A legtöbb ember megtanul adni: sőt imád adni. Adni jó, de a határokat is meg kell tudni húzni. Saját példámból tudom, hogy miután az ember leválik a családjáról, akiktől sokat kapott, természetessé válik, hogy én is sokat tudok adni. Egy párkapcsolatban akkor még nem tudatosan, de éreztem, hogy visszakapom mindazt, amit adok és azt gondoltam, hogy ezért bárkinek adok, akkor ő is adni fog nekem. Sajnos ezzel villámgyorsan szembesül az ember, hogy nem tud mindenki adni vagy messze nem annyit, mint amennyit kap. Itt tanuljuk meg az első egyensúlytalanságot, amit “gyermeki” tudattal még haraggal, sértettséggel kezelünk. Adni annyit tudunk, amennyi bennünk van. Ha túl sok van bennünk, mert szüleink túl is tölthettek minket szeretettel, hittel, öleléssel, tudással, akkor adáskényszerünk van. Amikor adáskényszerből adunk, akkor nem figyelünk arra, hogy kapunk-e érte cserébe.  Amikor viszont beáll a rend és pont annyink van, amennyi az életünkhöz, a leendő terveinkhez, gyermekeinkhez, családunkhoz kell, akkor már nincs adáskényszerünk: ilyenkor körülöttünk, akik eddig csak kaptak tőlünk, megsértődnek. Megsértődnek, mert nem kértünk semmit azért, amit adtunk és ezt elvárják továbbra is. Így tudunk egyensúlytalan kapcsolatokat létrehozni akaratunkon kívül. Mit is jelent önző módon adni? Egyszerűen azt, hogy amikor adok, elfogadok érte. Az elfogadással, ezáltal a befogadással sokkal több embernek lett problémája az utóbbi évtizedekben. Miért? Mert minden kapcsolatban, ami nem az lesz, amit szeretnénk, sérülünk. A sérülés a testünkön szintén sebek formájában jelenik meg, mint ahogy a szívünkön is. Az a szív, amely jobban szeret vagy amelyik bántást él meg, sebesüléseket szerez. Szokták is mondani, ha megbántják érzelmileg egymást az emberek, hogy nagyon fáj a szívük. Ez a szerv is ugyanúgy érez, mint minden más részünk, hiszen érző, érzékelő idegek szövik át. A szív ha szenved vagy bántás éri, összehúzódik és sajnos előtte már beengedte a bántást, ezért összehúzza magát, ahol a bántás beszorul és bent marad. Minél több bántás jut egy ember szívébe, annál inkább zárja el a szív ezeket az infókat. A szív lezárt része nem vesz részt a keringésben, ezért kisebb lesz. Minél kisebb a szív, annál kevésbé tudja ellátni a szervezetünket vérrel. Ilyenkor hideg kezünk, lábunk, de még az érzelmeink is kissé óvatosabbak lesznek. Akinek sok ilyen fájdalom van bezárva a szívébe, az egy idő után már nem érez. Aki nem érez, annak már nem fáj semmi, de nem is tud érzelmeket közvetíteni. Elveszítette a szeretet érzését és ha valaki nem tud szeretetet adni - ami egy energia -, akkor nem tud kapcsolatban lenni és főleg nem vállalhat gyermeket, akinek ez az érzés a manna sokáig. Így állunk, hogy nagyon kevesen tudunk szeretetet adni és még kevesebben tudunk egyáltalán érezni. Az érzés az érzékszervek által fogható fel. Az érzékszerveink is tompulnak. Nem jól látunk, nem jól hallunk. Alig érezzük az illatokat vagy az ízeket és nem tudunk érinteni, simogatni, ölelni, mert nem tanították meg nekünk, hogyan kell. Az érzés csodálatos. Minden érzés közben pillangók repdesnek a gyomrunkban: ezt nem csak a szerelem érzése váltja ki. Kiválthatja egy gyönyörű táj, egy csodálatos gasztronómiai élmény, egy gyönyőrű zene, egy isteni illat vagy akár