Miért lehet ez fontos, hiszen bárhogy élhetjük az életünket, akár “parancsok”, elvárások nélkül is. Miért kapunk parancsokat vajon fentről? Mi lehet az oka? Pontosan az, mint amikor szüleink - akik felelősek voltak értünk - szerettek volna vezetni bennünket. Ők már átmentek mindenen, ami gyerekként még előttünk áll. Ők már megharcolták harcaik: felelősek voltak értünk és segíteni szeretnének Nekünk, hogy a Mi harcaink már ne ugyanarról szóljanak, mint az Ő harcaik. Ha makacs vagy és nem fogadsz el segítséget, akkor ha akarod, ha nem, végig mész a szüleid útján és önállóan kell belőle megtanulnod azt, amit a szüleid már megtanultak és szívesen átadtak volna Neked. Ugyanez történik a fenttel, ahol a mi “Mennyei Atyánk” él. Az a részünk, ami felnőttebb, az a részünk, aki már előttünk jár, mint szüleink. Aki segíteni szeretne az itt hagyott részének, az még jóval több tanulásra szorul. Az Univerzum egy hasadáson ment keresztül, ami a mi lelkünkre, illetve a teljes önmagunkra is kihatott. A lelkünk csak egy részünk. A szellemünk is csak egy részünk, mint ahogy a testünk is csak egy részünk. Amit emberként értelmezünk: az a test, lélek és szellem öszvére. Mi van a többi részünkkel vajon: az Isteni tudattal és a magasabb rendű tudatainkkal? Ők a mi felfedező részünk. Ők azok, akik előre mentek és onnan tanítanak, segítenek minket. Ugyanúgy - mint szüleink - átmentek sok nehézségen és azt akarják, hogy Nekünk ne kelljen annyi nehézségen átmennünk. Azt akarják, hogy az Ő tapasztalásaikból, az Ő tudásaikból Mi gyorsabban haladjunk: mert az egész lényege az újra egyesülés. Mi tartja össze az egészet? A SZERETET. A szeretet az a kohézió, amiért nem tudunk elszakadni egymástól és amiért nem is szeretnénk elszakadni egymástól. A szeretet örök: az a fény, amely a mindent hordozza. Számunkra ez a ragasztó, amely önmagunkat is egybeszerkeszt, amitől önálló egységként működhetünk és amely másokkal is egyesít bennünket. Miért fontos ez? Aki képes önmaga részeivel egyesülni, abban van szeretet. Akiben pedig van szeretet, azt képes megtanítani másoknak is. A szeretet összeköt bennünket és amikor együtt vagyunk szeretetben, akkor nem harcolunk. Nem akarunk bántani, csak élvezzük, hogy kiteljesedtünk. Élvezzük, hogy többek vagyunk, együtt vagyunk és szeretünk. Szeretni jó, de csak akkor tudjuk a másikat szeretni, ha eljutottunk oda, hogy elfogadtuk önmagunkat és elfogadtuk önmagunk részeit. A részeink viszont szanaszét hevernek köztünk azért, mert segítünk, másoknak akarunk jót: másokat akarunk megmenteni. Amikor másoknak akarunk jót, akkor először ismerjük meg önmagunkat és utána akarjunk segíteni. Mindig csak abból tudunk segíteni, amit már ismerünk magunkban vagy amit már megoldottunk magunkban. Segíteni jó, adni jó, de ha nem tudjuk, mink van, sokszor képesek vagyunk feláldozni magunkat: odaadni magunkból azt, ami Nekünk is fontos lenne. Ha odaadjuk magunkat és nem tudunk érte kapni, elfogadni valami jobbat másoktól, akkor kevesebbek, boldogtalanabbak, gyengébbek leszünk. A szellem értelmez. A szellem vezet mindaddig, amíg eléri a határát. A szellem az agyban lakik, a határa pedig a testben van. Az Isten felette áll a szellemnek, ő magasabbról lát bennünket. Az Isten vagy Isteni tudat segít pont ugyanúgy, mint a lélek vagy a szellem. Minden részünk segít a testünknek felemelkedni, vagyis gyógyulni. A lelkünk az érzelmeken keresztül változik. A szeretet a legmagasabb rezgésű érzelem, ezt követi a tisztelet. Aki nem tud érezni még, mert