Akkor féltjük a pozíciónkat, ha nem értünk máshoz. Ha csak egyvalamihez értünk, akkor minden más területen életképtelenek vagyunk. Bármit, amit újonnan kezdünk, azt nulláról kezdjük. Amikor valaminek a csúcsán vagyunk és új dologba kezdünk, ott valaminek az aljáról indulunk. Lent mindig kevés vagy semmi a tudásunk. Minél kevesebb a tudásunk valamiben, annál motíváltabbak vagyunk abban, hogy elmélyítsük a nagyobb tudásokat önmagunkban. Egy gyerek azért szeret tanulni, mert még üres: semmit sem tud. Egy felnőtt nem lehet üres: nem mutathatja, hogy semmit sem tud, mert akkor lenézik. Felnőttként megrészegít minket, ha elértünk valamit. Csodás élmény valamit tudni és abból működni. Csodás élmény a tanulás is, de ha már egyszer fent voltál a piramis tetején, ahol te voltál az isten, akkor néha annyira élvezzük, hogy nem szeretnénk továbbmenni. Miért? Mert nem tudjuk, hogy utána mi jön. Nem értjük, hogy úgy, ahogy a hierarchiában is mindig van több és több: van a teteje fölött is valami, csak azt mi nem látjuk még, mert az a „felhők fölött” van. Ott, ahol egyelőre még az ismeretlen él számunkra. Ez az Isten, az ismeretlen nekünk. Mi van, ha Istennek is van egy nagyobb Istene? Mi van, ha ő is kér segítséget, tudást valakitől? Mi van, ha mi a felhők alatt korlátozzuk magunkat azzal, hogy számunkra nem is lehet több?

Egy cégnél, ha feláll a piramis, akkor ha egyre nő, az aluról növekszik és a tetején emelkedünk a felhők fölé. Mindig a tetején van jobb kilátás. Minél nagyobb egy cég, annál könnyebben lát rá a többi hasonló cégre. Ez a természet lényege, növekedés. Mi azonban megelégedtünk. Megelégedtünk azzal, amink van, ezért azt mondjuk a vezetői székből, hogy nincs több: nem lehet több. Ezzel egy ideig elhitetjük a kisebb tudással rendelkező embereket, míg nem egyszer csak „tudatra ébrednek”. Megértenek bizonyos dolgokat és akarnak tovább haladni, de te ott a tetején azt mondod, hogy nincs tovább. Mi történik? Vagy elfogadja és megállítottad a fejlődést, ami hosszútávban a te felelősséged lesz vagy azt mondja, hogy ne hülyéskedj és egyszerűen letaszít a trónról. Így szokott eltűnni a vallás hatalma, a cégek, akik állnak, eltűnnek a süllyesztőbe és így szokott az emberiség is eltűnni, ha nem akar továbbfejlődni. Az ember félti a „vezetői pozícióját”. Úgy, hogy még abban sem lehetünk biztosak, hogy mi vagyunk a földön a vezetők. A hangyák vajon tudják azt, hogy tőlünk függnek? A darazsak vajon behódoltak nekünk? El vagyunk vajon fogadva vezetőnek az állatvilágtól? Szerintem ne legyenek illúzióink. Nem vagyunk vezetők, hiszen saját fajunkkal sem tudunk együttműködni. Miért fogadnák el az állatok onnan az irányítást, ahol saját fajtáját öli az ember minden lehetséges módon. Nem csak a háborúzásra kell ilyenkor gondolni, hanem az egymás bántására a szavakkal, amelyből különböző betegségek jönnek létre bennünk, mellyel megtizedeljük időről időre fajunkat. Ezenkívül különböző kemikáliákkal kísérletezünk, amelyek néha meggyógyítanak bennünket, néha viszont az esetek többségében ölnek minket. Nem vagyunk többek, mint azok a darazsak, akik egymással kommunikálva saját populációt hoznak létre és egy