Halmi Móni

Halmi Móni

A tudományokról

2018. július 28. - Halmi Móni

Minden tudomány arra születik, hogy fejlessze az ember tudását. Minden tudomány valamilyen irányban fejleszt: művészetek, matematika, oktatás, stb. A tudományok azt a célt szolgálják, hogy előre mutatnak, mint egy jó vezető. Azon a szálon vezet minket, amelyen eddig nem volt lehetőségünk haladni vagy nem volt lehetőségünk hosszan haladni rajta. Mi találjuk ki a szálakat, hogy milyen tudományról beszélünk. A tudományokat osztályozzuk fontos és kevésbé fontos tudományokra. Fontosságukat az határozza meg, hogy milyen értéket: tehát pénzt, anyagi javakat képvisel. A világ, a mi világunk a pénz, azaz az érték teremtéséről szól. Ezt nem pejoratív hangsúllyal írom, hanem ennek fontosságával, hogy értsük meg. Ha valamit szeretnénk teremteni, alkotni, akkor annak lesz egy ára. Ez az ár határoz meg minket, hiszen ha azt az irányt válasszuk, hogy művészek leszünk, akkor annak az értékével fognak mérni minket. Ez fog elhelyezni minket saját társadalmunkban valahol a művészek között. Vannak értékek, amelyek most jobban számítanak és vannak olyan értékek, amelyek most egyáltalán nem számítanak értéknek. Ez alapján kategorizáljuk iskoláinkat, és ez alapján válasszuk ki azt az irányt, hogy mivel foglalkozzunk felnőttként.

A munkák, a szakmák, változnak. Változik a szakmák aktuális fontossága és változik az is, hogy mikor melyik szakmával fogunk sokat keresni. Azért fontos ez, mert ha közlendőd van, ha akarsz valamit alkotni, teremteni, megreformálni, akkor előbb valahol el kell helyezni magad a világunkban. Szakmát kell választanod. Olyan szakmát, amelyikkel elég közel kerülsz a hierarchia tetejéhez. Ha alulról indulsz a hierarchián, akkor hosszabb idő lesz, amíg figyelnek rád, hiszen hitelességed attól is függ, hogy hol helyezkedsz el. Nem mindegy, hogy a piramis aljáról indulsz vagy a piramis tetejéről: onnan könnyebb szólni, mert többen látnak és hallanak téged. Ha viszont lentről indulsz, akkor alig hallják a hangod és alig látnak téged, ezért haladnod kell a piramison, ranglétrán fölfelé, hogy lássanak és halljanak téged. Ha nagyon nagy dolgokat szeretnél átalakítani, megváltoztatni, akkor nagyon sokat kell haladnod a ranglétrán, mert különben nem vesznek észre. Nem leszel hiteles, mert más - aki fölötted van - nem lát rád úgy, mint példamutató vezetőjére: ezért tanulj, fejlődj, haladj. A haladásodnak az a lényege, hogy közben tanulj meg minden lehetséges „réteggel” - itt ugye emberekről beszélek – összehangolódni. Ha sikerült, akkor följebb léphetsz. Újabb tanulás, újabb emberek, újabb fizetés és már befektetési lehetőségek is jönnek. Minél inkább tudsz befektetni, annál inkább marad időd arra, hogy minden helyen átadd a tudásod, taníts. Tanítani jó, ha viszont a tanításod üres, akkor ürességet adsz tovább.

