A szó a hatodik tudat. A hatodik olyan tudás, amely felemel minket a törzsfejlődésben. A hang ennek a „lebutított” változata. Szólni annyi, mint közölni valamit, információt átadni, üzenni, tanítani, adni. A szó tartalmazhat áldást, tehát örömet, békét, hitet, erőt, bármit, vagy átkot, azaz bántást, gyalázást, igazságtalanságot, hitetlenséget, stb-t. Az áldás ennyi: pozitív szó, az átok pedig negatív szó. A szó a kommunikációnk legkisebb eleme a hang után. A hang nem tartalmaz gondolatot, tehát nincs mögötte közlés. A hang viszont hordozza a szót, megrezegteti, ezért a hang kiáramlásától lesz kellemes a szó vagy kellemetlen. A hanggal ennyit szerettem volna foglalkozni, ami a genetikától kellemesebb, vagy kellemetlenebb, de a szó ezt felülírja, felülírhatja. A szó, amely tartalmat is közvetít, felülírhat egy kellemetlen hangot, ha nagyon érdekes információ jön általa felénk. A szó - a kimondott szó - teremt. Minden, ami a hang fölött áll és tartalommal bír, teremt. A hang a közvetítő „eszköz” hozzá. A hangot a szó ellátja valamilyen információval, amihez gondolkozni kell. A gondolat egy információ. A gondolat is teremt, hiszen minden, ami információ, az földünkön megjelenik, a teremtés ez, így teremtünk mi: hogy mit gondolunk, az attól is függ, hogy milyen világ, milyen már megvalósult információözön vesz körül minket. Ahhoz próbálunk újat teremteni, ami már létezik, van. A van-ság a jelen, ehhez képest tudjuk alkotni, teremteni jövőnket. Azok az emberek, akik elégedettek a vannal - azaz a jelennel - nem teremtenek: minek teremtenének, ha minden tökéletes éppen. Azok viszont, akik nincsenek megelégedve a jelenükkel, teremtenek: teremtenek olyat, amitől nekik jobb lesz.

Minél alacsonyabban állunk egy hegyen, annál kevesebbet látunk róla: ha lent vagy, akkor nem tudsz mást teremteni, mint azt, amit már valaki megteremtett. Ugyanarra a munkára vagy munkakörre vágysz, amiben magasabb beosztásban mások dolgoznak. Ez nem valós teremtés, csak elveszel: ha elveszel, akkor másnak nem jut hely. Olyat teremts, olyat alkoss, ami mindenkinek jó. Mi lehet mindenkinek jó? Ha felülről a hegy tetejéről rálátsz arra, hogy hol van rés, hiány: oda teremtsd magad, illetve teremts oda munkát magad, vagy ismerőseid számára. Ehhez kell a vezető. A spiritualitás csúcsa, amikor felmentél a hegyre és onnan látsz. Nem oldottál meg semmit, csak egy irányt látsz, ahol rés van. Azt a rést kell betömni pontosan úgy, ahogy más teszi, aki ugyan nem ment föl a hegyre és nem látott rá a mátrixra, de valamilyen munkát szeretne vállalni az egészben és ezért tanul. Nekünk is, a spirituális embereknek is meg kell tanulnunk: ahhoz, hogy én eljussak oda, ahol rés van a pajzson, tanulnom kell. Ha tanulok, akkor az lehetek, ami fontos, hiszen hiányzott a mátrixból. Így haladunk spirituálisan, céltudatosan. A cél azonban változik. Ma nem ugyanaz a szakma hiányszakma, mint 70 évvel ezelőtt. Ma újra fel kell mennünk a hegyre, hogy rálássunk, hogy hogyan is fordult a mátrix. Ma nem érdem kozmetikusnak vagy fogtechnikusnak tanulni, mert rengetegen vannak, de érdemes mérnöknek, autószerelőnek, üzletvezetőnek tanulni.

