Sokszor nem értjük, hogy azok az emberek, akiknek megvan mindene, miért boldogtalanok. Először nézzük meg, hogy mit is jelent, hogy megvan mindene. Minden kornak megvan a sajátja. 5 évesen játékokat szeretnénk, amelyek boldoggá tesznek minket és a szülőket, akik a biztonságot adják számunkra. 10 évesen már a tudás is boldogít, amit megszereztünk és más játékok, szociális kapcsolatok és a pénz ismerete és valamilyen tudása is hozzátesz a boldogságunkhoz. 20 évesen a szerelem, a ruhák, az ízek tulajdonságai és még egy kicsit a szülői háttér tesz boldoggá minket. Innen viszont elindul egy különbözőség: van, aki korán házasodik, ezért 20 és 30 év között legtöbbször a családalapítás, az otthonteremtés és a munka megszerzése boldogít minket, de van, akinél ez 30 és 40 éves kor közé tehető. Ahogy kialakulnak ezáltal a különbözőségek, úgy leszünk féltékenyek és irigyek egymásra. Az irigység kompenzálni akar. Megmutatjuk, hogy nekünk viszont nagyobb házunk van, több helyre utazhatunk el és bulizunk, vásárolunk és vásárolunk és vásárolunk. Amikor ezt látják azok, akik családban vannak és éppen leterhelten nem alszanak este, mert a gyerek fogzik éppen, akkor néha tényleg elhisszük, hogy a másiknak milyen könnyű és jó. Később aztán rájövünk, hogy valami hiányt pótolt ezzel. A hiány bepótolásával néha túl sokáig megyünk el. Ha nincsen pénzünk, akkor is vásárolni kell: elkezdődnek a hitelek. A hitelből megvehetünk mindent - mindent, amit szeretnénk – előbb, mint hogy meglenne rá a pénzünk. Amúgy is féltékenyek vagyunk azokra, akiket az állam támogat, mint család, ezért még inkább többet kell mutatnunk magunkról: kompenzálunk. A kompenzálásnak viszont azaz átka, hogy ha hitelre is veszünk valamit, az örömöt a vásárláskor ugyanúgy megéljük. Elhisszük, hogy megvettük; elhisszük, hogy a miénk. Van egy új autónk és miután megvan, amit szerettünk volna, újabb terveket szövögetünk. Újra szeretnénk valamit, csak hogy még az autó nincs kifizetve. Nincs kifizetve, de mi már házat vennénk. Akinek van hitele, pontosan tudja, hogy reálisan nem azon gondolkozunk a hitel mellett, hogy mikor vegyünk megint valamit, hanem alig várjuk, hogy azt kitörlesszük. Amint kifizetjük, lehet újabb terveket szőni, de addig nem.

Társadalmunkban tabu téma a pénz, éppen ezért nem tudunk bánni vele. Ha szüleid tudnak, akkor tanulhatsz tőlük, de ha nem, akkor neked kell elsajátítanod valahogy a pénz használatát. Ha nem tudod, akkor biztosan úgy fogsz párt választani, hogy a pénzhez való viszonya vagy olyan lesz, mint a tiéd - és akkor vak vezet világtalant -, vagy pedig ő lesz a te apukád, aki majd helyetted foglalkozik a pénzzel. Ilyenkor viszont sosem fogsz felnőni és megtanulni bánni vele. Aki nem tud bánni a pénzzel, az később mindig adósságokba veri magát és sokszor ki sem tud jönni belőle. Jó példa volt a svájci frankos hiteltörténet erre. Sokunkat érintette, hiszen olyan könnyen lehetett hozzájutni és olyan kis kamattal, ami megérte. Felnőttként viszont már rá kell jönnünk, hogy ami túl kecsegtető, ott mindig van valami, amitől nem lesz olyan szép, mint hittük. Az egyenes út mindig belátható, de a görbe az kiszámíthatatlan. Mi az egyenes? Amin te jársz. Akkor tudod, hogy mid van és nem gondolod túl magad rajta. Amikor viszont látod, hogy másoknak