Reálisan kell gondolkoznunk. Nem hihetjük, hogy egy új kormány egyből Amerikát tud varázsolni belőlünk. Nem hihetjük, hogy gyermekeink annyi hosszú év rossz tanítása után be tudnak kapcsolódni a legjobb iskolákba külföldön. Nem hihetjük, hogy az orvoslás egyik pillanatról a másikra tökéletes lesz, de hihetünk abban, hogy javulhat. Hihetünk abban, hogy jobb oktatás lesz nálunk és hihetünk abban, hogy elindulunk Amerika felé. Mindig a kiinduló pont számít. Tudjátok, hogy azok a testek, amelyek rendkívül rossz állapotúak, nem tudnak befogadni egy tökéletes szívet, mert azonnali kilökődés lesz belőle. Azok az emberek - akik eddig alig tanultak - nem tudják befogadni azonnal az orvosi egyetem tudásanyagát. Hiába mondták, hogy itt a legjobb az oktatás, be kellett látnunk, hogy nem. Senki nem képes kevés tanulás után túl nagy teljesítményre. Nekünk most be kell „lőnünk”, hogy hol tartanak gyermekeink a tanulás terén, hogy mi hol tartunk ország terén és egészségügy terén. Akkor lehet hozzá tenni annyit, amennyit be tudunk fogadni. Ha száz éven keresztül azt hallgattuk, hogy segít az antibiotikum, akkor száz év kellene, míg ezt felülírjuk és természetesen akkor tudjuk felülírni, ha jön valami, ami jobb. Pusztán azzal - hogy nem jó az antibiotikum - nem segítettünk, mert aki eddig abban hitt, nem kapott mankót, új lehetőséget, amivel kiválhatja az antibiotikumot. Azok az emberek, akik még nem nőttek fel, csak úgy tudnak elengedni bármit, hogy helyette kapnak egy új mankót. Az emberek nagy többsége nem tud úgy kilépni egy kapcsolatból, hogy ne legyen helyette azonnal egy másik társa. Ez is a felnőttség hiánya. Csak addig vagy függő, amíg meg nem érted, hogy önmagadként mit tudsz.

Nézzük tovább az oktatást. Azt már mindannyian tudjuk, hogy ahhoz, hogy jobb szülessen, más gyerekekre lesz szükségünk. Azért, mert ha Ők ugyanolyanok, mint mi, tehát a mi pontos nevelésünk, akkor abból ugyanazt fogják létrehozni. Nekünk kell számukra megmutatnunk, hogy a mi társadalmunk - amit együtt hoztunk létre - hol hibás. Azt a társadalmat, amelyik pedig hibás, meg kell javítani. Az orvos is ezt teszi. Ami hibás egy testben, azt megjavítja. Ahhoz, hogy meg tudja javítani, először látni kell benne a hibát. A mi társadalmunknak ez a rákfenéje, hogy el akarja rejteni a hibát. Ha nem látjuk, hogy hol a probléma, nem tudunk rajta javítani. Ha nem javítunk hibáinkon, akkor mellettünk mindenki változik - lásd szomszédos országok -, csak mi nem. Románia is előttünk jár már, holott éveken keresztül mi néztünk rájuk felülről. Most nem állunk jól. Miért nem? Azért, mert nem voltunk hajlandóak szembenézni a hibáinkkal.