Miden kornak megvan a saját hiányszakmája, amelyet be kell töltenünk: a szó, a kommunikáció ebben is segít. Nem kell mindenkinek a hegy tetejére fölmenni ahhoz, hogy tudja: mi a hiányszakma éppen, hanem az információból ami lejön, gondolkozhatunk azon, hogy mi felé orientáljuk gyermekeinket. A szakmák változnak attól függően, hogy mi a hiány. Ma az orvoslás a csúcs szakmák egyike, még nem is olyan régen sarlatánok voltak, majdnem „spiritiszták”, akiket kilökött a társadalom. Mindig változnak az aktuális szakmák és újabbak születnek, ahogy egy vagy több elhal. Azért nem kell félnünk, hogy nem lesz munkánk, mert mindig születik új. Újabb munka az újabb társadalmunkhoz, de ezt mi együtt teremtjük. Mi találjuk ki azt, hogy milyen munkák kellenek az elkövetkező 10 évben, 20 évben, vagy akár 40 évben. Miből találjuk ezt ki? Abból, hogy most hol tartunk és mi vagy mik hiányoznak belőle.

A gyermekeket kezdjük kondicionálni arra, hogy milyen szakmát válasszanak. Azt mondjuk nekik, hogy szuper volt kozmetikusnak lenni, de mire te felnősz, már nem lesz elég kozmetikusnak lenni, mert sokan vagyunk. Most azt ajánlom, hogy… Így kezdünk teremteni gyermekünk számára úgy, hogy nem tudjuk, nem látjuk, hogy merre tart a világunk, de azt látnunk kell, hogy honnan jövünk ki: milyen szakmák, munkák halnak el és milyen szakmák újulnak meg:.ezt a szüleinktől kell várnunk. Nem minden szülő lát rá ezekre a lehetőségekre: akkor elég, ha annyit tanítasz gyermekednek, hogy az iskolában különböző készségtárgyakat tanulhat majd. Az alapján, ami érdekli, eldőlhet, hogy milyen irányt választ. Az irány az matematika, ha abból jó, vagy nyelvek, vagy irodalom, stb. Minél több tárgyból jó, annál nagyobb lehetősége lesz választani a végén a továbbtanulásnál: ennyit mindenki el tud mondani gyermekének és ehhez nem kell nagy felelősséget vállalni. Innen indul a mi, azaz a felnőttek segítsége, illetve hátráltatása, innen indul a szó, amely teremt.

Gyermekem kitalálja, hogy orvos szeretne lenni. Mi pl. autószerelő és eladó páros vagyunk: ha gyermekünk ezt kitalálja, kérdés, hogy van e hitünk annyi benne, hogy ő ezt megtudja csinálni vagy sem. Ha mi folyton támogatjuk, hogy sikerülni fog, hiszen te teremted az életedet olyanná, amilyenné szeretnéd, akkor erőt adunk számára és elérheti célját. Ha mi viszont nem hiszünk benne, mint ahogy annak idején önmagunkban sem hittünk, akkor nem tudjuk jól segíteni, mert félünk, hogy nem fog sikerülni neki. Ha nem sikerül számára, akkor hogy ne legyen olyan nagy kudarc, mi előre elkezdjük felkészíteni, hogy mi van, ha mégsem sikerül. Ha mégsem sikerül, akkor legyen „b” terv. Ahhoz, hogy „b” terv szülessen, ahhoz is energiát kell küldenünk egy terület felé és ilyenkor máris osztódik az energia. Megosszuk azt az energiát két felé, ami teremt. Nem tudunk 100%-ban arra koncentrálni, amit szeretnénk: ez szülői felelősség. A nem hitem által gyermekem hite is csökken: ha én erős vagyok és hiszek magamban, nem tudok átadni hitetlenséget, csak hitet, mert minden lehetséges annak, aki hisz. Ez a biblia igazsága, de így tartalom nélkül üres. Az igazságokat meg kell tölteni tartalommal. A tartalom mindig az aktuális kor társadalmához kell, hogy igazodjon. Üres hittel, csak ürességet fogunk teremteni. Higgy, de miben. A hitnek önmagában nincs értelme. Valamiben hinni az teremt. Ha valamit hozzá teszünk a hithez, akkor a hit a hajtóműve, a generátora lesz annak, amit szeretnénk. Akinek nincs hite, az nem tud teremteni. Olyan ez, mint a szó hang nélkül. A szó önmagában csak gondolat. Kell hozzá egy közvetítő közeg, amelyen keresztül kifejezhetjük a szót. Ez a hang. A hang viszont önmagában nem teremt, hiszen akkor az artikulátlan hangok teremtéséből is állna világunk. Nem teremtünk a hanggal, de teremtünk a szóval. Nem teremtünk a hittel, de a tartalommal megtöltött hittel viszont igen.

