A mi testünk folyamatosan mozgásban van, folyamatosan áramlás van benne: áramlik a vér, a nyirok, dobog a szív, gondolkodik az agy, stb. Mindig van mozgás bennünk, de ez a mozgás nem helyettesítheti azt, amit mi teszünk hozzá az életünkhöz. Ezek a mozgások pluszban a fáramászás, futkározás, pancsolás a vízben stb. Gyerekként annyira egyértelmű, hogy mozogjunk: benne van a vérünkben, érezzük, hogy ettől élünk. Felnőttként már annyira sok munkánk és elfoglaltságunk lesz, hogy a mozgást nem élvezzük. Elég nekünk a munkahelyünkön helytállni, a közértben bevásárolni, elég a szomszédnak eleget tenni. Elegünk van mindenből, ami energiát von el. Ilyenkor ha valaki azt mondja, hogy miért nem dolgozol magaddal, lehet, hogy nem leszünk elég szofisztikáltak. Az ember azonban ahhoz, hogy haladjon: többlet energiát kell gyűjtenie. Különben csak fenntartó energiája lesz: akkor viszont nem teszünk hozzá ahhoz, akik vagyunk és nem leszünk többek, mint szüleink. Ez a feladat, legyél több, mint a szüleid: ez az evolúció. Miért nehéz elindulni? Mert ahhoz először meg kell határozni, hogy hol állok. Ha a szüleim előtt vagyok, akkor ez segít a számomra, mert valószínüleg már haladtam. Motiválni fog, hogy még gyorsabban haladjak. Azonban, ha szüleim mögött helyezkedek el felnőttként, akkor demotivált leszek. Nem lesz kedvem elindulni, mert eddig is én voltam a senki. Semmit sem csináltam jól és ebbe bele lehet kapaszkodni. Sajnáltatni tudom magam. Minél többen sajnálnak, annál több energiát gyűjtök be. A sajnálat viszont egy alacsony rezgésű energia. Fogunk tőle haladni, csak hátrafelé. A hátrafelé haladás viszont megtéveszthet minket. Hihetjük azt közben, hogy megyünk és megyünk és megyünk. Valójában pedig hátrafelé fogunk haladni tőle. Minden energia egy számegyenesen elhelyezhető. A nullponthoz képest vannak pozitív és negatív energiák. A legnehezebb feladat, hogy saját nullpontunkat belőjük. Miért nehéz ez? Azért, mert minden viszonyítás kérdése. Lehet, hogy a szomszédomhoz képest kedves vagyok, de lehet, hogy egy másik ember azt mondja rólam, hogy pokróc vagyok. A viszonyításhoz egyetlen szempontot tudok használni, és ezek a szüleim. A szüleim valamilyensége határoz meg engem. Az lesz a kiindulási pontom és ez lesz az én felnőttségem. Onnan már eldönthetem, hogy magamhoz, a nullponthoz képest számomra pozitív vagy negatív energiákat szeretnék befogadni. Honnan tudjuk, hogy mi a pozitív és mi a negatív? A pozitív a valóság: a szeretet, a hála, öröm, béke, stb. A negatív pedig ezeknek a hiánya. Szeretethiány, hálátlanság, örömtelenség, békétlenség. Minden, ami hiány, az elvesz belőlünk. A szeretethiány szeretetet von el tőlem. Az örömtelenség mellett boldogtalan leszek. MIndent megfigyelhetünk magunkban. Gyerekként ösztönből érezzük, hogy kivel vagyunk szívesen: így választunk barátokat is. Aki pedig jól érzi magát valakivel, az kap. Mindig ettől függ, hogy szívesen vagyunk-e valakivel vagy sem. Amikor folyamatosan elvonnak tőlünk, akkor megbetegszünk. Elfogynak a készleteink. A készleteinket pedig meg kell tanulnunk újra tölteni: minél könnyebben tudjuk feltölteni magunkat, annál egészségesebbek vagyunk. Miért van az, hogy rengeteg edzés mellett is lehetünk bántók? Azért, mert nem elég feltölteni magunkat, meg kell tanulni bánni az energiával. Hiába töltöd fel magad, ha bántó és erőszakos vagy, erre fogsz tükröket kapni, ezt fogják szembesíteni veled. A bántás a szeretet hiánya. Az az ember, aki tele van szeretettel, soha nem bánt. A mi világunk sajnos tele van bántással, tehát a szeretet hiányával. Ha elindulunk önmagunkban és fejleszteni szeretnénk magunkat, akkor a szeretetre, az örömre, a hálára, a hitre és minden pozitív energiára szükségünk lesz. A pozitívból pozitívat építhetünk. A negatívból már jó ideje építünk: ez lett belőle. HA VÁLTOZTATNI AKARSZ A VILÁGON, ELŐBB