Azok a tudások a fontosak, amelyek hasznosíthatóak egy életen át. Amelyek csak „foglalják a helyet” tudások, azokat delete-elni kell! Ki kell törölni! Azok a tudások, amelyek nevelőink, tanítóink szerint fontosak, azokat örökké őriznünk kell. Minden tanár a saját tantárgyát rendkívül fontosnak tartja. Ez így rendjén is lenne, ha nem kellett volna már felnőnie. És felnőttként meg kellett volna értenie a világot. A világot, hogy saját iskolai tanulmányai mennyire voltak fontosak, vagy mennyire nem fontosak a világban való közlekedésünk szempontjából. Azok a tanárok, akik ezt sajnos nem értették meg, azok ragaszkodnak ahhoz, hogy az ő tárgyuk a legfontosabb; függetlenül attól, hogy használható tudást ad-e a gyerekek számára, vagy csak az ő, azaz a tanár hitelességét, egóját élteti. Kellenek a tanárok, véletlenül se értsetek félre, de ha egyszer valaki tanár lett, akkor előtte feltételezem, hogy volt tanuló. Ha volt tanuló, akkor emlékeznie kell rá, hogy mi az, ami hasznos tudást adott számára az életben, és mi az, ami egyáltalán nem hasznos. Ha egy ilyen tárgyat választott, mint tanár, akkor le kell sajnos értékelnie azt a tárgyat, és fel kell emelnie azon tárgyak fontosságát, amik például a magyar irodalom, a történelem vagy a matematika. Ezek a tárgyak sajnos most a legfontosabb helyet képviselik, mert hasznosak. Mihez hasznosak? A továbbtanuláshoz.

Megmondom, hogy miért írtam, hogy sajnos a legfontosabb tárgyak. Azért, mert nem értik sem a tanárok, és ezáltal a diákok sem,ezen tárgyak lényegét, illetve értelmét. Vegyük a magyar irodalmat.A magyar irodalom lényege volna, hogy tanuld meg választékosan kifejezni magad – írásban és szóban. Ezért tanuljuk. Helyette pedig megtanuljuk azt, hogy költők, írók, hogyan fejezték ki magukat az aktuális korban – szóban és írásban jól. Nem az a baj, hogy róluk tanulunk, hanem az, hogy nem mintaként használjuk őket. Nem azért hogy lássuk, hogy milyen módon írtak vagy költöttek verseket, hanem azt kell megértenünk, hogy mit érzett akkor a költő, miről írt akkor az író. Az irodalom lényege nem ez. Hanem az, hogy megtanuljuk kifejezni szépen, akár irodalmian magunkat szóban és/ vagy írásban. Nem ez történik tanítása közben. Számonkérünk olyan elavult tudásokat, hogy mit érezhetett akkor a költő, amikor írt. Azért elavult ez, mert ma nem feltétlenül azt érezzük egy vers olvasása, vagy egy irodalmi regény megértése közben. Miért ne fejezhetnénk azt ki, amit most érzünk műveik kapcsán? Miért ne olvashatnánk úgy, hogy nekünk mit üzen ma egy régi vers, egy Óda, egy himnusz? Miért ne? Mert akkor a tanárnak be kéne szállni a gondolkozásba. A közös gondolkozásba. Ha beszáll, akkor fáradtabb lesz. Azért lesz fáradtabb, mert hitrendszereket kell lebontania, amelyek már elavultak. Azért lesz fáradtabb, mert oda kell koncentrálnia, és figyelmet kellfordítani az új gondolatokra, amelyek érdekessé teszik ugyan az órát, de fárasztóbbá számára. A tanároknak viszont annyira nincs energiájuk, mert nincs miből töltődniük. Nincs élvezet abban, amit tanítanak, mert elavult. Nincs élvezet abban, hogy figyelnek rájuk a diákok, mert unalmas, amit átadnak. És nincs élvezet abban, hogy új tudást ad hozzá a diák az órához, mert nincs mihez. Nem kérnek újat a tanárok, csak azt, amit elvár a törvény. „Tudjuk le”. Borzasztóan hangzik, de többnyire ez történik. Nincs energiájuk, ezért azt adják, amijük van, azaz „semmit”. Sok semmitől pedig a diákok lázadni kezdenek. Így ahogy a tanárok tanítanak, hogy tankönyvíró véleményét kérik, és talán megtanítják, ehhez nem kellenek tanárok. Olvasni tudnak a gyerekek, és ezért megtanulni is tudnának dolgokat könyvből. Az iskola szerepe aközösségépítés volna. Sokan azért járnak iskolába, hogy társaságban legyenek, és ha már nem elégíti ki őket, hogy szünetben beszélgetnek, akkor órán is fognak – ha az órai „tanításnál” érdekesebb a kommunikáció valamelyik osztálytársukkal. A tanár szerepe hogy tegye érdekesebbé az órát. Tegye a szüneti beszélgetéseknél izgalmasabbá! Hogyan? Úgy, hogy őt érdekelje az, amit tanít. Ha nem érdekli, akkor azt fogja visszakapni, amit ad. Unalmat és felelőtlenséget. Csakhogy ez a gyerekeink jövőjét veszélyezteti. Évek óta tartanak tükröt a gyermekeink a tanáraiknak. Nem megy. Nem fogadják el. „A gyerekek a hülyék” – még mindig itt tartunk. Vannak azonban olyan tanárok, akik adni szeretnének, akik felmérték, hogy az ő tudásuk lesz a jövő generációjának az alapja. Olyan tudások ezek, amelyek természetesen fejleszthetőek. Fejleszthetőek a tanár számára, és utána a végzett diák számára is. Ha jól adjuk át tudásunkat, és élvezettel beszélünk saját tárgyunkról, akkor szívesen tanulnak tőlünk, és szívesen tanulnak később új tudásokat. Ez a mi tanári, tanítói felelősségünk. Ha pedig mi nem élvezzük, amit tanítunk, akkor kezdjünk fejlődni, kezdjünk új tudások felé haladni, hogy motiválni tudjunk. Hogy úgy tudjunk motiválni, hogy azt ők és mi egyaránt élvezzük. Halljuk meg József Attila szavait. Halljuk meg, ami az irodalom lényege ma is: „Én egész népemet fogom, nem középiskolás fokon tanítani”. Fontos üzenet nekünk, tanárainknak. Felelősség felvállalásra, azaz felnőtté válásra buzdít. Fontos. Hogy akarunk gyerekként nevelni. Hogy akarunk felnőttként példát mutatni, ha még nem nőttünk mi sem föl.