több van, te is szeretnéd azt. Bárkinek lehet több, de ahhoz többet kell tudni. A tudás az, ami jól váltható pénzre és a pénz ismerete nem attól alakul ki, hogy lesz hirtelen sok belőle. Sőt, amikor hirtelen lesz sok pénzünk, akkor nem tudunk vele bánni: ezt hívják orosz rulettnek. A pénzzel fokozatosan kell megtanulnunk bánni és így fokozatosan értjük meg, hogy hol tartunk, kik is vagyunk mi. Igen, a pénz is behatárol minket. Az is hozzá tartozik ahhoz, hogy kik vagyunk, bármennyire is nem akarunk a pénzzel foglalkozni. Pénzért fogják adni a kenyeret a boltban és mindent, ami az alapvető életünkhöz kell. 20 és 30 éves korban kezdünk elmenni egymás mellett és bizony a pénz, a birtoklás és a „hol tartunk mi társadalmilag” miatt alakul minden így. Amikor megértjük, hogy életünkben nem kell mindennek egyszerre történnie - hiszen 20 és 30 évesen még az életünk elején járunk -, akkor elkezdünk megnyugodni. Lehet, hogy nem lesz még autóm, de van családom. Lehet, hogy nem tudom megvenni azokat a ruhákat, amiket az Andrássy úton árulnak, de van egy kis nyaralóm a Börzsönyben, stb. Valamiért azonban az ember mindig hasonlítgatja magát, és ettől szenved: ezt a rést használták ki a bankok. Ilyenkor ajánl a Provident is mindent. Bármit megvehetsz! Te sem vagy kevesebb, mint a többi! És te elhiszed és megveszed és rövid időre úgy érzed, hogy te is része vagy azoknak, akiknek már van valamilyük. Elhiteted magaddal, hogy te is ott tartasz, ahol ők, azután jön a fekete leves. Ők is elhiszik, hogy közéjük tartozol, hiszen neked is van Mercid és nyaralód a Balatonon. Elhívnak vitorlázni, de nincs rá pénzed. Hogy mondhatnád el nekik, hogy megölnek a hitelek? Hogy mondhatnád el nekik, hogy a gyerekednek nem tudod kifizetni a tanulmányait? Sehogy, hiszen ők ezt nem értenék, nekik nincs ilyen problémájuk. Nem értik, mert más anyagi szinten vannak, mint te. Miért akarsz úgy viselkedni, mintha oda tartoznál? Mert nem ismered magad, mert nem akarod meglátni, hogy ki vagy valójában, mert önértékelési zavarod, hiányosságod van. Képzeld el azt a helyzetet, hogy nem veszel Mercit, amikor mások vesznek, de veszel helyette Skodát. Valóban nem Merci, de autó. Azt fogod tapasztalni, hogy egy másik társadalmi réteghez fog kapcsolni téged. Ott hasonlóak lesznek, mint te. Hasonló dolgokkal foglalkoztok majd és hasonló problémáitok lesznek, amiről mersz majd beszélni, hiszen őket is érinti. A problémák azonos társadalmi rétegeknél azonosak: ezért tudunk egymásnak segíteni benne, egymásnak azokkal, akik hasonlóak. Abból mindig ki fogsz lógni, ahová csak „felkapaszkodtál” és kötéltáncot folytatsz a kölcsönök kifizetéséért. Rengetegen csúsznak meg amiatt, hogy a „gyerekemnek viszont mindent meg fogok adni”. Elhitetitek vele, hogy ott tart, mint Pistike családja és amikor Pistikéék elhívják a Maldiv-szigetekre, akkor szenvedsz, hogy ezt vajon hogy fogod visszaadni. Vagy szenvedsz és akkor még van egy kis önérzeted, vagy már teljesen elvesztél és akkor mindent elfogadsz, hiszen neked az jár. A gyereked is ilyen lesz. Az ilyen gyerek soha nem fog alkotni, adni, mert neki kapnia kell. Sikerült heréket nevelned, akik ha benépesítik a földet, elvesznek mindent belőle. A föld ki van zsigerelve általuk: azok által, akiknek minden jár. Erről írok legközelebb.