másik darázscsaláddal harcban állnak. Nem vagyunk különbek azoknál az álatoknál, akik gondolkodóak, de nem értők. Mi is csak gondolkozunk, hiszen van agyunk, de nem értjük vagy nem akarjuk érteni, hogy tetteinknek következménye van. Ha nem vagy vezetőhelyen, akkor kevés vagy semmilyen felelősséged van, minél nagyobb a pozíciód, annál nagyobb a felelősséged is. Jól mutat, ha nagy házad van, de annak a felelőssége is a tiéd. Neked kell gondozni, karbantartani stb. Mi csak teremtünk. nem tartjuk karban. Mi még nem vagyunk alkalmasak újabb szint megismerésére, újabb osztályba való lépésre, hisz önmagába teremteni az enyészetnek nem érdem. Ez az első osztály, hogy tudsz teremteni. A második, hogy megérted, hogy a te teremtésed milyen befolyással van a többiekre, akik addig ott éltek, léteztek. Mi még a szomszédaink igényét sem tudjuk megérteni, nem hogy a földet. A földnek nem kell pozícióharcot vívnia velünk. Tudnunk kell, hogy ő a nagyobb. Aki nagyobb, az fölöttünk van. Ha valamit nem jól csinálunk, akkor a föld kicsit megmozgatja magát és földrengés van. A föld soha sem véletlenszerűen mozog. Annak a helynek - ahol mozgott - romlása van, nincs összhangban a földdel. Egyébként földanyánk nagyon türelmes, túl türelmes is. Várja, hogy hátha megértjük, hogy csak együtt tudunk működni. Hátha megértjük, hogy ha kiírtunk mindent magunk körül, akkor mi sem tudunk létezni, nem megy. Már a fenti segítség is hozzánk kapcsolódik. Nem csak „anyánk”: a föld, hanem atyánk: az Isten is segít nekünk. Van, aki úgy gondolja, hogy neki aztán nem kell vezető, ő már mindent tud. Aki mindent tud, az már mindenkinek jó minta és segít. Aki még nem tud mindent, azt nem követik, mert hiányai vannak. Ha kérsz segítséget saját fajodon kívül, akkor azt földanyától kérd: ez a materiális tudás, amit már a föld emberisége valaha tudott működtetni vagy az Isteni atyánktól tudsz még segítséget kérni, ami a spiritualitás. A spirit: a titok. Valami olyan, amit eddig nem tudtam vagy nem tudhattam. Az Isteni tudat is úgy osztja számunkra a tudást, ha megértünk rá. Honnan lehet tudni, hogy megértünk? Onnan, hogy újabb tudásokkal bővül a tudatod: minden tudást használni kell. Aki használja tudásait, az teremt abból, amije van. Ha rájössz, hogy rengeteg van még a tudásból, nem rekedsz meg. Alig várod, hogy újabb és újabb tudásokat ismerj meg: nem fogsz ragaszkodni ahhoz, amit éppen tudsz, mert megélted és áttanítottad másnak, ezáltal mész tovább, mindig csak előre. Így leszel egyre okosabb, bölcsebb, boldogabb és felnőttebb. Minél felnőttebb vagy, annál inkább látod, hogy a felhő csak egy ideig zár el a nagyobb tudásoktól. A felhő csak addig kell, amíg nagyon kicsik vagyunk és megijednénk a nagyon nagy tudásoktól. Az oviban csak addig kell a „kis wc”, amíg fel nem nősz a nagyhoz. Mindannyian tanulunk, de ha elzárod magad az új tudástól, akkor meg fogsz merevedni, konok makacs személyiség leszel, aki nem mozdítható, csak harccal. Bántani fognak, amíg meg nem érted, hogy haladni jó. Az a test, amelyik halad, az él. Abban a testben, amelyikben van áramlás, az élő: az élet haladás. Jó utat a haladáshoz és legközelebb az örömről írok.

