Az első lépése a figyelem. Az önmagamra való figyelés képessége. Aki figyel magára, az érzi, ha valami nem stimmel. Ha érzed, hogy valami más, mint szokott, két dolgot tehetsz. Az egyik, hogy figyelmen kívül hagyod, amit legtöbbször teszünk, a másik, hogy megfigyeled a kiváltó okot és kezeled. A kiváltó ok mindig valamilyen bántás. A bántás érkezhet szándékkal és szándék nélkül: ezt nehéz érzékelni. Figyeld meg, hogy kivel vagy egy légtérben, ha elindul egy fájás. Figyeld meg ugyanezt rendszeresen. Aki figyelmes magára, azzal a test elkezd kommunikálni. A test először csak érezteti, hogy fáj, aztán ahogy egyre inkább érzi a figyelmet, egyre erőteljesebben jelez, mint egy kisgyermek, aki segítséget kér. Ezért alakult ki sajnos az a tudás, hogy ne figyelj a problémára, akkor eltűnik. Sajnos ez igaz, de ez nem jó. Ha eltűnik a probléma jelzése, az csak a testtel való kommunikáció megszakadása, nem a probléma megoldása. Az orvos is úgy tud segíteni, ha először figyel rád és diagnosztizál, utána jön csak a gyógyítás. Az öngyógyításnál is ez az első: a figyelem, a probléma lokalizálása és utána egy jelzésből történő kommunikáció, aminek segítségével megértjük, hogy a test is jelez és sokszor kér segítséget. Először csak azt jelzi, hogy éhes, hogy szomjas, hogy fázik, hogy melege van vagy pisilnie kell, stb. Később, ahogy nagyobbak leszünk, egyre intenzívebben próbálja fölvenni velünk a kapcsolatot. Jelzi, hogy mit kíván, mire éhes, hogy mennyi folyadékot kíván, stb. Minden életszakaszunkban egyre érettebbek vagyunk. Szüleink is ezért máshogy kommunikálnak velünk és mást várnak tőlünk: így van ezzel a testünk is. Egy ideig nem szól, nem jelez, ha vizes fürdőruhában rohangálsz 7 évesen, de 12-14 évesen már érzed, hogy nem esik olyan jól . Nem szól sokáig, ha leforrázod magad az étellel kicsiként, de felnőttként már egyre inkább érzed. A test érzékelése is finomodik. Ez a kommunikáció kiélesedése testünk és köztünk. A test jelzéseit nem szabad elnyomni, mert akkor csak óvatosan jelez. Az óvatos jelzést pedig sokszor nem is vesszük figyelembe. Az óvatos jelzés inkább eltompulást jelent és nem kifinomulást. A cél a teljes kommunikáció a testünk és önmagunk között. Ez az öngyógyítás alapja. Ha figyelsz a testedre rendszeresen és adsz neki elég időt, akkor elkezd beszélni hozzád. Sír sokszor a figyelemhiány miatt, szenved, mint egy kisgyerek. A figyelemhiány a gyerekek számára is megrekedést jelent. Lelassul a fejlődése vagy felborul. A test is ugyanígy működik. Amikor már érted a testedet, ugyanúgy beszélhetsz vele, mint a szomszédoddal. Hogyan tudjuk megtanulni a testtel való kommunikációt? Pontosan úgy, mint az anyanyelvünket. Figyeltünk anyukánkra és próbáltuk megérteni, amit mond. A figyelem a kulcs. A mai világban ebből van a legkevesebb számunkra: a figyelemből. Mindenki ezt kéri tőlünk. Figyelmet kér a párkapcsolatunk, a munkánk, a családtagjaink, a barátaink. Figyelmet kérnek a hajléktalanok, a migránsok, a politika. Rengeteg figyelem megy el fölöslegesen belőlünk: ezt is meg kell tanulni jól beosztani. Amikor ezt tanulod, ennek a beosztását, akkor gondold végig, hogy magadnak vagy másoknak adnál abból a figyelemből, amid van. Azért javasolnám, hogy magadra figyelj, mert ha megérted tested problémáját és teszel ellene, javítod és gyógyítod magad, akkor utána egy ideig biztosan nem kér segítséget a test. Utána tudsz másoknak adni meghatározott sorrendben: a figyelmedből sokáig még. Ha viszont nem figyelsz magadra és nem akarod megoldani a saját problémáidat, nem tudod utána sokáig segíteni