Az ember mindig jónak születik. Jónak, aki örökséget hoz magával. Ez a genetika. Hordozzuk a tudását annak, elődeink hogyan építették fel magukat, a testüket, a lelküket. Minden testés lélek addig tökéletesedik, amíg a csúcsra nem ér. Természetesen minden test hordoz javítandó információkat születésekor. Ezért mondják, hogy bűnben fogant az ember. Vagyis nem teljesen tiszta az energetikája, nem teljesen tökéletes. A problémák különböző szintűek lehetnek. Van olyan, hogy tökéletes emberi testben olyat hoz le fényként valaki, aki bántó lesz a társadalom számára. Bántó, vagyis egyes embereket bántalmazó egyén.

Torzulásaink nem csak a testet érintik. Eltorzulhat egy lélek is, sőt el is torzul. Ha a lélek eltorzul, akkor személyiségünk bántó lesz. Ez az ember nem élvezi a köz szeretetét, s ő sem érez szeretetet senki és semmi iránt, pedig erre lenne szüksége. Pont ezért nem tud személyében javulni, jól felnőni, mert cselekedete által ítélik meg.Azazbezárják egy skatulyába, s megállapítják, ő maga a rossz. S ha rossz, akkor már az is marad.

De ez nincs így. Itt a feladat, javítsuk ki. Hogyan? Úgy, hogy felmérjük, hol a hiba. A hiba, mindig javítható, kivéve akkor, ha nem látjuk, hogy hol van. Ilyenkor nem értjük, és elfordulunk tőle. Feladjuk. Ne feledjük, ilyenkor mi is hibázunk.

Amikor egy ember megszületik, jó esetben van anyukája, és apukája. Ám amikor egy ember úgy születik, hogy szülei már nem élnek, vagy örökbe adják őket és más vállal felelősséget értük, ő is meghalhat, mert nem kap szeretetet, gondoskodást. A szeretet az az erő, amely éltet minket. A hiánya torzít, öl. Amennyiben nem kapunk elég szeretetet, akkor személyiségünk hiányos lesz. De ha túl sok szeretetet kapunk, akkor is torzulhat a lélek. Akkor lehetünk hasznos tagja a társadalomnak, ha a személyiségünk egyensúlyban van és így fejlődik.

Vagyis kijelenthetjük, amennyiben az ember fejlődni akar, akkor először „csak” szeretetre van szükség. De ha nem kap, akkor előfordulhat, hogyelkezdi kikövetelni. Ezt általában különféle technikákkal teszi. Van, hogy kedvesek vagyunk, hogy szeressenek. Van, hogy elutasítóak, hogy a másik érezze, büntetjük. Van, hogy arrogánsak, mert fel akarjuk magukra hívni a figyelmet. Persze az is megtörténik, hogy összevissza alkalmazzuk mindezt.

Miért? Mert nem értjük, hogy az emberek hogyan működnek. Nem értjük, hogy milyen módon tudjuk tőlük megkapni azt ami hiányzik nekünk. Ezért próbálkozunk. Jól, rosszul, bárhogy. Energiára van szükségünk. Az energia pedig érzelem. Az érzelmen keresztül fejlődünk. Ha nincs érzelem, nem fejlődik a gyermek, és a felnőtt sem. Ha van érzelem, fejlődik a gyermek, és tovább fejlődik a felnőtt is.

Csak jönnek a kérdések. Tudjuk e, legegyszerűbb megfogalmazásban mi a szeretet? Nem más, mint érzelem egalizálás. A szeretet, egyensúly. Amikor túl vagy töltve érzelemmel, követelődző leszel. Ám ellenkező esetben, vagyis ha kevés az érzelem, hiányban vagy, követelsz. Az ember képes felmérni, hogy mikor beszélünk tényleges hiányról és mikor túltöltöttségről.

