Mikor egy gyermek megszületik, egy ösvényre téved. Ez az ő kezdő útja. Azon halad addig, amíg szülei előtte elkészítik azt. Ha a szülők külön válnak, - és ez nem csak formailag, papíron értendő, hanem érzelmileg, mentálisan és testben is, - akkor két út nyílik a gyermek előtt. Ez a genetika. A DNS szétnyílik, majd egy idő után összekapcsolódik újra. Ezen az úton halad a gyermek. Ez a kettős hélix spirál. Amikor ezen az úton halad egy ember, akkor amelyik út jobban megoldott, láthatóbb, azon szeretne menni. Ha így dönt, egyensúlytalan élete lesz. Ha azt választja ami nehezebb, akkor többet tanul, de lassabban halad. Akkor éppen nehezebb számára. Akire hasonlítunk inkább, annak az útját járjuk éppen. De válthatunk.
Minden csomópontnál mondhatjuk azt, hogy most apu útján, vagy anyu útján folytatjuk tovább. Mindig hasonlítani fogunk arra, akinek az útján járunk. Ha valaki nem hasonlít szüleire, akkor ő vagy nagyszüleire, vagy dédszüleire, vagy még mélyebbre kell visszamenjen a genetikában, hogy egyensúlyt teremtsen. Ezeknek a gyerekeknek akik nem, vagy alig hasonlítanak szüleikre, mindig bejön az az érzés, hogy nem az igazi szüleim nevelnek. Nem érzem hogy szeretnének, mert én hátrafelé élek, azt oldom meg amit nagyszüleim, dédszüleim, és azoknak nem lehet anyjuk, vagy apjuk, az, aki.
Megyünk a genetikán tovább. Azt látjuk, hogy hatalmas gödör van előttünk. Mit csinálunk? Túl szeretnénk jutni rajta. Hogyan? Vagy úgy, hogy megoldjuk, vagy úgy, hogy nem foglalkozunk vele. Mi a különbség? A spirituális ember nem foglalkozik vele. Átrepüli a gödröt. Átrepüli azt amit meg kéne oldani. A másik ember, aki nem elég spirituális azt mondja, hogy előre kell menjek. Nincs más út, ezért belemegy a gödörbe. S ha benne van, akkor lenn van. Nem jól van. Szenved.
A másik aki spirituális, azt mondja: látod én ezért nem megyek bele a gödörbe. Azt látom hogy ott mindenki szenved. Viszont amikor kijönnek a gödörből, akkor ő, a spirituális ember, már nem látja őket. Nem látja azt, hogy megerősödnek, hogy megértenek valamit, amit ott lenn, a gödörben tanultak. Ez a gödör, tanulásunk helyszíne is egyben. Ha kihagyjuk, nem tanuljuk meg azt, amitől jól egyensúlyban haladhatunk tovább. A spirituális ember tovább repül, és újabb gödör állja útját. Azt mondja, hogy bevált neki hogy átrepüli. Sokkal gyorsabban haladt mint azok a társai akik viszont belementek a gödörbe, és ott időt „veszítettek”. Tehát szépen sorban minden gödröt átrepül.
Ez ugye tudjuk, hogy a genetika. Azon halad, haladunk. Átrepülve semmit nem oldottunk meg.
Amikor haladunk tovább az úton, lesznek hegyek, amelyek elzárják a továbbhaladás útját. A spirituális ember, aki tud repülni, átrepül fölötte. A kevésbé „ügyes” kikerüli. A még kevésbé „ügyes”, alagutat fúr rajta. Aki viszont nem spirituális az elkezdi a hegyet elhordani. Mire végez, már minden spirituális társa elhagyta őt. Tovább szállt, elment mellette, vagy átment alatta, egy alagúton. Aztán megyünk tovább. Megérkezünk egy helyre, ahol azt mondják, hogy itt a vége az útnak, de van folytatás ha ügyes voltál.
