Optimális esetben akkor születhet gyermekünk, ha felnőttünk. A felnőttség kiteljesedés: megérkezés valahova, ahol több vagyok, mint gyermekként. A gyermek azért kap, hogy a kicsiből nagy legyen, azaz felnőtt. Aki végigment a felnőtté válás folyamatán, annak meg kellett tanulnia kapni, hiszen anélkül senki sem tud felnőni, hogy ne kapjon: akár ételt, akár hitet, erőt, békét, bármit. Aki viszont nem nőtt fel és keveset kapott, az útközben elakadt a gyermek és a felnőtt között. Onnan tudod, hogy felnőttél, hogy nagyon szeretnél adni, mindennél jobban. Ha pedig nagyon szeretnél adni, akkor erre a legalkalmasabb Isten szerint is egy gyermek. A gyermek tőled fog függni. A te tudásodtól, a te erődtől és a te mindenségedtől. Aki AKAR gyereket, mert SZÜKSÉGE van egy gyerekre, az nem adni szeretne még, hanem kapni. Sokan vagyunk úgy, hogy nem kaptunk meg mindent szüleinktől. Természetesen olyan, hogy Minden, az bennünk emberekben nem lehet teljes, de mégis azt vártuk vagy várjuk szüleinktől. A szülőnek annyi a tudása, amit szüleitől, tanáraitól, barátaitól “bezsebelt”: ezen tudások együtteséből tud adni vagy sokkal inkább akar még kapni. A gyermek inkább még kapni szeretne. Amikor igazán tele vagy adni vágyással, akkor nem az a legfontosabb, hogy a Te tested és véred legyen az, akinek adni fogsz. Az a legfontosabb, hogy ADHASS. Az adás egyszerűen elindul, áramlik. Az áramlás viszont csakis akkor indul el valahol, ahol túlcsordul. Megértjük viszonylag fiatalon, hogy mennyit kaptunk szüleinktől, környezetünktől és ebből vagy jön az adni vágyás vagy nem. Ha nem jön, akkor ne ragadjunk ott le, hogy mi szegény szerencsétlenek vagyunk, mert milyen keveset kaptunk, hanem töltsük ki a hiányt. A felnőttség megengedi, hogy rálássunk önmagunkra. Megengedi az önmagunk megismerését, ahol szembesülhetünk erényeinkkel és hiányosságunkkal. Az a cél, hogy a hiányainkat betöltsük immár önmagunk. Nem tudunk teljessé válni szüleinktől, tehát nem leszünk tökéletesek: ezért keresünk egy önmagunkat kiegészítő társat. Minél kevesebbek vagyunk, annál többel kell, hogy kiegészítsen valaki bennünket. Ilyenkor a kapcsolatunk nem egyensúlyra épül, de fejlődhetünk ideig-óráig benne, belőle: minél közelebb vagyunk a kiteljesedés feléhez, annál inkább vagyunk alkalmasak a fele-ség, illetve a másik fele, a férj szerepéhez. Ezek a felek összekapcsolódnak és ebből kiteljesedvén szülünk, vállalunk gyermeket. A gyermek egy kiteljesedett lény belőled és a párodból. Ne azon dolgozz, hogy a párod hogy lesz jobb, hanem azon, hogy te magad hogy leszel teljesebb. A kiteljesedés természetesen megtörténhet ÖNMAGUNBÓL is. Amikor Szűz Mária megfogant Jézussal, akkor az önmaga kiteljesedését élte meg. Amikor önmagunkban teljesek vagyunk, nincs mit hozzánk tenni. Így neki akkor nem volt szüksége ahhoz senkire, hogy önmaga teljességéből adni tudjon. Mi sajnos jelen állás szerint önmagunk fele-ség és férj állapotában kell elérni a kiteljesedést. Hol ment ez el? Ott, hogy nem önmagunkká akartunk válni mi nők, hanem megirigyeltük a férfiakat. Elhittük, hogy mi is képesek lehetünk arra, amire a férfiak. Mi is dolgozhatunk a bányákban, mi is lehetünk teljes állásban Bankvezetők, stb.: és igen, képesek lettünk rá, de ezt már nem a női energiából, hanem a bennünk átalakult férfi energiából tettük. A női energia női hormonokat termel, a férfi energia pedig férfi hormonokat termel bármilyen testben. A női testben termelődő férfi hormonok átalakítanak minket csakúgy, ahogy a férfi testben termelődő női hormonok is. A férfi hormonok első körben kisütötték a női hormonokat. Így kezdődik a szexuális vágy megszűnése. A szexuális vágy megszűnése megijeszt minket, ezért akarunk valamilyenné válni: valamilyenné, ahol mégis tudunk szexelni. A vágy csak valamilyen hormontermelés által jön létre. Mindegy, hogy férfi vagy női hormon, de valamelyik kell ahhoz, hogy vágyakozzunk. A hormonok pedig a serdülőkorban elkezdenek termelődni. Ha túl sokat “dolgozol” nőként (ilyen lehet a túltanulás, túlsport, túl nagy elvárás otthon), akkor inkább férfi hormonjaid lesznek. Amikor fiúként pedig túl könnyen haladsz az életedben, nem kérnek tőled semmit, nem várnak semmit, hisz úgyis olyan kis gyengécske vagy, akkor bizony a női hormonok alakulnak túlsúlyban benned. Ez határozza meg az identitásodat. Szülőként ezt látva, megértve, változtathatunk azon, ami ösztönösen jön belőlünk. Amikor szülővé válunk, nem tudunk mást adni, mint önmagunkat. Ha nekünk nehéz volt a tanulás, akkor kímélni szeretném a gyermekemet. A kímélés is valamilyenné tesz minket. Nem azt mondom, hogy legyünk nagyon szigorúak, de a férj és a feleség azért különbözik, hogy az együttes tapasztalataik, megéléseik összeadódjanak. Minél inkább adódnak össze, annál egészségesebb gyermekeket tudunk nevelni a kettős tudásból. Önmagunkból csak önmagunkat tudjuk reprodukálni. Fejlődni kell viszont mindenkinek. A felnőttség nem feltétlenül alakul ki 20 vagy akár 30 évesen. A felnőttség egy folyamat. Szembesítéssel kezdődik, hogy mit kaptunk otthonról és a párkapcsolatainkban folytatódik. Ha valóban sikerült szüleimnek engem fele-séggé nevelniük, akkor egyből megkapom a másik felemet, a férjemet. Ebből a két félből kirajzolódik a teljesség, azaz az egész, ami a kör. A kör a teljesség szimbóluma és a petesejt is így néz ki, ha teljes. Amikor viszont nem vagyunk teljesek, akkor hiányosságok vannak a petesejtünkben: amorf, nem tökéletes. Ugyanígy működik a férfi is. Az a férfi, aki nem kapta meg a tökéletességet (nincs ilyen), az megjelenik a spermiumában. Aki viszont nagy hiányosságokkal bír, azt jobban ki kell egészíteni. Senkit nem neveltek tökéletessé, de minél előbb ébredsz ennek tudatára, annál gyorsabban tudod kiegészíteni magad. Minél gyorsabban egészíted ki magad, annál könnyebben tudsz adni és aki tud adni, ahhoz elindul a gyermek. Amikor gyermeket vársz, az pontosan azt szimbolizálja, hogy képessé váltál az adásra, az elfogadás helyett. Addig kell valakinek elfogadni, amig nem tud adni és természetesen van olyan is, hogy a sok adásban elfáradtál és kiüresedtél. Erről írok legközelebb. Arról, hogy tanuljunk meg úgy adni, hogy maradjon is számunkra.

Ugye energiát mozgással fejlesztünk: ha gyermeked van, akkor biztos, hogy többlet energiára van szükséged addig, amíg felneveled Őket. Ha nincs gyermeked, akkor annyi energiára van szükséged, amennyi egy személynek kell. Ezt az energiaszintet ha leképezem anyagra, akkor nagyon egyszerűen: egyedül kis lakás kell, kis autó, hiszen elférünk. Amennyiben sokan vagyunk, ott nagy lakás, ház kell és nagy autó, hogy elférjünk. Mégis a társadalom nem ezt láttatja velünk. Miért? Mert bár igaz, hogy a gyermek áldás, de csak akkor, ha FELNŐTTKÉNT vállaljuk Őket. A gyerekfelnőttek nem tudnak mit adni gyermekeiknek, ezért a társadalomra maradnak ezek a gyermekek. Itt a társadalomnak túlzott felelősséget kell, kellett vállalnia. Ha túl nagy felelősséget kell valakinek vállalnia, azt teherként éli meg. Egy gyereknek úgy indulni az életben, hogy ő teher, borzalmas HIBA. A gyermekeket akkor vállaljuk, ha már van mit adnunk. Tudunk megfelelő szeretetet, hitet, erőt, békét és élelmet is biztosítani számára úgy, hogy Nekünk a szülőknek ezáltal nem lesz kevesebb. Testvért is úgy vállaljunk, hogy a már meglévőnek ne kelljen megélnie azt, hogy Neki már nem jut figyelem. Bárki meg tudja fejleszteni az energiáját, ha erre, mint mindenre, tudatosan felkészül. Mi viszont csak félünk és féltünk. Amikor valaki gyermeket szeretne, máris eltiltják a mozgástól. Csak pihenj! Miért? Mert féltjük. A félelem nem hozzánk tesz, hanem elvesz belőlünk. Amikor valaki ÁLDOTT állapotban van, akkor mindenki adni szokott Neki. A társadalom már ott tart, hogy nem is merik elmondani a szülőknek, a hozzátartozóknak, hogy gyermeket várnak a fiatalok, mert mi lesz, ha valaki bántó, gonosz vagy akár irigy. Valóban a kimondott szónak teremtő ereje van. A gyermek nem