Minden ember - főleg a felnőttek - kötelessége, hogy önmaguk tanulmányozásába kezdjenek. Rá kell látnunk hibáinkra, hogy kijavíthassuk őket. Ehhez felsőbb hatalmak kellenek, akik mind valaki fölött vannak. Miért kell ez? Azért, mert egy gyereknek is hiába mondja egy másik gyerek, hogy bután viselkedett, ha az a gyerek számára nem referencia személy, akkor nem fogadja el tőle a tudást és nem változik. Az iskolában, ha egy tanár tekintéllyel rendelkezik, tehát tudása van, akkor a diák hisz neki. Miért gondoljuk, hogy egy társadalom nem így működik? Addig, amíg a vezetőink nem tudják „kiharcolni” maguk számára a tekintélyt - ami tudásra épül -, addig lehetnek az atyaúristeni pozícióban is, nem fognak hinni nekik. A tekintélyt csak tudással tudjuk elérni. Tudhatunk többet a másiknál gyereknevelésből, atomfizikából, kézimunkából, de valamiben jobbnak kell lennünk, ha valamit át szeretnénk adni. Ha nem tudunk többet a másiknál, akkor hogyan akarjuk vezetni őt? Mitől lesz több a másik, ha én sem tudok többet? És ha én sem tudok többet, akkor hová tudom vezetni a másikat? Ugyanoda, ahol vagyunk. Körbe-körbe járunk, mint Mózes Izrael területén, amíg ki nem mondta, hogy elérték a Kánaánt. 40 év alatt milliószor jártak ott, de nem ismerte fel. A tudás tesz minket vezetővé. A szeretet, a szív, a vágyaink még nem tesznek minket vezetővé. Az csak egy elindulás, hogy szeretnék adni. A spirituális emberek itt szoktak megállni. Rájönnek , hogy tudnak adni. Megnyílt a szívük. Ha megnyílt a szíved, akkor nagyon szeretnél adni. Nagyon szeretnéd, hogy jobb legyen mindenkinek, de tudásod, hogy hogyan is legyen jobb, még nincs. Ilyenkor a szívbe egyre több vér áramlik, ezért szeret. Amikor azonban a test elkezd gondolkozni, akkor az agyba is áramlik vér. Ha az agyba is egyre több vér áramlik, akkor állandóan tanulni akarsz. Mindent érteni szeretnél, de nem biztos, hogy érzed, hogy a tudással jót vagy rosszat teszel világodnak. Ilyen volt az atombomba feltalálója is. Nem gondolkozott azon, hogy mások „rosszra” is használhatják azt. Azt tudta, hogy isteni élmény felfedezni valamit. Azt tudta, hogy hasznára lehet a világnak, de nem érzett. Nem tudta, hogy más emberek máshol tartanak és azt, amit ő feltalált, nem csak jóra fogják használni. Teréz anyuval viszont az volt a baj, hogy a szíve megnyílt, de nem tanult annyit, hogy mindenki számára hiteles legyen. Nem fogadták el álláspontját, miszerint az új világot az új gyerekek fogják vezetni, ezért a gyerekeknek meg kell adni mindent, hogy többek lehessenek. Olyan ez, mint amikor a tudás és a szív fel akarja venni a harcot az érdekekkel. Ezen kell haladnunk, hogy világunk megváltozzon. Érdek alapú. Az érdek azonban nem terjedhet ki egy vagy két személyre. Nem lehet, hogy egy egész világ szenvedjen két ember miatt, akik hatalomra, világvezetésre tőrnek. Semmi bajom azzal, ha egy világot tudással, értelemmel és hittel, szeretettel vezetnek. Önös érdekekkel azonban világunk elpusztul. Elpusztult már többször és mi nem tanultunk, nem tanulhattunk belőle. A tudás ott van elzárva olyan helyeken, amihez megfelelő tudatszint, azaz tudásszint által el lehet jutni. Hidd el, ha kész leszel arra, hogy használd azt a tudást, amit elzárt az univerzum tőlünk, akkor meg fog nyílni számodra. Előtte azonban nyisd meg a szíved, hogy több vér áramoljon benne. Nyisd meg az agyad, hogy jobban értsd a világ dolgait és ezáltal automatikusan megnyílik az „akarok változtatni” benned. Amint egyre több ember tart itt, úgy egyre inkább lesz kivel lecserélnünk kormányunkat. Addig azonban vagy csak a szíve nyílt ki valakinek - ezért mindenkinek csak adna - vagy csak az elméje nyílt ki valakinek, ezért érzelem nélkül hoz szabályokat, vagy ami a legrosszabb: Akik vezető pozícióban vannak és picit kinyílt a szívük, csak saját családtagjaikat, barátaikat szeretnék segíteni. Ezért kerülnek a tudatlan emberek hatalomra, mert politikus rokonuk segíteni szeretne nekik. Ezek az emberek a nemtudásukkal jutottak hatalomra és a hatalom megélésével a legnagyobb károkat okozzák világunkban. Ha én bekerülök a Szent László kórházba, mint orvos és nem vagyok az, akkor legalább csöndben legyek és ne akarjak azonnal műteni, amikor nem tudok. Ezek az emberek azonban buták. Nem akarnak csöndben lenni. Élni akarnak hatalmukkal. Ha olyan ember vezet minket, aki nem tud, akkor bolyonghatunk mi is 40 évet ugyanazon a helyen, míg valaki végre rájön, hogy egyhelyben álltunk 40 évig. Mi magyarok már sokkal több éve állunk egy helyben, mint Mózesék tették. Onnan tudod ezt felmérni, hogy azok a vezetők, akik tényleg tudnak külföldön és tényleg haladnak, véletlenül sem kérdeznek tőlünk. Nem akarnak tanulni tőlünk, mert életünk nem azt mutatja, hogy haladtunk.

Van ennél rosszabb is, a visszafelé haladás. Mi azt is éltük, de most már előre haladunk. Tempónk az, amit el tudunk fogadni. A haladás önismerettel jár. Ha lépünk előre, meglátjuk, hogy mi tartott vissza minket. Ezeket kell átlépnünk és megtanítani gyermekünknek, hogy haladnunk kell. Haladás nélkül állunk. Ha állunk, kihal nemzetségünk. Ezért hozták az új törvényeket a születések generálására, hogy legyünk többen, mert ha megszűnik a nép, nincs kit vezetni többé. Erről írok legközelebb.