Két betegséggel - a rákkal, és a szív- és érrendszeri problémákkal - mindenki találkozik, sajnos mindkettő vezető halálok Magyarországon. Nincs olyan család, amely ne lenne érintett, amelyikben ne lett volna olyan családtag, aki ne betegedett volna meg ezek közül a betegségek közül valamelyikben. Még akkor is volt- egészen biztosan – ha a többi családtag nem tudott róla. Miért vagyok biztos benne? Mert ismerem a betegségek okát. Ha valaki egy családtagjától elzárja magát, egészen biztos, hogy idővel valamilyen ér elzáródása lesz. Ha pedig valaki ismeri - talán nem is tudatos szinten - és érzi a családja gyűlöletét, óhatatlanul születik benne egy-két olyan sejt, amely károsodott a gyűlölet miatt. Elég a rákhoz néhány hibás, károsodott sejt, ami tovább osztódik és daganattá nő.
A sejtek két ok miatt halnak el. Jó esetben azért, mert elöregedtek, és helyettük újat hoz létre a test. Más esetben azért, mert rosszat beszélnek egy emberről. Ha a sejtek elhalnak, a szervezet azonnal képes újabb sejtek létrehozására. Miből? Abból az energiából, amely körül vesz minket. Ha szeretet vesz körül, akkor abból, ha félelem és bántás, akkor abból. Ha gyűlölet, harag, indulat, féltékenység, akkor pedig abból. Ezek mind energiák. Minél jobb minőségű új sejteket akarunk létrehozni, annál jobb energiának kell velünk kapcsolódnia. De ehhez tudnunk kell, hogy mi is az energia? Irányított érzelem. Ez az az erő, amely hat. Ha azt akarom, hogy szeressenek, szerethetővé válok. Ha azt akarom, hogy gyűlöljenek, úgy viselkedem, hogy ne tudjanak szeretni. Miért akarja valaki azt, hogy ne szeressék? Mert ő maga sem tud eléggé szeretni. Miért nem? Mert fél kimutatni az érzéseit. Fél, hogy félreértik. Fél, hogy valami olyat mutat magából, amelyről ő sem tudott. Érzelmet. Olyan érzelmet, amely őt magát is megérinti.
Egy ember beteggé tudja tenni magát, társait, környezetét azzal az energiával, amelyet kibocsájt, vagy azzal, amelyet megtart, magába fogad. Ha az ember jó energiát, azaz kedvességet, szeretetet fogad be, akkor a testében egészséges sejtek születnek belőle. Ha pedig rossz energiát, azaz bántást, gyűlöletet fogad magába, beteg lesz, azaz károsodott sejteket hoz létre. Miért? Mert az energia és a hozzá kapcsolódó hitrendszerek teremtenek. Rossz  állapotú energiából rossz állapotú teremtés születik. Ha félelemmel megyünk felvételizni, fél elemet, azaz hiányt, tökéletlenséget teremtünk. Bajt. Ha viszont szeretet energiával, bizalommal, hittel kezdünk neki a teremtésnek, vagyis a sikeres felvételi vizsgának, akkor felvesznek minket. A szeretetenergia – ebben a példában - tanulni segít, mégpedig olyan módon, hogy újabb sejteket hoz létre abból az energiából, amit szeretetnek, hitnek vagy bizalomnak hívunk. Ha egészséges, erős energiával töltekezel fel, akkor ragyogó, élettel teli, nagy sejtek keletkeznek a testedben. Minél nagyobb egy sejt, annál több információ fér el benne. Minél több információ fér el benne, annál többet tud befogadni, abból, amit a gazdája megtanul. Magyarul: nagyobb, egészségesebb sejtekből felépülő agyba több tudomány fér. Nem mindegy, hogy olyan aggyal felszerelkezve mész felvételire, amely hiányos, hitetlen, nem teljes, vagy olyannal, amely nagy sejtekből áll, sok minden tárolható benne, belefér az összes információ, ami a felvételi sikeréhez szükséges. Láthatod, ennyire fontos, hogy milyen sejteket engedsz el, és milyeneket hozol létre! Az újak mindig jobbak kell, hogy legyenek, mint a régiek. De ahhoz, hogy jobb sejteket hozz létre, olyan energiára van szükséged, amely nagyobb tudatosságú, jobb állapotú sejteket szül. A sejtek fényből és élelemből születnek. A fénynek nevezzük a sejthez hozzáadott szellemi, isteni információt, míg a sejt fizikai, anyagi valósága az elfogyasztott tápanyagokból jön létre.
