Mindenki ad, hiszen önmagunk kisugárzásával létezünk. Minden, amit sugárzunk: az bennünk él. Van, aki bántó ember és ezt is sugározza. Van, aki kedves, jóindulatú és ezt tudja kisugározni. Társadalmunk részekre osztódik. Nem a kasztokat akarom felerősíteni, csak realizálni szeretném azt, ami van, függetlenül attól, hogy egyetértek-e vele vagy sem. Tehát: akik bántó emberek, azok keresik egymás társaságát, ugyanígy a kedves, jóindulatú emberek is. Ahogy viszont “tégla” kerül a “gépezetbe”, felborul a rend. Hogy kerülhet tégla a gépezetbe? Úgy, hogy játszunk: felveszünk egy jelmezt. Eljátsszuk, hogy mi is kedvesek és jófejek vagyunk. Aki nem érez, azt nagyon könnyű megvezetni. Aki viszont érez, az érzékel. Érzi, hogy minden mosoly mögött egy késszúrás van. Érzi, hogy nem őszinte a másik. Miért fontos ez? Mert aki érez, az nem fog sérülni. Azért nem, mert érzi, hogy a másikból mi árad és erre az energiára nem nyílik meg. Nem adja azt, ami nem kompatibilis a bántással. Nem adja a saját fényét oda. Azok az emberek, akik nem éreznek vagy “kikapcsolták” az érzékelésüket, megtéveszthetők. Mikor kapcsoljuk ki az érzékelésünket? Ha úgy érezzük, hogy valaki jobb nálunk benne. A gyermekek a szüleik megérzésére, később érzékelésükre hagyatkoznak. A felnőttek viszont szintén nem tudnak mindent. A felnőtt is “tanuló” a maga szintjén. A gyerekek viszont ilyenkor csalódnak szüleikben. Csalódnak abban, akiket Istenként tiszteltek. Nem csalódni kell, hanem megérteni, hogy az érzelmekben akkor addig tudtak vezetni. Ha viszont ők már nem tudnak tovább vezetni, akkor új vezetőre vagy akár tanítóra van szükségünk. A szüleink után jó esetben egy tanárunk következik, rossz esetben egy kortársunk. Miért rossz ez? Mert ő sem tud többet, csak máshogy fejezi ki magát. Társaink velünk egykorúak, ugyanott tartanak a tanulás területén. Tapasztalatuk nincsen, kivéve, ha mindent előbb éltek meg, mint mi. Ha előbb élünk meg valamit, mint amikor kellene, akkor koravének lettünk. Az sem egyensúly, hiába akarjuk az egyensúlyt tanulni tőlük. Értelemmel nem jutunk el oda, hogy mit is kell tanulnunk legközelebb, de érzelemmel, érzékeléssel vagy érzéssel igen. Az érzés az egyetlen jelzés, amit sajnos már tanulnunk kell. Azért kell tanulnunk vagy emberként újra tanulnunk, mert elkopott: mint az az angol tudás, amit nem használunk egy ideje. Mindent újra lehet tanulni, csak amikor felnőttként már mennénk tovább a tanulás osztályaiból a következőre és nem tudunk, az azért van sajnos, mert az előzőekkel még nem végeztünk. Ha nem végeztünk, akkor újra és újra “visszaküldenek” oda, ahol kimaradt valami tudás. Nem bántani akar az Univerzum, csak vezetni. Fogja a kezünket, hogy később ne sérüljünk. Vannak olyan emberek, akiket azonban nem lehet vezetni: ők a deviánsok. Deviáns csak az lesz, akiből hiányoznak az érzelmek. Az érzelmek megélése fontos, hiszen nélkülük csak bántó érzelmek születnek bennünk. Az érzelem nélkül nem tud élni az ember, mert a lélek maga az érzés. Akiben nincs érzés, nem él. Akiben nincsenek érzelmek, abban nincs lélek. Lélek nélkül pedig halott a testünk. Amikor viszont nem akarunk érezni, akkor a lélek legalacsonyabb rezgésű fénye kapcsolódik a testhez: ilyenkor ez az ember csak bánt. Minél bántóbb egy ember, annál inkább AD. Mit ad: azt, amije van. A kisugárzás egy életjel: ha ezt megszüntetjük, megszűnünk létezni. Nem tudjuk elzárni a “csapot”: a fényt vagy az árnyékot ontjuk magunkból. Az a fény, amely ad, kapni fog helyette valamit. Az adokra mindig kapok érkezik, ez Univerzális szabály. Ha nem tudsz érzékelni, csak hiszed, hogy mindenki jó, akkor el fogják vinni a fényedet, ami kisugárzol és helyette amit adnak, azzá válsz. Olyanná válsz, amilyen emberekkel körülveszed magad. Aki tudatossá válik és érez, az visszahúzza magát egy olyan társaságban, ahol bántó gonosz