Mi, akik elkezdtünk változni, mindig a békére vágyunk. A béke számunkra a megérkezés, valaminek a vége. Valami, ami kielégít minket, feltölt és boldoggá tesz. Vajon élhetjük-e a békét hosszan, feltétel nélkül? Nem. Miért nem? Mert a béke, illetve bármi, ami valamihez való megérkezés, megállít minket. A cél addig visz minket, amíg megérkezünk valahova. A megérkezés az öröm. Az öröm az még aktivitás és tevékenység, de a megnyugvás, a béke már áll. Az az energia kivisz minket innen. A föld aktív. A buddha állapot inaktív. A föld forgása, mozgása is tőlünk függ. Amilyen aktívak vagyunk mi rajta, benne, olyan a föld aktivitása is. Természetesen ebben benne van az is, hogy ha mi túlmozgásosak vagyunk vagy ártó, bántó módon aktivizáljuk magunkat, akkor a föld is erre reagál, rezonál. Vegyük észre a felelősségünket ebben. A buddhaállapot megnyugtat, megpihentet minket. Minden embernek szüksége van erre, főleg ha túlpörög. Főleg, ha túl sokat dolgozik. Mindannyian voltunk már pihenni. Tudjuk milyen megnyugodni, de vajon miért nem tudjuk azt a békés, nyugodt állapotot fenntartani hosszan? Azért, mert hatunk egymásra. Nem csak az oviban érvényes az a mondat, hogy vigyázz, kivel barátkozol, mert olyanná fogsz válni, hanem a felnőtt életben a mindennapokban is. Ha állandóan feszült, stresszes emberekkel veszed körül magad, olyanná fogsz válni. Ha állandóan panaszkodó, kibeszélő vagy szélsőséges gondolatokat megosztó emberekkel veszed körül magad, olyanná válsz: hatni fog rád. Az emberek hatnak egymásra, a felnőttek pedig hatnak a gyerekekre: a gyerekekre, akik nyitott könyvként élnek. Az ürességet, amit folyamatos növekedésük, sejtjeik újjászületése okoz, meg kell tölteni tartalommal. Mi pedig azzal a tartalommal tudjuk megtölteni őket, amink van, ami bennünk van: azzal, amilyenek vagyunk. A szeretettel, ha az van bennünk, a békével, a bölcsességgel, a haraggal, az indulattal, ha éppen az van bennünk. Aki elindult azon az úton, hogy hajlandó volt megismerni magát és rájött, hogy szeretne változni, tanulni akar: mindig azt, amiben meg akar változni. Mindannyiunkat elkezd vonzani a Buddha állapot, a teljes béke. Útközben rengeteget tanulunk magunkról, hogy milyen indulatok voltak, vannak bennünk és arról is, hogy hogyan lehet azt átalakítani, kigyomlálni és megváltoztatni.  Ott szoktuk elrontani, hogy csak a békét, a nyugalmat, a statikusságot vágyjuk. Amikor viszont elérünk a békéhez, megunjuk. Megunjuk és újabb célt akarunk kitűzni. Az újabb cél kimozdít minket a statikus állásból, ezért elindul egy energia, amitől aktívabbak és feszültebbek is leszünk. Teremteni csak aktívitásból tudunk: a béke a null pont. Buddha viszont már nem akart megváltoztatni semmit, csak elfogadni tudott, nem teremtett. Mindent - ami volt - boldogan, békésen elfogadott. Ezt az állapotot az állandóan nyüzsgő, folyton aktív teremtő ember kineveti. Aki viszont békés, az pedig az állandóan nyüzsgő, folyton aktív állapotot fogadja el nehezen. Itt indul az emberek közötti feszültség, harc. A harc mindig arról szól, hogy ki csinálja jobban. Mindenki egot hord, amikor azt gondolja, hogy ő van a jobb úton. Mindenki azt hiszi, hogy amit a másik csinál, az nem jó. Vajon miért nem látjuk, hogy az élet egy hosszú út, ahol útközben felcserélhetünk mindent, de a végén megéljük a teremtést, az aktivitást és a teljes békét is. Vannak emberek, akik életük elején békésebbek, ők később fognak neki az aktív teremtésnek és vannak olyan emberek, akik úgy kezdik, hogy mindent is egyből akarnak, ők pedig utána tudnak pihenni. Mindenki mást akar megteremteni: ha megértenénk