Az élet szép, de mi emberek nagyon el tudjuk csúfitani. Hogyan? Úgy, hogy nem vagyunk tisztában teremtő képességünkkel. Úgy, hogy nem vállalunk felelősséget saját “teremtményeinkért” és úgy, hogy megmakacsoljuk magunkat és ragaszkodunk mindenhez, ami régi, ami ósdi vagy akár idejétmúlt. Életünket könnyű színesíteni. Újabb gondolatokat, eszközöket és akár érzéseket hozunk be. Aki viszont megragad ugyanannál az érzésnél, gondolatnál vagy akár eszköznél, az leállítja a fejlődést. Mi, akik már megvívtuk saját harcunkat az előző generációkkal, még mindig nem tanultunk belőle. Nem értjük, hogy a következő generáció is valamit hoz. Valami újat, valami számunkra is izgalmasat, ha hagyjuk, hogy érvényesüljenek. Ha hagyjuk őket, akkor Nekik már nem kell a hatalomátvételért harcolniuk. Ha nem hagyjuk Őket, akkor Ők is, mint Mi, küzdelem árán fogják érvényesíteni saját tudásukat: ami a puzzle újabb eleme társadalmunkban. A társadalom ilyenkor áll. Ha nem tud megújulni, akkor megáll: ez egy állandó mozgást igénylő univerzum. Egy olyan univerzum, amely ha nincs mozgásban és áll, akkor halott. Minden, ami áll, az halott világunkban. Itt a mozgás alapján történik aktivitás. Azt hívjuk élőnek, ahol a rezgés elér egy bizonyos szintet: ezek mérhető informáciok. A rezgés egy mozgásfajta. Ami rezeg, az él. Akinek a testében nincs áramlás, nem él. A mozgás hiánya a halál: tehát ha mozgunk, élünk. Az élet különböző itt a földön. Van, aki picit mozog, alig van keringése és van, aki pedig túl gyorsan mozog és ahogy mondani szokták: két végén égeti a gyertyát. A mozgás rugalmassá tesz minket. A merevség pedig megállít és fájdalmat okoz. A fájdalom ott jelentkezik, ahol a keringés lassul vagy megáll. Ahol a keringés megáll, ott a test elhal. Az a testterület, amely elhal, a többit is húzza lefelé. Azt a testet, ahol egy vagy több halott rész van, az egészre kiható módon betegíti. A test analógiája az emberi létezésnek is. Egy családban a fekete bárány a beteg vagy halott rész, amely természetesen kihat a többi családtagra. A családot pedig egybe kell szerkeszteni vagy csak egybe kell tartani. Kinek a felelőssége a család egybeszerkesztése? Mindig a legidősebbeknek. Amikor pedig már Te vagy a legidősebb a családban, elindul ez a program és azt érzed, hogy fontos az összetartás, fontos a kapcsolódás. A kapcsolódásban viszont látjuk azt, hogy ki milyen mozgást képvisel a családban. Ki az, aki még nagyon gyors és jó az észjárása, stabil, boldog, aktív. Látjuk azt, hogy ki az, aki már eltér a családi átlagtól, és azt is, hogy ki az, aki már nem akar aktív lenni és nem élvezi az életet. Az életet akkor élvezzük, ha éljük. Az élet pedig mozgás. Minden mozgás addig tart, amíg a testben valamely rész képes “felvenni a ritmust”. A ritmus családonként más és más lehet. A cél viszont az, hogy minél többen legyünk egy hullámhosszon. Minél többen legyünk együtt aktívak és minél kevesebben legyünk statikusak, merevek. Aki merev, az törvénykező. Az nem tud befogadni új gondolatokat. Nem tud elfogadni olyan újdonságokat, amely akár jobbító szándékú. A szándék fontos. De a szándékra csak akkor tudunk rácsatlakozni, ha saját magunk is képesek leszünk befogadni az újat. Ahhoz viszont lazulnunk kell. Hogy jön létre lazaság bennünk? Úgy, hogy fizikálisan is lazítjuk magunkat. Minél lazábbak vagyunk, annál inkább tudjuk az új gondolatokat befogadni és aztán beintegrálni a sajátunkba. A saját gondolataink is megállnak, ha nem lazítunk. Bekötnek az izmaink és nem áramlik a vér jól a testünkben. Aki testében nem áramlik a vér, az halott. Aki testében nem jól áramlik a vér, az megmerevedik, hiszen nem tud új sejteket reprodukálni. Aki testében viszont áramlik jól a vér, annak sok új gondolata lesz, jól tudja kifejezni magát, tele lesz szép érzésekkel és boldog. Ez az élet értelme, hogy többet tegyünk, mint a szüleink. Legyünk jobbak valamiben. Legyünk boldogabbak vagy szebbek vagy okosabbak vagy ez mind. Aki megmerevedik és ragaszkodik ahhoz, ami volt, az nem képes semmi új befogadására. Érzitek ennek veszélyeit? Nem csak az a veszélye, hogy megállunk, hanem ebből kifolyólag meg is halunk. Meghal az élet a mozgás nélkül: ezért ne legyünk merevek. Ne legyünk törvénykezők. Értem én, hogy csodálatos dolog az, amikor Én vagyok éppen a legokosabb, mert az én tudásom és az én ötleteim kapják a Nobel díjat éppen, mégis azt mondom a ma Nobeldíjasainak, hogy idővel engedjék át a helyüket azoknak, akik szintén kitalálhatnak, megalkothatnak valami újat, valami szépet és tökéletesíthetik azt, ami elődeik csak elkezdtek. Elkezdeni valamit nehéz, de befejezni valamit legalább annyira nehéz és fontos. Értsük meg, hogy mindannyian egy gépezet részei vagyunk. Ugyanannyira vagyunk fontosak, mint bármelyikünk. Ugyanannyira vagyunk részei a teremtendő világunknak. Ha bárki kimarad a teremtésből, máris színtelenebb lesz a világunk. A világ pedig színektől válik széppé. Színektől, amely tökéletesíti azt. A színek pedig izgalmat, újdonságot, aktivitást, igazságot és örömöt hoznak életünkben. A történelem nem abban segít, hogy dátum szerint mikor volt a Mohácsi vész! Abban segít, hogy visszanézzük elődeinket, hogy mi volt fontos Nekik és mit tettek hozzá az utódaik: ez a mi feladatunk. Kapcsolódjunk be a jelenlegi valóságunkba és tegyünk hozzá. Ehhez kell az élet, azaz a mozgás, de előtte kell az életkedv. Hogy hol ment el az Életkedv? Erről írok legközelebb.