Ugye energiát mozgással fejlesztünk: ha gyermeked van, akkor biztos, hogy többlet energiára van szükséged addig, amíg felneveled Őket. Ha nincs gyermeked, akkor annyi energiára van szükséged, amennyi egy személynek kell. Ezt az energiaszintet ha leképezem anyagra, akkor nagyon egyszerűen: egyedül kis lakás kell, kis autó, hiszen elférünk. Amennyiben sokan vagyunk, ott nagy lakás, ház kell és nagy autó, hogy elférjünk. Mégis a társadalom nem ezt láttatja velünk. Miért? Mert bár igaz, hogy a gyermek áldás, de csak akkor, ha FELNŐTTKÉNT vállaljuk Őket. A gyerekfelnőttek nem tudnak mit adni gyermekeiknek, ezért a társadalomra maradnak ezek a gyermekek. Itt a társadalomnak túlzott felelősséget kell, kellett vállalnia. Ha túl nagy felelősséget kell valakinek vállalnia, azt teherként éli meg. Egy gyereknek úgy indulni az életben, hogy ő teher, borzalmas HIBA. A gyermekeket akkor vállaljuk, ha már van mit adnunk. Tudunk megfelelő szeretetet, hitet, erőt, békét és élelmet is biztosítani számára úgy, hogy Nekünk a szülőknek ezáltal nem lesz kevesebb. Testvért is úgy vállaljunk, hogy a már meglévőnek ne kelljen megélnie azt, hogy Neki már nem jut figyelem. Bárki meg tudja fejleszteni az energiáját, ha erre, mint mindenre, tudatosan felkészül. Mi viszont csak félünk és féltünk. Amikor valaki gyermeket szeretne, máris eltiltják a mozgástól. Csak pihenj! Miért? Mert féltjük. A félelem nem hozzánk tesz, hanem elvesz belőlünk. Amikor valaki ÁLDOTT állapotban van, akkor mindenki adni szokott Neki. A társadalom már ott tart, hogy nem is merik elmondani a szülőknek, a hozzátartozóknak, hogy gyermeket várnak a fiatalok, mert mi lesz, ha valaki bántó, gonosz vagy akár irigy. Valóban a kimondott szónak teremtő ereje van. A gyermek nem mindegy, hogy kedvességet, azaz áldást vagy bántást, irigységet, azaz átkot kap. Régen a gyermekvárás áldása úgy érvényesült, hogy mindenki jókívánságokat mondott a születendő gyermek számára. Mi mit látunk, hallunk? Minek nekik gyerek, hiszen kilóg az ingük is a gatyából. Vagy: Vajon jól meggondolták, hiszen az iskolát és ma már az orvosi ellátást is fizetniük kell. Vagy: Na ezek sem fognak már ráérni síelgetni! Stb. Az emberek nem tudnak örülni, mert teherként élik meg azt, ami Istenünk szerint a legnagyobb ÁLDÁS. Miért? Mert amikor gyermekünk születik, megszűnik az Én és megjelenik a MI. Egyszerűen ugyanannyira okoz örömet neki adni, mint régen csak magunknak. Megismerheted az együttlétet, az egységet és az együttben rejlő többleterőt, energiát. Amikor gyermeked van, megsokszorozódik az energiád, adnak fentről. Nem érted, hogy hogy bírod az éjszakázást, pedig régen már 10-kor kidőltél. Nem érted, miért lett több energiád, pedig sokkal többet teszel és mégis. Két ember energiája van bennünk, hiszen a gyermek lelke is bennünk segít ilyenkor. A gyermek lelke kamaszkoráig bennünk is él. Aztán kezd leválni rólunk és kezdi átvenni örökségét, ami pedig tőlünk kezd távolodni: ekkor éljük meg a fáradtságot, hiszen immár újra egyként működünk. Egynek lenni jó, de ha több energiát szeretnénk, mert még akarunk tanulni, fejlődni, akkor fejlesszünk. Ilyenkor lemegyünk