Valakire felnézni, valakire büszkének lenni nagyon vonzó számunkra. Miért? Mert motivál, mert célt állít fel a számunkra; mert látjuk, hogy megugorható a feladat. A legnagyobb problémát a “hamis tanítók” jelentik. Mit jelent a hamis tanító? Azt, hogy nem valós teljesítménnyel ért el valamit. Azt, hogy valótlanság van mögötte: azt, hogy hazudik. Ma minden gyerek azért akar sportolni, mert sztárokat teremt a sport. Olyan sztárokat, akik sajnos nem feltétlenül valós teljesítménnyel érik el a csodás eredményeiket: doppinggal, csalással, lefizetéssel, stb. A sztárság egy rövid felvillanás: ezt az aktuális teljesítménnyel érjük el, amit legközelebb egy másik ember ér el, majd egy harmadik és így tovább. Mi sajnos túl sokáig szeretnénk átélni, hordozni a sztárság előnyeit. Nem lehet. A sztárság - akár mennyire is jó érzés - egy villanás csupán. Ha újra és újra ugyanazt az érzést szeretnénk elérni, akkor már a testünk nem fog engedelmeskedni. Nem akar újra sztár lenni, mert ez már megvolt neki. Nem akar beleragadni egy szerepbe, ami megállít, ahelyett, hogy haladnánk tovább. Világunk azonban a sztárjainkat örökké sztárnak akarja látni és akinek fontos a világ, az meg akarja adni a világnak, amit a világ látni szeretne, még akkor is, ha ezért a test beáldozódik. A test egyszer képes magától arra, hogy minél nagyobb teljesítményt érjen el. Ezt követően már ugyanez a teljesítmény már rongálja a testet. Amikor egy test rongálódik, akkor már nem élvezi az életet. A mi feladatunk az, hogy a testünk mindig jól érezze magát, mert a testünkben lakik a lelkünk, aki vezet minket. Egy olyan test, amely beteg, nem képes magában tartani az egészséges lelkünket. A beteg lélek pedig árt: rongál, pusztít, leépít, akár a saját testünket is lebontja. A beteg lélek kijavítására szolgálnak a tanítók. Azok az emberek, akik valamivel kivívták a szimpátiánkat. Valamivel felkeltették érdeklődésünket: valami olyannal, amit számunkra el lehet érni. Nem olyannal, ami elérhetetlen egészséges működéssel! Az egészséges működés nem mindig jelent világrekordot. Nem mindig jelent királyi gazdagságot, de jómódot és eredményeket abszolút jelent. Mi az eredmény számunkra? Az, ha felülmúljuk önmagunkat. Ki az önmagunk? Apánk és anyánk lehetőségei. Amit egyik vagy másik tudott vagy tud, azt kell meghaladnunk. Nem jóval, csak valamivel. Legalábbis egyensúlyban kell maradnunk testünk és lelkünk lehetőségeivel. Persze vágyhatunk nagyobbra is, de akkor meg kell határoznunk, hogy honnan indulunk. Ha szüleink nem voltak túl okosak, akkor ne akarjunk egyből tökéletesek és akadémiaiak lenni, de szép lassan, nem feláldozva önmagunkat, felkészülhetünk akár az akadémiai tudásra is. Az akadémiai tudás az a meglévő tudásink csúcsa. Oda is el lehet jutni, de akkor főleg azzal fogunk életünkben foglalkozni, ami a tudásunk bővítése. Ha a tudásunk bővült, még tanulhatunk hozzá és még és még. Vélhetően akkor az élet erről fog szólni. Nem baj, ha ez a cél, de az egyensúly mindig azt fogja jelezni számunkra, hogy a testel is, a lélekkel és a szellemmel is kell foglalkozni. Aki csak a testét vagy a lelkét vagy a szellemét fejleszti, biztos, hogy egyensúlytalan