lelkileg még nem teljes, tehát nagyon szétszórta magát, annak ott a lehetősége a tiszteletre. A tisztelet a szellem legmagasabb rezgése, a legnagyobb tudása, amit elérhet. Az Isteni tudat legmagasabb tudása pedig a hit. A hit hozzásegíthet ahhoz, hogy a szellem - aki az agyban lakik - ne merevedjen, ne meszesedjen meg: ha az agy megmeszesedik, semmit nem képes befogadni vagy elfogadni már. A szellem halála a megmerevedés, elmeszesedés: ilyenkor az agy butul. A lélek halála az elmeszesedés érzelmileg: az pedig a szívben zajlik. Akinek a szíve elmeszesedik, az nem tud érezni. Aki érzéketlen, az nem tud szeretni. Aki pedig nem tud szeretni, az harcban áll azokkal, akik tudnak szeretni. Miért fontos, hogy felélesszük testünket? Hogy újra tudjunk szeretni és újra tudjunk tisztelni. Ha tudunk szeretni és tisztelni egymást, akkor nem harcolunk, nem háborúzunk és nem tesszük tönkre magunkat és a földünket. A föld nem csak számunkra fontos. Sok milliárd létforma él még rajta, tőlünk függetlenül, sőt a föld egy Univerzum része úgy, ahogy a testünk is egy univerzum. Minden Univerzum részekre van osztva, mint a testünk is: van benne egy szív, egy máj, egy agy, stb. Mindegyik önmagában felelős valamiért és egy egység része is. Az egység nem működik a részei nélkül. A föld egy Univerzum része: ha mi tönkretesszük, akkor az egész Univerzum meghal. Ahol meghal a máj, ott meghal a test is. A máj legalább annyira fontos része az egésznek, mint a szív vagy a vese vagy bármi. A szívet sem tudjuk a máj nélkül életben tartani. A máj az univerzumunk legfontosabb része, hiszen az végzi a méregtelenítést. A szív az Univerzumunk legfontosabb része, hisz abban él a szeretet és így tovább. Nem tudjuk megmenteni a földünket, ha nem tanuljuk meg önmagunkat szeretni és elfogadni: nem tanuljuk meg önmagunkat valamiért tisztelni. Aki tud szeretni és tud tiszteletet érezni, megélni, az képes megmenteni a földet. A föld a mi lakóhelyünk: ha azt szeretnénk, hogy unokáink is lakható, élhető földet találjanak maguk számára, akkor most és itt Nekünk kell tennünk. Hiába akarsz a földért úgy tenni, hogy mechanikusan megteszed, ami szerinted jó a számára, nem lesz elég. Egy anyának is össze kell hangolódnia gyermekével ahhoz, hogy érezze, mire van szüksége, különben tippmix alapon cselekszik. A földdel pedig akkor tudunk összehangolódni, ha vannak érzéseink és akkor már kialakult bennünk a szeretet: ezzel tudunk megmenteni vagy akár gyógyítani. A föld ugyanúgy szét van szakadva, mint mi. Kontinensekre esett szét, ami tőlünk függ, hogy távolabb sodródnak egymástól kontinenseink vagy közelíteni fognak egymáshoz. Tőlünk függ, hogy további töredezéseken fognak keresztül menni vagy egyesülések következnek be. A meszesedés testünkben analóg a föld jegesedésével. Amikor valami jeges vagy meszes, az frigid, törik. Amikor valami lágy vagy rugalmas, az feszes. A rugalmas részek képesek nyitni egymás felé. A rugalmatlan részeink viszont nem képesek a befogadásra. Emberi kapcsolataink tükrözik merevségünket vagy lágyságunkat, de természetesen bekapcsolódik a szellem a tisztelet értelmezésével. Pusztán azért, mert értem a szeretet törvényét, nem fogok mindenkivel egyesülni még. Fontos, hogy akivel egyesülni szeretnél, hasonló érzések és érzelmek mentén éljen. Akik különböznek egymástól, taszítani fogják egymást, mint a föld két pólusa. Természetesen mindenki lágyulhat, változhat. A föld jeges pólusai is elkezdtek lágyulni, amitől az emberiség fél. Felmelegedésnek vagy üvegházhatásnak hívjuk ezt. Erről írok legközelebb.