az edzőterembe, ahol azt látjuk, hogy meglett férfiak és nők évek, évtizedek óta akkorára növesztették magukat, hogy mi csak “szégyenkezünk”. Mi mit csináltunk eddig? Ja, gyermekeket neveltünk. Ők mit csináltak eddig? Magukat növesztették. Itt válik szét az egyensúly. Ha én állandóan csak több és több szeretnék lenni, akkor ha ennek nincs célja, csak fölöslegesen birtoklok energiát. Az energia “megáll” a testben. Túl nagyok leszünk tőle. Ha nem használjuk ezt az energiát, akkor sajnos el fogják venni tőlünk. Ha használjuk, akkor viszont használhatjuk jól és rosszul is. Ez egy kísérlet, amiből tanulhatunk. Mit jelent jól és rosszul használni az energiát? Jól akkor használjuk, ha a mozgásból hasznosítjuk, pl.: házat építünk, tovább tanulunk, több figyelmet vagy szeretetet adunk, stb. Rosszul használni azt jelenti, hogy az erőfölénnyel lenyomjuk vagy bántjuk a másikat. Az erőfölény megjelenik anyagi javainkban is, amiből adhatunk is, jól segítve másoknak vagy hősködhetünk is vele, de ilyenkor elvétetik. Adni is meg kell tanulni, hiszen adni is lehet rosszul, de minden torzulás az energiák rossz elosztásából fakad. Rosszul adni úgy lehet, ha magunkhoz képest túlzást adunk gyermekeinknek. Ha nem tartunk ott, hogy legyen lehetőségünk utazni, de hitelből elmegyünk, mert Gizikéék is mennek. Nem mondhatjuk a gyereknek, hogy mi nem tudunk menni. Túlzásokat adunk akkor is, ha a legjobb iskolába akarjuk bejuttatni gyermekünket, ahol mindenki nagyon okos vagy gazdag, de a gyermekünknek ez túl sok és nem tud bekapcsolódni. Ilyenkor ráadásul elválasztjuk magunktól is őt, hiszen azt közvetítjük felé, hogy mi kevésbé vagyunk okosak vagy gazdagok, de őneki ezt kell élnie. Szerintünk ő odavaló. Szerintünk ő képes rá, sőt meg kell tennie, hogy helytáll egy olyan közegben, ahol kilökik magukból a többiek, mert valójában nem odavaló. Ha már nálunk eltorzult az energia, akkor gyermekeink szenvedik el a következményeket. Ha sok gyermeket szeretnél, akkor energiát is fejlessz és készülj fel arra, hogy többet kell adnod. Ha felkészültél, akkor csodálatos élményben lesz részed, ha nem készültél fel, akkor nehezen fogod megélni vagy nem is fogod vágyni a szülőséget. Aki nem akar gyermeket, az még nem készült fel rá. Vagy nincs elég energiája, tudása még vagy kicsiként nem kapott eleget otthon, ezért még fel kell töltődnie és van olyan is, amikor annyira sokat kapunk, hogy állandóan ezt vágyjuk. Így válunk önzővé. Az önzőség gyermeki tulajdonság. Addig ne szülj, amíg önző vagy, tehát addig ne szülj, amíg nem nősz fel. Erről írok legközelebb.

Tanítani!!! Ez a legcsodálatosabb tett, amit ember tehet: megtanítani valamit, amit már tudunk, ismerünk. Átadni azt, amitől a másiknak könnyebb lesz, amitől a másik okosabb, bölcsebb lesz: felemelő tett. Az élet pedig tanitások és tanulások sokasága. Ha valaki már nem élvezi a tanulást, akkor a tanítója, “mestere” felelőssége az. Elrontotta a tanulási vágyát a másiknak. Emlékeztek arra, hogy a gyerekek kicsi korukban mindig kérdeznek. Anyu miért? Ezt hívjuk miért korszaknak. A miért azt jelenti, hogy érdekel, hogy tudni szeretném. Mi pedig csak