lesz. Aki egyensúlytalanná válik, az törvénykező lesz. A testi egyensúlytalan ember nevet azon, aki érzelmes vagy bölcs. Az érzelmes ember lenézi a testtel foglalkozót és elítéli a szellemi embert. A szellemi ember pedig nem helyez hangsúlyt a testre és mélyen elítéli a lelkiséget. Így válik három részre minimum a világunk és ez a három csoport vadul harcol egymás ellen. Miért? Mert mindegyik be akarja bizonyítani, hogy az a fontos, az a jó, amit ő gondol. Aki egyensúlyban van, annak mind a három fontos. Fontos a test, hiszen abban él a lélek és a szellem is. Fontos a lélek, hiszen az mozgatja a testet és motiválja a szellemet és fontos a szellem, aki teremt. Aki pedig mindezeket egyensúlyba hozza, az megtapasztalja testében a negyedik csodát: az Istent. Az Isten bennünk lakik. Mindenkiben, csak kérdés, hogy felébresszük-e. Aki felébreszti magában az Istent, az nagyobb dolgokra képes, mint az, akiben még szunnyad. Nem az Isten tesz minket naggyá, hanem az Isteni tudat tanít minket továbbhaladni. Ha Isten van bennünk, ki lehet ellenünk? Írja a Szent könyv, mégis sajnos egyértelmű, hogy az lehet ellenünk, aki nem hiszi, hogy többek is lehetünk, mint a test vagy mint a test és lélek vagy mint a test és lélek és szellem. Igen, lehetünk többek. Amikor megszületünk, a lélek éppen csak bekapcsolódik a testben. Alig pislákol és ahogy a lelki életünk elkezdődik, azaz szeretetben vagyunk, egyre nagyobb érzelmeket, érzéseket vagyunk képesek megélni. Ahogy a szellem elkezd bekapcsolódni és egyre nyitottabbak leszünk a tudásra, úgy leszünk egyre okosabbak vagy bölcsebbek. Mindennek megvan a maga ideje, hogy mikor mi kapcsolódik be az életünkben. Az Isteni tudat is egy meghatározott időben bekapcsolódik, aztán vár. Várja, hogy elinduljon az érdeklődésed a “csodák” felé. Várja, hogy képes legyél befogadni számodra indifferens dolgokat is. Akinek ez sikerül, ott az Isten “megszületik” benne. Akinek ez még nem sikerül, annak majd egy következő vagy egy azt követő életében fog eljönni az ideje. Ha testet szeretnél fejleszteni, akkor attól tanulj, aki a testhez ért. Legyen az edző vagy akár orvos is. Ha lelkileg szeretnél fejlődni, akkor érzelmes embereket keress vagy akár egy vallási közösséget. Ha viszont szellemileg szeretnél fejlődni, akkor értelmes okos embereket keress vagy egyetemeket, iskolákat. És mi a helyzet, ha az Isteni tudatot szeretnéd fejleszteni? Akkor olyan embereket keress, akinek a csodák már természetesek és az élete is igazolja ezt. Tanulj azoktól, akik a hittel nem ragadtak le ott, hogy valaki képes volt valamire egykor. Olyan embereket keress, akik elhiszik, hogy mindannyian képesek leszünk bármire, ha elhisszük. Az Isteni tudat csodákat szül. A csoda az, ami fölé emel annak, ami már természetessé vált mindannyiunk számára. A csoda csak egy új meglátás, egy új szemlélet vagy valami, ami újdonságként hat. Erről írok legközelebb.

