Miért akarunk állandóan fiatalon változni? Mert valami nem jó nekünk. Nekünk, akik fiatalon mást akarunk megélni, mint szüleink. A szüleink azért érzik jól magukat, mert már megvívták a harcaikat és megváltoztatták világunkat, a maguk szája ízére. Mi is ezt szeretnénk, de van, amikor a régi vezetőink beleragadnak a szerepbe és túlhúzzák. Ha tovább vagy a trónon, mint kellene, akkor te már nem tudsz jól vezetni, mert minden hegyre való felmászás után a másik oldalon ereszkedés lesz. Amikor vezetsz, mennek utánad. Ha felértél a csúcsra, ott át kell adni valakinek a stafétát, aki egy újabb csúcs felé vezet minket. A főnök: pozíció, valaminek a vége és egyben a beteljesülése is. A főnök elérte a célt. Elérte azt, amit szeretett volna. Miért nem tudunk örülni ennek? Miért nem tudunk megelégedni? Mert félünk a változástól és félünk az ismeretlentől.

Amikor fiatalok vagyunk, félünk a felnőtté válástól, ha szüleink nem nőttek fel. Nem jelentenek mintát nekünk és nem merünk rálépni a felnőtt útra, mert ismeretlen. A változás mindig akkor következik be, ha továbblépünk. Én is féltem felnőni, mert nem volt sok itinerem. Amikor viszont ráléptem erre az útra, rájöttem, hogy nagyon sokan vannak, akik ezen az úton járnak és jóval előrébb vannak, mint én. Kértem segítséget és jobban megértettem a felnőttséget. Ahogy egyre inkább értettem, úgy tudtam egyre inkább élvezni. Amit megértünk, amit ismerünk, azt szeretjük. Így tudunk beleragadni valamibe. A jó Isten viszont nagyon ügyesen kitalálta számunkra, hogy nem ragadhatunk bele szerepekbe, mert gyerekként tanulhatunk szüleinktől, később más felnőttektől, és az életünk aranyalkonyán pedig meg kell tanulnunk élvezni azt, amit felépítettünk. Erre nincs mintánk, főleg Magyarországon. Viszonylag kevés nyugdíjas élvezi az „aranyalkonyt”. Inkább szenvednek, hogy megélhessenek. Sajnos ezért nem tudják a felnőttek a felnőttség végén elengedni a stafétát, mert ami utána jön, így nem vonzó. Nem ezt tervezte a jó Isten. Megpihenni és örülni: az aranyalkony ezt jelenti. Kevés a mintánk. A minta viszont most az (királyunk által), hogy szedd meg magad minél jobban, aztán élj úgy, mint a császárok. Csakhogy, ha ezt a mintát követjük, akkor egyensúlytalanságot hozunk létre. A császár mindig túlzásban élt. A császár a többiekéből is „lop”. A többletadók a császárok sajátjai voltak: a császároké és a hamis vallások képviselőié. A vallások felemelkedtek a vezetők mellé és osztott királyság jött létre: ahol ha nem egyensúlyban történik a vezetés, akkor szakadás jön létre a népben. Meg is történt sok néppel. Mi magyarok valamikor hétfelé szakadtunk: ennek a hétfelé szakadásnak isszuk még most is a levét. Nem vagyunk egységesek és hasonló dolgokról is teljesen másképp vélekedünk. Ez nem lenne baj, ha tudnánk egymáshoz közelíteni. Mi magyarok nagyon félünk a változástól és nagyon szeretnénk azt. Nem vagyunk ebben sem egységesek, ezért valamelyikünk ezt a vezetőt fogadja el, míg a másikunk pedig egy másik vezetőre voksol. A változás akkor következik be, ha megpróbálunk egymás fejével gondolkozni. Miért lehetne jó ez vagy az számunkra? A megmerevedés és makacsság, konokság nagyon jellemző ránk, épp ezért az Univerzum segít nekünk, mert egyedül nem tudnánk változni. Hogyan segít? Úgy, hogy kinyílnak a határok: szabadon mehetünk bárhová, ahol megismerhetünk más embereket, más kultúrákat és máshogy gondolkozhatunk, cselekedhetünk ezálltal. Nem vagyunk leszabályozva, hogy csak úgy lehet minden, mint eddig és nem vagyunk lázadásra kényszerítve, hisz mehetünk máshova tanulni. Ha tanultál valami mást, ami jobb számodra és az itt nem kell, akkor nem muszáj itt élned. Nem fontos, hogy egy helyen éld le az életedet. Miért volt ez régen? mert nem tudtunk beszélni. Nem beszéltünk nyelveket. Nem tudtunk ezáltal érvényesülni. Ha most érvényesülni szeretnél, akkor a közös nyelv neked is segít. Segít abban, hogy érts. Érts olyan embereket, akiket eddig nem értettél és állj nyitottan feléjük. Minden nemzet más. Másban jó és mást tudsz tőlük tanulni. Minél nyitottabb vagy a tanulásra, annál