Mi a titka a boldog halálnak? Hogy előtte éltél. Mi az élet? Végig csinálni azt, amiért jöttél. S mi az élet akkor amikor nem élsz? Vegetálás. Élettelen élet. Az élet nem más, mint folyamatos előre haladás. Valami felé. Valami felé, ami az életünk. Az az élet, amit mi hoztunk, teremtünk. Ha nem éljük az életünket, boldogtalanok vagyok.

 Rengetegszer előfordul, hogy valaki úgy éli az életét, hogy szülei megteremtettek számára egy nívót, de nem tudja élvezni. Miért? Mert nem ő teremtette. Mert nem tett hozzá semmit. Nem ő élte ennek az alapját, ezért nem jár számára a csúcsa sem. Nem éli azt amiért jött.

Az ember hoz valamit. Egy tudást, egy hitet, egy lendületet, amelyet be kell kapcsolni abba ami van. A jelenbe. Ez úgy zajlik, hogy megértem szüleimet. Megértem, hogy miért élnek úgy, ahogy és ehhez képest akarok változtatni. Nem extrát, nem elfogadhatatlant, nem lehetetlent, hanem ahhoz képest ami van, valamilyen pozitív elmozdulást. Ehhez az kell, hogy tudjam hol tart a család. Általában a család többet mutat magáról, mint ahol valójában tart. Ez azért probléma, mert elhiszi a gyermek. És ha elhiszi, akkor ahhoz amit mutattunk neki, ahhoz akar hozzá tenni valami pluszt. És az sok lesz a családnak. Sok lesz annak, aki ehhez az egységhez tartozik. Azt mondják, hogy ne akarj ennyire eltérni a családtól. Ne akarj ügyvéd lenni, amikor ebben a családban bányász volt ősidők óta mindenki. Ne tagadd meg azt, aki vagy. Csakhogy ez abból fakad, hogy ez a gyermek egész életében mást sem hallott, mint azt, hogy hogy nyomja el az állam a bányászokat. Hogy teszi tönkre őket. Ezért ő keresi a megoldást, az egészért. A családért. De a család onnantól kezdve hogy ügyvéd lesz, kilöki magából. Ez az amikor túl sokat hitettünk el gyermekünkkel, és túl nagy feladatot vállal, értünk. Ráadásul mi nem tudunk hinni benne, mert gyökereinkben az van, hogy minket úgyis mindig átvernek. Teljesen mindegy, hogy ügyvéd, vagy bányász vagy, úgyis át fognak verni. Ez a család öröksége. Ez a karma, amely öröklődik a családba, hogy balek. Átverhető. Így az ember egy idő után nem is akar haladni. Azt viszont úgy hívják, hogy halál. Élni akkor is lehet, ha valójában élünk, és mi azt is életnek nevezzük, ha vegetálunk. Azt én életben való halálnak hívom.

Miért fontos ez, hogy ezeket a különbségeket feltárjuk? Azért mert így megváltozik az élet értelme, és akár a fogalma is. Az élet mint szenvedés, innentől kezdve értelmezhetetlen. A halál mint szenvedés jelzi, hogy mozgó testben haldokolsz. Ne keverjük össze az élettel. Ha élek, tudom, hogy mit szeretnék. Tudom, hogy miért jöttem,  és hozzá teszem azt a tudást, családoméhoz, társadalmaméhoz, és így tovább. Ha nem élek, azt sem tudom, hogy miért jöttem. Mi a célom, és mit kell hozzátennem ahhoz ami itt van. Nem tudom, ezért frusztrált vagyok. Nem élem az életem. És itt a NEM ÉLEM-en van a hangsúly.

Életnek hívjuk azt hogy dobog a szív. Az még kevés. Ez még az élet elindulása. Lehetőség arra, hogy élj. Mindaddig amíg dobog a szíved, dönthetsz úgy, hogy elkezdesz élni. Ha nem megy, akkor elengedi a lélek a testet.

