A szeretet a legfontosabb energia a földön: sajnos nem mindenkiben van. Vannak, akik csak hírből ismerik. Hogy ki a hibás ezért? A szüleik: azok a szülők, akik elfelejtettek adni; Azok, akik nem tudtak adni és azok, akik nem akartak adni. A természet megoldotta, hogy az a fa, amelyik beteg, ne teremhessen, ne hozhasson létre gyümölcsöt. A mi természetünk is segít ebben. Az önző embernek nincs magja, aki pedig csak önzőcske, annak van, de kevés. A magok önmagunk teljessége: ha a magunk beteg, akkor mi is azok vagyunk. A magunk, akár a sperma, akár a petesejt, önnön magunk kicsinyített mása. Nem megijeszteni akarlak benneteket, csak felnöveszteni. Hogyan? Felelősségvállalással. Aki önmagáért felelősséget vállal, az felnőtt. Természetesen vállalhatunk anyagilag is és érzelmileg is és szellemileg is felelősséget önmagunkért. Az egyik következik a másikból. Aki lelkileg is felelősséget szeretne vállalni, az meg fog ismerkedni az érzelmekkel: azokkal az érzelmekkel, amelyek - mint az osztályok - sorban egymást követik. Vannak “alsó tagozatos” érzelmek és vannak felső tagozatosak. A felső tagozatos érzelmekhez csak akkor férünk hozzá, ha már az alsó tagozatost jól értjük, ismerjük. Amikor egyből a felső tagozatos érzelmeket választjuk, akkor biztosan sérülünk benne. Túl korán mutatjuk ki érzéseinket és túl gyorsan esünk szerelembe úgy, hogy a biztonság, a bizalom (ezek alsó tagozatos érzelmek) még ki sem alakult. Ezért fontos sorban haladni. A mai világban mindenki siet. Miért sietünk? Mert egyáltalán nem ott tartunk, ahol szeretnénk tartani. Nem ott tartunk, ahol tartanunk kellene, az aktuális korunkhoz képest. És valójában miért nem tudunk ott tartani, ahol kellene? Mert sietünk és így kihagyunk osztályokat, azaz lépéseket haladásunk során. Ha egy osztályt kihagyunk, akkor “visszatapsolnak” minket. Ha megbukunk, akkor is újra kell járnunk azt az osztályt. Az iskolák egymást követik és egymásra épülnek. Arra épülnek, hogy megfelelő alapra létrehozzunk valami többet, mint a szüleink. Ha kaptunk szeretetet, tegyünk hozzá és adjunk gyermekeinknek attól is többet, amit mi kaptunk: ez a haladás. Ha nem kaptunk szeretetet, akkor kérjünk onnan, ahol van, hogy amikor lesz bennünk, adhassunk. Mindig csak abból tudunk adni, amink van. Ha hiányban vagyunk, üresek vagyunk, akkor csak elvonunk. Aki elvon, az nem ad, akár mennyire is szeretne és akar, a nincsből nem lehet adni. Akinek viszont van, az folyamatosan azt sugározza önmagából, amije van. Az adó ember vonzó, aki pedig üres, az nem vonzó. A szeretet fény, a fény teljessége. A lelkek, akik leszületnek ide, fényként indulnak hozzánk. Minden fénynek megvan a maga spektruma. Aki alacsonyabb rezgésű fény, ahhoz hasonló fényű lélek kapcsolódik, gyermekként is. Aki magasabb rezgésű fényként éli életét, ahhoz pedig magasabb rezgésű lelkek tudnak bekapcsolódni. A lélek egy fény, a fény pedig nem tud az árnyékhoz kapcsolódni. Az árnyék, sokszor “fekete lyuk”. A fekete lyuk a fény teljes hiánya. A fénynek az a természete, hogy a fekete lyuk elnyeli azt. Amit a fekete lyuk elnyel, az többé nem látható számunkra. A szeretet a fény és a szeretethiány a fekete lyuk. Azoknak, akiknek nem sikerül a baba, valahol hiányban vannak. Valaki a két ember közül