Sokszor indul a kapcsolat megalkuvással. Mindent, amit szeretnénk, nem kaphatunk meg, hallhatjuk másoktól akkor, amikor már mások régen megtalálták párjukat. Valóban lehet olyan, hogy hamar megtaláljuk párunkat, de az is elfogadható, ha csak később mosolyog ránk a szerencse párkapcsolat tekintetében. Min múlik ez? Higgyétek el: nem azon, hogy kit mennyire szeretnek odafent és nem is azon, hogy mennyire vagyunk szépek. Mindig azon fog múlni, hogy megtaláljuk az igazit, hogy mennyire vagyunk felnőttek. Na ez végképp magyarázatra szorul: nem az jelenti a felnőttséget, hogy elmúltál 20 vagy 40. A felnőttség önismeretet és önmagunk kijavításának megkezdését jelenti. Aki hagyott időt magának önmaga megismerésére, az időben rájött arra, hogy milyen hiányosságai vagy túlzásai vannak. Ilyenkor, ha látjuk, mik a hibáink, elkezdünk javítani vagy divatos szóval élve: dolgozni magunkon. Minél inkább javítottuk ki azon hibáinkat, amellyel mi sem akarunk együtt élni, annál könnyebben érkezhet meg hozzánk a párunk. Amikor pedig megérkezik, azt egyértelműen érezni fogjátok. Hogyan lesznek a jónak induló kapcsolatokból menthetetlenek? Úgy, hogy ha még nem nőttünk fel, akkor csak kapni szeretnénk. Aki csak kapni akar, az még gyermek. Azért fontos ez, mert valaki, aki először gyermek, idővel képes felnőtté válni. Az, aki hajlandó szembesülni gyermeki tulajdonságaival, az fog változtatni rajta, fog fejlődni. Mik is azok a tulajdonságok, amelyek gyermekké tesznek bennünket? Ezek a hiszti, a gőg, a keménység, a hitetlenség, a boldogtalanság, az önközpontúság, a határozatlanság, a kommunikációs hiányosságok, a döntésképtelenség, a túl lágyság, finomság és még sorolhatnám sokáig. Mik azok a tulajdonságok, amikor “kamaszban” ragadtunk: okoskodás, kötekedés, méltatás, bántás, incselkedés, mások kibeszélése, sértegetés, stb. Azok az emberek, akik itt megálltak, ilyen tulajdonsággal is bővelkednek. Természetesen olyan, hogy valaki teljesen gyerek maradt felnőtt korban, nincs. Pont ez a nehézsége annak, amikor egy felnőtt gyereket akarsz szembesíteni azzal, hogy gyermek. Azért nehéz, mert önérzetessé vált azzal, hogy láthatóan megnőtt és felnőttnek kéz ki. Láthatóan pénzt keres és úgy gondolja, hogy akkor elért a csúcsra. Sok minden miatt megállhat az ember a felnőtté válásában, de leginkább akkor történik ez meg, amikor valamiben környezete, kortársai fölé emelkedik és ettől úgynevezett Istentudatot él meg. Amikor egy ember megéli az Istentudatot - ami persze elválaszt a többiektől -, egy darabig megrészegül. Elhiszi, hogy felnőtt. Elhiszi, hogy Ő mindenki fölött van. Semmi gond nincs ezzel, hogy egy időre megéljük ezt az érzést, de ha beleragadunk, akkor már torzulhat személyiségünk. Meg kell tanulni kezelni azt, ha többek lettünk és azt is, ha mások kerülnek fölénk. Ezek a nehéz dolgok egy párkapcsolatban, ahol egymás mellett úgy fejlődünk, hogy néha az egyikünk fog valamiben jobbá válni, néha pedig a másikunk: ez a normális. Amikor viszont valaki azt gondolja, hogy ő mindenben fölötte van a másiknak, akkor menthetetlenné válik a kapcsolat. Menthetetlenné, hiszen miért akarnánk valakivel leélni az életünket, aki mindenben rosszabb vagy mindenben jobb nálunk? A mindenben rosszabbal élő számára örök tanítást jelentene és amellett saját fejlődését teljesen megállítaná. A mindenben jobbal élő számára pedig egy örökké tartó megalázottság veszi kezdetét. Egy ilyen kapcsolatban mindig szembesülünk