A kis herceg igazi tanítása, hogy a gyermek képes minden tudást magába fogadni és ahogy nő fel, képes lesz, sőt akar felelősséget vállalni. Mi miért nem engedjük gyermekeinket felelősséget vállalni? Miért nem akarjuk, hogy képesek legyenek önállóan élni? Sajnos azért, mert mi sem vagyunk képesek sem az önálló életre, sem a felelősségvállalásra, tisztelet a kivételnek. Ez az információ önmagában nem segít, hacsak nem eldöntjük általa, hogy szeretnénk felnőni és szeretnénk felelősséget vállalni. Mit is jelent az számunkra? Az, hogy élvezhetjük a valakiről való gondoskodást. Élvezhetjük, ha ezáltal az a valaki kacag, okosodik és büszkévé tesz minket azzal, akivé válik. Természetesen nem minden gyermek vagy háziállat tesz büszkévé minket, de az csak és kizárólag akkor történik, ha nem tanítjuk meg mindarra, amit tudunk. A felelősséget csak fiatalon tudjuk megtanulni. Minden szülő igyekszik valamit tanítani, majd számon kérni gyermekétől. Ha sikerül, akkor egy osztállyal feljebb lépünk úgy, mint szülő és úgy, mint gyermek. Ha nem sikerül, akkor addig próbálkozunk, amíg képesek leszünk átadni a tudást és amíg gyermekünk befogadja. Ilyenkor derül ki számunkra gyermekünk manuális, mentális, emocionális készsége, amit tőlünk, a szülőktől örököl, hordoz. ha nem tetszik a  képessége, akkor meg kell fejleszteni. ha nem tudja egyből megérteni a matekot, akkor nekünk kell megtanulni, más módon átadni, és valószínűleg tanulnunk kell a türelmet. Aki sérült gyermeket nevel, annak sokkal több lehetősége van a fejlődésre, de jóval nehezebb utat vállal. A felnőtt mindig segíteni akar. Az a felnőtt, aki még nem nevelte fel a gyermekeit, az csak gyermekeinek kell, hogy segítsen. Amikor felnőnek és azt érezzük, hogy még tudunk adni, akkor gondoljuk át, hogy mit. Mit is szeretnénk adni? Szeretetet, hitet, erőt, tudást, érzelmeket, hálát, bármit, amiben jók vagyunk. Ha gyermekeink felnőttek, akkor nem kérnek tovább abból, amink van. Ha még nem üresedtünk ki, sőt tele vagyunk tudásvággyal, akkor még többet fogunk tudni adni annak, aki kéri. Ha már nem a felnőtt gyerekeink kérik, akkor másnak kell adnunk, kivéve, ha tartozásunk van. Honnan lehetnek tartozásaink? Onnan, hogy sokat kaptunk valakitől, onnan, hogy nagyon szerettek minket, onnan, hogy feláldozták magukat miattunk, stb. Ezek mind karmák, tartozások. A karmák azt jelentik, hogy valamivel tartozunk a másiknak. A másik személye viszont sokszor nem egyértelmű számunkra, hiszen az élet folytonosságában élünk, majd meghalunk és újra élünk és ismét meghalunk. Minden élethelyzeteket teremt számunkra az adok-kapok értelmezésére. Ha egy előző életben bántottál valakit, akkor most tudod helyrehozni. Honnan tudom, hogy kit bántottam régen? És honnan tudom, hogy az a valaki most éppen milyen „jelmezt” öltött ebben az életében? Többnyire nem tudjuk. Az agyunk nagy része tudattalanul működik. A tudatos agy, ami érti a dolgokat, csak nagyon kis százaléka a teljes agynak. A tudatra ébredés pedig az, amikor egyre több dolgot értünk meg és egyre több területet foglal el a tudatos, értő agy. Az agyunkat használni jó. Attól is függ, hogy agyunk hány százalékát használjuk, hogy mennyi vér áramlik a testünkben. Ha sok, akkor mindent értünk, ha kevés, akkor nem vagyunk túl értelmesek, és ha nem áramlik vér az agyunkba, akkor nem értünk semmit és nem is tudunk élni. Az agy egy központ, amely központi szerepet tölt be az életünkben, de nem egyedüli központ testünkben. Az agyunk ugyanolyan fontos, mint a szívünk vagy a vesénk vagy bármelyik szervünk, amely nélkül nem tudunk élni. Ezért kell az egyensúlyt megértenünk. A kis herceg tanulja azt, hogy ki ő, hogyan működik, mit tud és ezáltal kerül közel a természethez, rózsa illetve róka formájában. Az agyunk is egyre több ismeretet szerez a világunkból és eldönti, hogy mi az, amiért felelősséget vállal. Kevés vér áramlása esetén eszünkbe sem jut a felelősségvállalás. Túl sok vér áramlása esetén mindenkinek segíteni akarunk. Hol az egyensúly? A felnőttségben. A felnőttségben, amihez ha haladunk, növünk. Növekedésünk során a test fejlődik. Ha túl gyorsan növünk, nem biztos, hogy kiegyenlített lesz a testünk. Ha lassan növünk, akkor szintén egyensúlytalanná válunk. Növekedésünk leképezi azt, akik vagyunk. Aki gyorsan nő, az „gyorsan is él”. Aki lassan, az türelmesebb, boldogabb, aki viszont túl lassan, az megint türelmetlen lesz, hiszen nem tart ott, ahol kellene. Minden, amiben eltérünk az egyensúlytól, kimozdít minket. Ez megjelenik a gerincben, ahol görbületeket, kizáródásokat hoz létre. Megnehezíti a mindennapi életet, hogy foglalkozzunk magunkkal. Foglalkozzunk azzal, aki vagyunk és azzal, hogy kivé szeretnénk válni. Az az ember, aki egyenes, az az életében is őszintébb. Aki görbe, az sarkít, vetít vagy egyértelműen hazudik. Kiegyenesedni jó. Békében élni és tudással élni, nagyon jó. Győződj meg róla te is. Egyenesítsd ki magad, tornázz, változtasd meg a tested és betekintést nyersz az alkímia alapjaiba. Erről írok legközelebb.