elég nagy hiányt él meg, akár a szeretetből, akár a hálából, az örömből vagy akár az életkedvből. Ezen hiányok egyike is elegendő ahhoz, hogy a születendő gyermek lelke - mint fény - eltűnjön a “fekete lyukban”, a teljes hiányban. A társadalom ott tart, hogy szeretni kell tanulnunk. Elfelejtettünk szeretni és érezni. Miért? Mert az érzések néha fájdalmasak. A gyerekeknek nem mondják meg, hogy haldoklik a nagyi. Meg akarjuk kímélni őket. Az érzés tanulását nem tudjuk kihagyni. Akkor később fog találkozni a halál fájdalmával, ami innentől már mindig fájdalmas lesz, hiszen akár tudta, hogy a nagyi haldoklik, akár nem, a halál után érezte a fájdalmat a gyermek. Érezte, de miután nem mondták neki el közben, így azt társította hozzá, hogy a halál TILOS, TITKOS, tehát VESZÉLYES. Ami veszélyes, az félelmetes. A félelem pedig a tudás vagy érzés hiánya. Hiányos érzelmekkel csak lopunk, hiányos értelemmel is ezt tesszük. Tanuljunk érezni és fejlesszük magunkat abban, amiben hiányunk van. Miért? Hogy legyen miből adni. Miért? Hogy legyen miből teremteni. Miért? Hogy ne elvonjunk, elszívjunk, elvegyünk másoktól, hanem egy napon, amikor bennünk van a legtöbb, akár mi adhassunk. Adhassunk úgy, mint akinek már fölöslege van. Fölöslege viszont csak annak van, aki már úgy érzi, hogy mindene megvan. Mindenkinek máshol jön el ez a pont, de saját magadat láthatod tükrödben, ha már annyi ruhád van, hogy el se férsz tőle, vagy egy étteremben, ha bármennyit ehetsz, akkor te élsz ezzel a lehetőséggel még akkor is, ha másnap rosszul leszel. Vagy ha egy szerelmed van már, de mindenkinek az udvarlását is elfogadod, stb. Amikor nem bírsz megelégedni, akkor máris eltolódásban vagy. Az eltolódás függőséggé válik: a függőség pedig elvonja minden energiádat attól, ami igazán fontos. A szeretet a legmagasabb rendű érzés. A szeretethez hosszú út vezet, de higgyétek el, hogy ha nem ismerjük közben meg a szeretet hiányát, a szeretkezést, a bántást és az érzelmek minden szintjét, akkor: ha véletlenül eljutunk a szeretethez, nem tudjuk még befogadni. Csak sorban tudunk építkezni. Mindenkinek annyi szeretet “jár”, amennyit be tud fogadni. Ha kevés, akkor dolgozz azon, hogy többet is képes legyél befogadni. A több vezet el az adásig. Egyszer az egyik gyermekem. Karácsonykor csomagolta ki az ajándékokat és csodálatos volt látni, ahogy mindennek annyira tudott örülni. Engem figyelt közben, majd végül azt mondta. „Anya, megtanítottál arra, hogy milyen jó kapni, de rajtad azt látom, hogy nagyon jó adni. Kérlek, hogy taníts meg erre is. Szeretnék ilyen örömmel adni, amit a te arcodon láttam.” Azóta már segítő foglalkozása van és boldogan ad. Sokszor gyerekeink nyitják fel a szemünket arra, hogy ne csak adni akarjunk, hanem kapni is tanuljunk meg. Az adok - kapok egyensúlyáról írok legközelebb.