Mikor tudunk jól szeretni? Akkor, ha mi magunk egyensúlyban vagyunk. Ez az érzelmi intelligencia. Ez az intelligencia nem más, mint hogy képesek vagyunk magasabbról, kívülrőlrálátni a dolgokra. Mert az evidens, ha én magasan vagyok, rálátok sok mindenre. Ez esetben pedig képes vagyok arra is, hogy felmérjem, kinek mire van szüksége, s ez alapján oszthatom a szeretetemet. Akkor már nem kellenek hozzá könyvek, videók, sztereotípiák, mert önmagamtól érzem, tudom, hogy kinek mire van szüksége.

A mennyiség adott. Pont annyi szeretet van, amennyi kell. Persze, hogy én jól használom e, az attól függ, mennyire tudom igazságosan elhelyezni a családomban, a környezetemben, és a többi körülöttem lévő térben. Az igazságot akkor értjük meg, ha körülöttünk mindenki elégedett. Boldogok mellettünk. Nem adtunk túl sokat, sem keveset.

Ez egy tanulás, amelyre gyermekeink tanítanak minket. Minél előbb akarnak leválni, annál inkább jelzik, hogy valamiből túl sokat, vagy valamiből keveset kaptak. Meg kell érteni őket. Hogyan? Kommunikációval. Minél többet beszélünk velük, annál jobban megismerjük őket. Minél többet mutatnak meg magukból nekünk, annál jobban jelzik valós hiányaikat, vagy valós többleteiket. Az sem jó, mert egészségtelen gondolkodásúak lesznek. Azt tanulják meg, hogy nekik mindig kapniuk kell. Ha nem tanulnak meg adni, nem tudnak egyensúlyban élni, tehát ezzel is bántjuk őket. De szeretnék nagyobb hangsúlyt helyezni arra, amikor hiányban van egy gyermek. Felnő, és hiánya pótlásra szorul. Minél nagyobb a hiány, annál jobban torzul a személyiség. Lopnak, hazudnak csalnak, sőt akár ölnek.

Mit jes mi ennek az oka?Egyrészt azért lop, mert valamiben hiányt szenved. Nem biztos, hogy abban a tárgyban amit ellop, de kompenzál. Mi pedig büntetünk. Az elkövetőt büntetjük. Azt az elkövetőt, aki nem csak bűnös, de áldozat is. Mégpedig azért, mert életében soha nem kapta meg azt a törődést odafigyelést, szeretetet, ami más emberré tehette volna. Természetesen egyetlen bűnözővé vált embert sem menthetünk fel a társadalmi felelősség alól, de nem árt, ha időnként hangsúlyozzuk, sok esetben nem csak ő tehet róla, hogy bűnöző lett. S hogy ki, vagy kik vannak még emögött? Szülők, nagyszülők, a rendszer, vagyis a társadalom. De ennek a felelősségnek a kérdése nem jelenika tárgyalótermekben. Nem tartunk itt.

Azt mondjuk, hogy mindenki söprögessen a saját háza táján. Hogyan? Ez sem egyszerű. Vannak, akik örülnek annak, hogy a létfenntartásra jut energiájuk, s mitagadás, nincsenek azon a szellemi színvonalon, hogy szeretve legyenek és ők is szórják a szeretetüket.

Ki a felelős ezért? Senki. Senki nem vállal felelősséget, mert lehet, olyan helyen dolgoznak, ahol kiszipolyozzák a lelkeket is. Persze ez nem kötelező, de ha másként lesz, éhenhal a család... Ha éhen hal, akkor nincs többé család, és nincs többfelelősség sem.

Minél magasabban vagy, mint szellem, mint lélek, mint irányító, mint vezető, annál nagyobb a hatalmad, és annál nagyobb a felelősséged is. De azt nem vállaljuk. Csak a hatalmat. A felelősséget azt nem. Miért? Mert nem készültünk fel rá. Nem értettük meg a fejlődésünk során, hogy csak együtt működik a kettő.

Nincs rossz ember. Szerintem, ha mindenki megkapná a neki járó szeretete és figyelmet, sokkal jobb lehetne a világ. De ez álom. Sokan vannak, ugyanis, s egyre többen, akik nem kapnak elég szeretetet, figyelmet, elfogadást, hálát, s ezzel az életerőhöz nem jutnak hozzá. Ezért az emberek, torzók lesznek. Torzók, de lehet rajtuk javítani.

