Először is miért engedünk be bántást? Mert azt hisszük, hogy ha szüleink, nagyszüleink bántanak, azt mindenképpen el kell fogadni. Aztán azt hisszük, hogy ha tanáraink, később főnökeink, vezetőink bántanak, szidnak, azt is muszáj befogadnunk és leginkább a párjaink bántásait fogadjuk még be. A bántás egy hiányból fakad. Ha a szeretet elfogy, kimerülsz, akkor már csak szeretethiány van benned, amiből ha megnyilvánulsz, az bántás. Ha az öröm elfogy, kimerülsz, akkor örömtelenség, boldogtalanság van benned, amiből bántasz. Az öröm nem tart örökké és a szeretet sem, de állandóan újra tudjuk tölteni: pont, mint a benzint az autóban. Az öröm megöli a ráksejteket: azokat a sejteket, akik bántásból születtek. Akkora a rezgéskülönbség, hogy harcolni fognak egymás ellen és az öröm, a szeretet valóság, míg az örömtelenség, szeretethiány, nem egy energia, csak annak a hiánya. Nincs létjogosultsága, csak mi adunk neki energiát azzal, hogy hiszünk benne. Mi hiszünk a rosszban. Mi hisszük, hogy a bántás egy energia. Létezővé tesszük a hitünkkel. A hit pedig hegyeket mozgat. Higgyünk abban, ami igaz, ami valós, ami létezik és ha hitünket ki szeretnénk terjeszteni valami újra, akkor ne a félelemből tegyük. Ha a feltalálók attól féltek volna, hogy mi lesz, ha nem tudnak semmit feltalálni, akkor a semmi kapott volna energiát. A semmi pedig ürességet jelent. Az ürességgel - ami félelemből születik - helyet biztosítunk testünkben valaminek, ami ott születhet. Az ürességet mindig betölti valami. A hiányt betöltjük tartalommal. Minél több a hiányunk, annál inkább fog betöltődni tartalommal. A hiányt lebontással érjük el a testünkben. Azt viszont, hogy utána mit szülünk a helyére, mi magunk hozzuk létre. Lebonthatjuk a rákot, de ha félünk, utána újra hiányból teremtünk a testünkben. A hiány az üresség, a fél-elem. A félelem pedig alacsony rezgésű információkat képes befogadni, mint bántás, verés, szánalom, butaság, stb. Minél alacsonyabb rezgésű információt fogadsz be magadban, annál inkább sérülnek sejtjeid általa. A bántás rongál. Már amikor bántanak, érzed, hogy ez fáj. Érzed, hogy valami sérült benned. A sérült sejtek pedig nem képesek a tökéletes szeretetet vagy a tökéletes örömöt befogadni. Biztosan láttál már olyan embert, aki mindig szomorú vagy feszült, ideges. Az ő sejtjei nem képesek egyből szeretetet, hálát, örömöt befogadni, de képesek viszont bántani. Nem adhatunk mást, mint önmagunkat. Ha megértjük, hogy mi van bennünk, akkor megváltoztathatjuk magunkat. A változáshoz azonban szükségünk van önmagunk ismeretéhez: ezt szoktuk elfelejteni. Nem szeretünk abból kiindulni, hogy hogyan is került belénk a “rosszindulat”. Akiben rosszindulat van, annak vannak sejtjei is, ami ezt hordozza. Én még nem láttam olyan embert, akiben ne lenne rosszindulat, de nem mindegy, hogy ezeket a sejteket mi táplálja utána. A hála például megöli őket. Az ima, a segítségkérés fentről gyógyítja, hiszen valami magasabb rezgésű érkezik fentről helyére. Minél több a rosszindulat, annál nehezebben fogadsz már be jót. Nem tudsz benne hinni. Nem érted, hogy a jó és a rossz kisüti egymást. Nullpont technológia: a jó és a rossz akkor is kisüti egymást, amikor gyógyulni szeretnél. Azért sütik ki egymást, mert a legrosszabbat csak a legjobbal lehet eltávolítani. Ahhoz viszont a testben be kell fogadni nagyon jót is, ami viszont egyből harcolni kezd a nagyon rosszal. Nem megbetegít ez téged, csak kioltják egymást. A nagyon jó is és a nagyon rossz is eltűnik. Minden ürességet azonban valami be fogja tölteni. A tudatosság célja, hogy olyannal töltsd fel újra a helyét, ami se nem nagyon rossz, se nem nagyon jó, mert a szervezet az átlagosat képes leginkább befogadni ilyenkor. Pont, mint az iskolában, a jó tanulót is és a rossz tanulót is kilöki magából az osztály kemény magja. Mi pedig ha gyógyulni szeretnénk, kezdjünk a saját önismeretünkkel. Hordozunk-e rossz indulatot, amihez fogadjunk be hálát, szeretetet, örömöt. Engedjük meg magunkban, hogy kioltsák egymást, és töltsük fel magunkat utána kedvességgel, békével, finomsággal, stb. A béke kevésbé magas rezgésű, mint a szeretet vagy az öröm. Ezért szoktunk meditálni, hogy békét éljünk át. A béke befogadható egy daganatos beteg számára. A szeretet, az öröm viszont túl nagy különbség hozzá képest, ezért kioltják egymást. A kiüresedett helyekre viszont figyelj. Ha ugyanaz a bántó közeg vesz körül, ha ugyanúgy szidnak, akkor nem tudsz mást befogadni az új sejtjeidbe, mint a bántást. Abból ugyanolyan degenerált sejtjeid születnek, amik elkezdenek sejtosztódni és szaporodni, hogy nehogy újra megtörténjen az, hogy a jó kioltja a rosszat. Ezért figyelj arra, hogy kitől mit fogadsz be: ez a felnőttség csodája. Megválogathatod, hogy kivel állsz szóba. Nem kötelező elfogadnod már szüleid, nagyszüleid, tanáraid bántását. Nem kötelező elfogadni munkaadód bántását sem, változtathatsz sorsodon, életeden. Akarjunk változni. Keressünk olyan embereket, akik kedvesek, segítőkészek. Keressünk nem bántó, boldog embereket és ahogy az oviban nem volt mindegy, hogy kivel barátkoztál, ez ugyanígy lesz felnőttként is. Amíg nem ébredsz fel, hogy milyen ember vagy, és nem kezdesz azon változtatni, hogy milyen nem akarsz lenni, addig minden megy magától benned, mint a robotpilóta üzemmódban. Befogadsz mindent és beteg leszel, vagy elhatárolod magad mindentől és autistaként éled az életed. Erről írok legközelebb.