A test mindig kész változni. Mitől függ hogy mennyire gyorsan? Attól, hogy milyen állapotban van. Ha egy jó állapotú testet kell felerősíteni azt mondjuk, eddz! De ha a test nem jó állapotú? Akkor mivel erősítsük? Étellel Itallal, gyógyszerekkel, és pihenéssel. Ha a test olyan állapotú, hogy mindent kibír, gyorsan haladhatsz vele. Ám, ha mindent úgy fogad, hogy pihenni kell, akkor meg lehetsz róla győződve, hogy van nagyon rossz állapotú részed is a testben. Ha nincs, ha nem fáradsz el semmitől, akkor eddz. Annyit amennyi jól esik. Viszont ha túltöltöd magad, azaz túleddzed magad, akkor rájössz hogy ez nem jó. Miből? Hogy elfáradsz. Ha elfáradsz akkor nem feltöltött a sport, hanem lemerített. Ha pedig lemerít, akkor még annyit amennyit edzettél, még nem bírsz. Ne feszítsük túl a testet. Miért?

Mert a test fontos. Nem az a lényeg, hogy megmutassuk mennyit bírunk vele, hanem az, hogy mire szolgál. És mire? Arra, hogy benne éljen a lélek. A lélek aki egy fény. Mi mindannyian különböző fények vagyunk. Ezek a fények egy egészséges testben könnyen benne maradnak. Egy egészségtelen testbe viszont nem. Miért? Mert a fény, azaz a lélek segíteni jön, nem bántani. És ha túl nagy fény kerül egy testbe, akkor bánt. Ha pedig pont annyi fény kerül egy testbe amennyi segít, akkor gyógyulunk. Miért? Mert nem töltöttük túl magunkat, nem terheltük fölöslegesen magunkat, ebből kifolyólag pont annyi energiát vettünk magunkhoz, amennyi elég. A pont annyi amennyi kell, mindenkinek mást jelent. A pont annyi azt jelenti, hogy az adott test mit kér. Nincs átlag. Nincs séma. Mi mindannyian különbözően éljük meg fényünket, ezért különböző állapotokat jelez a testünk. Onnan kell kiindulnunk. Ha azt jelzi a test hogy ennyit bír, arra figyelnünk kell.

Igen ám, de mi teljesítményre vagyunk trenírozva. Attól leszek jó, ha mindent amit a legjobbak bírnak, én is bírni fogom. Min múlik ez? Azon, hogy honnan indulunk. Azon, hogy erre, hogyan építkezünk. Van amikor egy gyermek alkalmas a hirtelen nagy terhelésre, de van amikor még nem. Elrontjuk őket. Azt mondjuk, hogy nézd meg a Juliskát, bezzeg ő végig tudja csinálni az eddzést. De Juliska teste vagy lelke, más. Ez azt jelenti, hogy ha a szülő azt szeretné, hogy gyermeke ott tartson ahol Juliska teste, azaz lelki egészsége tart, akkor bátorítanunk kell gyermekünket és felmérni hogy hol tart. Senki nem ott kezdi, hogy olimpikon. Ugyanez van mindenben. A sport, csak egy példa. De nem tartunk ott, hogy együtt tudjon haladni 30 különböző iskolában tanult gyerek, ha nem tartanak egy szinten. Ezért nem jó az iskola. Nincs felzárkóztatás, nincs differenciált mód arra, hogy ki hol tart, de van viszont követelmény amelyet teljesíteni kell. Miért baj ez? Mert nem tartunk ott. Nem mindenki tart egy helyen, tehát nem indulhatunk egy helyről. De kötelező. Ezért vagy felveszi valaki a versenyt másokkal, vagy elmegy abból az iskolából, ahol nem tud bekapcsolódni. Min múlik ez? Azon, hogy képesek vagyunk e jól integrálni. Rálátunk e a fiatalok tudására, egyetlen felvételivel. Nem. Nyilván nem reális azt állítani, hogy mindenki ott tart, ahol el kéne indulni. Ezért felzárkóztatásra, tehát összehangolásra lenne szükség. Nincs olyan, hogy mindenki mindenben jó, vagy tökéletes. Még ha a jegyek ezt támasszák is alá. Van amelyik iskola könnyű, ott nem nehéz ötösnek lenni, de van amelyik iskola nehéz, ahol lehet hogy egy hármas többet ér mint máshol az ötös. Nincsenek szintek, tehát a jegyek rendszere nem tükrözi a tudást. Ezért kell külön felvételi. Ott viszont mindenki ugyanazt kell hogy írja, illetve tudja. És még ez alapján sem állapíthatjuk meg teljesen azt, hogy valaki képes e egy középiskolát elvégezni, avagy sem. Miért? Mert pillanatkép. Pillanatkép arról, hogy aznap hogyan kelt, hogyan teljesített. És ez alapján hozunk ítéletet egy gyermek jövőjéről. Lehetne máshogy… Később majd beszélünk erről is.