A párkapcsolat a legkevésbé ismert számunkra. Jobban értjük a pénzt és minden mást, mint a párkapcsolatot, illetve annak értékét. Az érték a párkapcsolatban az együtt: az, hogy ketten együtt hozunk létre valamit, hogy ketten gondolunk valamit egyakaraton. A ketten együtt mindig több, mint az egyedül, ez a nagyobb erő benne. A pénz is így működik. Lehet, hogy tudsz bánni 300.000,- Forinttal, de attól még nem tudsz bánni 900.000,- vagy 1.000.000,- Forinttal. Lehet, hogy szeretnéd, de a 300.000,- Forint nem tanít meg rá. A párkapcsolat is folyamatos edzés, folyamatos fejlődés által lesz jobb, mint a pénzhez való viszony is. A pénz nem boldogít, mondják. Valóban a pénz nem boldogít önmagában (kivéve, ha a pénzszámolgatás jelent örömöt valakinek), viszont amit megvehetsz rajta, az igen. Megveheted azt, amire úgy gondolod, hogy örömöt okoz számodra. Lehet, hogy kiderül, hogy mégsem, de kipróbáltad. Ha viszont valami örömöt okozott, azt meg kell tanulni élvezni. Az élvezetet és az örömöt is fejlesztjük. Mindent tudunk fejleszteni magunkban, ezért tudunk előbb utóbb jobb párkapcsolatban élni és jobb anyagi szinten, hiszen fejlődtünk benne. Ha a tudásod valamiben fejlődött, akkor azt utána használd és élvezd. Ha a pénzed fejlődött, tanuld meg, hogy milyen módon változtatsz az eddigi szokásaidon a pénz által. Ha több pénzed van, nem az a cél, hogy elkölts mindent, hanem az, hogy a szükségleteidet fedezd. Ha nem tudod, mik a szükségleteid, nem tudod meghatározni, akkor el fogod szórni. Te vagy az, aki kitalálja, hogy mit szeretne. Te vagy az, aki megteremti rá a pénzt és te vagy az, aki elkölti egyben arra, amit szerettél volna. Sokszor leragadunk ott, hogy nagy örömöt okozott egy vásárlás. Amíg ki nem elégülünk a vásárlásban, nem tudunk tovább haladni, nem tudunk továbblépni egy újabb örömforrás felé. Ilyenkor aki leragad, az boltkóros lesz. Aki viszont továbbmegy, az új örömöket tapasztal meg. Hogy tudunk továbbmenni? Úgy, hogy elengedjük eddigi örömforrásunkat. A párkapcsolat ugyanígy működik: ha nem tudunk elengedni, nem kaphatunk újat. Nem tudunk új ismeretséget befogadni teljesen, ha nem engedtük el a régit és ugye tudjuk, hogy aki nem jól sáfárkodik, attól az is elvétetik, amilye van. Mi történik akkor, ha valaki hűséges és boldog egy párkapcsolatban, míg a másik már másfelé kacsingat? Mi történik az egyikkel és mi a másikkal? Az egyik - aki csalt - joggal elveszíti azt, aki szerette őt. Nem jól sáfárkodott, de a másik vajon ennek áldozata lesz? Nem. Nincs olyan. A másik valószínűleg csak magával volt elfoglalva: azzal, hogy ő boldog. Azzal, hogy „vásárolhat mindig”. Ő megkapja azt, amit szeretne, de csalódik. Sokszor nem gondoljuk végig, hogy miért. Mi cukik voltunk, mi szerettük őt és ezt tette velünk? Nem érdemeltük meg!!! Igen ám, de az Univerzumban rend van. Nincs olyan, hogy az egyik bánt, a másik pedig ok nélkül szenved. Amikor együtt haladunk és nem vesszük észre a másik szükségleteit, mert mindent megadtunk neki, ami kellhet, akkor arculcsapásként észleljük, hogy elhagy. Miért? Mert leragadtunk. Leragadtunk annál, hogy így élünk. Mi boldogok vagyunk. Amikor 6 éves vagy és megkapod azt, amit szeretnél, az boldoggá tesz, de ugyanaz az ajándék 9 vagy 17 évesen már nem okoz örömöt: ezt jelenti a tanítás. Ezt, hogy