 Miért ragaszkodunk a testhez? Mert számunkra ez az egyetlen élet forma. Rengeteg féle élet van körülöttünk is. Rengeteg, állat, növény, és különböző lételemek. Minden él, és teszi a dolgát. Egy baktérium nem akar egyből ember lenni, mert nem ért el atudatosság azon szintjére. Egy pók nem akar ibolya lenni, mert nem az számára a fejlődés. A törzsfejlődés erre kéne, hogy megtanítson minket, hogy mi után, mi jön. De nem tudjuk, hogy az ember után, mi jön. Na és. Az egysejtű sem tudta, hogy mi lesz azután, hogy osztódni kezdett, csak hagyta, hogy megtörténjen. Az ember viszont nem hagyja. Azért mert fél, hogy mi lesz utána. Azért mert fél, hogy nem ő lesz a leg jobb. Azért, mert azt hitte, hogy nem lehet több, mint az ember. Képzeljük el ha így gondolkozott volna az egysejtű. Akkor most minden állna. Csak egysejtűek lennének a földön.

Ha egy forma, egy test elérte a fejlődésének csúcsát, akkor fejlődni akar. Tovább. Az emberből valami fejlődik, amit még nem ismersz, nem tudsz, de elindultál felé. Miért baj ez? Mert félsz. Mert elhitted, hogy nem lehet több. Rossz hírem van. Mindig lesz több. Mindig tudsz hová fejlődni. Azok az emberek akik megrekedtek fejlődésükben, leállítják az emberiség további fejlődését. Ha elhiszed, hogy nincs tovább, megálltál. Ha megálltál, megállítod az egészet, akik azzal vannak elfoglalva, hogy téged próbálnak meggyőzni a haladás felé. Ha nem megy, akkor eltávozol. De addig is mindenki áll. Mindenki neked segít. Te pedig elhiszed, hogy azzal segítesz nekik, hogy elmondod, bebizonyítod, hogy nincs több. Ennyi a maximum. Ha mindenki elhiszi, hogy nincs több, hogy ennyi a maximum, akkor miért szülessenek le újabb lelkek? Miért jöjjenek világra gyermekek? ha nem tudnak hozzátenni ahhoz ami van, akkor várnak. Megvárják, míg felébred a világ. Megvárják, míg rájöttök arra, hogy amit ők hoznak, az a meglévőhöz valami plusz. Ha még azt sem fogadtátok el amit szüleink hoztak, hogyan fogjátok befogadni az újat? Sehogy. Ezért várnak. Ezért áll a leszületés.

El kell jutni tudatosságunknak arra szintjére, ahol tartunk, és ahhoz lehet újat lehozni. Akkor megindulnak a születendő gyermekek. Akkor megint kezdetét veszi a születés misztériuma. Valamit hozni, a valamihez. És akkor megint élünk, fejlődünk és haladunk valami felé, ami túlnő az emberen. És ez nem baj, hanem jó. Hogy ki lehet az ami születik, az izgalmas, de belőlünk születik. Az emberből. Abból, aki eddig az evolúció élén állt, és azzá aki mostantól az evolúció élére áll. Fantasztikus lesz, de ehhez születésre van szükség, ahhoz pedig halálra. A halál és a születés egyensúlyban kell hogy legyen. Ez is egy misztérium, amiről később írok. Ha a halál több mint a születés, akkor elindult vissza minden. Ha pedig a születés több mint a halál, akkor túl gyors a fejlődés, amit nem tud követni a társadalom. Mindenre van példa a földön. Ázsiában különösen. Mesterségesen szabályozzák a születést és ezzel beszabályozzák a halált is. Nem értik, hogy összefügg. Minden mindennel összefügg. A születéssel az a baj, hogy tudást hoz. A halállal pedig az, hogy tudást visz. Minden a helyén van, ha megérted, hogy az a tudás ami jön, csak valamilyen tudásnak a helyére jöhet. Arra a helyre amiüres. Ezért kell meghalni annak, aki nem képes változni. Ha képes vagy befogadni az új tudást, sokáig fenn tudod tartani az életet. Ha nem vagy képes befogadni az újat, akkor merevedsz, meszesedsz és élvezhetetlen veled lenni. Unott vagy és gőgős. Minél gőgösebb egy ember, annál inkább nem akar fejlődni. Megállt. A gőg a legnagyobb tudatlanság. A gőg az alap hiány, amelyre nem tudsz építeni, ezért nem is szeretnél, viszont elhitted, hogy mindent tudsz. Megáll az élet akkor. Ha megáll az élet, akkor nem kering jól a vér, elszűkülnek, vagy kitágulnak az erek, összevissza információkat kapnak a sejtek, és néha túl nagy a nyomás rajtuk, -a vérnyomás- néha pedig túl kicsi. Egyenlőtlen. Ebben nincs stabilitás, és kikészíti a testet. A test hol él hirtelen, hol haldoklik hirtelen. Túl nagy igénybevétel, és ráadásul közben az történik, hogy az ember lép egyet előre, és lép kettőt hátra. Nincs haladás ebben. Ahhoz hogy jól érezzük magunkat bőrünkben, élnünk kell. Ahhoz, hogy éljünk, fel kell mérni, hogy hol tartanak családtagjaink, mit hoztak le tudásként, és mit nem adtak már ők hozzá az életükhöz. Ha nem adtak hozzá mindent az életükhöz abból amit lehoztak, nekünk kell beletenni. Akkor nem a mi életünket éljük, hanem családtagunkét aki elfelejtett átadni valamit, amire az újabb tudás épül.