A gyerekek ahhoz, hogy egészséges felnőttek legyenek, folyamatos terhelést kell hogy kapjanak. Az iskolák nem alkalmasak erre. Vannak iskolák, amelyek preztizs-harcokat folytatnak azért, hogy oda jöjjenek a diákok. Ez verseny. Ez versenyhelyzetet teremt a gyerekek között is. Ha egy gyerek nem kerül be az elit gimibe, akkor nem elég jó. Aznap. Vagy akkor. És mi van ha később alkalmassá válik arra, hogy elvégezze azt a sulit? Késő, mert egyszer, maximum kétszer felvételizel. Azt is csak akkor ha szüleid úgy látják, hogy megértél rá. Mi kell ehhez? Behozni a lemaradást. Összesen erre van szükség. Honnan indul ez? A legeslegaljáról. Hol lehet lemaradása egy gyereknek? Sok helyen. Például ott, hogy megérti, hogy egymásnak segítünk. Csakhogy ezt már csak egyetemen tanulja meg. Ha az egyetemen megtanulja, akkor már visszamenőleg ő nem hasznosítja magán, de gyermekeinél hasznosítania kellene. A diák, diák. Mindegy hogy hány éves. Azért diák, mert tanul. Azért tanul, hogy többet tudjon. Hogyan? Úgy, hogy egymásnak segít. Ha egy diák jó valamiből, segítsen azoknak, akik nem jók belőle. És akkor neki is fog más valaki segíteni abból, amiből ő sem elég jó. Nem a tanár feladata egy szintre hozni azokat akik tanulni akarnak egy intézményben, de atanár feladata az, hogy felmérje, hogy ki jó az ő tantárgyából. Hiszen ebben jó. Jóesetben. Aztán a tanár, mint vezető, ossza le a feladatokat azok között, aki már tudnak, hogy kinek tanítsák azt meg, ami a hiányosságuk. Nem arra kérem a tanárokat hogy felelősségüket átadják annak a diáknak aki tud, hanem azt kérem, hogy aki nem tud elindulni onnan ahol a gimnázium indul, ( és ez minden iskolára igaz) azt segítsék azzal, hogy valaki korrepetálja. Valaki, aki azt már tudja. minden szaktanárnak vannak eszközei, amivel felmér. Év elején irat egy dolgozatot, amely átfogó kell hogy legyen. Nem az osztályzat a lényege ennek, hanem felmérni azt, hogy ki hol tart. Ott kell bekapcsolódnia a tanárnak, ahol az átlag tart. Nem ott, ahol elindul a tanterv, de valóban odáig el kell jutni, ahová meg kell érkezniük kilencedikben, tízedikben, a diákoknak. Ha túl nagy a különbség, nem azt jelenti, hogy 10 jó tanulóm lesz és 20 hülye, hanem azt, hogy van mit bepótolni. Használjuk egymás tudását. Azok a diákok akik tudnak, úgyis unatkozni fognak azért mert nekik ez már megvan, őket azzal lehet motiválni, hogy képesek segíteni másnak. nincs hülye gyerek, csak túl gyors terhelést kapott egyszerre. Hol van annak a felelőssége, aki nem ért a gyermekekhez? Sehol. Próbálunk javítani a rendszeren, de nem tudjuk, hogy hol nyúljunk bele. Bizony nagyon mélyre kell vissza menni. Oda, ahol indul a terhelés.

Egy gyermek ha túl nagy terhelést kap egyből, elszakad az izma, továbbiakban kiakad az izület, el kezd a test amorffá válni. Miért? mert túl korán akarunk mindent.

Bezzeg Juliska már forog. Bezzeg Juliska már gagyog. Mindenki maga tempójában kell hogy haladjon. Ki felügyeli ezt? Mi. Mi a család, mi az osztály, mi az iskola, mi a barátok, mi a munkatársak, és így tovább. Túl sokat várunk mindenkitől elsőre. Ha egy gyereknek azt mondják, hogy kezd el az iskolát? boldog. Alig várja, hogy tanuljon. Szereti a tanulást, és szeret tudni. De mi ezt is elszúrjuk. Elvesszük tőle a tanulás szeretetét, a tanulás örömét. Azzal, hogy egyből túl sokat várunk, és NEM DÍCSÉRÜNK. Miért? Mert mi sem kaptunk dicséretet. Mi sem tanultuk meg, hogy hogy kell dicsérni. Mert nem volt miért? Dehogynem. Számtalan olyan dolog van, amiért dicsérnünk kellene. Nem biztos, hogy azért, hogy kitűnő lett a gyerek, lehet, hogy neki a négyes, a hármas, stb., kihívás. Magához képest dicsérjük. Ha kettes volt, tanuljunk meg vadul örülni annak, ha fölé megy a következő jegy. De az ciki. Hármast elérni, amikor Juliska ötös, ciki. Akkor viszont mit teszünk gyerekünkkel? Megtanítjuk utálni. Megtanítjuk arra, hogy hogyan lehet azt utálni, aki nálunk jobb. Soha nem fog tudni segítséget kérni attól, aki számára stréber. Mert a tanulás számára értelmetlen, ezért ha Juliska tanul, akkor csak nem normális lehet. Tanulni pedig attól fogunk, akit elfogadunk. A strébereket nem könnyű annak elfogadni, aki nem hogy nem stréber, hanem még nagyon gyenge is mindenből. Túl nagy a különbség. A jó tanuló nem hogy segít a rossz tanulónak, hanem még hátráltatja is. Mivel? Azzal, hogy túl sok. Túl sok a fénye. A rossz tanulót tanítsa , zárkóztassa fel, egy közepes tanuló. Így neki is, sőt mindkettőnek lesz siker élménye.