ne ragadj le. Nem elég, ha jól vagy a statikusságban. Nem elég, hogy elfogadtad, amit kapsz a másiktól, ha feljön benned egy vágy. Elkezdesz másra vágyni. Több pénzre, amiből nagyobb dolgokat veszel. Boldogabb életre, amiben együtt fejlődtök. A boldogabb életben mindig van haladás. A boldogabb életet csak haladással vagy együtt haladással érjük el. Amikor haladunk, előrébb jutunk. Szebb lesz a házad, több helyet nézhetsz meg a világból és jobban, mélyebben megismerhetitek egymást a pároddal. Ezeket az izgalmakat csak annak tartogatja az Univerzum, aki képes energiát tenni egy kapcsolat mélyítésére vagy egy munka megtanulásába vagy bármibe, amitől több leszel. Az energia viszont kincs. Kevés van belőle. Miért van kevés? Mert nem értjük, hogy mi magunk tudunk energiát termelni: olyan energiát, amelyet utána bele tehetünk az életünkbe, a munkánkba, a párkapcsolatunkba, stb. Ahova tesszük, ott megváltozik valami. Figyelmet fordítunk valamire, ami viszont elfordít bennünket valami régitől. Nem feltétlenül kell ehhez egy új munkahely. Sokszor a régibe is ha beleteszed az új tudást, több leszel és díjazni fogják. Ha a meglévő kapcsolatodba teszel és ezáltal több figyelem jut a másikra, boldogabbak lesztek. A boldogság tanulható. És, hogy ne félj, hogy rossz irányba mész, ott fent segíteni fognak. Hogyan? Úgy, hogy például tanultál valamit és el szeretnéd adni a tudásod. Lehet, hogy kicsit többet gondolsz magadról és ezért megpróbálod a sokkal nagyobbat meglépni és nem sikerül. Azt hisszük ilyenkor, hogy összeesküdtek ellenünk, pedig csak nem voltunk felkészülve egy nagyobbra. Tovább kell fejlődnünk, tanulnunk, hogy valóban jöhessen a jobb. Akár munkában, akár párkapcsolatban. De mi megsértődünk. Megsértődünk és gőgösen majd én megmutatomot játszunk. Ha nem kellek itt, akkor majd még jobbat keresek. Olyat, aki még okosabb, még szebb, még tökéletesebb vagy munkaként olyat, ahol még nagyobb kihívás lesz vagy még többet fizetnek, stb. Ahol többet adnak, ott többet is követelnek. Nincs olyan, hogy az nem jár nekünk, de van olyan, hogy még nem nőttünk fel hozzá. Van olyan, hogy még nem vagyunk megfelelően felkészülve rá. Ha rendelkezel megfelelő önismerettel és fokozatosan haladsz, nem kapsz tanítást fentről, mert nem lesz rá szükséged. Ha viszont nem látod magad reálisan, akkor tanulnod kell. Megkaphatod, amit szeretnél, de nem fogod tudni megtartani. A megtartás az igazi haladás: az a felnőtt út. A felnőtt úton tanuljuk meg azt, hogy ha nagyon előre szaladunk és alkalmatlanok vagyunk még rá, akkor visszavesznek tőlünk: akár a kapcsolatból, akár a pénzből, ami fölött diszponáltunk. Tanulni sohasem késő és segítenek. Segítenek azzal is, ha láttatják veled, hogy valójában hol tartasz. Néha nehéz megérteni, hogy 10 éve van egy házunk és már újra szeretnénk teremteni valamit, de a bank azt mondja, hogy majd csak azután, ha kifizettél. És ez így jogos is, viszont amikor valamink lesz és már örültünk neki, akkor borzasztó, amikor megállítanak minket egy újabb öröm lehetőségétől. Ennek arányában haladj és hidd el, hogy ahol tartasz, azt reálisan kell látnod. Hidd el, hogy aki vagy, az a tudásodban, cselekedeteidben és érzéseidben nyilvánul meg. Nem az vagy, amit mutatsz, hanem az, amit élsz. Ezt a kérdést boncolgatom legközelebb.