Az emberi természet sokrétű. Színei különbözőek. A színek a fehér, tiszta színtől egészen a fekete fényig terjednek. Feketének azt mondjuk, ahol a fény teljesen hiányzik. Az emberek is színesek. Van néha nagyon ritkán egy-egy ember, aki a fehér fényt eléri és alapvetően mindenki a fénytelenségen keresztül jut el a fényhez. Amikor a tiszta fényt hordozzuk, akkor csodálatosan tudunk viselkedni, élni; amikor pedig a feketét, azaz a fény teljes hiányát, akkor először deviánsak vagyunk. Amikor deviánsként eltérünk az átlagtól, akkor aki eltért az átlagtól, az nem látja ezt. Azt gondolja, hogy mindenki szembejön az autópályán, csak ő megy a helyes úton. Sokan kellenek, amíg meggyőzik őt, hogy ő van a rossz úton. Az emberek minél kevesebb tudással rendelkeznek, annál inkább kampányolnak az igazuk mellett. Olyan, hogy igaza van valakinek, nincs. Olyan, hogy bizonyos dolgokban igaza van valakinek, az létezik. Ezek részigazságok. Az igazság a részigazságokból, az igazságok sokaságából áll össze: az a tiszta fény. Aki tiszta fénnyel rendelkezik, az megvilágít mindent és mindenkit: ezért találta ki a Jóisten, hogy aki már “érti” a fényt, és rálát ezáltal másokra, az legyen a mások vezetője. Vezetni azonban nem olyan nehéz. Tiszta fényben viszont tisztán látni, az nagy munka. Nagy munka eljutni oda, hogy mindent értsünk és megértsünk. Minél inkább értünk mindent, annál könnyebben tudjuk vezetni azokat, akik még a sötétből épp csak elindultak vagy azokat, akik a színek világában leragadtak és azokat is, akik már nem a színekre vágynak, hanem a tiszta tökéletességre. Egyik sem rossz és mindnek meg kell férni egymással, mert a föld erről szól. Képes arra a föld, hogy 12 különböző típusú ember megférjen egymással akkor, ha a sorrend, azaz a hierarchia jól áll fel. Amikor viszont a hierarchia felborul, akkor megfordul a haladás iránya. A színből elkezdenek azért vonzódni a fénytelenhez, mert az vezet. Ha a fénytelen vezetés van a hatalmon, akkor Ő nem tud másfelé vezetni minket, csak a fénytelenség, azaz az árnyék felé. Mi ennek a tünete? Rosszabbul élünk, mint egy évvel ezelőtt. Miért élünk rosszabbul? Mert lefelé haladunk a számegyenesen. Lefelé a mínusz számok vannak, felfelé pedig a pozitív számok. Minden, ami mínusz, az elvesz belőlünk és minden, ami plusz, az hozzánk tesz. Amikor gyarapodni szeretnénk és csupa rossz történik velünk, akkor muszáj megértenünk, hogy nem jó irányba megyünk. Az érzékelés nem egy extra tudat. Érzem, hogy nehezebben mennek a dolgok, vagy: érzem, hogy rosszabbul vagyok fizikálisan. Ezek egzakt, megfogható érzések számunkra. Az információ áramlik felénk akkor is, ha azt hisszük, hogy teljesen racionálisak vagyunk. A teljes racionális ember is érzi, ha fáj a hasa, ha szomjas vagy elvágta az úját. Ezek mind jelzések, amelyeket letompítunk magunkban, mert ez a világ azt kéri, hogy legyél kemény és ne érezz. Ha érzel, akkor gyengének tűnsz. Igen ám, de ha nem érzek, akkor nem veszem észre, hogy rossz irányba haladok, sőt: egyáltalán nem figyelek az érzéseimre, így annyira kemény leszek már, hogy a mások felém tartott tükrei is leperegnek rólam. Megkeményedtem és bárki bármit mond, én már saját törvénnyel rendelkezem. Ezek a törvények nem kompatibilisek a természet törvényeivel, az univerzum törvényeivel. Olyanok, mint egy Állam az Államban. Aki az államon belül öntörvényű, azt az Állam kilöki magából, kivéve, ha Ő veszi át az irányítást. Azok, akik emelkednek, mindig vezetnek: mindig úgy, ahol tartanak. Nem kell külön megnevezni, hogy “vezetőbb”  lettem, mert ha egyre többen akarnak tőlem tudni, akkor az feltűnik. Nem magamat kell kineveznem vezetőnek, hanem a környezet választ ki. A környezet