Nem mindegy tehát, hogy mit eszünk! Minél alacsonyabb az élelem energiaszintje, annál rosszabb minőségű sejtek születnek belőle! És minél alacsonyabb a magunkba fogadott fény koncentrációja, annál silányabb lesz a sejtek információs állománya.
Tehát a sejtek születését, pontosabban a minőségi sejtek születését befolyásolja az élelem minősége, és a hozzáadott információ milyensége. Ha kedvesen beszélünk egy gyermekről, nagyon sok finom, éltető fény gyűlik köré. Ebből kezd el teremteni. De csak a teremtés egyik fele, a sejtek születéséhez tápanyag is szükséges. Jó minőségű fény tud egészséges sejteket létrehozni, főleg anyatejből, de ahogy már mondtam, a rossz minőségű fény, hitvány táplálékkal, rossz állapotú sejteket szül. Minél több a rossz minőségű sejt él bennünk, annál kevésbé leszünk egészségesek.
Szép lenne, ha a gyerekeink egészségéhez elég lenne a szerető és egészségesen táplálkozó család. Sajnos, nem így van. Vannak a világban rosszakarók is. Vannak rossz energiák, és vannak olyan sejtek, amelyek rossz szándékból, és rossz táplálékból születnek. Tulajdonképpen ez az, amibe egy idő után belehalunk, persze csak akkor, ha nem hiszünk abban, hogy meg gyógyítjuk magunkat, ha nem hiszünk abban, hogy emberek szeretnek, ha nem hiszünk abban, hogy jót is tudunk kívánni másnak. Ha tényleg így gondoljuk, egyszer csak azt tapasztaljuk, hogy rengeteg betegség van körülöttünk. Talán eszünkbe sem jut, hogy mi magunk teremtjük, és mi magunk bántjuk egymást vele! Nem akarjuk, de mégis tesszük. De ha tudjuk ezt, tehetünk is ellene. Ha valakit állandóan szidnak, beteg lesz. Ha valakit folyton dicsérnek, gyógyul. Persze, ebben az esetben is pontosan tudnunk kell, honnan indulunk, és ezúttal is nagyon fontos a fokozatosság. Meg kell értenünk, hogy nem vehetünk hirtelen 180 fokos fordulatot, olyan nincs, hogy éjjel nappal dicsérjük azt, akit eddig folyton szidtunk.
Miért? Nem lenne ez feloldása a rossz karmának? Nem lenne ez gyógyítása a megbetegített testnek? Nem. Furcsa paradoxon: Ha valakit egyfolytában dicsérnek, akit eddig csak bántottak, szidtak, nem tud befogadni hirtelen ennyi áldást. Csak keveset. Ha egy keveset befogad, akkor - az addigi állapotához képest, jobban lesz.  A jóból új sejtek születnek. Az újabb sejtek, új információt hordoznak. Persze nem születhetnek azonnal tökéletes sejtek egy olyan emberben, akiben eddig hibás sajtosztódási program futott. Ekkora ugrást nem bírna el. Túl nagy volna a meglévő, és az új sejtek közötti rezgés különbsége, kivetné magából a tökéletes részt a test. Ugyanez a helyzet a szervátültetéssel: ha nagyon beteg a test, akkor egy tökéletesen egészséges szervet be sem tud fogadni. Ki fogja vetni magából a test, és akkor hiába akarták a legjobbat adni neki, meghal. Mert az, amit kapott nem volt kompatibilis azzal, amije volt. Ha érted, hogy eddig miről beszéltem, tudni fogod, mit kell tenned: ha eddig nem szeretted, a kezd el szeretni az illetőt, akit gyógyítani akarsz. De ne minden szeretetedet vetítsd rá – lelkiismeret-furdalásból - mert azzal csak ártasz neki! Csak annyit tud befogadni, amennyi a  realitás. Ha nem szeretted eddig, csak egy kicsit szeresd.