Mit jelent ez? Azt hogy ha kész vagy minden próbára, akkor tovább mehetsz. Azok akik spirituálisak, ők gyorsak, és tudatlanok. Akik viszont nem spirituálisak, azok ugyan lassan értek ide, de tudják a válaszokat a kérdésekre. Miért fontos ez? Hogy értsd meg: azok a gödrök és hegyek a tanulásotok útja. Ha kimarad az, amit megtanulhatsz, hiába érsz el oda, hogy megyek gimnáziumba, ha nincs meg hozzá a tudás. Hiába repültél előre, ha nem szerezted meg hozzá a tudást, hogy belépj abba a boldog új világba, amelyet szeretnél. Ezért szálltál ilyen gyorsan előre, mert már ott szeretnél lenni. De nem tudsz addig belépni, míg le nem teszed a vizsgát. Azt a vizsgát, amely arra predesztinál, hogy tovább léphess.
Van amikor már olyan régen ott állsz, hogy azt mondják, rendben van, beengedlek. Nézd meg, hogy hogyan élnek ott az emberek. Milyennek kell lenned ahhoz, hogy jól érezd magad ott. Beengedtek, és megnézed. Ott az emberek, vagy szeretik nagyon egymást, vagy értékelik nagyon egymást, vagy segítenek nagyon egymásnak, vagy olyan nagy tudásuk van, amelyet meg sem érthetsz. Nem fogod jól érezni magad addig, míg nem tartozol oda. Az pedig hogy oda tartozzál a vizsgán dől el. Ha átmentél a vizsgán, akkor van annyi szeretet benned, hogy nem tudod rossz néven venni, hogy az emberek szeretik egymást. Ha pedig nem mentél még át a vizsgán, „vissza kell menni” tanulni. Hogy elvégezd ötössel a nyolc osztályt. Hogy ne csak hármas, vagy kettes legyél, mert az nem elég ahhoz, hogy jól átlépj gimnáziumba. Ilyenkor a spirituális ember, dühöng. Azt mondja, hogy én menjek vissza? Én, aki a leggyorsabban értem ide? Én, aki mindenki előtt elszáguldottam? És én, aki mindenkinél „jobb” voltam végig az úton? Nem megyek. És a spirituális ember áll a kapu előtt és azt várja, hogy egyszer majd csak rájönnek, hogy ő az osztályelső és ő az akit be kell engedniük. Ezért néha kegyelemből kinyílik a kapu, és azt mondják, hogy nézz be, vagy menj be. De nagyon gyorsan ki is nyílik a kapu, mert nem tudsz megmaradni ott. Túl jók hozzád képest az emberek. Túl kedvesek, túl lágyak, és te még nem tartasz ott. Nem készültél fel rá. És akkor kinyílik a kapu, és azt mondják, menj vissza tanulni. Ha felkészültél, hatalmas szeretettel várunk. És akkor amikor kilépsz a kapun, akkor érkezik meg befelé az, akin egész úton nevettél, mer olyan személy volt, aki belement minden gödörbe, elhordta minden hegyét és most megszégyenülve ott állsz, hogy őt egyből beengedték. Tanulj ebből. Tanuld meg, hogy az élet egy futópálya ugyan, amin viszont lehet kocogni, sőt sétálni is. Ha az az ember bement a kapun, annak az volt az oka, hogy hajlandó volt szembenézni hiányosságaival. Hajlandó volt megérteni, hogy a gödör azt jelenti, hogy nem tudunk eleget. Akkor tanulnunk kell. Ha pedig befogadjuk akkor mások tanítását, megértjük, hogy mivel egészítsük ki magunkat, akkor úgy megyünk tovább gödrünkön, hogy feltöltöttük azt. Ha pedig feltöltjük gödrünket, akkor az utánunk jövő számára, nem maradt gödör. Megoldottuk a genetikát. Amit megoldottunk, az nem csak ránk hat, hanem kihat mindenkire aki élő és ezen a genetikán halad. Hat a gyermekemre, sőt még ha élnek, hat a szüleimre, sőt testvéremre, sőt az ő családjára is. Megváltoznak akkor ők is. Ha egy családban valaki elindul megoldani valamit, automatikusam megkapják ezen genetika mentén a megoldást a többiek is. Ez csoda ma még. Pár éven belül, természetessé válik. „Minden csoda három napig tart”. A csodákat viszont ünnepelni kell. Meg kell érteni őket, és át kell helyezni azt a köztudatba. Akkor hozzáadtunk valamit ahhoz, ami itt van. És ezért jöttünk, hogy hozzáadjunk valamit a földhöz. Az emberiséghez, és mindahhoz, ahol hiány van. Erről írok legközelebb.