Mindenkinek álma, vágya, hogy láthasson csodákat. Megélhessen olyan dolgokat, amiről azt mondjuk, hogy csoda. Gondolj arra, hogy ha a 300 évvel ezelőtt élő embernek azt mondják, hogy bármikor beszélhet a hozzátartozóival 1000 km-es távolságból egy kis eszközzel, amit a füléhez tart, akkor vajon ezt elhiszi e? Ha akkor ez az eszköz megjelenik ott, akkor vajon nem csodaként éli meg? Vélhetően igen, csodaként fogja megélni, de lesznek, akik ördögöt látnak benne. Ördögöt, amit nem tudnak elfogadni. A csodákat csak azok élhetik meg, akik már elfogadták, hogy lehet több: akik képesek megugrani a következő szintet. Akik képesek kimozdulni azon korlátaik közül, hogy az ember mire képes. Ha visszanézel, akkor jóval kevesebb dologra volt képes az ember 100, 200 vagy akár 500 vagy 1000 évvel ezelőtt. Azoknak az embereknek is volt, van fejlődése. Most is fejlődünk, de vannak, akik mindig megállítanak vagy akár visszahúznak minket saját emberi evolúciónkban. Miért? Mert ők lassabban haladnak. Miért? Mert félnek. Miért? Mert nem stabilak és hiányaik vannak. Akár a testük nem egészséges vagy az érzelmeikben vannak hiányosságok vagy akár az értelmüket nem fejlesztették. Minden hiány félelemként jelenik meg. A fél-elemet, azaz a hiányt csak be kell tölteni. A gyermek is azért fél, mert még nem elég erős vagy edzett vagy nem elég az érzelme és nem tudja felfogni azokat az érzéseket, amelyek a barátságok kialakulásához kellenek; vagy attól fél, hogy nem elég okos. Mindannyian így vagyunk ezzel, de felnőttként saját hiányosságainkkal szembesülve képesek lehetünk azok betöltésére. Ha betöltötted a testi, lelki és szellemi hiányosságaidat, megjelenik egy újabb vágy az Isteni csodák megismerésére. Ezeket a csodákat megélhetjük félelemként és ekkor még nagyon nagyok a hiányaink ez ügyben vagy megélhetjük valós vágyként, hogy kíváncsian várjuk a csodák létrejöttét életünkben. Aki fél, az “ördögöt” fog látni benne. Ez volt az eretnekség régen. Minden, ami eltért a megszokottól, az számunkra bizonytalanságot, félelmet vagy izgalmat és kihívást jelent. Különböző emberek vannak, akik továbbra is egy oktávban tudnak együttműködni. Ezek az oktávok a 12 hangot egyesítik. Azért kellett az országokat is elválasztani egymástól, mert nem volt egységes gondolkozásunk bizonyos dolgokról. Mindig vitatkoznak azok az emberek, akik nagyon más hangban léteznek. Aki az első hangba ragadt, az előbb utóbb eltűnik a világból azért, hogy a többiek tovább tudjanak haladni: tovább élhessenek és fejlődhessenek. Ez az öregedés és megmerevedés, ami miatt leálltunk, ami miatt nem haladunk tovább. Tegyél róla, hogy ne merevedj meg. Tegyél róla, hogy ne állj meg és tegyél róla, hogy miattad a világnak ne kelljen megállnia. Ha megáll a világunk, a fiatalok nem tudnak mit kezdeni magukkal. Nem tudják behozni az új tudásukat és ezért pusztítják magukat. Nincs értelme bekapcsolódniuk egy olyan világba, ami áll. Amihez nem tehetik hozzá gondolataikat, érzéseiket vagy bármilyen tudásukat. A világunk nagyon régóta áll. Ideje elmozdulni a holtpontról. Ideje hozzá tenni valami újat, ami újra izgalommal tölt el minket: ezek a csodák. A csodák lehetnek fizikai teljesítmények, amik fölé emelkednek az eddigi emberi teljesítménynek: erre találták ki az olimpiai játékokat, amely nem a test fejlődésének a dicsérete volt a lényeg. Ma már sajnos a testek megcsúfolása és az emberi testek feláldozása a lényege a dopping oltárán. Fejlődhetünk érzelmileg is, ahol egy olyan társadalomban, ahol az érzések nem voltak fontosak és elkezdtek azok lenni, csodálatos átalakulásokon fogunk keresztülmenni. Az érzelmek megtanítanak minket szeretni, tisztelni és hinni. Azok az emberek, akik tudnak szeretni, már nem képesek ölni. Megszűnnének a harcok, a háborúk. Azért születnek gombamódra újabb és újabb egyházak, mert az emberek akarnak