Minden dolgozat ezután arról kell hogy szóljon, hogy ki hol tart. Nem arról, hogy jót nevetünk azon aki gyenge, és nem arról, hogy kinevetjük azokat, akik stréberek. De most erről szól a jegyek értelmezése. A tanárok félreértik hogy mi a feladatuk. Nem az, hogy felelősség nélkül leadják az anyagot, hanem az, hogy megtanítsák azt. Amikor egy gyerek dolgozatot ír, az a tanárról szól. Arról, hogy mennyire látta meg a gyerekek hiányosságait. Mennyire tudta leosztani a feladatokat, hogy bepótlódjanak a hiányosságok. Őt méri a jegy. Neki szól. Hogy ki hol tart. Hogy mire figyeljen. Hogy hol kell betömködni a hiányt, és kivel. A tanár vezető. A vezető tudja, hogy kinek kell betömni a lyukat, és hogyan. Instruál, és számonkér. Azt amit mondott. Ha nem tudta valaki betömni a tanulók rését, akkor válasszon mást, aki majd segít. honnan tudja, hogy kit? A felmérésekből, amelyek neki szólnak. A tanár feladata az, hogy év végéig megtanítsa azt, amit arra az évre, nem elérhetetlenül, kiszabtak. nem jól-rosszul, hanem teljesen. Senki nem várja el a tanártól, hogy minden idejében tanítsa azokat, akik még nem tartanak ott, hogy meg tudják tanulni a következő anyagrészt, de azt viszont várjuk tőlük, hogy átadják amit kell. Arra az évre, amelyben a diák éppen tart. Azt úgy lehet átadni, hogy hiányok bepótlásával megbíz másokat. Azokat, akik tudnak. Azoknak pedig felelősséget jelent ez. Azt kell díjazni. Azt lehet osztályozni, hiszen az arról szólt, hogy mennyire tudja a tanító diák az anyagot, és mennyire tudja átadni. Ez az élet iskolája. Ez az életre nevelés. És nem a felelősség alól való kibújásra nevelés. Most az van. A tanár nem vállal felelősséget azért, hogy nem tanította meg az anyagot, mert a büdös kölyök… De a büdös kölyök valahol elakadt. Azért, mert valamikor túl korán terheltük. Azért mert mi túl korán terheltük. Biztos hogy ezért egy életen át neki kell szenvednie?? Jól gondolják végig tanítóink ezt. És jól gondolják végig leendő és gyakorló szüleink. Ne várjunk olyat a gyermekünktől, ahol még nem tart, és ha el jutott valahogy nagy nehezen egy főiskolára, egy egyetemre, ne várjuk, hogy mindenképpen három- öt éven belül végezzen. Hagyjuk, hogy maga ütemében haladjon. De tanuljuk meg a felelősséget, hogy ha azt akarjuk, hogy diákjaink fontos pozíciókat töltsenek be később, akkor életre is neveljük őket. Tanítsuk meg nekik, hogy hogyan adják át tudásukat, és hogyan üresíthetik ezzel újra ki magukat, hogy még több tudást tudjanak befogadni. Még több tudást tudjanak átadni. És ha átadták tudásukat, újat tanulhatnak. És akkor a föld és az emberiség nem áll. Nem kell mindig azt csinálni, amit csináltunk régen. Tanulhatunk újat, olyat, amelyre már készek vagyunk. És ha újat tanultunk, akkor később ezt is képesek leszünk megtanítani másnak. és akkor folyamatosan tanítjuk egymást. Folyamatosan ellátjuk a feladatainkat, és ha már meguntuk, akkor egyszerűen megtanítjuk másnak, és tanulunk valami mást mi magunk is. Ez nem utópia, hiszen minden le van írva. Egyértelműen végig lehet csinálni. Akinek segítség kell, azzal kell foglalkozniuk, hogy felzárkózzon a világ, és legyenek együtt az emberek. Tanuljanak egymástól, és tanítsák egymást. Szép napokat, és jó gondolkozást kívánok ehhez.