inkább leszel más. A nyitottság változtat meg. A tanulás engedi, hogy te dönts arról, hogy milyenné akarsz válni. Így már a változás nem sodródás. Amíg sodródás volt, félelmetes és veszélyes volt. Amikor viszont dönthetsz, hogy milyen életet élj, akkor izgalmas lesz. 20 évesen nem gondoltam volna, hogy milyen izgalmas életet lehet élni 50, 60 vagy akár 90 évesen. Tőled függ minden. Tőled, aki akar változni vagy tőled, aki fél változni. Félelemmel sajnos csak a hiányokat fogod megélni. Hiányokat abból, amit szerettél volna. A félelem hiány. Valaminek a hiánya. A félelem viszont megváltoztatható, kipótolható. Minden hiány kiegészíthető. Addig félsz valamitől vagy valakitől, amig bele nem mész, hogy megismerd azt, megértsd. Amikor már érted, nem félsz. A szellemek is félnek addig, amíg nem ismernek, nem értenek. A szellemed pedig ha tanul és fejleszti magát, magabiztosabb lesz. A magabiztos emberek magabiztos szellemet hordoznak. Azok nem akarnak harcolni, mert tudják, hogy ami érték, azt csak tanulással tudjuk megszerezni, nem lopással, elvétellel. Amit elveszünk, azt nem tudjuk megtartani, csak akkor, ha meg is értjük. Legyen az párkapcsolat, iskolai diploma vagy pénz. Amit nem ismerünk, azt elveszítjük. Ismerjük meg a párunkat, a szakmánkat és a pénzt, ami a fizető eszközünk. Hiába kapunk pénzt, ha nem ismerjük a működését, az értékét, a fényét, akkor nem marad velünk. „Aki nem jól sáfárkodik, attól az is elvétetik, amilye van”. Erről írok legközelebb.

Amikor megszületünk, nem hordozunk jelmezt. Nincs senki, akivé születünk: onnan indul az átalakulásunk. Miért kell átalakulni? Mert valamilyen viselkedési mintához kell kapcsolódnunk: ezért leszünk mások, ha a világ különböző helyeire születünk. Mondhatjuk azt, hogy magyarok vagyunk vagy svédek, de mindannyian ugyanúgy indultunk, üres „winchesterrel”, információ hiányokkal. A személyiségtorzulás ki sem alakulhatott még bennünk, hiszen az valamihez képest más. A személyiséget először ki kell alakítani, csak azután tud torzulni. A torzulás is egyfajta befolyás, mint a személyiség kialakulása is. Úgy alakul ki a személyiségünk, hogy valakik - többnyire szüleink, barátaink, ismerőseink - hatnak ránk: minták lesznek számunkra. Ezen minták alapján fogalmazzuk meg magunkat, találjuk ki saját személyiségünket, karakterünket, alkatunkat. Mi vagyunk a mások által teremtett valóság. Amikor viszont úgy döntünk, hogy tudatra ébredünk, meg akarunk változni. Önmagunkká akarunk válni. Vajon létezik olyan, hogy önmagunk? Vajon lehetünk-e mások, teljesen eltérőek attól, amit a többiek képviselnek? Nem. Azért nem, mert az devianciának, a társadalomtól eltérőnek tartjuk. Minap éppen a híradóban láttam, hogy milyen felháborodást keltett, ahogy a vietnámi elnök és a mi törzsfőnökünk kézenfogva sétáltak. Minden állam számára vannak egyértelmű jelei a tiszteletnek és ha ez eltér a miénktől, akkor kinevetjük, megszégyenítjük azt, aki hozzánk képest „furcsa”. A furcsaság csak azzal kezdődik, hogy mássá szeretnénk válni. A másság csak eltérés a megszokottól. A másság, amikor már devianciává válik, akkor már dekadens módon akarunk eltérni az átlagtól. Mikor alakul ez ki? Amikor már mindenben korlátoznak minket. Mindenben megmondják, hogy mit is szeretnék. Ilyenkor az ember már lázad. A lázadás sok mindenben megmutatkozik, de elsősorban abban, hogy semmit nem vagyunk hajlandóak elfogadni abból, ami norma vagy normális mások szemében. A lázadás mindig az elnyomás és az elfojtások következménye. Minél többen lázadunk, annál több a deviáns és annál inkább akarják ezeket a társadalom számára „izgató” elemeket gettósítani, kirekeszteni. Ha csak egyedül van valaki, azt bezárják, kiiktatják. Minél többen vagyunk, vannak, annál veszélyesebbek vagyunk a meglévő normák felé. A veszély mindig kivált valamit azokból, akik veszélyeztetve érzik magukat. Kik is azok, akik torzult személyiségűek? Mindig mások. A társadalom mindig másokat képes tolerálni és másokat szokott kilökni magából. A társadalom régen azt, aki kicsit többet látott a jövőből vagy többet tudott a tudatalattiból