ezt, akkor elfogadóbbak lennénk, de mi mindenkitől ugyanazt és ugyanabban a tempóban várjuk, ezért már az iskolában kialakítjuk a jó és rossz fogalmát. Aki nem egyből úgy működik, ahogy elvárjuk társadalmilag, azt kilöki a közeg: rossz tanuló bélyeget kap. Hányszor láttuk már, hogy aki gyerekként rossz tanuló volt, felnőttként mégis nagyot alakított. Hányszor láttuk, hogy akit tanárai lehúztak, elfogadhatatlannak minősítettek, óriási lendülettel valami csodálatosat alkotott. Miért zárjuk ki, hogy az emberek különböző utakon is járhatnak? Miért gondoljuk, hogy csak egyféleképpen lehet haladni? Azért, mert sokkal könnyebb a birka szellemben összetömörült gyermekeket, később pedig a felnőtteket terelni. Könnyebb annak a szülőnek, akinek a gyermekei egyformák: ugyanaz fogja érdekelni őket. Könnyebb, békésebb, de unalmasabb. Annak a szülőnek, akinek különbözőek gyermekei, sokkal több utat kell megmutatni számukra. Ezért szülőként többet kell a világból meglátnunk. Minél többet látunk a világból, annál több információnk lesz, ezért könnyebben jutunk el a bölcsességhez. Minden tudása nem lehet bennünk teljesen, de a minden tudásából minél többet élünk, annál bölcsebbek leszünk. Buddha viszont a nemcselekvésen keresztül jutott el a minden tudásához, amihez csak meditatív állapotban, önmagunkból való kilépett állapotban juthatunk el. A buddhaállapotban megéljük mindazt, amit szeretnénk. Meditatív módon végig éljük az ősrobbanást, a világunk megteremtését. Az emberi és állati kapcsolatokra ráláthatunk, mindent érzékelhetünk, de nem mozdulunk közben: olyan, mintha egy filmet néznénk kívülről, de mindent átélünk lélekben. A buddhaállapot nem aktív. A cselekedet viszont aktivál minket. Aktívan tudunk csak teremteni. Buddha nem teremt, mi pedig teremteni jöttünk. Teremteni azt, amit valamikor elrontottunk itt a földön. Kijavítani, felülírni, újragondolni. Ahhoz viszont aktívvá kell válni és az aktivitást a test engedi vagy nem engedi a számunkra. Erről írok legközelebb.

Mi kell ahhoz, hogy akarjunk tanulni? Az, hogy lássuk annak az eredményét, hogy hova visz a tudás. Sajnos most nem ezt látjuk, ezért a fiataljaink megálltak a tanulásban és nem élvezik. Azért nem élvezik, mert rossz a mintájuk. Ha mi azt mutatjuk, hogy minek tanulj, hiszen akkor „semmit sem fogsz elérni”, akkor tényleg nem akarnak majd tanulni. Hogyan mutatjuk ezt számukra? A fizetéseinkkel. Mennyit keres egy jogot végzett fiatal, mennyit egy friss orvos, egy mérnök, egy tanár? Mennyit keres egy kozmetikushoz képest, vagy egy villanyszerelőhöz képest? És miért alakult ez így? A fiatal azt látja, hogy tanulni nem jó. Nem jó, mert sok idő elmegy vele és 5 évvel később kezdi a felnőtt, gyűjtögetős-teremtős életét. Azt látja, hogy Pistike, aki sík hülye volt általánosban, nem tanult semmit, de elkölteni sem tudja a temérdek pénzét, mert kőműves lett. Nem a kőművesekkel van a baj, mielőtt ezt hinnétek, hanem Pistikével, aki azért lett kőműves, mert nem tudott sehol sem megfelelni. Pistike ezáltal vélhetően kőművesnek is csapnivaló. Ha lenne a munkának tisztelete és sokan versenyeznének a kőműves piacon, akkor Pistike azt élné meg, amit érdemel, hogy nem kell. Azért, mert nem tanult, tehát nem tud. Az aránytalansággal van most problémánk. A világunk minden embert „egyetemi” képzésben részesít. Már pincér sem lehetsz egyetem nélkül. Felemelkedett a követelmény, de nem tudunk megfelelő tudást biztosítani a szakmák mögött. Ha egy pincér egyetemet végez, vélhetően nem lesz jobb pincér, mint aki csak szakmaként tanulja azt. Nem attól lesz jobb pincér, hogy tovább jár az