válaszolunk, tehát tanítunk. Tanítunk valakit, aki a gyermekünk. A gyermekünk, aki tőlünk függ. Attól, hogy éppen hogyan ébredtünk és ezáltal mennyire türelmesen vagyunk képesek átadni az információt. Tanítunk vagy elzárjuk őt a tudásunktól? Tanítunk és felkeltjük az érdeklődését minden iránt vagy hagyjuk, hogy kihunyjon benne a tudásvágy. Pontosan ez a felelőssége a tanároknak is. Tanárnak lenni a “szülő” megfelelője. Szülőnek lenni pedig az “atya” megfelelője. Az atyában hiszünk és elfogadjuk azt, amit mond. Miért nem hiszünk a szülőben? Azért hiszünk az atyában, mert Őróla csak tökéleteseket hallottunk. Azért nem hiszünk a szülőben, mert őt már láttuk nem tökéletesként is. A hitünk tapasztalattal lerombolódik. A tapasztalás fontos. A tanár is fel tudja bennünk állítani a hitet iránta és akkor mindent meg szeretnénk tanulni tőle és le is tudja rombolni bennünk a hitet cselekedeteivel, hibáival. Az emberek nem tökéletesek: ezért nem vagyunk Istenek, bár ha az Isten a tökéletes ember, akkor a célunk ezen az úton haladni a tökéletesedés útján. Az emberek valóban nem tökéletesek, ezért számunkra meg kell tanulni az alázatot. Az alázatot, ahol elfogadjuk, hogy vannak nálunk okosabbak, bölcsebbek, szebbek, boldogabbak, stb. Ha vannak nálunk jobbak, akkor tőlük kell tanulnunk. Amikor az ego elhiteti velünk, hogy mindenben jobbak vagyunk másoknál, akkor nem érzünk tanulni vágyást és megállunk. Ha megállunk, nem leszünk többek. Lehet, hogy amikor megállunk, éppen mi vagyunk a legokosabbak vagy a legszebbek, stb., de az is lehet, hogy vannak nálunk sokkal okosabbak, sokkal bölcsebbek is, akikkel még nem találkoztunk. A mi tudásunk részszerinti. Egy részét képviseljük a tudásnak. A mi tudásunk addig, amíg nem vagyunk Istenek, fejlesztésre szorul. Minden tudást lehet fejleszteni és kell is fejleszteni: ez az evolúció. Legyünk többek, mint a szüleink. Legyünk okosabbak, bölcsebbek, szebbek, egészségesebbek, stb. Amikor rábízzuk gyermekeinket a tanáraikra, akkor mi hiszünk abban, hogy valami olyat kapnak tőlük, amit mi már nem tudunk megadni nekik: vagy azért, mert nem érünk rá, vagy azért, mert mi már nem tudjuk az új tudásokat olyan jól, mint tanáraik. Mindenképpen hiszünk benne, hogy fejleszteni fogják őket és bízunk benne, hogy nem fog kihúnyni bennük a tanulási vágy. Emlékszem, amikor először mentem iskolába: már egy éve vártam, hogy megtanulhatok olvasni és olyan dolgokat tanulhatok, amit szüleimtől már nem tanulhattam, mert vagy nem tudták, vagy ahogy említettem, dolgoztak és már nem értek rá fejleszteni, tanítani. Vártam és vártam, majd villámgyorsan csalódtam. Az iskola nem az volt, amire számítottam. Nem arra akartak tanítani, ami érdekelt, hanem arra, ami szerintük fontos. Ki vagyok én 6 évesen, hogy felülbíráljam a tanáraimat és a szüleimet. Ha Ők úgy gondolják, hogy azt kell előbb tanulni, amit mondanak, akkor rendben. Beleállok, de mikor tanulhatom meg azt, ami igazán érdekel? Sokára jöttem rá, hogy ami igazán érdekel, azt akkor tanulhatod meg, amikor már olvasni, írni, számolni és kommunikálni is jól tudsz. Ezen alapok kellenek ahhoz, hogy valamely tudást