vagy a gyógyító növényekről, kilökte magából. Ma pedig pont ennek következtében sokan akarnak többet tudni a tudatalattiról, a gyógynövényekről vagy a jövőről. Minden elfojtás egy ellenkező oldal irányában való elmozdulást teremt. Így működik a testünk is. Ezek a válaszreakciók az allergiára is. Az immunrendszer túlműködését is az alulműködés másik véglete hozza létre. Az immunválaszok valamire reagálnak: mint az emberek, akik sokáig nem ehettek, akkor zabálni fognak. Így alakul ki a súlytöbblet, a koplalások, éhezések után. Deviancia az is, ha nem eszik eleget valaki és az is, ha jóval többet eszik az átlagnál. Tehát az átlagtól való eltérést hívjuk zavarnak vagy mértékétől függően, személyiségzavarnak. Ezek az emberek csöndben vagy hangosan lázadnak. Kitörési pontokat keresnek a megszokottból. A megszokott, az unalom, az állandóság megállított minket. Minden, ami áll, az élettelen. Ezek a fiatalok csak életet szeretnének hozni az élettelenben, de a kísérleteik önmaguk pusztítását hozták el. A figyelemfelkeltés rendkívül fontos, de néha csak akkor figyelünk fel egy fiatalra, aki még nem tudhat többet nálunk, amikor szenved vagy már meghalt. Gyermekek áldozzák fel magukat, hogy figyeljünk rájuk. Figyeljünk arra, hogy nem maradhat minden úgy, ahogy van, mert az már teljesen statikus lett. Minden áll: nem élvezzük az életet, mert nem is éljük. Figyeljünk egymásra és figyeljünk arra, hogy hogyan szeretnénk változni. A változás ugyanúgy történik, mint a gyermekek esetében. Újabb mintákat keresünk, akik számunkra hitelesek és vonzók. Felnézünk rájuk és igyekszünk olyanná válni, mint ők. Régen a királyok szimbolizálták a felemelkedés csúcsát: ők voltak az Isteneink, ők voltak a követendő példáink, őket próbáltuk másolni. Amikor nincsenek királyok és nincsenek előttünk minták, akkor sajnos „pásztor nélkül elvész a nyáj”. Az emberek képtelenek önmagukat vezetni. Mint a terapeutának is kívül kell lenni a sztoriból, hogy kívülről látva jól tudjon vezetni. Aki bevonódik a másik sztorijába, az már nem lát rá, nem tud jól segíteni. A királyok azért voltak távol a néptől, hogy rálássanak az életükre. Azért volt a váruk a legmagasabban, hogy onnan lássanak minket. Akkor tud segíteni valaki, ha feletted van, hiszen akkor rád lát. Ezek a szimbolikák tényeken alapulnak. Az ember, aki segít, fölötted kell, hogy álljon. Hogy tudna segíteni egy tanár a gyerekednek, ha nem tudja azt, amit tanítania kell? Hogy tudna segíteni egy orvos, ha nem ért ahhoz, amit meg kellett volna tanulnia, stb. Hogy tudunk úgy elöl menni, hogy azon az úton még nem jártunk? Aki viszont járt egy úton, annak látható jelei vannak az életében. Minden úton tanulunk valamit, amitől többek vagy kevesebbek leszünk. Igen, lehetünk kevesebbek is. A második osztály után ha újra elsősök leszünk, akkor visszaminősítettük magunkat. Tudásunk is kevesebb lesz újra, de vakok között a félszemű is király lehet: nem a könnyebb úton kell haladnunk, hanem azon, ahol még nem jártunk. Ha egy olyan úton járunk, ami ismeretlen, ott új dolgokat tanulunk, mások leszünk általa. Aki megváltozott, azt látják, észreveszik. Ha a tudása vonzó, követni fogják. Akit követnek, az minta. Vigyázz, hogy kit követsz és kik lesznek a mintáid, mert olyanná fogsz válni. Sokszor mondják nekem, hogy ugyanazt a mintát követtem, mint a szüleim, akik csodálatos házasságban élnek és az enyém pocsék lett. Hogy lehet ez? Úgy, hogy az igazság valósul meg. Valószínűleg szüleid csak eljátszották, hogy tökéletes házasságban élnek és nem akartak neked rosszat, csak kíméltek. Az igazság nem kíméletes, de őszinte. Ha tudom, hogy szüleim házassága sérült, akkor ki tudom kerülni azt az utat. Ha őszintén beszélgetünk, és nem akarunk vetíteni, akkor gyermekeink nem ugyanazt az utat fogják járni, mint mi. Az igazság segít nekik irányt váltani. Akkor nem kell deviánssá válniuk. Nem kell eljutniuk a személyiség torzulásig, hogy kikényszerítsék belőlünk az igazságot. Élj őszintén és ne vetíts. Lehet, hogy a te életed is megváltozik. A változásról és annak lehetőségeiről írok legközelebb.