Honnan jön a tartalom? Belőlünk, amilyenek vagyunk, amennyire kedvesek, jóindulatúak vagy betegek, bántóak, ebből teremtünk. Azt adjuk, amink van: ez a felelősség játéka amíg felnövünk, és ez életünk végéig tart, addig elindulunk az önismeret vagy inkább önmegismerés útján. Azt látjuk, hogy kedves, jóindulatú vagy beteg, bántó energiáink vannak. Az energia egy tulajdonság is: ha jó indulatúak vagyunk, akkor csak abból tudunk teremteni, ha bántóak vagyunk, akkor pedig szintén csak abból tudunk teremteni, hiába szeretnénk másból, mert nem adhatok mást, mint önmagam. Ha rájövünk, hogy gyermekünk számára szeretnénk jó életet teremteni, de rosszindulattal tudunk csak megnyilvánulni, akkor hiába próbálunk jót kívánni számára, mert a kívánsággal elindul egy energia belőlünk és az egészen - ami vagyok – átmegy, megfordítja az energia áramlását. Kifordítja önmagából és pont az ellenkezőjét fogja elérni. Jót akarok, de rossz lesz. Nem tudok mást adni, mint amim van. Ezért mondják, hogy a pokolba vezető út is jó szándékkal van kikövezve. A szándék még nem elég: nem elég a hit sem. A tartalom teremt, ami bennem, bennünk van.

Ha rájövök, hogy nem tudok mást adni, mint kegyetlenséget, hisztit, békétlenséget, akkor ne teremtsek. Ne teremtsek egy darabig, amíg „meg nem tisztítom” magamat. Hogy tisztulunk? Úgy, hogy megértem, hogy nem vagyok tökéletes, ezért keresek olyan embereket, akik jobbak, okosabbak, bölcsebbek, hívőbbek, stb. nálam. Minden energia, tulajdonság átalakít minket ha megértjük, hogy a túl jó ember nem tudja jól érezni magát a túl rossz emberrel, de a kicsit rosszal már tud együtt lenni, mert taníthatja őt. A túl rossz ember nem tudja befogadni a túl jót, mert akkora különbséget jelenít meg kettőjük között , hogy nem bír annyira szembenézni önmaga „rosszságával”. Túl nagy tükörbe nem jó belenézni, mert haragosak leszünk arra, aki át akar  minket változtatni: ha átváltozunk, akkor már rá tudunk nézni arra, hogy milyenek voltunk. Az már megy, de a változás finoman zajlik, nem egyből. Úgy, ahogy egy nagyon rossz minőségű beteg testbe nem tudunk beültetni egy teljesen egészséges szervet, mert a test azonnal kilöki magából, nem marad benne, túl nagy a rezgéskülönbség.

Így élünk mi földünkön: túl nagy a rezgéskülönbség. Emberek nem értik meg egymást, mert annyira mások lettünk. Mi magunk alkotjuk magunkat és ez által világunkat. Kezdjük felvállalni érte a felelősséget. Ha teremtünk, azt csakis abból tudjuk teremteni, amik vagyunk. Ha jót teremtünk, akkor gyönyörködünk, gyönyörködhetünk benne, ha nem jót teremtünk, akkor nekünk kell változnunk, hogy teremtményünk - pl. gyermekünk - befogadásra leljen. Gyermekeink ettől szenvednek. A mi harcunk eredményéből lesznek jók illetve nem jók. Ha nem jók, akkor a mi teremtésünk - amelyet társadalmunk számára adtunk - nem áldás, ha jók, akkor áldóan tettünk hozzá a világunkhoz. Ennek a tudásnak kapcsán teremts, szólj indulatosan vagy áldón. Jó gondolkozást kívánok ezen! Legközelebb az emberi kapcsolatok fontosságáról írok, a teremtés tükrében.