem, hogy akarom e megtanulni azt, amit a másik tud vagy jobbnak ítélem meg saját tudásomat az adott témában. Alázat nélkül viszont vagy megtanulunk mindenkitől mindent vagy senkitől sem fogadunk el semmit. Az alázat az önismeretünk csúcsa. Egy hegyre ha elindulsz, akkor fel kell érned a csúcsára. Ha akarod, ha nem, mert különben megálltál. Ha megállsz, akkor nem haladsz. Ha nem haladsz, akkor tudod, hogy a keringésed is leáll. Ahogy lassul a haladásod, úgy áll le a keringésed. Azok az emberek, akiket már semmi sem érdekel, az azért történik, mert alig van keringésük: akkor kevés vér áramlik az agyba és így nem nyílik érdeklődés benne. Ilyenkor már tanulni sem tudunk. Nem tudunk új információt befogadni. Nem tudunk fejlődni. Az emberi természet lényege pedig a fejlődés. Lehet, hogy gyorsabban fejlődünk, mint amikor majomból kialakítottuk az embert, de biztos, hogy nem értünk még el a fejlődésünk csúcsáig, mint ember, hiszen akkor nem lenne olyan sok rejtély az emberi testben. Pl.: Miért van akkora agyunk, amelynek csak tört részét használjuk? Miért van több olyan mirigy vagy részlet bennünk, amely még nem is működik, pl: tobozmirigy, csecsemőmirigy stb. Miért van olyan szervünk, amely még nem tökéletes? Pl: szaglószervünk, színérzékelő szervünk stb. Ez mind mutatja azt, hogy az ember még csak emberke, aki felnőni készül. Tudni készül.

Minden olyan szülő, aki azt állítja gyermekének, hogy annyi a tudás, ami már meg lett fejtve az emberek számára, torzít. Torzít, tehát nem mond igazat. Olyanok vagyunk , mint egy vadonatúj számítógép, amit még senki sem fedezett fel teljesen és rész szerint használjuk csak. A számítógépek fejlődnek. Miért nem gondoljuk azt, hogy az emberek is képesek fejlődni? Azért, mert elhittük, hogy mindent tudunk. Ehhez kell az alázat, hogy felmérjük valós tudásunkat és ennek kapcsán tanuljunk tovább. Az élet iskolája soha sem ér véget, kivéve: ha mi kérjük. Ha nem akarunk tanulni, fejlődni, megtehetjük, hiszen van szabad akaratunk, de azt ne kényszerítsük rá másokra. Ha valaki felfedez valami újat, ne ragaszkodjunk a régi tudásunkhoz, hiszen a fejlődésnek az a lényege, hogy „a régiek elmúlnak és íme újjá lesz minden”. Nagyon fontos tanítása volt ez Jézusnak. Nem azért tanította ezt, hogy mindent felejtsünk el, ami volt, hiszen minden új arra épül, ami a régi tudásunk volt, csak megmutatta, hogy ahogy haladunk, tanulunk, más szemszögből, más attitűdből fogunk látni mindent. Ha jól rálátsz egy dologra, az akkor is csak egy nézőpont. Mindenkinek van egy nézőpontja és ezt kell összevetnünk, ha majd egyszer mindent érteni szeretnénk. Ha én nagyobbnak érzem a tudásomat a tiédnél, akkor soha sem leszek kíváncsi a tudásodra, mert úgy gondolom, hogy az enyém jobb. Nincs ilyen. Ezért kell alázatot gyakorolni. Azért kell megérteni, hogy azért mert valamit tudunk, attól még nagyon messze vagyunk a minden tudásától: nagyon messze és nagyon távol. Aki mindent tud, annak az agya képes teljesen felfogni minden tudást és nem csak egy pici részét használja az agyának, hanem mindent. Én nem láttam még ilyen embert, sőt meg merem kockáztatni, hogy még nem született földünkre olyan ember, aki az agya 100 %-át használta volna. A cél azonban ez.

