Egy család mindig hierarchiára épül. Valaki vezet és valaki vagy valakik követik őt. Akit követünk, az a legokosabb vagy a legszebb vagy a legbölcsebb, stb.: valamiben a legjobb. Korunkban már nem követelmény, hogy vezetőnk legyen valamiben a legjobb. Miért? Mert előjogok születtek. Azért, mert Ő a férfi; azért, mert Ő tudja. Tartalom nélkül is vezet valaki. Miért? Mert sokáig voltunk vezethetők. Miért? Mert a diktatúrából jövünk. A diktatúrában egyértelmű, hogy a vezetők vezetnek. A demokrácia egy következő szint. Azon a szinten már vizsgáljuk az egyén érettségét és ez alapján adunk a kezébe vezetéshez eszközt vagy nem. A diktatúra a vallásokból nőtte ki magát. A vallások egyéni vezetésről szólnak, hiszen a nép annyira gyermek, hogy irányítani, vezetni kell. Volt idő, amikor ez természetes volt, mint ahogy van idő, amikor szüleink vezetése is természetes, ha gyermekek vagyunk. Államként is élhetünk gyermeki szinten, míg egyénként talán könnyebben növünk fel. Minden szinthez minták kellenek: olyan minták, ahol látjuk, hogy hogyan élnek a felnőttek és akarunk mi is felnőtté válni. Egy demokratikus országban szabadon választhatunk vezetőt önmagunk számára. Akárki lehet minta nekünk, míg egy diktatúrában megmondják, hogy kit  kell követni és milyenné kell válnunk. Amikor a diktatúrában megszületik a megértés, lázadni fogunk: ez családon belül a kamaszkor. Kamaszkorban kezdjük megérteni, hogy kik lettünk és szeretnénk próbálgatni a szárnyainkat. Amikor próbálgatjuk szárnyainkat, akkor picit letaszítjuk a trónról szüleinket. A szüleink nehezen adják át a jogart, mert megszokták, hogy felelősséggel tartoznak értünk. Amint megértik, hogy képesek lettünk önállóan felelősséget vállalni magunk iránt, örömmel fogják átadni a vezetést önmagunk felett. Amikor viszont azt látják, hogy nem vagyunk képesek magunkat jól vezetni, nem engedik át a hatalmat. Azért nem, hogy ne sérüljünk. Azért, mert idáig felnevelni sem volt könnyű minket, ezért nem szeretnék, ha az utolsó pillanatban elrontanánk azt, amin eddig dolgoztak. Ha elrontjuk, akkor nekik kell elölről kezdeni a felnevelésünket. Hogyan is tudjuk kamaszként elrontani azt, amit szüleink véghezvittek rajunk? Például azzal, ha nem vagyunk még tisztában saját magunkkal és ezért magunkhoz képest gyengébb kapcsolatot választunk. A kapcsolatunk hatni fog ránk, megváltozunk. Az a kapcsolat, ahol butábbak, csúnyábbak, ingerlékenyebbek, bántóbbak leszünk, az negatívan hat ránk. Ezt szüleink érzékelni fogják, ezért elindul egy harc értünk. A párunk is magának akar minket és szüleink is szeretnének „visszakapni”. Ezért is alakulhat ki családon belül háború. Hatnak ránk a különböző tudatmódosítók is, mint például alkohol, drog, kemikáliák, aberrált szexualitás, stb. Ezek által is megváltozunk, valóban nem pozitív irányban. Ott is jelezni fognak szüleink, bár mi mérgesek leszünk, hogy ne szóljanak bele az életünkbe. Furcsa paradoxon, hogy az állami gondozott gyerekek egész életükben arra várnak, hogy valaki végre irányítsa őket, szóljon bele az életükbe.

A felnőttek is nagyon gyengék sajnos. Fogalmuk sincs róla, hogy mivel tesznek jót gyermekeiknek: ha hagyják, hogy olyanokkal lógjanak, akik nem hozzávalók vagy szóljanak érte. Aki szól, az konfrontálódik, rossz zsaru lesz. Aki nem szól, az jófej szülő, azaz jó zsaru. A jó zsaru szerepkör könnyű. Így leszünk a legjobb fej szülők és a gyermekünk pedig felnő, mint a fű: ha nincs vezetője egy gyermeknek, akkor keres. Mindenkinek van vezetője, csak néha nem tudunk róla. A felnőttek is keresik a vezetőt és minél „gyermekebb” felnőttről beszélünk, annál inkább kell a segítő számára. Ha valaki gőgös, akkor sokszor azt gondolja vagy le is kommunikálja, hogy számára senki sem tekintély, neki nincs vezetője, de ha egy kis probléma érkezik az életében, akkor anyu, apu segíts vagy istenem segíts vagy a bank segítsen vagy az ügyvédek, de valaki mindenképpen kell, hiszen nem önálló senki sem. Ehhez viszont meg kell élni, hogy megértsük, miben vagyunk jók. Fél siker, ha mi magunk ismerjük kvalitásainkat és hiányosságainkat, akkor képesek vagyunk elfogadni vezetést.

