Erre mondja Jézus, hogy gyermekké kell válnunk újra ahhoz, hogy merjünk hinni. Merjünk hinni abban, hogy valami lehet másképp is, mint ahogy eddig hittük. Valami lehet másképp is, mint ahogy eddig gondoltuk vagy akár tanultunk róla. Ha minden úgy maradna, ahogy most van, akkor olyan statikus lenne világunk, amely nem lenne alkalmas arra, hogy újabb tudásokat fedezzünk fel. A tudás is születik: ahhoz képest, ahol elménk tart, ahol az elme képessé válik újabb tudások elfogadására. A tudás mindig egy irány: egy irány, ami felé haladunk. Rengeteg tudást élt már át az ember és akármilyen furcsa, ezek a tudások egymásra épülnek. A tudások azért épülnek egymásra, mert egyik tudás sem tud önmagában megállni: ezért fontos a világunk felépítése, amely alapra épül. Alapra, amely a kőszikla, azaz az igazság. Az igazsághoz, főleg az abszolút igazsághoz hosszú út vezet, de közben megismerhetünk részigazságokat, amelyek akkor és ott tökéletesen kielégítenek minket. Ilyenek az aktuális tudások vagy akár hitek. A részigazságokból viszont egy idő után összeáll az abszolút igazság, amihez összegző tudásra van szükségünk. Az agy folyamatosan fejlődik, nő. Addig tud fejlődni, amíg van benned egy kíváncsiság. Egy kíváncsiság, amely nyitott az újra, nyitott a megfoghatatlanra és nyitott arra, hogy esetleg felülírja a régit. Miért kell ez? Azért, mert amikor fejlődni akarunk és elindulunk egy számunkra új, ismeretlen úton, akkor ott találunk egyenes utakat, amik messzire visznek, görbe utakat, amelyek önmagukba visszakanyarodnak és találunk zsákutcákat is. Ezeket felül kell írni, de fel kell készülni arra, hogy néha mindannyian bemegyünk egy-egy zsákutcába, amiben egy ideig hiszünk. A jó hír, hogy a zsákutcából is ki lehet jönni, akármeddig is jutottunk benne. A csodák tehát az agyból születnek. Legalábbis abból az agyból, amely képes beengedni olyan “dolgokat”, amelyek eddig nem képezték a mindenki által elfogadottat. Az elfogadottat hívjuk ténynek. Azt, ami még nincs elfogadva, azt teóriának hívjuk. A teóriák megvizsgálásával lesznek a csodákból idővel tények. A tények pedig már az elfogadott hitrendszer aktív részei. Mondhatjuk úgy is, ha minden marad úgy, mint régen, akkor unatkozunk. Az ember fejlődni szeretne. Fejlődni pedig úgy tudunk, hogy megértjük azt, amit hiszünk, illetve tudunk már a világról és keresünk valamit, amit még nem ismerünk. Felfedezni jöttünk, amit előszőr csodákkal tudunk elfogadni. A kis gyereknek csoda az is, hogy a szülei milyen nagyok. Csoda az is, hogy Pistike már olvas, mikor Ő még csak észlel. Mindenkinek mást jelent a csoda, de összességében azt fogadjuk el csodaként, ami számunkra tudományosan nem magyarázható meg. A csoda tehát eltérés a “normálistól”, eltérés az átlagtól. A csoda viszont egy utat jelez, hogy van más is, van több is. Az emberiség halad egy fejlődési görbén, amely együtt halad egy univerzális fejlődéssel is. Ha az emberi fejlődés lassul, lelassulhat az univerzum fejlődése is. Az univerzum ilyenkor segít. “Követeket” küld a földre, akik nagyobb tudásból mutatnak valamit az emberiségnek, ami számunkra akkor csodálni való. Ilyen volt Jézus is és mindenki: “akiből vallást teremtettünk”. Ezek a tudások csodaként megmutatják magukat számunkra. Jézus is olyan tudásokkal élt, ami számára már tény volt, egyértelmű, de hozzá képest mi kis gyermekként lestük azokat a csodákat. Annyira nagy volt a különbség Jézus tudása és az akkori ember tudása között, hogy el sem tudtuk képzelni, hogy ez egyszer számunkra is valóság lehet. Jézus pedig pontosan ezt mondta. “Gyertek utánam és nagyobb dolgokat tesztek nálam”. Ha valaki hisz egy vezetőjében, akkor azért tegye, hogy megtanulva tőle a tudását, megélhesse azt. A tanáraid is így tanítottak téged. Azt mondták: gyertek utánam, mutatom az irányt. Amikor végigmegyünk egy úton, akkor