egy olyan érintés, ahol áramütés ér minket a másik ölelésen keresztül. Amikor valaki befogadó, akkor nyitott kell, hogy legyen. Hogyan legyünk nyitottak, amikor annyi csalódáson mentünk keresztül: akár az érintésekkel, akár egy rossz étellel, egy kellemetlen zenével vagy folyamatosan kellemetlen szagokban éléssel. Így tompulnak el érzékszerveink és így tompulnak el érzelmeink is. Amikor gyermeket vállalunk, akkor fel kell készülnünk az adásra, ezért találta ki a Jóisten, hogy kicsit a kismamák begubózzanak, bezárkózzanak. Miért, mert újra kell értelmezni az érzéseiket, ami által érzelmileg meg tudnak nyílni: ezért is hívjuk megváltozott tudatállapotnak a gyermekvárás idejét. A lélek jelez számunkra akkor is, ha nem vagyunk kismamák. Igen ám, de amikor gyermeket várunk, akkor egy újabb lélek, egy újabb fény kapcsolódik hozzánk. Ennek a fénynek az értelmezése és az érzelmek által a kapcsolat felvétele történik az első trimeszterben. Az első trimeszterben ezért fáradtabbak a kismamák, hiszen ez egy erős koncentráció, hogy vajon mire is lesz szüksége a gyermeknek. Amikor ez kialakul és összehangolódik a két lélek, akkor felerősödnek a jelzések: mindent jobban érzünk. Ilyenkor van a kívánás, hiszen a gyermek lelke is ugyanabból a testből épül, ezért ő is jelzi, hogy mire van szüksége. Ilyenkor már érzelmileg is összehangolódtunk és élvezzük, ha adhatunk: akkor van miből. Az az ember, aki nagyon sovány és tápanyaghiánya van, nem fog tudni adni. Az az ember, aki érzelemhiányban van, nem fog tudni adni. A gyerek lelkének pedig egy testre van szüksége, amit ha fogyókúrázunk, nem fogunk tudni megadni a számára. Annyira eltorzultunk már, hogy a nők szinte folyamatosan fogyókúráznak, hogy az aktuális trendnek megfeleljenek. A nők régen az alapján lettek kiválasztva feleségnek, hogy eléggé kifejlődtek-e az anyasághoz akkor már mamma típusúak voltak, mi pedig nádszál vékonyak vagyunk. Amikor valamit adni akarunk, abból tudunk, amik vagyunk. A nádszálvékony nők gyengék. Kivéve, ha erősítenek és férfienergiából (súlyzókkal lehet létrehozni) jó erősek leszünk. Jó sok helyen sérült az önképünk és lassan elkezdünk visszatalálni önmagunkhoz nőként, akiknek már nem azért kell újra küzdeniük, hogy hasonló munkát végezhessünk, mint a férfi társaink, hanem azért, hogy önmagunk női aspektusát felvállalhassunk. A nő gömbölyű. Nem kövér és nem sovány, de gömbölyűbb, mint a mostani divat. Ahhoz, hogy gyermekeket tudjunk szülni, ki kell gömbölyödnünk. Akkor a méh és a medence elrejti és óvja, védi gyermekünket. Ha viszont soványak vagy túl kövérek vagyunk, nincs védelme gyermekünknek, vagy akkora védelme van, ami mögül ki sem akar jönni. Az egyensúly megtalálása az önképünk visszatérése által születik meg. Ha nem szorongunk azon, hogy elég szépek, soványak vagyunk-e, akkor fogunk tudni adni. Ha folyton elveszünk magunkból - ez a fogyókúra -, akkor nem lesz mit adnunk és nem tud megfoganni bennünk a gyermekünk. Aki gyermeket vár, az egyen és igyon és töltse fel magát örömmel, szeretettel, hittel, mert ha nem tudunk adni, akkor nem nőttünk fel: gyermeke pedig a felnőtt embereknek van. Kívánom mindenki számára, hogy befogadja mindazokat az energiákat, amik felnőtté teszik őt és kívánom, hogy minden nőnek - aki gyermeket szeretne - ez időben megtörténjen. Ahhoz viszont előbb ismerd meg magad, nézz rá, hogy mit kaptál otthonról és találd meg a kiegészítő társad, aki megadja azt, amit te nem kaptál meg, hogy kiteljesedhess, mint anya. A kiteljesedés természetesen a férfiakra is vonatkozik, mint apa, amihez pedig mi nők járulhatunk hozzá adásunkkal. Szeressétek és tiszteljétek egymást. Erről írok legközelebb.