Úgy tudsz jól segíteni, ha másik testének alaprezgését, fényét, szeretetét helyesen tudod értelmezni. Ezt kell kiindulópontnak tekinteni, és ehhez képest kell többet adnod. Pont annyit, amennyit még be tud fogadni. Ha kevesebbet kap, meghal. Ha többet, szintén meghal. Az a lényeg, hogy felismerjük, honnan indulunk. Mindez az imára is vonatkozik: csak annyit kérjünk a szeretteinknek az imáinkban, amennyit a másik képes elfogadni. Ne adj több szeretetet sem, mint amit a másik ember még jó érzéssel elfogad! Ha sok neki, rosszabbul lesz tőle, nekünk viszont az a célunk, hogy fölfelé vigyük az illetőt. Megesik, hogy egy orvos, vagy egy gyógyító túladagolja a segítséget. Mindent meg akar tenni, hogy meggyógyuljon a paciens. Szeretetből, kedvességből, pénzért, bármiért. Nil nocere! Ne árts! – ez a gyógyítói etika egyik alapmondata.  Ha már nem tudsz segíteni, legalább ne ronts a helyzeten! Ez a lényeg! Nem elég tudnod, hinned, hogy minden meggyógyítható, de azt is fel kell tudnod ismerni, hogy milyen terápiának van értelme!
Egy ember szenvedése, betegsége akkor is visszafordítható, ha csak pont annyit kap fényként, szeretetként, energiaként, amennyire éppen szüksége van. Pont, mint a gyógyszerek esetében: hajszálpontosan kell meghatározni a dózist ahhoz, hogy a kívánt eredményt érjük el. A beteg test először nagyon kicsit tud befogadni. Aztán, ahogy befogadta az energiát, azaz integrálta, lehet a következő gyógyító dózist adni. Gyógyíthatod tovább, de tudd azt is, hogy ettől még nem szűnik meg a szenvedése egy csapásra, hiszen nagyon mélyről indítottad el. De ha egyszer elindul, végig is akar menni az úton. Gyógyulni akar. De szenved. Akkor is, ha jót akartál, vagy jót akart az orvos. Számára azt jelenti a jó szándék, hogy mindenáron gyógyítani fog. Ha gyógyítani fog, akkor lehet, hogy csak meghosszabbítja a szenvedést, mert eltolja a halált. Vannak olyan betegségben szenvedők, akiknek már teher a gyógyulás, szenvednek, és nem értik, hogy miért nem halhatnak meg? Mert nem engedjük. Nem engedjük, mert megesküdtünk, hogy megmentjük azokat, akiket lehet. De mi van azokkal, akiket nem lehet? Azokat is meg akarjuk menteni. Miért? Mert nem értjük a halált. A halál sok esetben a beteg testben szenvedő léleknek megkönnyebbülés. Hálás, ha kiléphet a haldokló testből. Gyakran megesik, hogy nem tudja, hogyan kell. Előbb meg kell megértenie, hogy a lélek fény. Fény, amely bekapcsolódik egy testbe, az anyagba, tápanyagokból felépíti magát, és megszületik. Egyszerűen ennyi a lélek leszületése. Ha egy lélek elmegy, újra leszülethet. Ide, akár újra a Földre, akár újra ugyanabba a családba, akár újra férfiként, vagy nőként, egy egészségesebb, jobb testben. De ha mi nem hiszünk ebben, akkor végtelenségig meg akarjuk hosszabbítani az életet, mindegy, milyen állapotban is van a test, csak éljen. De a testek ettől még nem tudnak tovább élni. Ahhoz szeretet kell, hogy jobb állapotú sejteket hozzanak létre. Jó energia kell ahhoz, hogy akarjanak élni az emberek. Ha az emberek már nem akarnak élni, nem jó állapotú sejteket hoznak létre, és elkezdődik a testben a hanyatlás. A hanyatlás nem más, mint rosszabb állapotú sejtek születése. Ha pedig rosszabb állapotú sejtek születnek, akkor elöregszik, és elhal a test. Ez a halál útja.
