Amikor megszületünk, nem hordozunk jelmezt. Nincs senki, akivé születünk: onnan indul az átalakulásunk. Miért kell átalakulni? Mert valamilyen viselkedési mintához kell kapcsolódnunk: ezért leszünk mások, ha a világ különböző helyeire születünk. Mondhatjuk azt, hogy magyarok vagyunk vagy svédek, de mindannyian ugyanúgy indultunk, üres „winchesterrel”, információ hiányokkal. A személyiségtorzulás ki sem alakulhatott még bennünk, hiszen az valamihez képest más. A személyiséget először ki kell alakítani, csak azután tud torzulni. A torzulás is egyfajta befolyás, mint a személyiség kialakulása is. Úgy alakul ki a személyiségünk, hogy valakik - többnyire szüleink, barátaink, ismerőseink - hatnak ránk: minták lesznek számunkra. Ezen minták alapján fogalmazzuk meg magunkat, találjuk ki saját személyiségünket, karakterünket, alkatunkat. Mi vagyunk a mások által teremtett valóság. Amikor viszont úgy döntünk, hogy tudatra ébredünk, meg akarunk változni. Önmagunkká akarunk válni. Vajon létezik olyan, hogy önmagunk? Vajon lehetünk-e mások, teljesen eltérőek attól, amit a többiek képviselnek? Nem. Azért nem, mert az devianciának, a társadalomtól eltérőnek tartjuk. Minap éppen a híradóban láttam, hogy milyen felháborodást keltett, ahogy a vietnámi elnök és a mi törzsfőnökünk kézenfogva sétáltak. Minden állam számára vannak egyértelmű jelei a tiszteletnek és ha ez eltér a miénktől, akkor kinevetjük, megszégyenítjük azt, aki hozzánk képest „furcsa”. A furcsaság csak azzal kezdődik, hogy mássá szeretnénk válni. A másság csak eltérés a megszokottól. A másság, amikor már devianciává válik, akkor már dekadens módon akarunk eltérni az átlagtól. Mikor alakul ez ki? Amikor már mindenben korlátoznak minket. Mindenben megmondják, hogy mit is szeretnék. Ilyenkor az ember már lázad. A lázadás sok mindenben megmutatkozik, de elsősorban abban, hogy semmit nem vagyunk hajlandóak elfogadni abból, ami norma vagy normális mások szemében. A lázadás mindig az elnyomás és az elfojtások következménye. Minél többen lázadunk, annál több a deviáns és annál inkább akarják ezeket a társadalom számára „izgató” elemeket gettósítani, kirekeszteni. Ha csak egyedül van valaki, azt bezárják, kiiktatják. Minél többen vagyunk, vannak, annál veszélyesebbek vagyunk a meglévő normák felé. A veszély mindig kivált valamit azokból, akik veszélyeztetve érzik magukat. Kik is azok, akik torzult személyiségűek? Mindig mások. A társadalom mindig másokat képes tolerálni és másokat szokott kilökni magából. A társadalom régen azt, aki kicsit többet látott a jövőből vagy többet tudott a tudatalattiból vagy a gyógyító növényekről, kilökte magából. Ma pedig pont ennek következtében sokan akarnak többet tudni a tudatalattiról, a gyógynövényekről vagy a jövőről. Minden elfojtás egy ellenkező oldal irányában való elmozdulást teremt. Így működik a testünk is. Ezek a válaszreakciók az allergiára is. Az immunrendszer túlműködését is az alulműködés másik véglete hozza létre. Az immunválaszok valamire reagálnak: mint az emberek, akik sokáig nem ehettek, akkor zabálni fognak. Így alakul ki a súlytöbblet, a koplalások, éhezések után. Deviancia az is, ha nem eszik eleget valaki és az is, ha jóval többet eszik az átlagnál. Tehát az átlagtól való eltérést hívjuk zavarnak vagy mértékétől függően, személyiségzavarnak. Ezek az emberek