Az élet szép, de mi emberek nagyon el tudjuk csúfitani. Hogyan? Úgy, hogy nem vagyunk tisztában teremtő képességünkkel. Úgy, hogy nem vállalunk felelősséget saját “teremtményeinkért” és úgy, hogy megmakacsoljuk magunkat és ragaszkodunk mindenhez, ami régi, ami ósdi vagy akár idejétmúlt. Életünket könnyű színesíteni. Újabb gondolatokat, eszközöket és akár érzéseket hozunk be. Aki viszont megragad ugyanannál az érzésnél, gondolatnál vagy akár eszköznél, az leállítja a fejlődést. Mi, akik már megvívtuk saját harcunkat az előző generációkkal, még mindig nem tanultunk belőle. Nem értjük, hogy a következő generáció is valamit hoz. Valami újat, valami számunkra is izgalmasat, ha hagyjuk, hogy érvényesüljenek. Ha hagyjuk őket, akkor Nekik már nem kell a hatalomátvételért harcolniuk. Ha nem hagyjuk Őket, akkor Ők is, mint Mi, küzdelem árán fogják érvényesíteni saját tudásukat: ami a puzzle újabb eleme társadalmunkban. A társadalom ilyenkor áll. Ha nem tud megújulni, akkor megáll: ez egy állandó mozgást igénylő univerzum. Egy olyan univerzum, amely ha nincs mozgásban és áll, akkor halott. Minden, ami áll, az halott világunkban. Itt a mozgás alapján történik aktivitás. Azt hívjuk élőnek, ahol a rezgés elér egy bizonyos szintet: ezek mérhető informáciok. A rezgés egy mozgásfajta. Ami rezeg, az él. Akinek a testében nincs áramlás, nem él. A mozgás hiánya a halál: tehát ha mozgunk, élünk. Az élet különböző itt a földön. Van, aki picit mozog, alig van keringése és van, aki pedig túl gyorsan mozog és ahogy mondani szokták: két végén égeti a gyertyát. A mozgás rugalmassá tesz minket. A merevség pedig megállít és fájdalmat okoz. A fájdalom ott jelentkezik, ahol a keringés lassul vagy megáll. Ahol a keringés megáll, ott a test elhal. Az a testterület, amely elhal, a többit is húzza lefelé. Azt a testet, ahol egy vagy több halott rész van, az egészre kiható módon betegíti. A test analógiája az emberi létezésnek is. Egy családban a fekete bárány a beteg vagy halott rész, amely természetesen kihat a többi családtagra. A családot pedig egybe kell szerkeszteni vagy csak egybe kell tartani. Kinek a felelőssége a család egybeszerkesztése? Mindig a legidősebbeknek. Amikor pedig már Te vagy a legidősebb a családban, elindul ez a program és azt érzed, hogy fontos az összetartás, fontos a kapcsolódás. A kapcsolódásban viszont látjuk azt, hogy ki milyen mozgást képvisel a családban. Ki az, aki még nagyon gyors és jó az észjárása, stabil, boldog, aktív. Látjuk azt, hogy ki az, aki már eltér a családi átlagtól, és azt is, hogy ki az, aki már nem akar aktív lenni és nem élvezi az életet. Az életet akkor élvezzük, ha éljük. Az élet pedig mozgás. Minden mozgás addig tart, amíg a testben valamely rész képes “felvenni a ritmust”. A ritmus családonként más és más lehet. A cél viszont az, hogy minél többen legyünk egy hullámhosszon. Minél többen legyünk együtt aktívak és minél kevesebben legyünk statikusak, merevek. Aki merev, az törvénykező. Az nem tud befogadni új gondolatokat. Nem tud elfogadni olyan újdonságokat, amely akár jobbító szándékú. A szándék fontos. De a szándékra csak akkor tudunk rácsatlakozni, ha saját magunk is képesek leszünk befogadni az újat. Ahhoz viszont lazulnunk kell. Hogy jön létre lazaság bennünk? Úgy, hogy fizikálisan is lazítjuk magunkat. Minél lazábbak vagyunk, annál inkább tudjuk az új gondolatokat befogadni és aztán beintegrálni a sajátunkba. A saját gondolataink is megállnak, ha nem lazítunk. Bekötnek az izmaink és nem áramlik a vér jól a testünkben. Aki testében nem áramlik a vér, az halott. Aki testében nem jól áramlik a vér, az megmerevedik, hiszen nem tud új sejteket reprodukálni. Aki testében viszont áramlik jól a vér, annak sok új gondolata lesz, jól tudja kifejezni magát, tele lesz szép érzésekkel és boldog. Ez az élet