A halál útja, hogyan indul? Úgy, hogy egy ember rossz megjegyzéseket, gonosz dolgokat kap valaki mástól, vagy éppen magától. Minél rosszabbakat mondasz magadra, vagy másra, annál rosszabb állapotú sejtek fognak termelődni. Ha viszont jó állapotú sejteket akarsz magad, vagy mások számára, kezd el dicsérni magadat, vagy a másikat. Úgy, hogy befogadható legyen, számodra, számára. Ha túlságosan dicséred, nem fogadja be. Ha aluldicséred, megbántod és ártasz neki. Ha az emberek gyógyulni, szépülni, „kedvesülni”, vagy „ barátságosulni” szeretnének, meg kell tudniuk, kicsodák is ők valójában?  Mi az igazság? Hol tartasz, mit hiszel magadról, és hol tartanak körülötted azok, akiket dicsérni kell? Egy jó tanulót könnyű dicsérni. Az be tudja fogadni. De egy rossz tanuló, aki ehhez nincs hozzászokva, csak annyit tud befogadni, amennyit még el tud hinni magáról. Ha túldicséred, egyszerűen nem hiszi el, nem is fogadja be. Továbbra is rosszul teljesít. Ha segíteni akarsz neki, annyit dicsérd, amennyit elfogad. Épp amennyit be tud fogadni. Nem többet, és nem kevesebbet.
Ugyanez vonatkozik minden betegségre, a rákra is. Pont annyit adj, amennyit be tud a beteg fogadni. Ha nagyon előre haladott rákos, nem csak új sejteket kell létrehozni, hanem meg kell ölni a beteg, rossz programú sejteket is, hogy helyettük jó állapotú sejtek születhessenek. Ha túl gyorsan ölünk, túl gyorsan kell újat szülnünk. Ha nem megy az hibás sejtek megölése, nem tudnak újak születni. Óriási segítség az orvos, aki kemoterápiával, sugárkezeléssel, gyógyszerek különböző válfajával elindítja a hibás sejtek halálát! A halál viszont nem lehet gyorsabb, mint az újjászületés. Minden egyes károsodott sejtnek kell egy kis idő, amíg eltávoznak a hozzá kapcsolódó rossz energiák is. Ha ezek az energiák a testben maradnak, és egyből újabb sejtet hoznak létre, akkor ugyanolyan rossz állapotúak lesznek, mint azok, amik elpusztultak. Hagyjuk meg a sejt halála után a kiüresedés idejét, és új lendülettel, kedvesebb hittel, kedvesebb energiákkal teremtsünk újabb sejteket! Ha nem volt meg ez az idő, akkor újabb beteg sejtállomány születik. Ha elég az idő, akkor jó minőségű táplálékkal segíthetünk jobb sejtek születésének. A születés mindig a halál után történik. Egy sejt elhalása, azonnali újjászületést generál. Javítsuk meg sejtjeinket! Gyógyítsuk meg magunkat. Kezdjünk új gondolkodást, azért, hogy tovább éljünk. Azért, hogy egészségesebben éljünk tovább. Minél tovább. Ha jó állapotú sejtjeink vannak, akkor hosszan, és jól élhetünk. Az már csak hab a tortán, hogy velünk együtt a környezetünk is megújul. Egészségesebb, szebb, kedvesebb, jobb gondolkozású lesz. És ez mindenkinek jobb.