csöndben vagy hangosan lázadnak. Kitörési pontokat keresnek a megszokottból. A megszokott, az unalom, az állandóság megállított minket. Minden, ami áll, az élettelen. Ezek a fiatalok csak életet szeretnének hozni az élettelenben, de a kísérleteik önmaguk pusztítását hozták el. A figyelemfelkeltés rendkívül fontos, de néha csak akkor figyelünk fel egy fiatalra, aki még nem tudhat többet nálunk, amikor szenved vagy már meghalt. Gyermekek áldozzák fel magukat, hogy figyeljünk rájuk. Figyeljünk arra, hogy nem maradhat minden úgy, ahogy van, mert az már teljesen statikus lett. Minden áll: nem élvezzük az életet, mert nem is éljük. Figyeljünk egymásra és figyeljünk arra, hogy hogyan szeretnénk változni. A változás ugyanúgy történik, mint a gyermekek esetében. Újabb mintákat keresünk, akik számunkra hitelesek és vonzók. Felnézünk rájuk és igyekszünk olyanná válni, mint ők. Régen a királyok szimbolizálták a felemelkedés csúcsát: ők voltak az Isteneink, ők voltak a követendő példáink, őket próbáltuk másolni. Amikor nincsenek királyok és nincsenek előttünk minták, akkor sajnos „pásztor nélkül elvész a nyáj”. Az emberek képtelenek önmagukat vezetni. Mint a terapeutának is kívül kell lenni a sztoriból, hogy kívülről látva jól tudjon vezetni. Aki bevonódik a másik sztorijába, az már nem lát rá, nem tud jól segíteni. A királyok azért voltak távol a néptől, hogy rálássanak az életükre. Azért volt a váruk a legmagasabban, hogy onnan lássanak minket. Akkor tud segíteni valaki, ha feletted van, hiszen akkor rád lát. Ezek a szimbolikák tényeken alapulnak. Az ember, aki segít, fölötted kell, hogy álljon. Hogy tudna segíteni egy tanár a gyerekednek, ha nem tudja azt, amit tanítania kell? Hogy tudna segíteni egy orvos, ha nem ért ahhoz, amit meg kellett volna tanulnia, stb. Hogy tudunk úgy elöl menni, hogy azon az úton még nem jártunk? Aki viszont járt egy úton, annak látható jelei vannak az életében. Minden úton tanulunk valamit, amitől többek vagy kevesebbek leszünk. Igen, lehetünk kevesebbek is. A második osztály után ha újra elsősök leszünk, akkor visszaminősítettük magunkat. Tudásunk is kevesebb lesz újra, de vakok között a félszemű is király lehet: nem a könnyebb úton kell haladnunk, hanem azon, ahol még nem jártunk. Ha egy olyan úton járunk, ami ismeretlen, ott új dolgokat tanulunk, mások leszünk általa. Aki megváltozott, azt látják, észreveszik. Ha a tudása vonzó, követni fogják. Akit követnek, az minta. Vigyázz, hogy kit követsz és kik lesznek a mintáid, mert olyanná fogsz válni. Sokszor mondják nekem, hogy ugyanazt a mintát követtem, mint a szüleim, akik csodálatos házasságban élnek és az enyém pocsék lett. Hogy lehet ez? Úgy, hogy az igazság valósul meg. Valószínűleg szüleid csak eljátszották, hogy tökéletes házasságban élnek és nem akartak neked rosszat, csak kíméltek. Az igazság nem kíméletes, de őszinte. Ha tudom, hogy szüleim házassága sérült, akkor ki tudom kerülni azt az utat. Ha őszintén beszélgetünk, és nem akarunk vetíteni, akkor gyermekeink nem ugyanazt az utat fogják járni, mint mi. Az igazság segít nekik irányt váltani. Akkor nem kell deviánssá válniuk. Nem kell eljutniuk a személyiség torzulásig, hogy kikényszerítsék belőlünk az igazságot. Élj őszintén és ne vetíts. Lehet, hogy a te életed is megváltozik. A változásról és annak lehetőségeiről írok legközelebb.