érezni. Fejlődhetünk természetesen szellemileg is és ennek oltárán fel is áldozhatjuk gyermekeinket a túlzott elvárások miatt. Mindenkinek egyetemet kellett végeznie az elmúlt időkben és mindenki el is végezte, de vajon van-e mögötte valós tudás vagy csak papírgyűjtést játszunk? A tanulás fontos, pont úgy, mint az érzelmek és pont úgy, mint a test. Egyensúly: ez a kulcs a csodákhoz vezető úthoz. A csodák pedig belőlünk fakadnak. Meg tudjuk teremteni azokat a csodákat, amelyek régen elképzelhetetlenek voltak. Felkészültünk nagyobb csodák megélésére, amelyek természetesen megint valamilyen módon elválasztódást fognak jelenteni ember és ember között. Ne ragadj le ott, hogy mit tudunk, hol tartunk, hanem keresd a lehetőségeket az új felé. Keresd azt, hogy mivé válhatunk még. Izgalmas utazás előtt áll az ember és izgalmas élet várhat ránk, ha ezt szeretnénk. Aki viszont csak fél, csak szorong, az elválasztja magát a fénytől. A szorongás és a félelem az árnyékot jeleníti meg, míg a csodavárás a fény. A csoda a fényből jön: fentről születik, onnan, ahonnan a nap süt le ránk. Élvezd a napot és higgy a csodákban. Aki hisz, az meg fogja tapasztalni azokat. A csoda mi magunk vagyunk. Bennünk van minden, ami fokról fokra nyílik. Olyan az agyunk, mint egy rózsa, ami szépen nyiladozik. Akinek az agya kinyílt annyira, hogy képes volt megtanulni azon tudásokat, amelyek itt a földön már élnek, azoknak tovább fog nyílni az agya és képesek lesznek újabb csodákat megélni, újabb csodákat befogadni vagy akár ő maguk lesznek valamely újabb csodák szerzői. Erről írok legközelebb, hogy hogyan jutunk el a csodák teremtéséig.

Valakire felnézni, valakire büszkének lenni nagyon vonzó számunkra. Miért? Mert motivál, mert célt állít fel a számunkra; mert látjuk, hogy megugorható a feladat. A legnagyobb problémát a “hamis tanítók” jelentik. Mit jelent a hamis tanító? Azt, hogy nem valós teljesítménnyel ért el valamit. Azt, hogy valótlanság van mögötte: azt, hogy hazudik. Ma minden gyerek azért akar sportolni, mert sztárokat teremt a sport. Olyan sztárokat, akik sajnos nem feltétlenül valós teljesítménnyel érik el a csodás eredményeiket: doppinggal, csalással, lefizetéssel, stb. A sztárság egy rövid felvillanás: ezt az aktuális teljesítménnyel érjük el, amit legközelebb egy másik ember ér el, majd egy harmadik és így tovább. Mi sajnos túl sokáig szeretnénk átélni, hordozni a sztárság előnyeit. Nem lehet. A sztárság - akár mennyire is jó érzés - egy villanás csupán. Ha újra és újra ugyanazt az érzést szeretnénk elérni, akkor már a testünk nem fog engedelmeskedni. Nem akar újra sztár lenni, mert ez már megvolt neki. Nem akar beleragadni egy szerepbe, ami megállít, ahelyett, hogy haladnánk tovább. Világunk azonban a sztárjainkat örökké sztárnak akarja látni és akinek fontos a világ, az meg akarja adni a világnak, amit a világ látni szeretne, még akkor is, ha ezért a test beáldozódik. A test egyszer képes magától arra, hogy minél nagyobb teljesítményt érjen el. Ezt követően már ugyanez a teljesítmény már rongálja a testet. Amikor egy test rongálódik, akkor már nem élvezi az életet. A mi feladatunk az, hogy a testünk mindig jól érezze magát, mert a testünkben lakik a lelkünk, aki vezet minket. Egy olyan test, amely beteg, nem képes magában tartani az egészséges lelkünket. A beteg lélek pedig árt: rongál, pusztít, leépít, akár a saját testünket is lebontja. A beteg lélek kijavítására szolgálnak a tanítók. Azok az emberek, akik valamivel kivívták a szimpátiánkat. Valamivel felkeltették érdeklődésünket: valami olyannal, amit számunkra el lehet érni. Nem olyannal, ami elérhetetlen egészséges működéssel! Az egészséges működés nem mindig jelent világrekordot. Nem mindig jelent királyi gazdagságot, de jómódot és eredményeket abszolút jelent. Mi az eredmény számunkra? Az, ha felülmúljuk önmagunkat. Ki az