elsajátíts. Ezen alapok viszont ha kötelezővé válnak, valahogy nem lesznek vonzóak. Ami kötelező, az unalmas. Miért nem lehet a kötelező tudást is örömmel átadni? Azért, mert ha bárki tanít, aki fáradt, azt kötelezőnek fogja érezni: a kötelező pedig teher. Megterhelve nem élvezünk. Nem szeretünk tanítani, ha fáradtak vagyunk. Amikor véget ér a tanév, pihennünk kell. Pihennünk kell, mert el vagyunk fáradva. Ha túlterheltek vagyunk, akkor többet kell pihennünk. Többet, hogy aztán újult erővel kezdhessük újra a tanévet, akár diákként, akár tanárként. Ha kipihentek vagyunk, akkor várjuk a tanítást és várjuk a tanulást. Ha fáradtak vagyunk, akkor unjuk a tanítást és unjuk a tanulást. Hogy lehet megtanítani akár gyermekeinknek, akár tanárainknak azt, hogy eljussanak a vágyhoz újra, hogy tanulni és tanítani akarjanak? Úgy, hogy megtanítjuk nekik, miért fontos a pihenés. A pihenés alatt minden információ szintetizálódik bennünk. Összeáll, beépül és megértéssé alakul ál. Amikor már megértünk valamit, akkor stabil lett tudásunk: arra lehet újabb tudást építeni. Amikor még instabil a tudásunk, akkor abból csak Déva vára lesz. Fölöslegesen építgetjük, úgyis leomlik reggelig. Nincs alap, akkor sajnos nem áll meg a ráépítmény. A ház mindig stabil alapról kell, hogy épüljön. A ház, azaz gyermekünk tudása szülői és tanítói felelősség. Ha én szülőként megtettem, amit csak tudok, akkor gyermekeink tudásvággyal, lelkesen mennek az iskolába tanulni. Ha a tanárok is megteszik, amit tudnak, akkor gyermekeink egy életen át akarnak tanulni és fejlődni: akkor biztosan többek lesznek szüleiknél. Ha viszont szülőként már elfáradtunk és nem tudtunk eleget “foglalkozni” gyermekeinkkel, akkor a tudásvágy már korán kihült. Kihúnyt a fény bennük. Így engedni iskolába Őket, könnyelműség. Ezért folyamatosan vizsgálják, mérik gyermekeink teljesítményét, hogy vajon alkalmasak e az iskolára. Vajon képesek lesznek e meglépni. Képesek e elkezdeni 6 évesen, vagy csak 7, vagy akár 8 évesen az iskolát? Nincs erre sajnos szabály, tőlünk szülőktől függ, hogy hol tart gyermekünk 6 vagy akár 7 évesen. Ha tőlünk függ, akkor a mi segítségünkkel, behozható a lemaradás. Ahhoz viszont Nekünk kell többet beletenni gyermekünknbe.  A tanulási vágyat csak úgy tudjuk felébreszteni bennük, ha mi magunk is eljutunk ide. Mi is akarjunk újra tanulni. Mi is akarjuk fejlődni, akarjunk többek lenni, amit ha lát gyermekünk, Ő is ezt szeretné majd. Sajnos mi el vagyunk fáradva. Ne azért szüljünk 3 vagy 5 gyereket, mert a kormány támogatja a nagycsaládokat: ha 3 vagy 5 gyereked van, sokkal több energiád kell, hogy legyen, mert többet kell majd foglalkozni velük. Ne azért akarj nagycsaládot, hogy megdicsérjenek és kitűnj a többiek közül. Mérd fel jól az energiaszintedet és az alapján szülj. Ha kevés, akkor szülj egy gyermeket. Ha többet szeretnél, de nincs elég energiád, akkor fejleszd meg. A fejlesztés mozgással történik, de mozogni sajnos pont azok mozognak, akik ráérnek és nem azok, akiknek kell. Mit vált ez ki társadalmunkban? Az energiák rossz elosztását. Van, ahol túl sok van és van, ahol kevés vagy semmi. Erről írok legközelebb.