azzal, hogy soha sem érhetjük fel a másikat: ezt a kapcsolatot csak úgy lehet átvészelni, ha Istent látunk a másikban, amitől pedig a másik személyisége fog torzulni. Ezt hívjuk nárcisztikus személyiségzavarnak. A nárcisztikus személyiségzavaros soha sem így születik. A környezet teszi azzá azzal, hogy elfogadják akkor is az Istenségét, amikor nagyon nem az. Elfogadják, mert tudják, hogy különben bánt: ez is egy gyermeki tulajdonság. Minden gyermek kipróbálja a határait, de van, akinek segítenek szülei és időben levagdossák a vadhajtásait; van, akinek viszont ezt nem teszik meg. Ilyenkor a szülők vagy túl fáradtak és gyengék vagy élvezik, hogy gyermekük irányítja őket. Amikor nagyon spirituálisan gondolkozunk, sokszor nem korlátozunk. Két generáció nőtt fel az utóbbi időben korlátok nélkül. A korlát arra való, hogy tereljük gyermekeinket általa. Ha nincs korlát, akkor valóban mindennel is találkozhatnak gyermekeink és maguk kell, hogy eldöntsék, mit akarnak megtanulni. Mit akarnak kivenni a társadalomból? Akinek sikerül jó utat találni, az valóban felnő, de sokkal több próbatételen keresztül vezet az útja, mint annak, akit terelgettek rajta. Akinek viszont a káoszból, a bármit befogadhatszból nem sikerül jó utat találni, az elkallódik: ez lett az eredménye a korlátok nélküli “neveléseknek”. A nevelés az vezetést jelent. Aki korlátok nélkül nő fel, az is kap személyit. Őt is elfogadja felnőttként a társadalom és ezért élni akar a felnőtt jogaival. Párt keres és bánt. Párt keres, mert neki is jár, még akkor is, ha fogalma sincs róla, miről is szól egy párkapcsolat. Miután sok ilyen felnőtt-gyermek szaladgál közöttünk, ezért őket fel kell nevelni. A felnőtt gyermek már nem fogad el a szüleitől nevelést. A felnőtt gyermek egy módon menekülhet meg, ha szerelmes lesz. Amikor szerelmesek leszünk, akkor azért a valakiért hajlandóak vagyunk megtenni bármit. Aki szerelmes és változik, az képes később is felnőni. Igen ám, de ahhoz, hogy szerelmes legyél, meg kell tanulnod ÉREZNI. Ennek hiányát éli legerősebben társadalmunk. Ebben szenvedünk, hogy nem kaptunk érzelmi oktatást. Miért? Mert szüleink is bezárták szívüket. Miért? Mert bántották őket. Akit bántottak, az bezárja a szívét. Óriási bizalom kell ahhoz, hogy újra merjünk nyitni. Aki viszont meg tudja nyitni ezeket a sebbzett szíveket, az egy FELNŐTT. A szó igazi értelmében: ezért hódít a terápia. Mindenkinek szüksége van valamilyen segítségre, akár értelmi oktatásra, akár érzelmi oktatásra, akár testi fejlesztésre, mert az ember test, lélek és szellem, minimum. Addig nem fogadhatjuk magunkba az Isteni tudatot, amig testileg, lelkileg és szellemileg fel nem növünk. Akkor várunk éretté a tanításra. Az Isteni tudat egy tanítói minőség. A tanítók első számú követelménye a tudás. A tudáshoz pedig élettapasztalattal jutunk el. Az élettapasztalat pedig a megélésekből fakad. Egy olyan anyától tanulj anyaságot, aki számodra jól nevelte fel vagy jól neveli gyermekeit. Olyan embertől tanulj emberséget, aki neked minta. Mindenben találhatunk mintákat, nem csak szüleink mintáján haladhatunk és bárkit választhatunk aktuális tanítónknak. Erről írok legközelebb.