önmagunk? Apánk és anyánk lehetőségei. Amit egyik vagy másik tudott vagy tud, azt kell meghaladnunk. Nem jóval, csak valamivel. Legalábbis egyensúlyban kell maradnunk testünk és lelkünk lehetőségeivel. Persze vágyhatunk nagyobbra is, de akkor meg kell határoznunk, hogy honnan indulunk. Ha szüleink nem voltak túl okosak, akkor ne akarjunk egyből tökéletesek és akadémiaiak lenni, de szép lassan, nem feláldozva önmagunkat, felkészülhetünk akár az akadémiai tudásra is. Az akadémiai tudás az a meglévő tudásink csúcsa. Oda is el lehet jutni, de akkor főleg azzal fogunk életünkben foglalkozni, ami a tudásunk bővítése. Ha a tudásunk bővült, még tanulhatunk hozzá és még és még. Vélhetően akkor az élet erről fog szólni. Nem baj, ha ez a cél, de az egyensúly mindig azt fogja jelezni számunkra, hogy a testel is, a lélekkel és a szellemmel is kell foglalkozni. Aki csak a testét vagy a lelkét vagy a szellemét fejleszti, biztos, hogy egyensúlytalan lesz. Aki egyensúlytalanná válik, az törvénykező lesz. A testi egyensúlytalan ember nevet azon, aki érzelmes vagy bölcs. Az érzelmes ember lenézi a testtel foglalkozót és elítéli a szellemi embert. A szellemi ember pedig nem helyez hangsúlyt a testre és mélyen elítéli a lelkiséget. Így válik három részre minimum a világunk és ez a három csoport vadul harcol egymás ellen. Miért? Mert mindegyik be akarja bizonyítani, hogy az a fontos, az a jó, amit ő gondol. Aki egyensúlyban van, annak mind a három fontos. Fontos a test, hiszen abban él a lélek és a szellem is. Fontos a lélek, hiszen az mozgatja a testet és motiválja a szellemet és fontos a szellem, aki teremt. Aki pedig mindezeket egyensúlyba hozza, az megtapasztalja testében a negyedik csodát: az Istent. Az Isten bennünk lakik. Mindenkiben, csak kérdés, hogy felébresszük-e. Aki felébreszti magában az Istent, az nagyobb dolgokra képes, mint az, akiben még szunnyad. Nem az Isten tesz minket naggyá, hanem az Isteni tudat tanít minket továbbhaladni. Ha Isten van bennünk, ki lehet ellenünk? Írja a Szent könyv, mégis sajnos egyértelmű, hogy az lehet ellenünk, aki nem hiszi, hogy többek is lehetünk, mint a test vagy mint a test és lélek vagy mint a test és lélek és szellem. Igen, lehetünk többek. Amikor megszületünk, a lélek éppen csak bekapcsolódik a testben. Alig pislákol és ahogy a lelki életünk elkezdődik, azaz szeretetben vagyunk, egyre nagyobb érzelmeket, érzéseket vagyunk képesek megélni. Ahogy a szellem elkezd bekapcsolódni és egyre nyitottabbak leszünk a tudásra, úgy leszünk egyre okosabbak vagy bölcsebbek. Mindennek megvan a maga ideje, hogy mikor mi kapcsolódik be az életünkben. Az Isteni tudat is egy meghatározott időben bekapcsolódik, aztán vár. Várja, hogy elinduljon az érdeklődésed a “csodák” felé. Várja, hogy képes legyél befogadni számodra indifferens dolgokat is. Akinek ez sikerül, ott az Isten “megszületik” benne. Akinek ez még nem sikerül, annak majd egy következő vagy egy azt követő életében fog eljönni az ideje. Ha testet szeretnél fejleszteni, akkor attól tanulj, aki a testhez ért. Legyen az edző vagy akár orvos is. Ha lelkileg szeretnél fejlődni, akkor érzelmes embereket keress vagy akár egy vallási közösséget. Ha viszont szellemileg szeretnél fejlődni, akkor értelmes okos embereket keress vagy egyetemeket, iskolákat. És mi a helyzet, ha az Isteni tudatot szeretnéd fejleszteni? Akkor olyan embereket keress, akinek a csodák már természetesek és az élete is igazolja ezt. Tanulj azoktól, akik a hittel nem ragadtak le ott, hogy valaki képes volt valamire egykor. Olyan embereket keress, akik elhiszik, hogy mindannyian képesek leszünk bármire, ha elhisszük. Az Isteni tudat csodákat szül. A csoda az, ami fölé emel annak, ami már természetessé vált mindannyiunk számára. A csoda csak egy új meglátás, egy új szemlélet vagy valami, ami újdonságként hat. Erről írok legközelebb.