Optimális esetben akkor születhet gyermekünk, ha felnőttünk. A felnőttség kiteljesedés: megérkezés valahova, ahol több vagyok, mint gyermekként. A gyermek azért kap, hogy a kicsiből nagy legyen, azaz felnőtt. Aki végigment a felnőtté válás folyamatán, annak meg kellett tanulnia kapni, hiszen anélkül senki sem tud felnőni, hogy ne kapjon: akár ételt, akár hitet, erőt, békét, bármit. Aki viszont nem nőtt fel és keveset kapott, az útközben elakadt a gyermek és a felnőtt között. Onnan tudod, hogy felnőttél, hogy nagyon szeretnél adni, mindennél jobban. Ha pedig nagyon szeretnél adni, akkor erre a legalkalmasabb Isten szerint is egy gyermek. A gyermek tőled fog függni. A te tudásodtól, a te erődtől és a te mindenségedtől. Aki AKAR gyereket, mert SZÜKSÉGE van egy gyerekre, az nem adni szeretne még, hanem kapni. Sokan vagyunk úgy, hogy nem kaptunk meg mindent szüleinktől. Természetesen olyan, hogy Minden, az bennünk emberekben nem lehet teljes, de mégis azt vártuk vagy várjuk szüleinktől. A szülőnek annyi a tudása, amit szüleitől, tanáraitól, barátaitól “bezsebelt”: ezen tudások együtteséből tud adni vagy sokkal inkább akar még kapni. A gyermek inkább még kapni szeretne. Amikor igazán tele vagy adni vágyással, akkor nem az a legfontosabb, hogy a Te tested és véred legyen az, akinek adni fogsz. Az a legfontosabb, hogy ADHASS. Az adás egyszerűen elindul, áramlik. Az áramlás viszont csakis akkor indul el valahol, ahol túlcsordul. Megértjük viszonylag fiatalon, hogy mennyit kaptunk szüleinktől, környezetünktől és ebből vagy jön az adni vágyás vagy nem. Ha nem jön, akkor ne ragadjunk ott le, hogy mi szegény szerencsétlenek vagyunk, mert milyen keveset kaptunk, hanem töltsük ki a hiányt. A felnőttség megengedi, hogy rálássunk önmagunkra. Megengedi az önmagunk megismerését, ahol szembesülhetünk erényeinkkel és hiányosságunkkal. Az a cél, hogy a hiányainkat betöltsük immár önmagunk. Nem tudunk teljessé válni szüleinktől, tehát nem leszünk tökéletesek: ezért keresünk egy önmagunkat kiegészítő társat. Minél kevesebbek vagyunk, annál többel kell, hogy kiegészítsen valaki bennünket. Ilyenkor a kapcsolatunk nem egyensúlyra épül, de fejlődhetünk ideig-óráig benne, belőle: minél közelebb vagyunk a kiteljesedés feléhez, annál inkább vagyunk alkalmasak a fele-ség, illetve a másik fele, a férj szerepéhez. Ezek a felek összekapcsolódnak és ebből kiteljesedvén szülünk, vállalunk gyermeket. A gyermek egy kiteljesedett lény belőled és a párodból. Ne azon dolgozz, hogy a párod hogy lesz jobb, hanem azon, hogy te magad hogy leszel teljesebb. A kiteljesedés természetesen megtörténhet ÖNMAGUNBÓL is. Amikor Szűz Mária megfogant Jézussal, akkor az önmaga kiteljesedését élte meg. Amikor önmagunkban teljesek vagyunk, nincs mit hozzánk tenni. Így neki akkor nem volt szüksége ahhoz senkire, hogy önmaga teljességéből adni tudjon. Mi sajnos jelen állás szerint