biztosan megérkezünk oda, ahova tartottunk. Jézus akkor túl nagy utat tett elénk és mi elfáradtunk közben és letértünk róla. Ez nem jelenti azt, hogy az általa mutatott út végén ne lehetnénk olyanok, mint Ő. Azt jelenti viszont számunkra, hogy ha túl messzi a cél, amit kitűzöl magad elé, akkor megfelelő erőt is kell növesztened magadban, hogy elérd kitartóan a célod: ilyenkor néha a környezeted kinevet. Azt mondják, hogy szélmalomharcot folytatsz. Kinevetnek, hogy még mindig hiszel abban, hogy eléred a célod és ha mégis sikerül, akkor viszont csendes őrültnek tartanak. “Minden lehetséges annak, aki hisz”. Mindenkinek mást jelent ez a mondat. Nekem azt, amit leírt. Bármit kitalálhatunk és bármit létrehozhatunk, megteremthetjük, de ha a környezetünk számára ez nem így van, akkor Ők csodaként fogják megélni. Miért nem tudunk hinni? Mert a hit csak valaminek az elindítója, valaminek a katalizátora, amelybe folyamatosan kell energiát raknunk. Olyan ez, mint egy párkapcsolat. Az a párkapcsolat, amely tökéletesen indul és nem kap több energiát, ki fog üresedni és tönkremegy. Az az autó, amely tele tankkal indul és kiürül a tankja, nem fog elvinni sehová, hiába a legjobb autó. Az energia ismerete és termelése fontos, de a felnőttség képes döntést hozni arról, hogy mibe helyezem, mibe “fektetem” az általam termelt energiát. Ha jól hasznosítom, akkor fialni fog. Ha nem jól, akkor eltűnik. Ha hiszel a csodákban, ha hiszel abban, hogy valami, ami most tény, az valaha valakinek a hitén keresztül jött a világunkba, akkor képes leszel te is erre. Hogyan? Úgy, hogy nem adod fel. Végig hiszel valamiben, addig, amíg megvalósul. Ja, hogy ez nehéz, hogy ehhez sokáig kell fenntartani a hitet? Igen. Viszont ha ezt teszed, új dolgok érkeznek az univerzumunkba, amelytől színesebb lesz a föld. Izgalmasabb lesz az élet és új dolgokat hívhatsz be te is, akár új csodákat, ha ez lesz számodra fontos. Csodák nélkül nincs továbbhaladás. A csodák elindítanak és érdekessé teszik világunkat, minket pedig nyitottabbá a megkövesedett törvénykezéseinkhez képest. Legközelebb a merevségről írok. Arról, hogy hogyan állítja meg világunkat a despotizmus. Szép napot kívánok Nektek.

Mindenkinek álma, vágya, hogy láthasson csodákat. Megélhessen olyan dolgokat, amiről azt mondjuk, hogy csoda. Gondolj arra, hogy ha a 300 évvel ezelőtt élő embernek azt mondják, hogy bármikor beszélhet a hozzátartozóival 1000 km-es távolságból egy kis eszközzel, amit a füléhez tart, akkor vajon ezt elhiszi e? Ha akkor ez az eszköz megjelenik ott, akkor vajon nem csodaként éli meg? Vélhetően igen, csodaként fogja megélni, de lesznek, akik ördögöt látnak benne. Ördögöt, amit nem tudnak elfogadni. A csodákat csak azok élhetik meg, akik már elfogadták, hogy lehet több: akik képesek megugrani a következő szintet. Akik képesek kimozdulni azon korlátaik közül, hogy az ember mire képes. Ha visszanézel, akkor jóval kevesebb dologra volt képes az ember 100, 200 vagy akár 500 vagy 1000 évvel ezelőtt. Azoknak az embereknek is volt, van fejlődése. Most is fejlődünk, de vannak, akik mindig megállítanak vagy akár visszahúznak minket saját emberi evolúciónkban. Miért? Mert ők lassabban haladnak. Miért? Mert félnek. Miért? Mert nem stabilak és hiányaik vannak. Akár a testük nem egészséges vagy az érzelmeikben vannak hiányosságok vagy akár az értelmüket nem fejlesztették. Minden hiány félelemként jelenik meg. A fél-elemet, azaz a hiányt csak be kell tölteni. A gyermek is azért fél, mert még nem elég erős vagy edzett vagy nem elég az érzelme és nem tudja felfogni azokat az érzéseket, amelyek a barátságok kialakulásához kellenek; vagy attól fél, hogy nem elég okos. Mindannyian így vagyunk ezzel, de felnőttként saját hiányosságainkkal szembesülve képesek lehetünk azok betöltésére. Ha betöltötted a testi, lelki és szellemi