Miért akarunk állandóan fiatalon változni? Mert valami nem jó nekünk. Nekünk, akik fiatalon mást akarunk megélni, mint szüleink. A szüleink azért érzik jól magukat, mert már megvívták a harcaikat és megváltoztatták világunkat, a maguk szája ízére. Mi is ezt szeretnénk, de van, amikor a régi vezetőink beleragadnak a szerepbe és túlhúzzák. Ha tovább vagy a trónon, mint kellene, akkor te már nem tudsz jól vezetni, mert minden hegyre való felmászás után a másik oldalon ereszkedés lesz. Amikor vezetsz, mennek utánad. Ha felértél a csúcsra, ott át kell adni valakinek a stafétát, aki egy újabb csúcs felé vezet minket. A főnök: pozíció, valaminek a vége és egyben a beteljesülése is. A főnök elérte a célt. Elérte azt, amit szeretett volna. Miért nem tudunk örülni ennek? Miért nem tudunk megelégedni? Mert félünk a változástól és félünk az ismeretlentől.
Amikor fiatalok vagyunk, félünk a felnőtté válástól, ha szüleink nem nőttek fel. Nem jelentenek mintát nekünk és nem merünk rálépni a felnőtt útra, mert ismeretlen. A változás mindig akkor következik be, ha továbblépünk. Én is féltem felnőni, mert nem volt sok itinerem. Amikor viszont ráléptem erre az útra, rájöttem, hogy nagyon sokan vannak, akik ezen az úton járnak és jóval előrébb vannak, mint én. Kértem segítséget és jobban megértettem a felnőttséget. Ahogy egyre inkább értettem, úgy tudtam egyre inkább élvezni. Amit megértünk, amit ismerünk, azt szeretjük. Így tudunk beleragadni valamibe. A jó Isten viszont nagyon ügyesen kitalálta számunkra, hogy nem ragadhatunk bele szerepekbe, mert gyerekként tanulhatunk szüleinktől, később más felnőttektől, és az életünk aranyalkonyán pedig meg kell tanulnunk élvezni azt, amit felépítettünk. Erre nincs mintánk, főleg Magyarországon. Viszonylag kevés nyugdíjas élvezi az „aranyalkonyt”. Inkább szenvednek, hogy megélhessenek. Sajnos ezért nem tudják a felnőttek a felnőttség végén elengedni a stafétát, mert ami utána jön, így nem vonzó. Nem ezt tervezte a jó Isten. Megpihenni és örülni: az aranyalkony ezt jelenti. Kevés a mintánk. A minta viszont most az (királyunk által), hogy szedd meg magad minél jobban, aztán élj úgy, mint a császárok. Csakhogy, ha ezt a mintát követjük, akkor egyensúlytalanságot hozunk létre. A császár mindig túlzásban élt. A császár a többiekéből is „lop”. A többletadók a császárok sajátjai voltak: a császároké és a hamis vallások képviselőié. A vallások felemelkedtek a vezetők mellé és osztott királyság jött létre: ahol ha nem egyensúlyban történik a vezetés, akkor szakadás jön létre a népben. Meg is történt sok néppel. Mi magyarok valamikor hétfelé szakadtunk: ennek a hétfelé szakadásnak isszuk még most is a levét. Nem vagyunk egységesek és hasonló dolgokról is teljesen másképp vélekedünk. Ez nem lenne baj, ha tudnánk egymáshoz közelíteni. Mi magyarok nagyon félünk a változástól és nagyon szeretnénk azt. Nem vagyunk ebben sem egységesek, ezért valamelyikünk ezt a vezetőt fogadja el, míg a másikunk pedig egy másik vezetőre voksol. A változás akkor következik be, ha megpróbálunk egymás fejével gondolkozni. Miért lehetne jó ez vagy az számunkra? A megmerevedés és makacsság, konokság nagyon jellemző ránk, épp ezért az Univerzum segít nekünk, mert egyedül nem tudnánk változni. Hogyan segít? Úgy, hogy kinyílnak a határok: szabadon mehetünk bárhová, ahol megismerhetünk más embereket, más kultúrákat és máshogy gondolkozhatunk, cselekedhetünk ezálltal. Nem vagyunk leszabályozva, hogy csak úgy lehet minden, mint eddig és nem vagyunk lázadásra kényszerítve, hisz mehetünk máshova tanulni. Ha tanultál valami mást, ami jobb számodra és az itt nem kell, akkor nem muszáj itt élned. Nem fontos, hogy egy helyen éld le az életedet. Miért volt ez régen? mert nem tudtunk beszélni. Nem beszéltünk nyelveket. Nem tudtunk ezáltal érvényesülni. Ha most érvényesülni szeretnél, akkor a közös nyelv neked is segít. Segít abban, hogy érts. Érts olyan embereket, akiket eddig nem értettél és állj nyitottan feléjük. Minden nemzet más. Másban jó és mást tudsz tőlük tanulni. Minél nyitottabb vagy a tanulásra, annál inkább leszel más. A nyitottság változtat meg. A tanulás engedi, hogy te dönts arról, hogy milyenné akarsz válni. Így már a változás nem sodródás. Amíg sodródás volt, félelmetes és veszélyes volt. Amikor viszont dönthetsz, hogy milyen életet élj, akkor izgalmas lesz. 20 évesen nem gondoltam volna, hogy milyen izgalmas életet lehet élni 50, 60 vagy akár 90 évesen. Tőled függ minden. Tőled, aki akar változni vagy tőled, aki fél változni. Félelemmel sajnos csak a hiányokat fogod megélni. Hiányokat abból, amit szerettél volna. A félelem hiány. Valaminek a hiánya. A félelem viszont megváltoztatható, kipótolható. Minden hiány kiegészíthető. Addig félsz valamitől vagy valakitől, amig bele nem mész, hogy megismerd azt, megértsd. Amikor már érted, nem félsz. A szellemek is félnek addig, amíg nem ismernek, nem értenek. A szellemed pedig ha tanul és fejleszti magát, magabiztosabb lesz. A magabiztos emberek magabiztos szellemet hordoznak. Azok nem akarnak harcolni, mert tudják, hogy ami érték, azt csak tanulással tudjuk megszerezni, nem lopással, elvétellel. Amit elveszünk, azt nem tudjuk megtartani, csak akkor, ha meg is értjük. Legyen az párkapcsolat, iskolai diploma vagy pénz. Amit nem ismerünk, azt elveszítjük. Ismerjük meg a párunkat, a szakmánkat és a pénzt, ami a fizető eszközünk. Hiába kapunk pénzt, ha nem ismerjük a működését, az értékét, a fényét, akkor nem marad velünk. „Aki nem jól sáfárkodik, attól az is elvétetik, amilye van”. Erről írok legközelebb.