A legtöbb ember megtanul adni: sőt imád adni. Adni jó, de a határokat is meg kell tudni húzni. Saját példámból tudom, hogy miután az ember leválik a családjáról, akiktől sokat kapott, természetessé válik, hogy én is sokat tudok adni. Egy párkapcsolatban akkor még nem tudatosan, de éreztem, hogy visszakapom mindazt, amit adok és azt gondoltam, hogy ezért bárkinek adok, akkor ő is adni fog nekem. Sajnos ezzel villámgyorsan szembesül az ember, hogy nem tud mindenki adni vagy messze nem annyit, mint amennyit kap. Itt tanuljuk meg az első egyensúlytalanságot, amit “gyermeki” tudattal még haraggal, sértettséggel kezelünk. Adni annyit tudunk, amennyi bennünk van. Ha túl sok van bennünk, mert szüleink túl is tölthettek minket szeretettel, hittel, öleléssel, tudással, akkor adáskényszerünk van. Amikor adáskényszerből adunk, akkor nem figyelünk arra, hogy kapunk-e érte cserébe.  Amikor viszont beáll a rend és pont annyink van, amennyi az életünkhöz, a leendő terveinkhez, gyermekeinkhez, családunkhoz kell, akkor már nincs adáskényszerünk: ilyenkor körülöttünk, akik eddig csak kaptak tőlünk, megsértődnek. Megsértődnek, mert nem kértünk semmit azért, amit adtunk és ezt elvárják továbbra is. Így tudunk egyensúlytalan kapcsolatokat létrehozni akaratunkon kívül. Mit is jelent önző módon adni? Egyszerűen azt, hogy amikor adok, elfogadok érte. Az elfogadással, ezáltal a befogadással sokkal több embernek lett problémája az utóbbi évtizedekben. Miért? Mert minden kapcsolatban, ami nem az lesz, amit szeretnénk, sérülünk. A sérülés a testünkön szintén sebek formájában jelenik meg, mint ahogy a szívünkön is. Az a szív, amely jobban szeret vagy amelyik bántást él meg, sebesüléseket szerez. Szokták is mondani, ha megbántják érzelmileg egymást az emberek, hogy nagyon fáj a szívük. Ez a szerv is ugyanúgy érez, mint minden más részünk, hiszen érző, érzékelő idegek szövik át. A szív ha szenved vagy bántás éri, összehúzódik és sajnos előtte már beengedte a bántást, ezért összehúzza magát, ahol a bántás beszorul és bent marad. Minél több bántás jut egy ember szívébe, annál inkább zárja el a szív ezeket az infókat. A szív lezárt része nem vesz részt a keringésben, ezért kisebb lesz. Minél kisebb a szív, annál kevésbé tudja ellátni a szervezetünket vérrel. Ilyenkor hideg kezünk, lábunk, de még az érzelmeink is kissé óvatosabbak lesznek. Akinek sok ilyen fájdalom van bezárva a szívébe, az egy idő után már nem érez. Aki nem érez, annak már nem fáj semmi, de nem is tud érzelmeket közvetíteni. Elveszítette a szeretet érzését és ha valaki nem tud szeretetet adni - ami egy energia -, akkor nem tud kapcsolatban lenni és főleg nem vállalhat gyermeket, akinek ez az érzés a manna sokáig. Így állunk, hogy nagyon kevesen tudunk szeretetet adni és még kevesebben tudunk egyáltalán érezni. Az érzés az érzékszervek által fogható fel. Az érzékszerveink is tompulnak. Nem jól látunk, nem jól hallunk. Alig érezzük az illatokat vagy az ízeket és nem tudunk érinteni, simogatni, ölelni, mert nem tanították meg nekünk, hogyan kell. Az érzés csodálatos. Minden érzés közben pillangók repdesnek a gyomrunkban: ezt nem csak a szerelem érzése váltja ki. Kiválthatja egy gyönyörű táj, egy csodálatos gasztronómiai élmény, egy gyönyőrű zene, egy isteni illat vagy akár egy olyan érintés, ahol áramütés ér minket a másik ölelésen keresztül. Amikor valaki befogadó, akkor nyitott kell, hogy legyen. Hogyan legyünk nyitottak, amikor