Nem lehet úgy megnyitni az agyunk 100 %-át, hogy azt a többiek megértsék, 3-3,5 %-os agyi nyitottsággal. Tudatosságunk vagy tudásunk úgy halad, hogy valaki mindig egy kicsit többet ért meg az egészből. Amikor azt megérti, akkor próbálja a többiekkel megértetni azt az új tudást, amelyre rájött. Ha a többiek agya nem kész még elfogadni az újat, akkor senki nem érti meg őt, sőt kinevetik, vagy akár kikarikírozzák őt. Az emberek félnek az új tudásoktól, hiszen az változással jár. Minden változás félelmetes annak az embernek, akinek csak kicsit van nyitva az agya és minden változás érdekes, izgalmas annak, akinek már jobban kinyílt az agya. Azok az emberek, akik meszes aggyal rendelkeznek, nem is tudják kinyitni az agyukat és ezért sokszor már nem is értik az újat, az új tudást. Ha nem érted az új tudást, nem fogod jól érezni magad az új valóságban, az új világban, ami másképp működik, mint a régi. Idős embereket hallasz arról nyilatkozni, hogy drága gyermekem, ez már nem az én világom: én már ezt nem értem. Ha nem érti valaki azt a világot, amit teremtünk vagy teremtettünk, akkor nem érzi benne jól magát. Ha nem érted és nem élvezed, akkor nem akarsz benne élni. Tanuld meg érteni és meg fogod látni, hogy akkor élvezni kezded. Pont olyan ez, mint az iskola, amikor valami olyat tanítanak, amit nem értesz, akkor nem is élvezed. Ha viszont megtanultad, és megértetted, akkor élvezni kezded és érdekel az új, ami a régire fog épülni. Tanulni jó. Tanuljunk, de először értsük meg, hogy hol tartunk. Ha megértjük, hogy hol tartunk, akkor csak ahhoz a tudáshoz szeretnénk újabb tudásokat feltárni. Ha nem értjük, hogy hol tartunk, akkor utópisztikus tudásokat fogunk feltárni, ami még semmihez sem kapcsolható. Az utópisztikus tudás a spiritualitás. Ha megértjük, hogy a földi tudás csak az égi tudás által fejlődik (ötleteknek hívják ezeket), akkor nem zárjuk ki a spiritualitást. Ha viszont nem értjük, hogy kell egy földi tudás, amire építhetjük az újat, akkor fikciókat fogunk behozni és senki sem fog érteni minket. A fönt és a lent bennünk kell, hogy összeérjen. Az itt megtanulható tudás után érkezik az új. Az itt megtanulható tudás nélkül, értelmetlen az új. Nincs mihez kapcsolni, nincs mire építeni: ezért szokták azt mondani, hogy a spiritualitás luft. Önmagában igen. Ezért kell a földi, azaz az itt megtanulható tudás és együtt vele az új. Ha együtt haladunk, akkor együtt jutunk el oda, hogy akarjuk az új tudásokat. Ha mindenki a maga szakállára tanul és fejlődik, akkor az történik, ami most látható. Bizonyos emberek csak a meglévő tudásban hisznek, míg bizonyos emberek pedig csak e lehetőségekben. Ez így „öngyilkosság”. Van, aki a hitben fog elveszni, van olyan is, aki pedig abban, hogy már nem aktuális a tudása.

Tágítsuk tudásunkat, amellyel tágul világegyetemünk is. Minél több tudást szeretnénk megérteni, annál inkább kell értenünk, hogy hol is tartunk valójában. Ez a nehéz, amikor rálátunk a realitásra. Hiába akarjuk fejünket a homokba dugni, hogy itt Magyarországon minden jól halad. Sajnos előbb utóbb rá kell látnunk az igazságra. Milyen az, amikor az igazság megvilágítódik. Erről írok legközelebb.