emberek ülnek: nem akar tőlük semmit. Aki viszont nem érez vagy nem elég jól érzékel, az azt fogja tapasztalni, hogy elvitték az erejét, fényét - amit szüleitől kapott -, és az erőt, amiért talán megdolgozott. Ha megérti, hogy bármit is ad, kapni fog érte, akkor a másnapból vagy a harmadnapból is tudunk tanulni. Fel vagyunk töltve a találkozás után vagy lemerültünk rongyként. Aki fel van töltve, az önmagához képest pozitívat kapott. Aki lemerült, az valószínűleg elvonásban részesült. Az élet nem ennyire fehér vagy fekete. Természetesen az emberek nem csak elvonnak és nem csak adnak. A kapcsolatok viszont erre épülnek, hogy épülünk-e benne vagy nem. Aki épül a kapcsolataiban, az szépül, okosodik, bölcsebb lesz. Aki viszont leépül, az láthatóan csúnyább lesz, boldogtalanabb és bántó. Az emberek csak másokat néznek. Addig, amíg másokat nézel, hogy Gizike igazán szarul néz ki, addig az energiád erre megy el. Lehet, hogy jólesik egy darabig, hogy Gizike szarul néz ki, de biztos, hogy ettől te nem leszel szebb. Ha azt szeretnéd, hogy te változz, akkor nézz körbe magad körül. Nézd meg, hogy kik vesznek körül! Milyen emberek a barátaid és hogy te ebben épülsz-e. Ha igen, akkor egyre jobban vagy és már nem azt látod, hogy Gizike viszont szenved. Aki egyre jobban van, az szépül, egészségesebb lesz és boldogabb. Ez az út az életben, de természetesen létezik a másik, a hátrafelé haladás útja is. Te döntesz, csak tanulj meg érezni, mert akkor nem fogsz eltévedni az úton. Az érzés az iránytű. Használd azt! Aki viszont nem használja, az sodródni fog. A sodródás orosz rulett. Erről írok legközelebb.

A szeretet a legfontosabb energia a földön: sajnos nem mindenkiben van. Vannak, akik csak hírből ismerik. Hogy ki a hibás ezért? A szüleik: azok a szülők, akik elfelejtettek adni; Azok, akik nem tudtak adni és azok, akik nem akartak adni. A természet megoldotta, hogy az a fa, amelyik beteg, ne teremhessen, ne hozhasson létre gyümölcsöt. A mi természetünk is segít ebben. Az önző embernek nincs magja, aki pedig csak önzőcske, annak van, de kevés. A magok önmagunk teljessége: ha a magunk beteg, akkor mi is azok vagyunk. A magunk, akár a sperma, akár a petesejt, önnön magunk kicsinyített mása. Nem megijeszteni akarlak benneteket, csak felnöveszteni. Hogyan? Felelősségvállalással. Aki önmagáért felelősséget vállal, az felnőtt. Természetesen vállalhatunk anyagilag is és érzelmileg is és szellemileg is felelősséget önmagunkért. Az egyik következik a másikból. Aki lelkileg is felelősséget szeretne vállalni, az meg fog ismerkedni az érzelmekkel: azokkal az érzelmekkel, amelyek - mint az osztályok - sorban egymást követik. Vannak “alsó tagozatos” érzelmek és vannak felső tagozatosak. A felső tagozatos érzelmekhez csak akkor férünk hozzá, ha már az alsó tagozatost jól értjük, ismerjük. Amikor egyből a felső tagozatos érzelmeket választjuk, akkor biztosan sérülünk benne. Túl korán mutatjuk ki érzéseinket és túl gyorsan esünk szerelembe úgy, hogy a biztonság, a bizalom (ezek alsó tagozatos érzelmek) még ki sem alakult. Ezért fontos sorban haladni. A mai világban mindenki siet. Miért sietünk? Mert egyáltalán nem ott tartunk, ahol szeretnénk tartani. Nem ott tartunk, ahol tartanunk kellene, az aktuális korunkhoz képest. És valójában miért nem tudunk ott tartani, ahol kellene? Mert sietünk és így kihagyunk osztályokat, azaz lépéseket haladásunk során. Ha egy osztályt kihagyunk, akkor “visszatapsolnak” minket. Ha megbukunk, akkor is újra kell járnunk azt az osztályt. Az iskolák egymást követik és egymásra épülnek. Arra épülnek, hogy megfelelő alapra létrehozzunk valami többet, mint a szüleink. Ha kaptunk szeretetet, tegyünk hozzá és adjunk gyermekeinknek attól is többet, amit mi kaptunk: ez a haladás. Ha nem kaptunk szeretetet, akkor kérjünk onnan, ahol van, hogy amikor lesz bennünk, adhassunk. Mindig