iskolába, hanem attól, hogy élvezi. Ha egy pincér élvezi azt, amit csinál, akkor jobb és jobb és még jobb szeretne lenni benne. Akkor mehet tovább és érje el a szakmája csúcsát. Ha viszont fogalma sincs, hogy mi szeretne lenni és bedugják egy egyetemre, hogy legyen pincér, ettől még nem fogja élvezni és nem lesz jobb, mint az, aki viszont élvezi. Tanulnunk kell a hibáinkból, a rossz döntéseinkből, amelyeket mindig az aktuális vezetők hoznak. Ők a felelősek azért, hogy egy másik úton menjünk tovább. A tömeg elfogadja, hogy megy a vezető után, de ha a tömeg rájön, hogy a „király meztelen”, akkor kihátrál mögüle és keres másik vezetőt. Ezt csinálják gyermekeink is. Akkor lázadnak szüleik ellen, ha nem tartják őket jó vezetőknek. Akkor lázadunk tanáraink, felső vezetőink iránt, ha rájuk látva azt látjuk, hogy nem tökéletesen élik az életüket. A minta a legfontosabb az ember számára: azon az úton haladunk. A minta mindenkor meghatározza, hogy hova tartunk és azért kellenek a vezetők, mert ők mennek előttünk. Az ő életükön látjuk, hogy jó-e az irány vagy már ők is eltévedtek. Ha eltévedtek, akkor kiállhatunk mögülük. Kiállhatunk és kereshetünk másik vezetőt, ha még magunk nem tudjuk pontosan, hogy hová szeretnénk eljutni. Ha már tudjuk, akkor konkrét vezetőket keresünk , ha még nem tudjuk, akkor csak valakit, aki jobb, mint az előző. A vezetők elöl mennek. Nekünk nem kell végig követni őket, ha közben rájövünk, hiszen látjuk az ő életét, hogy nem tetszik. Ilyenkor mehetünk egy másik vezető után. A valóságban ez úgy zajlik, hogy a kamasz rájön, hogy nem elég neki, ahogy szülei éltek. Szeretne változtatni és keres másik vezetőt. Ez lehet egy keresztanyu, egy barát apukája vagy valaki, akit felnőttként elfogad valamiben. A felnőtt nehezebben választható le a „vezetőiről”. Miért? Mert már merevebb lett. A vezetők mindig fontosak számunkra, de az úton ne felejtsd, ő előtted halad azért, hogy lásd: hova tart. Meggondolhatod magad, ha mégsem akarsz olyan lenni, mint ő. Meggondolhatod magad, ha közben mégis jobb ember vagy okosabb ember szeretnél lenni, mint eddigi vezetőd: ekkor tanulj mástól. Tanulj a könyvekből, azaz más tudásaiból. Tanulj emberi csoportoktól, ahol sokan, sokfélét képviselnek. Tanulj gyerekektől, akik rugalmasak és nyitottak. Egy dolgot vegyél figyelembe: akitől tanulsz, ahhoz leszel hasonló. Akikkel vagy, azok fognak hatni rád. Ha elkezded kívülről látni magad, rájössz, hogy barátaid, ismerőseid, családtagjaid milyen hatást gyakoroltak rád. Ha nem tetszik, alakítsd át magad. Legyél jobb, mint szüleid: ez is tanulás. Legyél okosabb, mint a barátaid: ez is tanulás. Minden, ami hozzád tesz, a tanulás soha sem szégyen, kivéve, ha az új tudásodat régi vezetőd előtt próbálod megélni. Mi történik ilyenkor? Le fog nyomni. Ő a vezetőd (aki lehet egy barát is), mindig azt szeretné majd, hogy maradjon minden a régiben. Ő jól érezte attól magát, hogy ő elöl, te pedig hátul. Igen ám, de ha tanultál valamit, akkor valamiben több lettél. Ezt a többet meg szeretnéd mutatni. Ha ő nem nyitott rád, akkor nem igazi barátságról beszélünk, hanem függő kapcsolatról, ahol ő függ a te energiádtól, a te Istenítésedtől, a te hitedtől, barátságodtól. Rájössz, hogy belőled működött a kapcsolatotok és ha rájössz, szeretnél másikat: olyat, ahol mindenki tesz bele, olyat, ahol egyformán adtok, ahol egyensúly van. Az egyensúlyban születik meg a béke. A béke, amely szabaddá, boldoggá, erőssé és „’isteni tudatúvá” tesz. Miért mondom ezt? Mert Buddha is elérte az Isteni tudatot a béke megismerésével. Buddháról és a békéről írok legközelebb.