Igen ám, de hogyan? Egészen biztosan nem úgy, hogy egy reggelen felkelsz, és már más is lettél! Persze, lehetne így is, ha elhinnénk, hogy azok a lények, akik most vagyunk, változhatnak. Az ember egyik reggel felkelne, és önmaga sokkal jobb kiadása lenne, biztosan nagyon örülne. Neki könnyű lenne, de a környezetének nem! Nekik azért nem, mert nem lennének képesek elhinni, hogy egy éjszaka alatt megváltozhat egy ember. Egy egész kicsit még csak-csak, de annyira biztosan nem, hogy egészen más személyiség legyen, akár homlokegyenest más, mint amilyen addig volt. Sajnos, ez a hozzáállás determinál és fékez. Ebből pedig egyenesen következik, hogy az egyes ember ébredésének feltétele a többi ember befogadása. Ha a többiek nem tudják elfogadni, hogy más vagy, mint eddig, nem leszel boldog. Kirekesztenek. Megőrültél, azt mondják. Még ha jó irányba is változtál, nem fogják elhinni, mert szerintük ilyesmi nem lehetséges.

Miért állítják ezt? Azért, mert ők még nem tértek meg, nem változtak akkorát, hogy megértsék, hogy ez lehetséges. Igen, lehetséges. A megtért emberek óriási változáson mennek keresztül. A megigazulás, ugyanolyan gyors változás, mint az ébredés. Mindannyian változunk. Aki ezt el tudja fogadni, annak ajándék, ha valaki megtér, megigazul, felébred. De lehet, hogy csak egy kicsit változik, de ez is csoda! Igen ám, de mi félünk a változásoktól. Miért? Pont azért, mert mások, vagyis nem ugyanolyanok leszünk, mint eddig. Ez nagyon egyszerűnek tűnik, mégis, ez a lényeg! Ha én már voltam valamilyen, akkor mindent megélhettem, ami ahhoz a minőséghez, szinthez, energetikához tartozik. Előbb, vagy utóbb vágyakozni kezdek afelé, hogy újat, új minőségeket éljek meg. De ez fordítva is igaz: ha újat akarok megélni, el kell engednem a régi mintázatot. Ha mindig, mindent ugyanúgy csinálok, mint eddig, akkor ugyanaz lesz a vége is.

A legtöbben úgy vélik, elegendő, ha körülöttük változzanak a dolgok. Arra nem gondolnak, mégis, milyen energiából tudnának változni a dolgok körülöttük? Csakis belőlük kaphat töltetet a változás! Tehát, akkor először nekem kell változnom. Én indítom a változást. Én alakítom magam körül a dolgokat. Ha én nem változom, akkor hiába várom, hogy a körülmények változzanak. Nem fognak. Azért nem, mert én magam félek a változásoktól. Honnan lehet ezt tudni? Például onnan, hogyha valaki a környezetemben változik, nem hiszek neki. Nem tudom elfogadni. Ebben az esetben ez egy jelzés nekem, hogy ő ugyan akar változni, de én lettem merev. Ha merev vagyok, még az is előfordulhat, hogy az a valaki teljesen átalakul, de én ezt nem hiszem el, és én úgy halok meg, hogy még mindig ahhoz a róla alkotott képhez ragaszkodom, ami már rég nincs. Kinek lesz ez veszteség? NEKEM. Nem neki. Ő éli a megváltozott életét. Talál egy csomó új ismerőst, akikkel jól van, mert ők elfogadják olyannak amilyen. Újnak. Másnak. Másnak, mint amikor én megismertem. Mindenki képes változni, ha van benne rugalmasság. A rugalmasságot először magadon teszteld. Hajlandó vagy-e hinni annak, akinek eddig nem? Tegyük fel, hogy igen. Aztán megint csalódsz. Ezért inkább úgy döntesz, hogy mégsem. Magadat állítod meg ezzel. Ha nem hiszel embereknek, hogy képesek változni, te sem fogsz tudni soha megváltozni. Magadat is determinálod azzal a hiedelemmel, hogy az emberek, egy bizonyos kor után nem képesek változni. Dehogynem.

