Mit jelent a paradicsomi élet? Azt, hogy valami olyat élsz meg, amiről álmodni sem mertél. Fordítsuk ezt le a mai kor gyermekének nyelvére! Ha én egy bányász ember vagyok, aki egy faluban élek, ahonnan semmi kiút nincs, csak hajnalban le a bányába, majd este jó későn haza. Akkor az én vágyam, hogy lássam az erdőt, a napot, és olyan embereket, akik nem feketék a szénportól, mint én. Ennyi a maximum, amit kívánni tudok, mert nem hiszem, hogy lehet több. Nekem akkor ez a paradicsom. Ha én egy átlagos tanító vagyok, akkor az én paradicsomom lehet egy utazás, amely azért álom, mert nem tudom kifizetni. Vagy az én álmom lehet egy jobb lakás, mint egy kilencedik emeleti panel. Vagy szeretnék egy nagycsaládot, sok gyerekkel, akiket el tudok, tudunk tartani a párommal. Vagy szeretnék olyan helyen élni, amit nem szennyez sok millió ember. Ilyen álmai lehetnek, egy alulfizetett tanítónak, míg egy milliárdosnak egész mást jelent a paradicsom. A milliárdosnak azt hisszük, hogy mindene megvan. Miért álmodik arról, hogy emberi kapcsolatokat szeretne? Miért álmodik arról, hogy igaz, őszinte barátokat szeretne? Neki ez a paradicsom. Az a hely, ahol meg tudja osztani örömét, de van is kivel. Mindenkinek más, hiszen nem vagyunk egyformák. Egyházaink erre mutatnak rá, hogy nem vagyunk egyformák. Valamelyikünknek az egyik egyház segít, míg másvalakinek a másik egyház nyújt támaszt. Mindannyian szeretnénk valamit. Találni valami olyat ebben a világban, ami több mint, amit eddig megéltünk. Láthattátok, hogy kinek mit jelent a paradicsom, vagy akár a mennyország. Gondolkozz el azon, hogy te mit tudnál elfogadni vagy befogadni, és ahhoz képest helyezd el magad egy kasztrendszerben! Azt azonban már láthatjuk, hogy mindenki vágyik egy paradicsomi – magához képest –, mennyországi állapotra. A mennyország, a nirvána most kell hogy eljöjjön! Magunkhoz képest. Keveseket vígasztal az a tudat, hogy halálunk után jó, vagy jobb lesz. Miért ne lehetne itt és most megélni a nirvánát, a mennyországot, vagy akár a paradicsomot? Azért mert nagyon zárt kasztrendszereink vannak.

Akkor, amikor egy elsős abszolválta az első osztályt, második osztályba léphet. Mi miért nem léphetünk szintet a mi „osztályaink” elvégzése után? Miért nem léphetünk kasztot, hogy újabb tudással gyarapíthassuk magunkat? Azért, mert sokszor olyanok vannak a feljebb lévő osztályokban, akik nem odavalók. Esetleg ha mi feljebb kerülünk, rá fogunk látni, hogy nem mindenki való abba az osztályba, amibe mi nagy nehezen bekerültünk. Hogy fogunk rálátni? Úgy, hogy tudjuk, honnan jöttünk. Tele volt az osztályunk ugyanolyanokkal, mint a következő szint egyes tagjai. Akkor mi tudunk szólni, hogy – helló, szia, te még nem vagy idevaló.  Vajon jó néven fogják venni tőlünk? Dehogy. Megpróbálnak mindenáron kiszorítani az új osztályunkból. Hazugságokat fognak terjeszteni rólunk, csakhogy a többieknek meginogjon bennünk a bizalma. Így nem lehet osztályokat lépni, ha nem azok járnak benne, akik odavalók. Ha azok járnának benne, akik odavalók, akkor az újakat szertettel fogadnák, és azt, amit tudnak, átadnák nekünk, újaknak, hogy ők is tovább mehessenek tanulni, és mi is elfoglalhassuk helyünket az új osztályunkba. Ha nem mindenki szeretne tanulni, haladni, akkor abba lehet hagyni az iskolát. Sok ilyen van köztünk. Nem kötelező csak az eleje, hogy minimális módon elhelyezkedjünk a tanulásunk által helyünkön. Azok az emberek, akik tanulni szeretnének, meg kell hogy kapják az esélyt rá. Vajon az egyházaink buzdítanak arra, hogy menjünk tovább és tanuljunk? NEM. Határozottan nem. Miért? Mert féltik a pozíciójukat. Félnek, hogy nem lesz kinek tanítaniuk. Butaság. Az egyház szerepe nem az, hogy mindenkit magába szívjon. Nincs akkora osztály, ahányan el tudnánk férni benne. Az egyház szerepe ugyanolyan, mint bármelyik osztályé az iskolában – x ideig való. Ha megtanultunk mindent, akkor tovább kell menni. Miért? Azért mert először élvezni fogjuk, hogy új tudásokban – amiket mi még nem ismertünk – gyönyörködhetünk. Amikor már kilencedik, tizenkettedik, huszonkilencedik éve mindig ugyanazt halljuk, akkor már rég nincs értelme odajárnunk. Rengeteget lehet tanulni egy egyházban, félre ne értsétek. Én is azt javaslom, hogy járjuk ki azt az osztályt. De lássuk be, minden vallás – egy általa meghatározott könyvben – magába foglalja tanításait! Igen vastag könyvek ezek általában, de tőlünk függ, hogy mennyire gyorsan tanulunk. Az egyetemen egy olyan méretű könyv, mint a Biblia - egy vizsga anyagának számít. Az egyetem azonban nagyon sok vizsgából áll. Az orvosin, egy ilyen vastag könyvet, egy hónap alatt elfogyasztanak a diákok. Orvosira azok mennek, akik gyorsan tanulnak. Vannak más egyetemek vagy főiskolák, ahol egy ilyen terjedelmű könyvet két év alatt vesznek át, és igen vannak olyan diákok, akik nagyon lassan tanulnak. Nekik kell felolvasni a bibliát, nekik kell értelmezni egy pap vagy egy tanító által azt, amit nem értenek maguktól, de nem mindenkinek kell. Ha már tudsz olvasni, akkor olvasd el. Tanuld meg, értelmezd! Hogyan tudod értelmezni? A magad ismeretei szerint. Mindenkinek mást mond egy könyv. Ezért izgalmas eszmét cserélni. A vallásokban is eszmét cserélünk, hisz különböző papoknak, tanítóknak ugyanaz a könyv teljesen mást mond. Hogy lehet ez? Úgy, hogy nem vagyunk egyformák. Nem vagyunk egyformák, ezért a magunk szűrőjén keresztül hallgatunk egy tanítást, olvasunk egy könyvet és leszünk attól többek, mások, hogy egymás könyveit átbeszéljük, átértelmezzünk saját magunk által. Így izgalmas lenne haladni. Így fejlődnénk is. Úgy viszont ha megmondják, hogy mit jelent az a mondat, és hogyan kellene élni mindenkinek, arra nagyon nagy ellenállás várható. Miért, mert ha mindenkinek ugyanúgy kellene élni, mint eddig, akkor nem fejlődhetünk. Ha nem fejlődhetünk, akkor mi értelme a haladásnak. Hova jutunk így, ha megállítjuk magunkat. A haladásnak a lényege, hogy kijártam egy osztályt és újabb osztályba léphetek. A lépheteken van a hangsúly. Azon, hogy ez egy lehetőség. Ha én egy újabb osztályba lépek, akkor abból az osztályból jövök, ahol már mindent tudtam. Annak a piramisnak a tetején álltam. Az új osztályba legalulról indulok. Újabb hierarchia áll föl. Én ott csinovnyik leszek. Ha elfogadja a társadalom jelentkezésemet egy újabb osztályba, kasztba, akkor csöndbe kell lennem, és figyelnem először. Tanulnom kell! Nem mehetek az új osztályba úgy, hogy király voltam mindig, mert itt már van másik király! A király is átadja a helyét, ha azt látja, hogy az Ő távozása után jobb király – vagy legalább olyan, mint Ő – lesz. Akkor nyugodtan engedi el a trónt.