pedig az alapján választ ki, hogy miben vagyok jobb náluk. Ha nem vagyok jobb, nem engem választanak vezetőjüknek. Ha jobb vagyok viszont, akkor egyre többször fognak kiválasztani bizonyos projektek vezetésére: ez a felemelkedés, ami arra a fényre épül vagy tudásra, ami belőlünk világít. Mindig van olyan, akinek világíthatunk és mindig lesz olyan, aki nekünk világit: ez az élet rendje, hogy ne higgyük, hogy már mindenben tökéletesek lettünk. Amikor valaki tud, akkor köré gyűlnek segítségért. Ettől nagyon könnyű elhinni, hogy Istenné váltunk. Amikor viszont látjuk, hogy mások pedig másban jobbak, akkor helyreáll a világ rendje. Megértjük, hogy van hova fejlődni: HA ELFOGADJUK MÁSOK TÜKRÉT!!!. Amikor már nem tudunk senkitől elfogadni, mert elhisszük, hogy mindenkinél jobbak vagyunk, akkor beavatkozik az univerzum. Elveszi a tudásunk egy részét azért, hogy mástól is tudjunk tanulni. Azért, hogy ne csússzunk el. Ha ez sem elég és ebből sem tanulunk, akkor az Univerzum újabb tanítása következik: megbetegszünk azért, mert ha abban a témában nem vagyunk tökéletesek, akkor kell segítséget kérnünk. Akkor rájöhetünk, hogy ha nem tudunk mindent, akkor még nagyon nem vagyunk tökéletesek. Ne menjünk tovább! Tanuljunk ebből! Az emberiség fele nagyon beteg: olyan beteg, hogy valamilyen segítségre szorul. Olyan segítségre, amelyben felgyógyulhat. Ha felgyógyul és egészségesebb lesz, akkor az egészséges ember nem bánt. Nem akar harcolni, csak egészségesen szeretne haladni a fény felé. A fény felé viszont az árnyékból - ami a teljes fény hiánya csupán - indulunk. A fény hiány, a szeretet hiánya, a hála hiánya, az öröm hiánya, stb. Attól is vagyunk “feketék” sokszor, mert boldogtalanok, vagy “valamilyen-talanok” vagyunk. Hiányunk van. Ha a hiányban lévő embert megbüntetjük, mert nem szeret, csak bánt, abból mit fog befogadni? A bántást, a büntetést. Minél több negatív lesz valakiben, annál bántóbb, annál negatívabb lesz. A negatív ember pedig bánt, a pozitív ember pedig szeret. Azt adjuk, amink van. Aki pedig akar bántani, az már sajnos rájött arra, hogy így is lehet energiát szerezni másoktól: úgy, hogy megfélemlíti őket. A félelem kiüresít bennünket. Kiszökik a vér is belőlünk és lemerevedünk, lefagyunk. Ezek a félelmek pedig megnyitnak minket és ebből azok akik, negatívban vannak, boldogan “lakmároznak”, töltekeznek. Döntsd el, hogy minek vagy kinek akarsz energiát adni. Döntsd el, hogy hízlalod-e azokat, akik csak a negatívból töltekeznek vagy egyszerűen ignorálod őket. Ha ignorálod ezeket az embereket, akkor belőled nem tudnak tovább töltődni, ezért haragudni fognak rád. Ha ignorálod tovább őket, akkor vagy keresnek valakit, akinek elpanaszolhatják, hogy milyen is vagy te “valójában” vagy keresnek mást, akit szidhatnak helyetted. Szállj ki a játszmából és keress olyan embereket, akikkel töltitek egymást: olyanokat, akikkel jól vagy és keress olyan embereket, akik útján haladás látszik. Aki halad az egészségesebb külsővel él. Aki halad, az szebb, mint régen és aki halad, az boldogabb, mint régen. Legyen ez minta nekünk, kapcsolataink számára és teremtsünk olyan kapcsolatokat, amelyek építenek minket. Amikor legközelebb írok, akkor a szeretet erejét fogom boncolgatni a test megközelítéséből.