Csak egy példa. Új iskolába kerültem, ahol volt egy fiú, aki az iskola réme volt. S volt ott egy tanár, aki nem a sztereotípia alapjánközeledett hozzá, hanem felfedezte értékeit. És voltak. Mindenkiben van. Egy idő után ez a fiú, teljesíteni akart, bizonyítani a tanárnak, mert megszerette. Azzal, hogy elfogadta benne azt, ami jó. Mindig meg kell dicsérni mindenkiben azt, ami jó, ezáltal kinyílik a lelkében egy olyan virág, ami eddig összecsukódva várakoztatta szirmait. Ha nem tudsz dícsérni, akkor veled van baj. Te is el vagy zárva. Ha senkiben nem látsz jót, akkor bezártál, és olyan, mintha csador lenne rajtad. Nem látsz jól, s hiába várod, hogy téged lássanak, ez sem sikerül. Mert te is elrejtetted magad. Mégpedig azért, mert félsz. Félsz megmutatni magad, tulajdonképpen attól félsz, aki vagy. Félsz, hogyha megmutatod magad, nem fognak szeretni, nem fognak elfogadni.

Nagy tévedés. Az ember jó. Amikor képes vagy arra, hogy önmagad tárd elénk, biztos, hogy szeretni fognak, de ha eltakarod, elrejted, vagy álarcbanmutatod meg magad, akkor egyáltalán nem ismerünk meg, és azt mondjuk, ki ez? Akarunk e egyáltalán valamit tőle? Nem. Miért nem? Mert nem őszinte. Nem mutatja meg magát nekünk.

Mi magunk rontjuk el kapcsolatainkat, gyermekeink kapcsolatait, akár párkapcsolatát, azzal, hogy nem tárjuk fel önnön magunkat. Csak ellenkező esetben leszünk képesek megismerkedni azzal akik vagyunk. Vagy jobb, ha akár egész életünkben színjátékot játszunk?Mikor az igazi énünk rejtve marad?

Ha meg akartok ismerni valakit, akkor nyitni kell.S amikor ő is kinyitja magát, akkor érezni fogtok. Az nem baj. AZ JÓ. NAGYON JÓ. Érezni jó. Ezt nem tanítják. Hagyjátok, hogy az ösztönötök nyisson. Hagyjátok, hogy jöjjenek az érzések. Ilyenkor újra tudtok majd szeretni Amikro ezt elértétek, meg kell tanulni jól tovább adni a szeretetet. Oda, ahol hiány van belőle. Oda, ahol nincs egyensúly. És oda, ahol benneteket is tanítanak, töltenek szeretettel. Ha megtanulunk szeretni, nem bántunk tovább, az emberiség elérheti azt, amiért teremtetett. Hogy szeressen, hogy érezzen, hogy éljen. Ez a célja életünknek, hogy szeressünk. Azt pedig elzártan nem lehet. Ahhoz nyílni kell, és akkor előbb utóbb eljuthatunk oda, hogy hol van ebben az én felelőssége. Amikor megérted azt, hogy felelősség nélkül nem lehet felfelé haladni, akkor nem kéred még azt az állást, amelyet nem tudsz felelősséggel elvállalni, nem akarsz úgy szülő lenni, hogy még nem vagy kész rá, mert megérted, hogy előbb magadat kell megtanítani arra, ami kimaradt, és aztán lehet nevelni. Abból a tudásból, amelyet megszereztél saját tanulásod közben. El kell érni, hogy ne hibázz ugyanúgy, mint szüleid. És ne hibázz ugyanúgy, mint a nagy többség. És ha változtatni akarsz azon, ami nem jó, először magadat gyógyítsd meg, magadat változtasd meg, és azt add tovább. A cselekedeteiddel. Attól leszel hiteles, ettől lesz hatalmad, és tiszteleted. És akkor tudsz vezetni. Addig nem. A következő alkalommal, a vezetővé válásról, és arról írok, hogy lehet valaki hiteles vezető. Addig is szép napokat nektek.