a többieket, mert betegségben eltávozol. A betegségnek számtalan jele van, de nem érünk rá érzékelni sem. Főleg azért, mert kicsiként megtanították, hogy ne nyavalyogjunk minden apróságon. Pontosan ezért hagy alább az érzékelésünk, ami természetesen kihat ez érzéseinkre, ami szintén ezáltal fékezett habzású lesz. Ma általában először meg akarjuk tanulni az érzelmeket. Az érzelmek fontosabbak kezdenek lenni számunkra, mint a test. Igen ám, de az érzelmeket testünkben őrizzük, ha úgy tetszik, tároljuk. Ha a test sérült, lyukas, akkor az érzelem kifolyik belőle. Nem marad benne és nem tudjuk átadni másoknak, nem tudjuk kifejezni érzelmeinket. Az érzéseken keresztül tehát a testünkkel kell foglalkoznunk, míg a testünk javulása által tudjuk befogadni, majd bent tartani az érzelmeket. Kanyarodjunk vissza oda, hogy a test beszél. Ne próbálj meg kívülről várni egy érces mély hangot, aki bejelentkezik: helló én vagyok a tested. Nem ilyen módon kommunikál. A test a saját belső hangodon szól hozzád, hogy mit egyél, jó lenne egy kis zöldség, gyümölcs, stb, először.  Ha veszed az adást, felbátorodik és jelzi, hogy jól esne egy masszázs, mert beállt a csuklyás izmod. Később megmutatja, hogy a veséid szenvednek. Amikor már ő folyamatosan jelez, szól, próbálj kérdezni tőle. Mit tegyek, hogy a veséim jobban legyenek? Fog jelezni, hogy megkívánod a forró vízben ücsörgést vagy jelzi, hogy ne menj hideg vízbe. Fogja jelezni a választ és ha ez már megy a számodra és jól reagálsz rá, akkor válaszol. Nem a diliházból írom ezeket a sorokat, de meggyőződésem, ha képesek vagyunk felvenni a testünkkel a kapcsolatot, akkor bárkivel képesek leszünk erreí. azért, mert megtanultunk figyelni. A figyelem nem könnyű. Ez a világ annyi csábításnak tesz ki minket: minden érdekes és minden fontos, de szépen sorban fogunk eljutni a minden ismeretéhez. Mi pedig mindent azonnal szeretnénk. Azonnal, amit sajnos egyszerre nem lehet. Az azonnali figyelem rövidtávú. A kitartó figyelmet testünkre való figyeléssel érjük el . A test pedig hálás lesz azért, amit figyelmünk által kap. Olyan a testünk, mint a házunk. A házunkra is figyelmet fordítunk. Nem csak akkor, amikor megvesszük és  berendezzük. Akkor is, amikor megtanuljuk karbantartani, ápolni vagy akár felújítani. A test a házunk: a szent lelkünk temploma. A ház meghatároz minket. Az a test, aki nem kap figyelmet, elöregszik és meghal. Aki viszont figyel a testére, lehetőséget ad magának a hosszabb vagy akár nagyon hosszú életre. A testünk él: addig, amíg a lelkünk benne létezik. A lelkünk pedig addig élvezi a játékot a testben, amíg tud benne teremteni. Rossz állapotú testünk is teremt és a jóállapotú testünk is. Vajon melyik mit hoz létre? Mit teremt egy egészségtelen, bomlott test? Mit hoz létre egy megbomlott elme? Miért nem vesszük észre, hogy felnőtté válva miénk a saját testünk felelőssége? Az, hogy milyen és az, hogy mit teremt. Viszályt és harcokat vagy egyensúlyt és békét? Ez a testek közötti különbségből fakad. Az egyensúlyban lévő test boldog emberré tesz. Az egyensúlyt viszont neked kell elérned abból a testből, amit kaptál, örököltél. Hogyan éred el? Figyeled és javítod a tested. Tudom: itt most azt vártátok, hogy lediktálom a rák megoldását. A rák nem létezik abban a testben, amely megkapja a figyelmet, mert a boldog fényes test nem lesz beteg. Először erre törekedjünk, utána majd írok arról is, hogy a betegség előidézése miből történik és arról is, hogy hogyan javíthatunk vagy akár hogyan gyógyíthatunk a testünkkel kapcsolatosan. Erről írok legközelebb.