Mi kell hozzá? Te, mert ez is belőled indul. Először is arra van szükség, hogy megértsd, hogy így most neked nem jó. Ha megérted, tennél ellene. Hogyan? Vagy úgy, hogy magad körül megváltoztatod az embereket, vagy pedig te leszel más. Ha a környezetedben akarod az embereket változtatni, olyan alternatívát kell mutatni nekik, ami miatt megéri nekik megváltozni. Ez nem mindig könnyű. Ahhoz, hogy olyat tudj mutatni nekik, ami nekik jó, és ami miatt hajlandóak ők is energiát fektetni a változásba, sok mindent kell értened. Legelőször is őket. Azt, hogy mire van szükségük, mit szeretnének? Mi motiválja őket? Rájuk kell figyelni. Azokra is figyelmet kell fordítani, akikkel talán nem is vagy jóban. Ha figyeled, megismered őt. Megismered a szándékaikat. Megismered azt, hogy mi hajtja őket. Ez nehéz.

Azt az utat is követheted, hogy magad változol. Ez sem könnyű. Ahogy említettem, meg lehet változni akár egy éjszaka alatt, csak akkor a környezetedben élők nem ismernek rád reggel! Ha túl gyors a változás, elfordulnak tőled. Nem akarják, hogy olyanokat mondj nekik, ami az addigi értékrendjükbe nem fér bele, ami nekik elfogadhatatlan, lehetetlen. Pedig csak annyi történik, hogy megismerted azt, ami az új, a más, a több, és mindezt megmutattad nekik. Csak annyi történt, hogy más lettél.

Megtörténhet, hogy azért, hogy továbbra is jól érezd magad a megszokott környezetedben, visszaváltozol olyanná, amilyen voltál. Ennek viszont az az ára, hogy rosszul érzed magad. Valamit, amit megismertél, el kell engedned, azért, hogy a többiek, - a család, a barátok, a kollégák, elfogadjanak. A guruk mindig kirekesztődnek, senki sem lehet próféta a sajt hazájában. Túl nagy a tudásuk nekünk. Ha a tudás zúdul ránk egyszerre, túl gyorsan kell miatta kimozdulni a komfortzónánkból. Ez így nem megy! Minden darabjaira hullik szét, például az embereknek az életről alkotott képe, a gondolataik arról, hogy mi lehetséges, és mi lehetetlen. Megváltozik minden. Ha pedig megváltozik minden, akkor újat kell befogadni. Persze, dönthetsz úgy is, hogy nem fogadod be az újat. De akkor leállítod a haladást. Leállítod a változást. Ha valami változik, pont annyira kell csak változnia, amennyit még a család, a környezet, befogad. Ha az több, akkor ki veri a biztosítékot. Akkor a család, a közeg kitaszít magából.

Minden nagy változás, áldozattal jár. Galilei kitaszítottá vált, mert azt mondta, hogy gömbölyű a Föld, mikor az emberek laposnak hitték. De a hitek változnak. Lehet, hogy könnyebb dolga lett volna, ha azt mondja: Mi volna, ha elképzelnénk, hogy a Föld nem lapos? Csak ennyit. Ez is elég intenzív lett volna egy olyan társadalomban, ahol merev hagyományok szerint éltek és gondolkodtak. Minden hitrendszernek a hagyomány az alapja. Az új hitrendszerek is az előzőek alapjaira épülnek. Persze olyan is sokszor előfordul, hogy egy hagyomány elavul, és ilyenkor teljesen újat kell felépíteni. Az új hagyomány új hit mentén épül. A hiteket mindig újra alkotjuk. Mi az, ami még megfelel az aktuális kornak, és mi az, ami már idejemúlt? Ha már tudjuk, hogy nem lapos a Föld, elengedjük ezt a hitünket. De elengedni csak úgy tudjuk, hogyha helyette találunk újat, például azt, hogy gömbölyű. A hitek nem fikciók. Lehetőségek. Ha valamit elég nagyszámú ember hisz, idővel akár igazsággá is válhat. Így teremtünk mi, mindannyian. Ha egy társaságban mindenki elhiszi azt, amit együtt teremtenek, akkor megtörténik a „csoda”. Megvalósul a hit. Onnan már nem hit, hanem tény. És a tény igazsággá válik. Ezért az igazság is alakítható. A régi igazság átalakul új igazsággá.