mindegy, hogy kedvességet, azaz áldást vagy bántást, irigységet, azaz átkot kap. Régen a gyermekvárás áldása úgy érvényesült, hogy mindenki jókívánságokat mondott a születendő gyermek számára. Mi mit látunk, hallunk? Minek nekik gyerek, hiszen kilóg az ingük is a gatyából. Vagy: Vajon jól meggondolták, hiszen az iskolát és ma már az orvosi ellátást is fizetniük kell. Vagy: Na ezek sem fognak már ráérni síelgetni! Stb. Az emberek nem tudnak örülni, mert teherként élik meg azt, ami Istenünk szerint a legnagyobb ÁLDÁS. Miért? Mert amikor gyermekünk születik, megszűnik az Én és megjelenik a MI. Egyszerűen ugyanannyira okoz örömet neki adni, mint régen csak magunknak. Megismerheted az együttlétet, az egységet és az együttben rejlő többleterőt, energiát. Amikor gyermeked van, megsokszorozódik az energiád, adnak fentről. Nem érted, hogy hogy bírod az éjszakázást, pedig régen már 10-kor kidőltél. Nem érted, miért lett több energiád, pedig sokkal többet teszel és mégis. Két ember energiája van bennünk, hiszen a gyermek lelke is bennünk segít ilyenkor. A gyermek lelke kamaszkoráig bennünk is él. Aztán kezd leválni rólunk és kezdi átvenni örökségét, ami pedig tőlünk kezd távolodni: ekkor éljük meg a fáradtságot, hiszen immár újra egyként működünk. Egynek lenni jó, de ha több energiát szeretnénk, mert még akarunk tanulni, fejlődni, akkor fejlesszünk. Ilyenkor lemegyünk az edzőterembe, ahol azt látjuk, hogy meglett férfiak és nők évek, évtizedek óta akkorára növesztették magukat, hogy mi csak “szégyenkezünk”. Mi mit csináltunk eddig? Ja, gyermekeket neveltünk. Ők mit csináltak eddig? Magukat növesztették. Itt válik szét az egyensúly. Ha én állandóan csak több és több szeretnék lenni, akkor ha ennek nincs célja, csak fölöslegesen birtoklok energiát. Az energia “megáll” a testben. Túl nagyok leszünk tőle. Ha nem használjuk ezt az energiát, akkor sajnos el fogják venni tőlünk. Ha használjuk, akkor viszont használhatjuk jól és rosszul is. Ez egy kísérlet, amiből tanulhatunk. Mit jelent jól és rosszul használni az energiát? Jól akkor használjuk, ha a mozgásból hasznosítjuk, pl.: házat építünk, tovább tanulunk, több figyelmet vagy szeretetet adunk, stb. Rosszul használni azt jelenti, hogy az erőfölénnyel lenyomjuk vagy bántjuk a másikat. Az erőfölény megjelenik anyagi javainkban is, amiből adhatunk is, jól segítve másoknak vagy hősködhetünk is vele, de ilyenkor elvétetik. Adni is meg kell tanulni, hiszen adni is lehet rosszul, de minden torzulás az energiák rossz elosztásából fakad. Rosszul adni úgy lehet, ha magunkhoz képest túlzást adunk gyermekeinknek. Ha nem tartunk ott, hogy legyen lehetőségünk utazni, de hitelből elmegyünk, mert Gizikéék is mennek. Nem mondhatjuk a gyereknek, hogy mi nem tudunk menni. Túlzásokat adunk akkor is, ha a legjobb iskolába akarjuk bejuttatni gyermekünket, ahol mindenki nagyon okos vagy gazdag, de a gyermekünknek ez túl sok és nem tud bekapcsolódni. Ilyenkor ráadásul elválasztjuk magunktól is őt, hiszen azt közvetítjük felé, hogy mi kevésbé vagyunk okosak vagy gazdagok, de őneki ezt kell élnie. Szerintünk ő odavaló. Szerintünk ő képes rá, sőt meg kell tennie, hogy helytáll egy olyan közegben, ahol kilökik magukból a többiek, mert valójában nem odavaló. Ha már nálunk eltorzult az energia, akkor gyermekeink szenvedik el a következményeket. Ha sok gyermeket szeretnél, akkor energiát is fejlessz és készülj fel arra, hogy többet kell adnod. Ha felkészültél, akkor csodálatos élményben lesz részed, ha nem készültél fel, akkor nehezen fogod megélni vagy nem is fogod vágyni a szülőséget. Aki nem akar gyermeket, az még nem készült fel rá. Vagy nincs elég energiája, tudása még vagy kicsiként nem kapott eleget otthon, ezért még fel kell töltődnie és van olyan is, amikor annyira sokat kapunk, hogy állandóan ezt vágyjuk. Így válunk önzővé. Az önzőség gyermeki tulajdonság. Addig ne szülj, amíg önző vagy, tehát addig ne szülj, amíg nem nősz fel. Erről írok legközelebb.