A mi testünk folyamatosan mozgásban van, folyamatosan áramlás van benne: áramlik a vér, a nyirok, dobog a szív, gondolkodik az agy, stb. Mindig van mozgás bennünk, de ez a mozgás nem helyettesítheti azt, amit mi teszünk hozzá az életünkhöz. Ezek a mozgások pluszban a fáramászás, futkározás, pancsolás a vízben stb. Gyerekként annyira egyértelmű, hogy mozogjunk: benne van a vérünkben, érezzük, hogy ettől élünk. Felnőttként már annyira sok munkánk és elfoglaltságunk lesz, hogy a mozgást nem élvezzük. Elég nekünk a munkahelyünkön helytállni, a közértben bevásárolni, elég a szomszédnak eleget tenni. Elegünk van mindenből, ami energiát von el. Ilyenkor ha valaki azt mondja, hogy miért nem dolgozol magaddal, lehet, hogy nem leszünk elég szofisztikáltak. Az ember azonban ahhoz, hogy haladjon: többlet energiát kell gyűjtenie. Különben csak fenntartó energiája lesz: akkor viszont nem teszünk hozzá ahhoz, akik vagyunk és nem leszünk többek, mint szüleink. Ez a feladat, legyél több, mint a szüleid: ez az evolúció. Miért nehéz elindulni? Mert ahhoz először meg kell határozni, hogy hol állok. Ha a szüleim előtt vagyok, akkor ez segít a számomra, mert valószínüleg már haladtam. Motiválni fog, hogy még gyorsabban haladjak. Azonban, ha szüleim mögött helyezkedek el felnőttként, akkor demotivált leszek. Nem lesz kedvem elindulni, mert eddig is én voltam a senki. Semmit sem csináltam jól és ebbe bele lehet kapaszkodni. Sajnáltatni tudom magam. Minél többen sajnálnak, annál több energiát gyűjtök be. A sajnálat viszont egy alacsony rezgésű energia. Fogunk tőle haladni, csak hátrafelé. A hátrafelé haladás viszont megtéveszthet minket. Hihetjük azt közben, hogy megyünk és megyünk és megyünk. Valójában pedig hátrafelé fogunk haladni tőle. Minden energia egy számegyenesen elhelyezhető. A nullponthoz képest vannak pozitív és negatív energiák. A legnehezebb feladat, hogy saját nullpontunkat belőjük. Miért nehéz ez? Azért, mert minden viszonyítás kérdése. Lehet, hogy a szomszédomhoz képest kedves vagyok, de lehet, hogy egy másik ember azt mondja rólam, hogy pokróc vagyok. A viszonyításhoz egyetlen szempontot tudok használni, és ezek a szüleim. A szüleim valamilyensége határoz meg engem. Az lesz a kiindulási pontom és ez lesz az én felnőttségem. Onnan már eldönthetem, hogy magamhoz, a nullponthoz képest számomra pozitív vagy negatív energiákat szeretnék befogadni. Honnan tudjuk, hogy mi a pozitív és mi a negatív? A pozitív a valóság: a szeretet, a hála, öröm, béke, stb. A negatív pedig ezeknek a hiánya. Szeretethiány, hálátlanság, örömtelenség, békétlenség. Minden, ami hiány, az elvesz belőlünk. A szeretethiány szeretetet von el tőlem. Az örömtelenség mellett boldogtalan leszek. MIndent megfigyelhetünk magunkban. Gyerekként ösztönből érezzük, hogy kivel vagyunk szívesen: így választunk barátokat is. Aki pedig jól érzi magát valakivel, az kap. Mindig ettől függ, hogy szívesen vagyunk-e valakivel vagy sem. Amikor folyamatosan elvonnak tőlünk, akkor megbetegszünk. Elfogynak a készleteink. A készleteinket pedig meg kell tanulnunk újra tölteni: minél könnyebben tudjuk feltölteni magunkat, annál egészségesebbek vagyunk. Miért van az, hogy rengeteg edzés mellett is lehetünk bántók? Azért, mert nem elég feltölteni magunkat, meg kell tanulni bánni az energiával. Hiába töltöd fel magad, ha bántó és erőszakos vagy, erre fogsz tükröket kapni, ezt fogják szembesíteni veled. A bántás a szeretet hiánya. Az az ember, aki tele van szeretettel, soha nem bánt. A mi világunk sajnos tele van bántással, tehát a szeretet hiányával. Ha elindulunk önmagunkban és fejleszteni szeretnénk magunkat, akkor a szeretetre, az örömre, a hálára, a hitre és minden pozitív energiára szükségünk lesz. A pozitívból pozitívat építhetünk. A negatívból már jó ideje építünk: ez lett belőle. HA VÁLTOZTATNI AKARSZ A VILÁGON, ELŐBB ÖNMAGAD VILÁGÁN VÁLTOZTASS! A világunk sok boldog haladó embertől boldogabb és haladóbb lesz. A világunk sok szenvedő és bántó embertől ilyen lesz. Nem vezethet az egy országot, egy népet, aki nem tudja vezetni önmagát vagy családját. Mindig kicsiben tanulunk. Kisebb sejtek, egységek jönnek létre, ahol megértjük, hogy hol tartunk. A barátaink, családtagjaink idomulnak haladásunkhoz és ők is fejlődnek. Aki nem idomul, az leszakad: ez nem jó vagy rossz, csak tény. Mindenkinek megvan a lehetősége a saját tempójába való haladásra. Nem kényszeríthetünk senkit arra, hogy velünk szárnyaljon, de mutathatunk egy irányt, ahova bármikor be lehet kapcsolódni. Az irány kétféle lehet: előre és ez egy jobb világot idéz vagy hátra, amibe oly hosszú éveket tettünk már. Az irányt bármikor megváltoztathatjuk, de tudnunk kell, hogy ha évekig mentem visszafelé a negatívba, akkor ha megfordulok, még sokáig fogok a negatívon járni. Kivezetni magunkat a nehézből a nehézségen keresztül tudjuk. Kivezetni magunkat a bántásból, szenvedésből ezen keresztül tudjuk. Mínusz 7-ből nem ugorhatunk egyből a plusz 10-be, de elindulhatunk felé. Bármilyen kormánynak - aki egy mínuszos országot vesz át - ezzel kell megküzdenie, de higgyétek el, ha évekig nagyon fájt valami és már kevésbé fáj, azt észre fogjátok venni. Hogyan legyünk bölcs vezetői önmagunknak? Úgy, hogy szembesülünk a nullpontunkkal és elindulunk előre. Kedvességet, békét, szeretetet fogadunk be. Keress olyan embereket, akik nem panaszkodnak. Keress olyanokat, akik nem bántanak és ha az a döntésed, hogy jobb ember akarsz lenni, kapsz segítséget. Megjelennek előtted ezek az emberek: ezek, akik jobbak nálad. Lehet, hogy mellettük először azt fogod érezni, hogy te nagyon kevés vagy, de minél több időt töltesz számodra pozitívabb emberekkel, annál jobbá fogsz válni: mindig csak a te célod alapján. Természetesen haladhatsz visszafelé is. Dönthetsz úgy is, hogy bántó és még bántóbb akarsz lenni. Az univerzum engedi egy bizonyos szintig. Egy bizonyos szint után pedig “kivesznek a játékból”. Az értelmetlen halálról írok legközelebb.