Csodás élmény a tanulás, a fejlődés, de sokszor megállítják. Azt mondják, ne akarj több lenni, ne akarj mindenkinél jobban tudni mindent, és azt is, hogy te azt nem tudhatod, fiatal vagy még: ez a kedvencem. Amikor fiatalok vagyunk, sokat tanulunk és pont a tanulásnak köszönhetően azt érezzük, hogy mindenhez eljuthatunk, semmi nem állíthat meg minket és mégis. Micsoda? A hitetlenség bennünk, amit szüleink illetve környezetünk hordoz. A megkövesedett dogmák, amikor már mindenki mindent tud és elmondják, hogy attól, amit mi tudunk, nincs több. Mi lenne a világgal, ha minden úgy maradna, ahogy most van? Mi lenne, ha mindig ugyanazt játszanánk, élnénk? Unalom és érdektelenség lenne: ezért mindig újabb és újabb felfedezők születnek, akik nyitottak az újra, akik képesek kitalálni, feltalálni valamit, ami újító, ami megváltoztat mindent. Ilyenkor azok, akik élvezik és élik a régit, háborognak. Háborognak, hogy nekünk semmi se jó. Háborognak, hogy nincs bennünk elfogadás, de amin a legjobban háborognak, az a hatalomátvétel. Akkor, ha te valami újat találsz ki, valami olyat, ami működik és netán jobb a réginél, akkor a figyelem a régi „királyról” feléd fog fordulni. Feléd, aki még esetleg fiatal vagy, aki még talán nem tud mindent, ezért a felemelkedésedet, a mások fölé való emelkedést nem nézik jó szemmel. Ilyenkor az ember ha hatalmi harcot vív, képes akár a tényeket is meghamisítani, csak hogy megtarthassa régi hatalmát. A régi hatalom pont annyira ideig óráig való, mint az új. Egyszer mindenkinek kell a „trónon” ülni. Egyszer mindenki elér valamiben önmaga csúcsára. Önmaga tudásában bekövetkezik egy változás, egy fordulat, amikor azt érezzük, hogy felnőttünk egy bizonyos feladathoz. Azt hiszitek, hogy a másik király önként fogja átadni a trónt? Dehogy. A trón egy nagyon kényelmes pozíció. Amikor valami kényelmes, akkor lelassulunk, jól érezzük magunkat és leülünk, mint az iszap. Ilyenkor tud valaki más fölénk emelkedni azzal, hogy ő küzd, gondolkozik, fejlődik. Persze, hogy több lesz nálunk. Persze, hogy többre vágyik: ez a normális, ezért taníttatjuk gyermekeinket is. Legyetek többek! Szaporodjatok és sokasodjatok! Ez nem csak fizikailag felszólítás, hanem a több az lehet tudásban, érzelemben, hitben, bármiben. Mit szólnak ilyenkor a „régiek?”. Azt, hogy ne menj tovább, veszélyes, ott sárkányok laknak. Egy ideig tudjuk vezetni gyermekeinket azon az úton, amelyen jártunk. Egy idő után az az út, amin nem jártunk, félelmetes a számunkra: félelmetes és veszélyes messziről.