A legtöbb ember amikor rájön arra, hogy hiába hozta le az új tudást, nem lehet mihez kötni, feladja. Azt mondja, hogy nincs miért élni. Aki erős, azt mondja: Jó, valóban nem tudom átadni tudásomat, tehát nem tudok élni, de van egy vagy több gyermekem. Nem mondhatom nekik hogy gyerekek most hagyjuk abba, mert semmi értelme sincs az egésznek. Halljunk meg, és lépjünk ki a testből, és ha valóban ott tart az emberiség hogy tudásomat kéri, akkor lejövök megint. Ezt is lehet, de ezt öngyilkosságnak hívják, ami egy minta, amely mely tovább a családomba. Mindenki így akar megoldani majd. De ettől nem haladt semmi. Ha erős vagy, felvállalod azt, amit szüleid, nagyszüleid nem hoztak le. Felvállalod azt, hogy „idejétmúlt” tudással beszélsz másoknak a jövőről. Úgy, hogy megtanítod nekik az alapot. Úgy, hogy átadod nekik azt a tudást amelyet elfelejtett átadni valamely ősöd. És ha ezt megtetted, akkor jön a tiéd. Élheted azt, aki vagy. Élvezheted az életedet, mert hozzátettél ahhoz, ami volt. Te általad több lett a föld, az ember, és elindítottad az ember további útját az evolúció irányába előre. Ez az emberi tudatszínt ahová el kell jutnunk. Ez fogja megváltoztatni tudásunk, hitünk, elképzelésünk, és egy újabb tudat születhet, amely fölé emelkedik az embernek. Nem azért, hogy elnyomja, hanem azért, hogy húzza föl magával. Az ember is fejlődhet, átalakulhat. Dönthetsz úgy, hogy átalakulsz, és dönthetsz úgy, hogy megmaradsz magként, mint amikor az ember majomból kialakult, és lettek belőle emberek, és megmaradtak majmok magként. Most ez az átalakulás elindult. Valaki halad velünk, és valaki megmarad magként. Mindent lehet még egy darabig, de aztán látod, hogy majomból már nem születik ember, és egy idő után szintén az emberből nem fog átalakulni semmi. De most még igen. Velünk tarthatsz, és élvezheted utazásunkat.

A halál pedig nem más, mint megértése annak, hogy tudok e tovább fejlődni, vagy sem. Ha nem, akkor megbetegítem magam, és elmegy a lélek. Ha igen, akkor haladok veletek tovább. Jó gondolkodást kívánok ezen.