A kamaszkor első ismérve, hogy azt érezzük, jobban tudunk valamit. Amikor azt érezzük, hogy mindent jobban tudunk, akkor le kell válni szüleinkről. Sokszor hallom fiatal felnőttekről, hogy otthon laknak és nem is szeretnének változtatni ezen. Hogyan tervezitek az önálló életet?- kérdezem ilyenkor. Azt mondják, hogy ők maximálisan önállóan élnek. Megkérdezem, hogy el tudják tartani magukat anyagilag? Nem. Akkor miért gondoljátok, hogy önállóan éltek? Ez a felnőttség első ismérve, hogy pénzt keresve el tudod tartani magad. Sokszor a felnőttek sem tudják eltartani magukat, ilyenkor: ha az állatvilágból vennénk információt, akkor heréknek hívnánk őket. Herék azok, akik nem képesek önállóan élni, de valamilyen szerepet tudnak vállalni a közösség érdekében. A kamaszok is ilyen értelemben herék, ha vállalnak szerepet a házimunkában vagy a tanulásba többet tesznek az elvártnál. Az is munka. Viszont, ha nem vállalunk semmit kamaszként, csak elhisszük, hogy mindent tudunk, akkor deviánsok leszünk. A mostani kor evvel szembesül: mindenki, akit „jó zsaru” nevelt fel, devianciára hajlamos. Miért? Mert nem kapott korlátokat. Mitől lesz valaki jó zsaru? Attól, hogy fáradt. Nincs ereje tanítani gyermekét és szabályozni őt. Akkor a gyermek másoktól vesz mintát: ilyen módon jutunk el a harcokhoz. Egy ország, ahol diktatúra van, olyan, mint egy zárt család, ahol kicsi a gyermek és csak a szülők szabályait kell megtanulnia. Ilyenkor még nem is engedünk sok látogatót, amíg bizonyos szabályok be nem állnak nálunk. Ilyenkor az ország is fal mögé húzódik. A falak akkor omlanak le, ha már lehet más mintákat érzékelni. A falak többnyire kamaszkorban mozdulnak el. Mi is fiatal nemzet vagyunk, hiszen a fal nem olyan régen omlott le és van olyan területünk, ahol azóta újjáépült. A kamaszkor sajátja, hogy mindent beszívunk, mindent befogadunk: ha más országokból tanulunk és haza akarjuk hozni a mintát, meg kell küzdenünk azzal, hogy valaki már vezető az országban. Jól, rosszul, de vezet. Minél rosszabbul vezet, annál inkább hoznánk újabb tudásokat. Ugyanúgy, ahogy a családban meg kell küzdeni a hatalomért, ez a társadalomban is így történik. Vagy az ész (és ilyenkor az innováció) győz vagy az erő (és ilyenkor a munkásosztály) győz vagy a lélek, (amikor az érzelmek kerülnek előtérbe). Ilyen még nem volt, de a lehetőségeink között megtalálható. Mindegyik konfliktushoz vezet, hiszen megváltozik valami, az eredeti felállás elmozdul és ezért átalakul valami: minden átalakulás hat mindenre. Ha egy ország alakul, az hat a világunkra: újra rendeződik (ez van most). Ha egy egyén változik, az hat a családjára, a család hat a környezetére, a környezet kihat a tágabb környezetre és egy idő után hat a országra, az pedig világunkra. Minden végül eléri a célját: ha nagyobb tudásod van, gyorsabban változtatsz, több emberre hatsz; ha kisebb tudásod van, lassabban fog változni körülötted minden, de változni fog. Emberek azáltal változnak, hogy felnőnek. Aki nem nő fel, az nem változtat semmit. Hiába akar hatni, nem fogják elfogadni tőle tudását: ez a felnőttség legnagyobb húzóereje, hogy hatni fogsz, változtatni. Élvezd, de vállalj felelősséget azért, akit megváltoztatsz, mint a kis herceg. Erről írok legközelebb.