Emlékezzünk vissza, hogy fiatalon mi is meghódítottuk a hegyeket. Olyan utakon jártunk, melyeken szüleink nem. Olyan utakon, „ahol a madár sem járt”. Ott tanultunk új dolgokat és abból lettünk azok, akik most vagyunk: ez egy hosszú fejlődés eredménye. Sok tanulás, sok megélés, sok bánat és öröm, hit és csalódás eredménye. Amikor úgy érezzük, hogy megérkeztünk, akkor lepihenünk és élvezzük azt, ahová jutottunk. Mindig kell élvezni és örülni annak, amit elértünk, de ha van újabb célunk, újabb elképzelésünk, akkor egy idő után megyünk tovább, tanulunk tovább és ami a legjobb, felfedezünk újabb ismeretlen területeket, ismeretlen tudásokat és örömöket benne. A haladás mindig hozzánk tesz. Amikor állunk, akkor nem történik semmi, az a mozdulatlanság és természetesen haladhatunk hátrafelé is. Amikor hátrafelé indulnánk, akkor minden vészcsengő megszólal. „Ez már megtörtént veled”, „itt már bántottak” és mindenféle érzés: pl. félelem vagy testi tünet: betegség jelenik meg. Mindig jelzik, ha visszafelé fordulnál és egyre erőteljesebbek lesznek a jelzések, ahogy hosszan jársz a visszafelében. Az út hosszú előre és hátra is, de ha előre haladsz, akkor gyarapodsz, ha hátrafelé, akkor pedig fogysz. Ezek csak figyelmeztető táblák útközben. Mi történik akkor, ha együtt indulunk el sokan az új felfedezésében? Együtt haladunk és lesz, aki megáll közben, lesz, aki felgyorsul és lesznek, akik visszafelé haladnak. Sajnos ez a legjellemzőbb világunkban. Ilyenkor a nagy barátságok változnak  az egy hullámhossz, az egy irányba haladás miatt. Aki lemarad, az szokta megemlíteni, hogy „nagyon megváltoztál”. Ez számára soha sem pozitív, hiszen hozzá képest nagyon elhúztál. Ilyenkor abban, aki áll vagy akár visszafelé halad, féltékenység, majd később irigység alakul ki. Ilyenkor már nagyon nem vagytok egy hullámhosszon. Aki elöl halad, még egy ideig próbálja húzni régi barátját, családtagjait, majd azt érzi, hogy egy plusz súllyal kell eveznie és elengedi barátját, kollégáit, testvéreit. Ezek a kapcsolatok ilyenkor sérülnek. Sokat tudunk bántani. Azért bántjuk egymást, mert aki megállt, ő jól érzi magát abban a szerepben, szituációban, amelyben a másik még nem. Aki nem érzi jól magát, az megy tovább, tanul, aki jól van, az megáll. Ilyenkor távolodás történik és aki megállt, jelzi, hogy „nagyon megváltoztál”. Természetesen ez volt a célod, de ez a másiknak nem fog tetszeni, hiszen a hierarchia változik. Lehet, hogy eddig ő volt a domináns és tőle tanultál mindent, de a kocka fordult. Lehet, hogy most te leszel egy darabig a domináns és tőled lehet többet tanulni. Ez normálisan így zajlik életünkben, egyszer fent és egyszer lent, de ha mindig fent akarunk lenni, az csak úgy lehetséges, hogy mindig tanulunk és mindig fejlődünk. Ilyenkor sokáig vagyunk a trónon és sokáig elfogadnak bennünket királynak, mert a tudás predesztinál minket erre. Ha viszont nem tanulunk, nem fejlődünk, akkor gyorsan válik a „király meztelenné”, és letaszítanak a trónról, átveszik a hatalmat. Miért sértődünk meg ezen? Mert a trón elkényelmesített minket. Ha már nem tanulunk és nem veszik át a hatalmat, mert nem hagyjuk, akkor nincs tudásunk, de a felelősség a miénk. Ez a legrosszabb kombó. Ha tudsz, nem félsz a felelősségtől, ha viszont nincs elég tudásod, rettegsz. Rettegve is fel kell vállalnod a felelősséget, ha már a trónhoz ragaszkodsz. Ilyenkor előbb utóbb kiderül, hogy már nem vagyunk olyan okosak, bölcsek, mert mások elénk jutottak az ő tanulásuk által. Ilyenkor átadjuk a hatalmat, a jogart és előbb utóbb a trónt is. Ha kipróbáltad és élvezted, sőt helyén kezelted a dolgot, akkor nem esik majd rosszul kicsit visszább húzni magad, ha azt látod, hogy valaki már ügyesebben, okosabban vezet. Ezek a szerepek a családban tanulhatók és átültethetők az életben. Az életben az új családodban fogod először hasznosítani, majd munkahelyeden, saját vállalkozásodban, akár cégek vagy egy ország irányításában, vezetésében, de ne felejtsd: ha sokáig szeretnél hatalmon lenni, akkor tanulj: tanulj tovább. Fejlődj, mert annak gyümölcse fog a trónon tartani. Aki nem tanul, nem fejlődik, az gyorsan lebukik a trónról. Legközelebb a hatalomátvétel békés és békétlen aspektusairól írok.