Mi azt sem tudjuk, hogy kik vagyunk. Melyik kaszthoz tartozunk? Hol akadtunk el? Meg kell találnunk először helyünket kasztrendszerünkben, és tovább kell tanulnunk! Annak az alázatával, hogy újak vagyunk, és puhatolózunk, hogy hová is tartozunk. Ha megtaláljuk a helyünket és tényleg vezethetünk, akkor viszont a ránk ruházott szerepünkkel élnünk kell. Mi predesztinál minket arra, hogy vezessünk? Az, ha többet tudunk valakinél, vagy valakiknél.

Először találd meg a helyed a családodban! Vezess ott! Ha jönnek utánad családtagjaid, akkor nemcsak vizionáltad, hogy vezető lettél, hanem teljesítetted is. Ez a legnehezebb küldetésünk, saját családunk vezetése. A vezető egy családban nem egy személy, mint ahogy egy cégnél sem. Többen vannak, mint egy piramis kövei. A tetején a vezérigazgató, lejjebb az igazgatók, alatta kisebb vezetők, és csak aki legalul van a rendszerben, ő nem vezet még senkit. A cél az, hogy ő is följebb kerüljön, mások tanítása által. A cél az, hogy mindenki mozogjon a rendszeren belül – fölfelé. Ha nem mozgunk, hanem állunk, akkor megszűnik a tanítás, megszűnik a tanulás, és mindenki elhiszi, hogy ragaszkodnia kell osztályához, vagy meg kell dönteni a királyt. Anarchiához vezet. Az anarchia kezdete az, amikor nem tudjuk, hogy hol is van a helyünk ebben a rendszerben, és olyan helyekre ácsingózunk, amelyeket nem tudnánk betölteni.

Be lehet ültetni valakit egy olyan bársonyszékbe, ami olyan pozícióhoz tartozik, amihez nem ért, de tönkre fogja tenni azt, amit más fáradtságos munkával felépített. Ha ezt látjuk, akkor meg kell reformálnunk a rendszert. Nem azzal hogy anarchiát szítunk, hanem azzal, hogy elhelyezzük magunkat a számunkra reális pozícióba. Ez minta lesz mások számára is, hogy ne vágyjunk nagyobbra, amíg nem tartunk ott, hogy meg is tudnánk valósítani a feladatot, amely a bársonyszékkel jár. Mindenki találja meg a helyét a rendszerben, és kezdjünk újra tanulni!

Minden kasztban vannak vezetők. Van olyan kaszt, ahol az egyházak a vezetők. Amikor azt kijárod, akkor nem érzed azt, hogy tanulnál még tőlük, de azonnal belépsz egy újabb kasztba, ahol viszont ugyanazok a szabályok vonatkoznak ránk. Tanulni kell ahhoz, hogy előrébb jussunk. Minden kasztban, osztályban az előrejutás tanuláson keresztül zajlik. Nem kinevezésen, vagy csaláson keresztül. Ahol ez történik, ott tönkremegy a rendszer. Tönkremegy a társadalom, csődbe megy az ország. Erről írok legközelebb.