annyi csalódáson mentünk keresztül: akár az érintésekkel, akár egy rossz étellel, egy kellemetlen zenével vagy folyamatosan kellemetlen szagokban éléssel. Így tompulnak el érzékszerveink és így tompulnak el érzelmeink is. Amikor gyermeket vállalunk, akkor fel kell készülnünk az adásra, ezért találta ki a Jóisten, hogy kicsit a kismamák begubózzanak, bezárkózzanak. Miért, mert újra kell értelmezni az érzéseiket, ami által érzelmileg meg tudnak nyílni: ezért is hívjuk megváltozott tudatállapotnak a gyermekvárás idejét. A lélek jelez számunkra akkor is, ha nem vagyunk kismamák. Igen ám, de amikor gyermeket várunk, akkor egy újabb lélek, egy újabb fény kapcsolódik hozzánk. Ennek a fénynek az értelmezése és az érzelmek által a kapcsolat felvétele történik az első trimeszterben. Az első trimeszterben ezért fáradtabbak a kismamák, hiszen ez egy erős koncentráció, hogy vajon mire is lesz szüksége a gyermeknek. Amikor ez kialakul és összehangolódik a két lélek, akkor felerősödnek a jelzések: mindent jobban érzünk. Ilyenkor van a kívánás, hiszen a gyermek lelke is ugyanabból a testből épül, ezért ő is jelzi, hogy mire van szüksége. Ilyenkor már érzelmileg is összehangolódtunk és élvezzük, ha adhatunk: akkor van miből. Az az ember, aki nagyon sovány és tápanyaghiánya van, nem fog tudni adni. Az az ember, aki érzelemhiányban van, nem fog tudni adni. A gyerek lelkének pedig egy testre van szüksége, amit ha fogyókúrázunk, nem fogunk tudni megadni a számára. Annyira eltorzultunk már, hogy a nők szinte folyamatosan fogyókúráznak, hogy az aktuális trendnek megfeleljenek. A nők régen az alapján lettek kiválasztva feleségnek, hogy eléggé kifejlődtek-e az anyasághoz akkor már mamma típusúak voltak, mi pedig nádszál vékonyak vagyunk. Amikor valamit adni akarunk, abból tudunk, amik vagyunk. A nádszálvékony nők gyengék. Kivéve, ha erősítenek és férfienergiából (súlyzókkal lehet létrehozni) jó erősek leszünk. Jó sok helyen sérült az önképünk és lassan elkezdünk visszatalálni önmagunkhoz nőként, akiknek már nem azért kell újra küzdeniük, hogy hasonló munkát végezhessünk, mint a férfi társaink, hanem azért, hogy önmagunk női aspektusát felvállalhassunk. A nő gömbölyű. Nem kövér és nem sovány, de gömbölyűbb, mint a mostani divat. Ahhoz, hogy gyermekeket tudjunk szülni, ki kell gömbölyödnünk. Akkor a méh és a medence elrejti és óvja, védi gyermekünket. Ha viszont soványak vagy túl kövérek vagyunk, nincs védelme gyermekünknek, vagy akkora védelme van, ami mögül ki sem akar jönni. Az egyensúly megtalálása az önképünk visszatérése által születik meg. Ha nem szorongunk azon, hogy elég szépek, soványak vagyunk-e, akkor fogunk tudni adni. Ha folyton elveszünk magunkból - ez a fogyókúra -, akkor nem lesz mit adnunk és nem tud megfoganni bennünk a gyermekünk. Aki gyermeket vár, az egyen és igyon és töltse fel magát örömmel, szeretettel, hittel, mert ha nem tudunk adni, akkor nem nőttünk fel: gyermeke pedig a felnőtt embereknek van. Kívánom mindenki számára, hogy befogadja mindazokat az energiákat, amik felnőtté teszik őt és kívánom, hogy minden nőnek - aki gyermeket szeretne - ez időben megtörténjen. Ahhoz viszont előbb ismerd meg magad, nézz rá, hogy mit kaptál otthonról és találd meg a kiegészítő társad, aki megadja azt, amit te nem kaptál meg, hogy kiteljesedhess, mint anya. A kiteljesedés természetesen a férfiakra is vonatkozik, mint apa, amihez pedig mi nők járulhatunk hozzá adásunkkal. Szeressétek és tiszteljétek egymást. Erről írok legközelebb.