értelme, hogy többet tegyünk, mint a szüleink. Legyünk jobbak valamiben. Legyünk boldogabbak vagy szebbek vagy okosabbak vagy ez mind. Aki megmerevedik és ragaszkodik ahhoz, ami volt, az nem képes semmi új befogadására. Érzitek ennek veszélyeit? Nem csak az a veszélye, hogy megállunk, hanem ebből kifolyólag meg is halunk. Meghal az élet a mozgás nélkül: ezért ne legyünk merevek. Ne legyünk törvénykezők. Értem én, hogy csodálatos dolog az, amikor Én vagyok éppen a legokosabb, mert az én tudásom és az én ötleteim kapják a Nobel díjat éppen, mégis azt mondom a ma Nobeldíjasainak, hogy idővel engedjék át a helyüket azoknak, akik szintén kitalálhatnak, megalkothatnak valami újat, valami szépet és tökéletesíthetik azt, ami elődeik csak elkezdtek. Elkezdeni valamit nehéz, de befejezni valamit legalább annyira nehéz és fontos. Értsük meg, hogy mindannyian egy gépezet részei vagyunk. Ugyanannyira vagyunk fontosak, mint bármelyikünk. Ugyanannyira vagyunk részei a teremtendő világunknak. Ha bárki kimarad a teremtésből, máris színtelenebb lesz a világunk. A világ pedig színektől válik széppé. Színektől, amely tökéletesíti azt. A színek pedig izgalmat, újdonságot, aktivitást, igazságot és örömöt hoznak életünkben. A történelem nem abban segít, hogy dátum szerint mikor volt a Mohácsi vész! Abban segít, hogy visszanézzük elődeinket, hogy mi volt fontos Nekik és mit tettek hozzá az utódaik: ez a mi feladatunk. Kapcsolódjunk be a jelenlegi valóságunkba és tegyünk hozzá. Ehhez kell az élet, azaz a mozgás, de előtte kell az életkedv. Hogy hol ment el az Életkedv? Erről írok legközelebb.

Erre mondja Jézus, hogy gyermekké kell válnunk újra ahhoz, hogy merjünk hinni. Merjünk hinni abban, hogy valami lehet másképp is, mint ahogy eddig hittük. Valami lehet másképp is, mint ahogy eddig gondoltuk vagy akár tanultunk róla. Ha minden úgy maradna, ahogy most van, akkor olyan statikus lenne világunk, amely nem lenne alkalmas arra, hogy újabb tudásokat fedezzünk fel. A tudás is születik: ahhoz képest, ahol elménk tart, ahol az elme képessé válik újabb tudások elfogadására. A tudás mindig egy irány: egy irány, ami felé haladunk. Rengeteg tudást élt már át az ember és akármilyen furcsa, ezek a tudások egymásra épülnek. A tudások azért épülnek egymásra, mert egyik tudás sem tud önmagában megállni: ezért fontos a világunk felépítése, amely alapra épül. Alapra, amely a kőszikla, azaz az igazság. Az igazsághoz, főleg az abszolút igazsághoz hosszú út vezet, de közben megismerhetünk részigazságokat, amelyek akkor és ott tökéletesen kielégítenek minket. Ilyenek az aktuális tudások vagy akár hitek. A részigazságokból viszont egy idő után összeáll az abszolút igazság, amihez összegző tudásra van szükségünk. Az agy folyamatosan fejlődik, nő. Addig tud fejlődni, amíg van benned egy kíváncsiság. Egy kíváncsiság, amely nyitott az újra, nyitott a megfoghatatlanra és nyitott arra, hogy esetleg felülírja a régit. Miért kell ez? Azért, mert amikor fejlődni akarunk és elindulunk egy számunkra új, ismeretlen úton, akkor ott találunk egyenes utakat, amik messzire visznek, görbe utakat, amelyek önmagukba visszakanyarodnak és találunk zsákutcákat is. Ezeket felül kell írni, de fel kell készülni arra, hogy néha mindannyian bemegyünk egy-egy zsákutcába, amiben egy ideig hiszünk. A jó hír, hogy a zsákutcából is ki lehet jönni, akármeddig is jutottunk benne. A csodák tehát az agyból születnek. Legalábbis abból az agyból, amely képes beengedni olyan “dolgokat”, amelyek eddig nem képezték a mindenki által elfogadottat. Az elfogadottat hívjuk ténynek. Azt, ami még nincs elfogadva, azt teóriának hívjuk. A teóriák megvizsgálásával lesznek a csodákból idővel tények. A tények pedig már az elfogadott hitrendszer aktív részei. Mondhatjuk úgy is, ha minden marad úgy, mint régen, akkor