Matematika. A matematikának az a lényege, hogy megtanuljunk számolni, és jó logikai készséggel, összefüggéseiben lássunk rá a világra. Megtanulhatjuk ezt gyorsan. Ehhez nem kellenek évek. A gyors logikát utána gyakorlatban hasznosíthatjuk például testnevelés, vagy rajz, vagy akár énekórán. A logika fejleszti ki az összes készségünket. Akár a rajzhoz is. Nem tudsz jól rajzolni, ha az arányokat – ami matematika – nem érted. Nem tudsz jól kosarazni, ha a stratégiát– mert, hogy ez egy stratégiai játék – nem érted. Nem tudsz jól énekelni – a hangok benned, nem megfelelően haladnak. Ahhoz pedig test kell, hogy egy hang szóljon. Mint egy gitár. A húr önmagában nem ad olyan hangot, ami élvezhető. Test kell hozzá, amelyben zenghet a hang. A matematika saját testünk egyensúlyba tételéről szól. Az arányok megértését ültessük át a gyakorlatba! Így teremt testünk tökéletesebb teret magának, amelyben a hang zeng, azaz szól. És a kimondott szó teremtő erejét már a biblia is közli. Szólt és lett. Így történik ez ma is, csak nem értjük, hogy mi szólunk, és általunk lesz. Minél jobb állapotú a testünk, annál jobb „dolgokat szólunk”, teremtünk. Ehhez viszont vissza kell hozni a sport, azaz a testnevelés értését, és ezáltal fontosságát.

Történelem. A történelemnek az a lényege, hogy tekintsünk vissza azokra a dolgokra, amelyek hosszú életeink során jól vagy rosszul működtek. Mi kell ehhez? Egy könyv, amely igazat szól. Van ilyenünk? Nincs. Mennyire lehet fontos ezután a történelem? Három olyan tárgyról írtam, amelyek ma a legfontosabb tudást képviselik, de nem jól. Lehetne ezt jól is tanítani. A történelmet például igazságra kellene építeni! Ha megtanítjuk az igazságot, akkor nem éljük újra és újra ugyanazokat a problémákat át. Nem kezdjük ugyanúgy a tanévet, hanem tanulunk belőle. Az igazságot ezért fontos feltárni. Akkor valós történelmünk lesz legnagyobb tanító mesterünk, mint otthon azok a szülők, akik nemcsak azt mesélik el gyermekeiknek, amikor minden szép és jó volt az életükben, hanem azokat is, amikor hibáztak. Azért mert abból ők, a szülők tanultak. Ha elmagyarázzuk hibáinkat, akkor gyermekeinknek nem kell végigjárni ugyanazt az utat. Ne kell megismételniük ugyanazokat a hibákat, így gyorsabban és rövidebb úton, egyenesebben fognak haladni. Ez a tanulás, és ez lenne a lényege a történelmünk igazságának. Alig van benne igazság. A történelmünk egy feltupírozott hazugság. Ezt miért tanulják? Ennek mi az értelme? Napvilágra kellene hozni az igazságokat, amelyekből tanulunk! Nem a bántás lesz a lényege, hogy hogy elbántak velünk vezetőink; hanem annak a megértése, hogyha olyanokat ültetünk hatalomra, akik nem értenek, és nem tudnak, akkor a legnagyobb nemzet bukása is pillanatokon belül bekövetkezhet. Lásd Amerikai Egyesült Államok. Olyan gyorsan haladnak lefelé, hogy „öröm nézni”. Ebből is okulhatnánk! De még mindig nem tanulunk belőle. Még mindig hiszünk az oktatásunkban úgy, hogy évtizedek óta haladtunk lefelé. Nem tanultunk hibáinkból. Változtassuk meg oktatásunkat! Helyezzünk belé igazságokat, és képezzünk olyan tanárokat, akik nevelnének! Azokat pedig szűrjük– legjobb tudásuk szerint! Minden tanárnak motivációra lesz szüksége. Kezdjük el motiválni őket azzal, hogy felelősséggel ruházzuk fel őket – szakmaiságuk tekintetében! Tegyük őket jó tanárrá, és dicsérjük őket, azért mert elindultak!  Akartak változtatni. De ha fentről ma ez az üzenet, holnap pedig más, akkor ugye „Pásztor nélkül elvész a nyáj”. Jó gondolkozást kívánok ehhez. Legközelebb pedig újabb igazságokat tárok fel a politikával kapcsolatban.