hiányosságaidat, megjelenik egy újabb vágy az Isteni csodák megismerésére. Ezeket a csodákat megélhetjük félelemként és ekkor még nagyon nagyok a hiányaink ez ügyben vagy megélhetjük valós vágyként, hogy kíváncsian várjuk a csodák létrejöttét életünkben. Aki fél, az “ördögöt” fog látni benne. Ez volt az eretnekség régen. Minden, ami eltért a megszokottól, az számunkra bizonytalanságot, félelmet vagy izgalmat és kihívást jelent. Különböző emberek vannak, akik továbbra is egy oktávban tudnak együttműködni. Ezek az oktávok a 12 hangot egyesítik. Azért kellett az országokat is elválasztani egymástól, mert nem volt egységes gondolkozásunk bizonyos dolgokról. Mindig vitatkoznak azok az emberek, akik nagyon más hangban léteznek. Aki az első hangba ragadt, az előbb utóbb eltűnik a világból azért, hogy a többiek tovább tudjanak haladni: tovább élhessenek és fejlődhessenek. Ez az öregedés és megmerevedés, ami miatt leálltunk, ami miatt nem haladunk tovább. Tegyél róla, hogy ne merevedj meg. Tegyél róla, hogy ne állj meg és tegyél róla, hogy miattad a világnak ne kelljen megállnia. Ha megáll a világunk, a fiatalok nem tudnak mit kezdeni magukkal. Nem tudják behozni az új tudásukat és ezért pusztítják magukat. Nincs értelme bekapcsolódniuk egy olyan világba, ami áll. Amihez nem tehetik hozzá gondolataikat, érzéseiket vagy bármilyen tudásukat. A világunk nagyon régóta áll. Ideje elmozdulni a holtpontról. Ideje hozzá tenni valami újat, ami újra izgalommal tölt el minket: ezek a csodák. A csodák lehetnek fizikai teljesítmények, amik fölé emelkednek az eddigi emberi teljesítménynek: erre találták ki az olimpiai játékokat, amely nem a test fejlődésének a dicsérete volt a lényeg. Ma már sajnos a testek megcsúfolása és az emberi testek feláldozása a lényege a dopping oltárán. Fejlődhetünk érzelmileg is, ahol egy olyan társadalomban, ahol az érzések nem voltak fontosak és elkezdtek azok lenni, csodálatos átalakulásokon fogunk keresztülmenni. Az érzelmek megtanítanak minket szeretni, tisztelni és hinni. Azok az emberek, akik tudnak szeretni, már nem képesek ölni. Megszűnnének a harcok, a háborúk. Azért születnek gombamódra újabb és újabb egyházak, mert az emberek akarnak érezni. Fejlődhetünk természetesen szellemileg is és ennek oltárán fel is áldozhatjuk gyermekeinket a túlzott elvárások miatt. Mindenkinek egyetemet kellett végeznie az elmúlt időkben és mindenki el is végezte, de vajon van-e mögötte valós tudás vagy csak papírgyűjtést játszunk? A tanulás fontos, pont úgy, mint az érzelmek és pont úgy, mint a test. Egyensúly: ez a kulcs a csodákhoz vezető úthoz. A csodák pedig belőlünk fakadnak. Meg tudjuk teremteni azokat a csodákat, amelyek régen elképzelhetetlenek voltak. Felkészültünk nagyobb csodák megélésére, amelyek természetesen megint valamilyen módon elválasztódást fognak jelenteni ember és ember között. Ne ragadj le ott, hogy mit tudunk, hol tartunk, hanem keresd a lehetőségeket az új felé. Keresd azt, hogy mivé válhatunk még. Izgalmas utazás előtt áll az ember és izgalmas élet várhat ránk, ha ezt szeretnénk. Aki viszont csak fél, csak szorong, az elválasztja magát a fénytől. A szorongás és a félelem az árnyékot jeleníti meg, míg a csodavárás a fény. A csoda a fényből jön: fentről születik, onnan, ahonnan a nap süt le ránk. Élvezd a napot és higgy a csodákban. Aki hisz, az meg fogja tapasztalni azokat. A csoda mi magunk vagyunk. Bennünk van minden, ami fokról fokra nyílik. Olyan az agyunk, mint egy rózsa, ami szépen nyiladozik. Akinek az agya kinyílt annyira, hogy képes volt megtanulni azon tudásokat, amelyek itt a földön már élnek, azoknak tovább fog nyílni az agya és képesek lesznek újabb csodákat megélni, újabb csodákat befogadni vagy akár ő maguk lesznek valamely újabb csodák szerzői. Erről írok legközelebb, hogy hogyan jutunk el a csodák teremtéséig.