Mi dönti el, hogy egy igazság fenn marad, vagy hiteltelenné válik? Az, hogy mennyire igaz. Mitől függ ez? Attól, hogy mennyire tudja mindenki elfogadni. Ha az elfogadás részleges, akkor relatív igazságról beszélünk. Ha az elfogadás teljes, akkor abszolút igazságról van szó. Ez a különbség. Azt, ami mindenki számára elfogadható, törvénnyé tesszük. Azok a törvények, amelyek nem jók mindenkinek, alakíthatóak kell, hogy legyenek. Ebben az esetben még messze vagyunk az abszolút igazságtól, mert olyan törvényt alkottunk, ami nem véd mindenkit. Nem hatályos mindenkire, az ilyen törvény csak azokat védi, akik körön belül vannak. Akik kívül rekedtek, talán nem is értik, hogy miről beszélünk. Milyen törvényről? Az ő törvényük teljesen más. Ezért kell igazodnunk. Igazodnunk - és nem ragaszkodnunk! – az aktuális törvényeinkhez. Nem ragaszkodhatunk olyan dologhoz, ami néhányunknak jó, de sokunknak nem. Egy törvény akkor jó, ha az mindenkié. Azt a törvényt, ami valakinek nem jó, felül kell írni. Ha felülírjuk törvényeinket, átalakul mindaz, ami addig megváltoztathatatlan volt. Folyamatosan változunk! Ha nem ezt tesszük, bemerevedünk, és már nem is leszünk hajlandóak változni. Ha viszont gyorsan tudunk már változni, a reakció időnk is gyorsul. Ez nagy segítség nekünk, és nagy segítség azoknak, akik nálunk fiatalabbak, mert ha elég rugalmassá válunk, fölvesszük velük is a ritmust.

Ne ragadjunk le! A változás jó, persze nem mindig fájdalmatlan, mert ha közben felismerjük azt, ami van, és ez nem mindenkinek jó, sokan szeretnek vakon élni. Ha ezt már tudjuk, alakulhatunk úgy is, hogy az új állapot többünknek legyen jó, mindenkinek akár. Ahhoz viszont ismerni kell egymást, és nyitottnak kell lennünk egymás felé. Ennek viszont az a feltétele, hogy nem félnünk többé egymástól. A félelem az ismeret hiánya. Mint a régi térképeken, amelyeken, a vadnak hitt, még felfedezetlen világokat úgy ábrázolták, hogy „azon túl, sárkányok laknak”.

Az ismeretlentől való félelem leállít mindent. Az egymáshoz való közeledést is. Én azt mondom, hogy mindent értek, te pedig nem tudsz semmit, nem is akarlak emiatt megismerni. Dehogyis foglak tanítani! Tanuld meg egyedül, és akkor talán nyitok feléd. Tulajdonképpen félek tőled. Rossz hírem van! Ha nem zárkóztatjuk fel magunkhoz a többi embert, egy bizonyos szint után nem tudunk tovább fejlődni, nem fog menni. Minél nagyobb az olló rése, annál távolabb kerülünk a környezetünktől, ezért az univerzum leállít. Azt mondja, ne fejlődj tovább, mert még ezt sem értette meg mindenki! Minél nagyobb a távolság közötted, és a többiek között, annál nehezebben fognak érteni. Ha rohannál tovább, végül teljesen elválasztanád magad tőlük. Ilyenkor meg kell állunk, és várni kell. És mi várunk, és várunk, és várunk. Egészen addig, míg valakiknek szüksége nem lesz rá, hogy tanítsuk meg arra, amit mi már tudunk. Akkor ők is közelebb kerülnek hozzánk, és mi is haladhatunk újra előre. Ez az ébredés alapja. Hogy megtanítjuk őket. Kiket? Azokat, akik lemaradtak valamiben. Azokat, akik befogadják azt, amit megértettél. És azokat, akiknek a szíve nyitva vannak feléd. Velük együtt indulunk. Sokszor rettenetes