önmagunk fele-ség és férj állapotában kell elérni a kiteljesedést. Hol ment ez el? Ott, hogy nem önmagunkká akartunk válni mi nők, hanem megirigyeltük a férfiakat. Elhittük, hogy mi is képesek lehetünk arra, amire a férfiak. Mi is dolgozhatunk a bányákban, mi is lehetünk teljes állásban Bankvezetők, stb.: és igen, képesek lettünk rá, de ezt már nem a női energiából, hanem a bennünk átalakult férfi energiából tettük. A női energia női hormonokat termel, a férfi energia pedig férfi hormonokat termel bármilyen testben. A női testben termelődő férfi hormonok átalakítanak minket csakúgy, ahogy a férfi testben termelődő női hormonok is. A férfi hormonok első körben kisütötték a női hormonokat. Így kezdődik a szexuális vágy megszűnése. A szexuális vágy megszűnése megijeszt minket, ezért akarunk valamilyenné válni: valamilyenné, ahol mégis tudunk szexelni. A vágy csak valamilyen hormontermelés által jön létre. Mindegy, hogy férfi vagy női hormon, de valamelyik kell ahhoz, hogy vágyakozzunk. A hormonok pedig a serdülőkorban elkezdenek termelődni. Ha túl sokat “dolgozol” nőként (ilyen lehet a túltanulás, túlsport, túl nagy elvárás otthon), akkor inkább férfi hormonjaid lesznek. Amikor fiúként pedig túl könnyen haladsz az életedben, nem kérnek tőled semmit, nem várnak semmit, hisz úgyis olyan kis gyengécske vagy, akkor bizony a női hormonok alakulnak túlsúlyban benned. Ez határozza meg az identitásodat. Szülőként ezt látva, megértve, változtathatunk azon, ami ösztönösen jön belőlünk. Amikor szülővé válunk, nem tudunk mást adni, mint önmagunkat. Ha nekünk nehéz volt a tanulás, akkor kímélni szeretném a gyermekemet. A kímélés is valamilyenné tesz minket. Nem azt mondom, hogy legyünk nagyon szigorúak, de a férj és a feleség azért különbözik, hogy az együttes tapasztalataik, megéléseik összeadódjanak. Minél inkább adódnak össze, annál egészségesebb gyermekeket tudunk nevelni a kettős tudásból. Önmagunkból csak önmagunkat tudjuk reprodukálni. Fejlődni kell viszont mindenkinek. A felnőttség nem feltétlenül alakul ki 20 vagy akár 30 évesen. A felnőttség egy folyamat. Szembesítéssel kezdődik, hogy mit kaptunk otthonról és a párkapcsolatainkban folytatódik. Ha valóban sikerült szüleimnek engem fele-séggé nevelniük, akkor egyből megkapom a másik felemet, a férjemet. Ebből a két félből kirajzolódik a teljesség, azaz az egész, ami a kör. A kör a teljesség szimbóluma és a petesejt is így néz ki, ha teljes. Amikor viszont nem vagyunk teljesek, akkor hiányosságok vannak a petesejtünkben: amorf, nem tökéletes. Ugyanígy működik a férfi is. Az a férfi, aki nem kapta meg a tökéletességet (nincs ilyen), az megjelenik a spermiumában. Aki viszont nagy hiányosságokkal bír, azt jobban ki kell egészíteni. Senkit nem neveltek tökéletessé, de minél előbb ébredsz ennek tudatára, annál gyorsabban tudod kiegészíteni magad. Minél gyorsabban egészíted ki magad, annál könnyebben tudsz adni és aki tud adni, ahhoz elindul a gyermek. Amikor gyermeket vársz, az pontosan azt szimbolizálja, hogy képessé váltál az adásra, az elfogadás helyett. Addig kell valakinek elfogadni, amig nem tud adni és természetesen van olyan is, hogy a sok adásban elfáradtál és kiüresedtél. Erről írok legközelebb. Arról, hogy tanuljunk meg úgy adni, hogy maradjon is számunkra.