A tudomány néha üres, nincs mögötte tartalom: olyan mint az a reklám, ami el akar neked valamit adni, ami nem jó, ezért kicsit felturbózzák reklámmal. Ma a gazdaság van felturbózva „reklámmal”. A gazdaságnak és ezen belül a gazdaságtudományi karoknak kell leginkább a reklám azért, mert már nincs mögötte tartalom: ha van mögötte tartalom, akkor a tudástól - ami a gazdasági karokból jön - változik, fejlődik világunk. Ha nincs mögötte tartalom, akkor áll világunk tőle. Mérhető az, hogy mi a fontos számunkra: mindig odamennek diákjaink. A gazdasági karok már csak fenntartott, reklámozott helyek, amely mögé nem teszünk tartalmat. Most az oktatást és az orvoslást vagy a mérnöki pályákat kell feltöltenünk, de új tudással. Olyan tudással, ami előre visz minket. Az oktatás megállt. Óriási szükségünk lesz az oktatás megújítására, mert tudatosan kimennek gyermekeink tanulni. Aki kimegy külföldre tanulni, az nagy százalékban külföldön fog élni. Gondoljuk végig, hogy mi lesz abból az országból, melynek gondolkozói - azok a fiatalok, akik újíthatnak, teremthetnek valamit - elmennek innen? Mi lesz velünk az új tudás nélkül? Újra egy vasfüggöny? Valami, ami mögé elbújhatunk és önálló Don Qijote harcunkat - hogy egyedül megvilágosodunk – folytathatjuk? Miért? Miért nem tud a magyar vegyülni? Miért nem tud a magyar együtt dolgozni vagy együttműködni másokkal: mert okos. Az okosság néha hátrány. Amikor egy ember okosnak hiszi magát, akkor nem akar tanulni másoktól, hiszen ő már okos. Itt rekedtünk meg, hogy valamikor mi voltunk a földön a legokosabbak, valamikor meg az inkák és egy másik valamikor pedig az egyiptomiak vezettek minket. Na és? Most nem mi vagyunk a legokosabbak. Nem élhetünk az emlékeinkből, de visszahozhatjuk számunkra a tudást, hogy a magyar név megint régi fényében ragyogjon. Hogyan? Úgy, hogy elkezdünk tanulni. Nemcsak az egyetemi képzésre gondoltam, hanem arra, hogy elkezdünk gondolkozni: hol van hiány, milyen tudásban, melyik tudományágban: és szisztematikusan odairányíthatjuk gyermekeinket. Ha hiányt töltünk ki, akkor nélkülözhetetlenek leszünk. Ha nélkülözhetetlenek vagyunk, akkor nem akarják elpusztítani a magyart, nem akarják elnyomni. Azok az emberek, akik gőgősek - mint egyes vezetőink - azok nem akarnak tanulni. Nem akarják meglátni, hogy hol van a hiány. A gőg felfuvalkodás. Felfuvalkodni annak segít, aki mögött nincs tartalom, és mégis mutatni szeretne valamit. Felfújja magát, mint azok a madarak, akik párjukat el szeretnék kápráztatni. Mi viszont nem madarak vagyunk: emberek, akiknek tanítani kellene olyat, amelyben jobbak vagyunk, olyat, amitől több lesz világunk.

A tudományok mindig ott fejlődnek, ahol hiány van. A társadalom is ott fejlődik, ahol a legnagyobb hiány van. Most Ázsiát „tolják”, de nem sokára Afrikát fogják. Azért, mert csak együtt tudunk haladni. Addig, amíg Afrika felzárkózik, nem tudunk továbbhaladni. Valóban segítenünk kell Afrikának felzárkózni, de nem úgy, hogy gyermeki szinten tartjuk őket. Azok a gyermekek, akik nem nőnek fel, egész életükben függni fognak szüleiktől és ahelyett, hogy szüleik gyönyörködhetnének bennük, hogy jó gyermekeket hoztak a világra - akik megállták felnőttként a helyüket -, ehelyett gondozniuk, ápolniuk kell őket felnőtt korukban is. Mi most ezt tesszük Afrikával. Nem engedtük őket felnőni, most viszont mérgesek vagyunk rájuk, hogy miért kell támogatnunk még mindig őket: azért, mert életképtelenné tettük őket, mint az a szülő, aki mindent megad a gyermekének és nem tanul közben. Az a gyermek utána is anyutól és aputól vár majd mindent addig, amíg valóban fel nem nő. A felnőtté válás nem korfüggő. Van, amikor egy gyermek már 7 évesen felnő, mert muszáj és van, amikor 77 évesen sem nőttünk fel. A jóléti társadalmakban tudatosan tartják gyermekként az emberiséget, hogy amíg felnőnek az általunk gyermekként kezelt harmadik világbeliek, addig eltöltsük az időt. Ha felnőnek, akkor próbáljunk együtt haladni: ha ilyen és ehhez hasonló gondolataid vannak, akkor szólj. Minél előbb vagy a hierarchiában, annál jobban fognak figyelni rád. Ha elöl vagy, akkor tanulj, hogy még előrébb mehess. Az emberek mindig képesek haladni. Nem számít, ha megállít valaki. A tudást nem lehet megállítani, még harccal sem. A tudásra, a fejlődésre mindig mindenkinek szüksége van. Annál nagyobb háború még nem született, mint ami a tudás megállításáért volt.

A tudást tudományokon keresztül tanulhatjuk. Válassz egy irányt. Orvoslás, jog, politika, bármi… Tanulj, és fejlődj. Minél több vagy, annál inkább jelenik meg benned a közlés vágya. A közlés az, amely emberré tesz minket. A közlés a szó. Erről írok legközelebb.

süti beállítások módosítása