csak abból tudunk adni, amink van. Ha hiányban vagyunk, üresek vagyunk, akkor csak elvonunk. Aki elvon, az nem ad, akár mennyire is szeretne és akar, a nincsből nem lehet adni. Akinek viszont van, az folyamatosan azt sugározza önmagából, amije van. Az adó ember vonzó, aki pedig üres, az nem vonzó. A szeretet fény, a fény teljessége. A lelkek, akik leszületnek ide, fényként indulnak hozzánk. Minden fénynek megvan a maga spektruma. Aki alacsonyabb rezgésű fény, ahhoz hasonló fényű lélek kapcsolódik, gyermekként is. Aki magasabb rezgésű fényként éli életét, ahhoz pedig magasabb rezgésű lelkek tudnak bekapcsolódni. A lélek egy fény, a fény pedig nem tud az árnyékhoz kapcsolódni. Az árnyék, sokszor “fekete lyuk”. A fekete lyuk a fény teljes hiánya. A fénynek az a természete, hogy a fekete lyuk elnyeli azt. Amit a fekete lyuk elnyel, az többé nem látható számunkra. A szeretet a fény és a szeretethiány a fekete lyuk. Azoknak, akiknek nem sikerül a baba, valahol hiányban vannak. Valaki a két ember közül elég nagy hiányt él meg, akár a szeretetből, akár a hálából, az örömből vagy akár az életkedvből. Ezen hiányok egyike is elegendő ahhoz, hogy a születendő gyermek lelke - mint fény - eltűnjön a “fekete lyukban”, a teljes hiányban. A társadalom ott tart, hogy szeretni kell tanulnunk. Elfelejtettünk szeretni és érezni. Miért? Mert az érzések néha fájdalmasak. A gyerekeknek nem mondják meg, hogy haldoklik a nagyi. Meg akarjuk kímélni őket. Az érzés tanulását nem tudjuk kihagyni. Akkor később fog találkozni a halál fájdalmával, ami innentől már mindig fájdalmas lesz, hiszen akár tudta, hogy a nagyi haldoklik, akár nem, a halál után érezte a fájdalmat a gyermek. Érezte, de miután nem mondták neki el közben, így azt társította hozzá, hogy a halál TILOS, TITKOS, tehát VESZÉLYES. Ami veszélyes, az félelmetes. A félelem pedig a tudás vagy érzés hiánya. Hiányos érzelmekkel csak lopunk, hiányos értelemmel is ezt tesszük. Tanuljunk érezni és fejlesszük magunkat abban, amiben hiányunk van. Miért? Hogy legyen miből adni. Miért? Hogy legyen miből teremteni. Miért? Hogy ne elvonjunk, elszívjunk, elvegyünk másoktól, hanem egy napon, amikor bennünk van a legtöbb, akár mi adhassunk. Adhassunk úgy, mint akinek már fölöslege van. Fölöslege viszont csak annak van, aki már úgy érzi, hogy mindene megvan. Mindenkinek máshol jön el ez a pont, de saját magadat láthatod tükrödben, ha már annyi ruhád van, hogy el se férsz tőle, vagy egy étteremben, ha bármennyit ehetsz, akkor te élsz ezzel a lehetőséggel még akkor is, ha másnap rosszul leszel. Vagy ha egy szerelmed van már, de mindenkinek az udvarlását is elfogadod, stb. Amikor nem bírsz megelégedni, akkor máris eltolódásban vagy. Az eltolódás függőséggé válik: a függőség pedig elvonja minden energiádat attól, ami igazán fontos. A szeretet a legmagasabb rendű érzés. A szeretethez hosszú út vezet, de higgyétek el, hogy ha nem ismerjük közben meg a szeretet hiányát, a szeretkezést, a bántást és az érzelmek minden szintjét, akkor: ha véletlenül eljutunk a szeretethez, nem tudjuk még befogadni. Csak sorban tudunk építkezni. Mindenkinek annyi szeretet “jár”, amennyit be tud fogadni. Ha kevés, akkor dolgozz azon, hogy többet is képes legyél befogadni. A több vezet el az adásig. Egyszer az egyik gyermekem. Karácsonykor csomagolta ki az ajándékokat és csodálatos volt látni, ahogy mindennek annyira tudott örülni. Engem figyelt közben, majd végül azt mondta. „Anya, megtanítottál arra, hogy milyen jó kapni, de rajtad azt látom, hogy nagyon jó adni. Kérlek, hogy taníts meg erre is. Szeretnék ilyen örömmel adni, amit a te arcodon láttam.” Azóta már segítő foglalkozása van és boldogan ad. Sokszor gyerekeink nyitják fel a szemünket arra, hogy ne csak adni akarjunk, hanem kapni is tanuljunk meg. Az adok - kapok egyensúlyáról írok legközelebb.