unatkozunk. Az ember fejlődni szeretne. Fejlődni pedig úgy tudunk, hogy megértjük azt, amit hiszünk, illetve tudunk már a világról és keresünk valamit, amit még nem ismerünk. Felfedezni jöttünk, amit előszőr csodákkal tudunk elfogadni. A kis gyereknek csoda az is, hogy a szülei milyen nagyok. Csoda az is, hogy Pistike már olvas, mikor Ő még csak észlel. Mindenkinek mást jelent a csoda, de összességében azt fogadjuk el csodaként, ami számunkra tudományosan nem magyarázható meg. A csoda tehát eltérés a “normálistól”, eltérés az átlagtól. A csoda viszont egy utat jelez, hogy van más is, van több is. Az emberiség halad egy fejlődési görbén, amely együtt halad egy univerzális fejlődéssel is. Ha az emberi fejlődés lassul, lelassulhat az univerzum fejlődése is. Az univerzum ilyenkor segít. “Követeket” küld a földre, akik nagyobb tudásból mutatnak valamit az emberiségnek, ami számunkra akkor csodálni való. Ilyen volt Jézus is és mindenki: “akiből vallást teremtettünk”. Ezek a tudások csodaként megmutatják magukat számunkra. Jézus is olyan tudásokkal élt, ami számára már tény volt, egyértelmű, de hozzá képest mi kis gyermekként lestük azokat a csodákat. Annyira nagy volt a különbség Jézus tudása és az akkori ember tudása között, hogy el sem tudtuk képzelni, hogy ez egyszer számunkra is valóság lehet. Jézus pedig pontosan ezt mondta. “Gyertek utánam és nagyobb dolgokat tesztek nálam”. Ha valaki hisz egy vezetőjében, akkor azért tegye, hogy megtanulva tőle a tudását, megélhesse azt. A tanáraid is így tanítottak téged. Azt mondták: gyertek utánam, mutatom az irányt. Amikor végigmegyünk egy úton, akkor biztosan megérkezünk oda, ahova tartottunk. Jézus akkor túl nagy utat tett elénk és mi elfáradtunk közben és letértünk róla. Ez nem jelenti azt, hogy az általa mutatott út végén ne lehetnénk olyanok, mint Ő. Azt jelenti viszont számunkra, hogy ha túl messzi a cél, amit kitűzöl magad elé, akkor megfelelő erőt is kell növesztened magadban, hogy elérd kitartóan a célod: ilyenkor néha a környezeted kinevet. Azt mondják, hogy szélmalomharcot folytatsz. Kinevetnek, hogy még mindig hiszel abban, hogy eléred a célod és ha mégis sikerül, akkor viszont csendes őrültnek tartanak. “Minden lehetséges annak, aki hisz”. Mindenkinek mást jelent ez a mondat. Nekem azt, amit leírt. Bármit kitalálhatunk és bármit létrehozhatunk, megteremthetjük, de ha a környezetünk számára ez nem így van, akkor Ők csodaként fogják megélni. Miért nem tudunk hinni? Mert a hit csak valaminek az elindítója, valaminek a katalizátora, amelybe folyamatosan kell energiát raknunk. Olyan ez, mint egy párkapcsolat. Az a párkapcsolat, amely tökéletesen indul és nem kap több energiát, ki fog üresedni és tönkremegy. Az az autó, amely tele tankkal indul és kiürül a tankja, nem fog elvinni sehová, hiába a legjobb autó. Az energia ismerete és termelése fontos, de a felnőttség képes döntést hozni arról, hogy mibe helyezem, mibe “fektetem” az általam termelt energiát. Ha jól hasznosítom, akkor fialni fog. Ha nem jól, akkor eltűnik. Ha hiszel a csodákban, ha hiszel abban, hogy valami, ami most tény, az valaha valakinek a hitén keresztül jött a világunkba, akkor képes leszel te is erre. Hogyan? Úgy, hogy nem adod fel. Végig hiszel valamiben, addig, amíg megvalósul. Ja, hogy ez nehéz, hogy ehhez sokáig kell fenntartani a hitet? Igen. Viszont ha ezt teszed, új dolgok érkeznek az univerzumunkba, amelytől színesebb lesz a föld. Izgalmasabb lesz az élet és új dolgokat hívhatsz be te is, akár új csodákat, ha ez lesz számodra fontos. Csodák nélkül nincs továbbhaladás. A csodák elindítanak és érdekessé teszik világunkat, minket pedig nyitottabbá a megkövesedett törvénykezéseinkhez képest. Legközelebb a merevségről írok. Arról, hogy hogyan állítja meg világunkat a despotizmus. Szép napot kívánok Nektek.