nagy mélységből kell az első lépéseket megtenni, és megtörténhet, hogy folyamatosan azzal kell szembesülnöd, hogy azok, akiket tanítasz, ezt sem értik, és még ezt sem, sőt még azt sem, amiben biztos voltál, hogy értik. Állj meg, és mérd fel, hogy hol tartanak! Nem azért, hogy lenyomd őket, ellenkezőleg: azért, hogy felemelhesd őket, és velük együtt magadat is. Azért, hogy együtt haladhassatok tovább! Ha megértjük, hogy hol tartunk mi, és hol tart a környezetünk, másképp tanítunk, másképp beszélünk, és másképp szeretünk. Nem várunk el olyat a másiktól, amit nem tud, hanem segítünk tanulni, persze csak, ha kéri. Ahhoz, hogy hiteles tanító lehess, meg kell mutatni magad, és azt, hogy mi az, ami már tudsz. Ha a másik ember kéri, tanítod. Minél többet tud ő általad, annál könnyebben értitek meg egymást. Te megérteted magad, ő megért téged, és ő is elindul feléd. Ő is átad neked egy idő után olyan igazságokat, amelyeket te nem ismertél még fel. Együtt haladtok, formálódtok, alakultok, változtok.

Figyeld csak meg, hogy a környezeted mindig jóval könnyebben fogadja el azt a változást, ami valaki által történt benned. Ezt sem nyelik le egykönnyen, de így legalább  meg lehet emészteni. J Azt minden ember elfogadja, hogy egy párkapcsolatban alakulni fogtok egymáshoz. Idáig OK. Ha azonban ha csak te, magad által változol, nahát, az mindennek az alja! Borzalom! Biztos megőrült szegény! Hogyan is lehetne repülni, vízen járni, örülni az életnek? Hogy lehetne képesnek lenni bármi olyanra, amit senki más nem tud? Pedig lehet, igen. Sokan tudják, tudták ezeket régen is! Most újra előjönnek azok a tudások, amelyek egykor a mieink voltak, és most el kezdjük újra befogadni őket. Ez a tudatváltás. Ez az a folyamat, amiről az elején beszéltem: új hit születik. Olyan, amely eddig nem volt. Ettől új. De ha új, akkor más is, mint ami eddig hit és igazság volt. Ne ragaszkodj ahhoz, ami volt, teljesen természetes, ha átíródik benned a program! Nem azért lesznek újak a késztetéseid, hogy bántanak téged, hanem azért, hogy általuk haladj előre. Ha mindig ugyanazt játsszuk, megunjuk előbb utóbb. Lehet, hogy régen feltöltődés volt templomba járni, de most már csak rutinból teszed. Régen nagy élmény volt elsősnek lenni, de ma már 40 évesen - hidd el, nem lenne az! Mindennek helye és ideje van. Ne ragaszkodj az idejét múlt dolgokhoz. Kezd el látni, hogy mi az új. Fiaink, gyermekeink mutatják nekünk, hogy alakulnunk kell. Ha ők ugyanazt az életet kell, hogy éljék, amit mi már éltünk, nekik nem ajándék. Nem kényszeríthetjük őket arra, hogy a mi igazságaink mellett leálljanak, mert akkor unatkoznak. Ha unatkoznak, el kell tölteniük az időt valamivel. Ez a valami a kábítószer, a szexuális eltévelyedések, túlzott zabálások. Minden, ami túlzás, azt jelzi, hogy a lélek unatkozik, valami miatt nem mehet tovább az útján. Nem léphet újabb osztályba. Miért? Mert leálltunk. Ragaszkodunk ahhoz a világhoz, amely akkor volt aktuális, amikor még valóban éltük, de most már nem az, már halott. Folyamatosan változnunk kell, haladnunk, és élnünk! Különben leállítanak minket is. A betegségek is ezt jelzik, hogy állunk. Sok sikert a változásokhoz!