ÖNMAGAD VILÁGÁN VÁLTOZTASS! A világunk sok boldog haladó embertől boldogabb és haladóbb lesz. A világunk sok szenvedő és bántó embertől ilyen lesz. Nem vezethet az egy országot, egy népet, aki nem tudja vezetni önmagát vagy családját. Mindig kicsiben tanulunk. Kisebb sejtek, egységek jönnek létre, ahol megértjük, hogy hol tartunk. A barátaink, családtagjaink idomulnak haladásunkhoz és ők is fejlődnek. Aki nem idomul, az leszakad: ez nem jó vagy rossz, csak tény. Mindenkinek megvan a lehetősége a saját tempójába való haladásra. Nem kényszeríthetünk senkit arra, hogy velünk szárnyaljon, de mutathatunk egy irányt, ahova bármikor be lehet kapcsolódni. Az irány kétféle lehet: előre és ez egy jobb világot idéz vagy hátra, amibe oly hosszú éveket tettünk már. Az irányt bármikor megváltoztathatjuk, de tudnunk kell, hogy ha évekig mentem visszafelé a negatívba, akkor ha megfordulok, még sokáig fogok a negatívon járni. Kivezetni magunkat a nehézből a nehézségen keresztül tudjuk. Kivezetni magunkat a bántásból, szenvedésből ezen keresztül tudjuk. Mínusz 7-ből nem ugorhatunk egyből a plusz 10-be, de elindulhatunk felé. Bármilyen kormánynak - aki egy mínuszos országot vesz át - ezzel kell megküzdenie, de higgyétek el, ha évekig nagyon fájt valami és már kevésbé fáj, azt észre fogjátok venni. Hogyan legyünk bölcs vezetői önmagunknak? Úgy, hogy szembesülünk a nullpontunkkal és elindulunk előre. Kedvességet, békét, szeretetet fogadunk be. Keress olyan embereket, akik nem panaszkodnak. Keress olyanokat, akik nem bántanak és ha az a döntésed, hogy jobb ember akarsz lenni, kapsz segítséget. Megjelennek előtted ezek az emberek: ezek, akik jobbak nálad. Lehet, hogy mellettük először azt fogod érezni, hogy te nagyon kevés vagy, de minél több időt töltesz számodra pozitívabb emberekkel, annál jobbá fogsz válni: mindig csak a te célod alapján. Természetesen haladhatsz visszafelé is. Dönthetsz úgy is, hogy bántó és még bántóbb akarsz lenni. Az univerzum engedi egy bizonyos szintig. Egy bizonyos szint után pedig “kivesznek a játékból”. Az értelmetlen halálról írok legközelebb.

A test egyensúlya szüleinktől fakad. Két genetika kapcsolódik össze bennünk: ahogy ők összekapcsolódnak, az lesz a mi alapunk a testünkben. Minél nagyobb a szeretet, a tisztelet, annál könnyebben indul saját egyensúlyunk. Azonban ha sok a bántás, a tiszteletlenség, bennünk sajnos egyensúlytalanság alakul ki. A testünk mindent jelez. Ha bántják szüleinket, akikből mi létrejöttünk, olyan érzés, mintha minket bántanának. Ez az érzés azonban valós. Tényleg átjön a bántás: fáj. Hogy lehet ez? Úgy, hogy tényleg belőlük vagyunk. Úgy, hogy a mi életünk az ő életüknek a folytatása. Minden bántás bennünk is ott van: ezért vannak örökölt betegségek, de ugyanezért örököljük a hitüket, szemük színét, fogsorukat is. A test egy érdekes kombináció: anyuból és apuból épül fel. Ennek a kombinációnak arányai attól függnek, hogy ők mennyire dominánsak vagy mennyire mellérendeltek. Így áll össze bennünk a testünk. Előfordul, hogy az első gyermeknél az egyik dominánsabb, mint a másik és a második gyereknél ez változik. Sőt, ez lenne a normális, hogy időszakosan a fontosságunk változik a kapcsolaton belül. Egyikünk sem tökéletes, tehát sem anyukánk, sem apukánk sem az. A feladat az, hogy legyünk jobbak. Legyünk többek, okosabbak, bölcsebbek, szebbek: ez a mi feladatunk. Lényegesen könnyebb ezt teljesíteni, ha ők ketten összehangolódtak bennünk és sokkal nehezebb, ha szakadás közeli állapotban vannak. A szakadás a válás. Mi okozhatja ezt? Ha már nem tudunk figyelmet fordítani a másikra, ha nem tudunk érdeklődni, mert elfogyott az energiánk: ilyenkor mindenki éli a saját álmait, saját életét, amiben elmegyünk egymás mellett. Az egyensúly kialakulása úgy történik, hogy egyenlő arányban kapunk anyukánkból és apukánkból is. A felnőtt szerepe a tanítás. Tanítani csak akkor tudunk, ha előtte figyelünk arra, hogy hol tart a másik. A tanítás lehetetlen odafigyelés nélkül. Mikor nem tudunk figyelni? Ha elfogyott az energiánk. Minden az energiáról szól. Nagyhatalmak harcolnak érte. Az energia hatalom. Azok az emberek akik sok energiával rendelkeznek, sokat tudnak elérni az életükben. Akik viszont kevés energiával bírnak, azok sajnos nem tudnak semmit sem elérni. Ha megtanuljuk megfejleszteni az energiaszintünket és megtanulunk vele bánni, akkor mindenre képesek leszünk. Ahhoz, hogy megismerjük saját energiaszintünket, ismernünk kell szüleinket. A szüleink lehetnek energikusak és fáradtak. Olyan is van, hogy egy nagyon energikus ember folyton fáradt, mert rosszul ossza be az energiáját. Mitől függ az energiaszint a testünkben? Attól, hogy a test hogyan épül fel. Mit ad a genetika a számunkra? Amikor két egészséges ember gyermeket vállal és szeretik egymást, a genetika csúcsát fogják örökölni a gyerekek. Ha két egészséges ember nem szereti egymást, de gyermeket vállal, gyengébb genetikát fognak örökölni gyermekeik. Amikor két beteg ember gyereket vállal szerelemből, lehetnek egészségesebbek gyermekeik, mint az egészséges felnőtteknek szerelem nélkül. A szerelem, a szeretet, a pozitív érzések segítenek egy jó alappal indulni gyermekünk számára. A jó alap a kezdet. Felnőttként derül ki számunkra, hogy miket is örököltünk szüleinktől és felnőttként kapjuk meg azt a lehetőséget, hogy javítsunk örökségünkön. Az örökség akkor már adott. Nem tudjuk befolyásolni, hogy szüleink mennyire szerették vagy ölték egymást, bár minden gyermek ösztönösen törekszik arra, hogy meditáljon szülei között. Ösztönösen törekszik a megbékélésre és ösztönösen törekszik önmaga egyensúlya felé. Sokszor nem tudjuk, hogy miért védjük gyengébb szülőnket, miért állunk ki érte: azért, mert a test az egyensúlyra törekszik. Az egyensúly pedig magunkban szüleink kiegyensúlyozásából történik. A szüleink valamilyensége befolyásol bennünket. Mi is olyanná fogunk válni. Ez a mintánk mindaddig, amíg fel nem ébredünk (ez a felnőtté válás), és el nem kezdjük megváltoztatni magunkat. Innen indul a felnőtt munka. Élvezetes is lehet ez, ha már leástunk önmagunk mélyére. Ha nem ástunk le és nem fogadjuk el, hogy honnan indulunk, akkor semmi sem fog történni. Hiába járunk önfejlesztő kurzusokra. Hiába tanulunk meg mindent önmagunk nullpontja megismerése nélkül, nem fog változni semmi. A nullpont pedig az aktuális igazság. Az az igazság, amilyenek akkor vagyunk, amikor elkezdjük magunkon a munkát. Ha nem megyünk le önmagunk legaljáig és nem vagyunk hajlandóak szembesülni ezzel, akkor gyermekeinknek kell majd azzal foglalkoznia. Ott fogjuk látni benne azt, amit még nem változtattunk meg magunkban. Ott fogjuk szembesíteni magunkat vele, hogy milyen örökséget hagytunk rájuk. Amikor szeretem a páromat, nem vakulok meg. Látom az ő hiányait és erényeit egyaránt. A hiányait én nem változtathatom meg, de felhívhatom rá a figyelmét és akkor eldöntheti, hogy akar-e változtatni rajta vagy sem. Minden változtatás a gyermekekben tovább él. Amit kijavítunk önmagunkban vagy párunk kijavít önmagában, az továbbmegy a gyermekeinkben. Ennél jobb örökséget nem is adhatunk nekik. Az örökség lehet testi, lelki és szellemi is, de az biztos, hogy minél jobb állapotú a testünk, abból egyre jobb életet tudunk teremteni. Az életünk pedig visszatükrözi saját egyensúlyunkat vagy saját egyensúlytalanságunkat. Összegzésül pedig értsd meg: te magad alakítod magadat olyanná, amilyenné szeretnéd a hozott anyagból, szüleidből. Minél többet teszel bele önmagad javításába, annál szebb életed lesz és annál jobb lehetőséget biztosítasz gyermekeid számára. Az élet haladás. A haladáshoz pedig valahonnan el kell indulni. Hogy miért nehéz elindulni? Erről írok legközelebb.