Vannak jó napok, amikor szárnyalunk, mert azt érezzük, hogy a világ megértett minket. És vannak napok, amikor sehogy sem stimmelnek a dolgok, senki nem érti, amit közölni szeretnénk.

Hogy történhet ez?

Miben különbözik egyik nap a másiktól? Miért történhet ilyen?

Egyszerűen: nem értjük, és ismerjük önmagunk kisugárzását, ezért nem azt a hatást érjük el vele, amit szeretnénk. Ha azt sugározzuk ki, hogy nyitottak vagyunk, az emberek elkezdenek érteni minket, felénk fordulnak, érdeklődnek irántunk. Ha viszont azt sugározzuk, hogy bezártuk magunkat, senki sem jöhet közel, ezt érezi a környezetünk, és jó messze elkerülnek. Így tehát, ha azt érezzük, hogy az emberek nem nyitottan közelítenek felénk, nekünk kell kinyílni. Magunkért, hogy jól érezzük magunkat a másikkal. Ha mégsem tudjuk jól érezni magunkat együtt, ne csak a másik emberben keressük a hibát! Ne őt tegyük meg felelőssé! Inkább gondoljuk végig, hogy eléggé nyitottan álltunk-e hozzá mi? Vagy nem? Ha nem, akkor csak azt kapjuk, amit vártunk. Ha azt vártuk, hogy az, akivel találkozunk, nem lesz jó fej, ezt fogja mutatni felénk. Nem azért, mert tényleg nem az, hanem az iránta való nyitottságunk hiánya miatt. Ha viszont az az elvárásunk, hogy a másik legyen jó fej, humoros, kedves, és de ő valójában sótlan és unalmas, akkor hiába vártuk, hogy a mi ízlésünk szerint viselkedjen, nem fog. Persze, az is igaz, hogy sokszor valóban jól mérjük fel a terepet, helyesen érzünk rá, hogy milyen a másik valójában. Minél ügyesebbek vagyunk ebben, annál kevésbé csalódunk.  

Az elvárás, és az, hogy várjuk, hogy a másik ember megmutassa ki ő, két különböző dolog. Viszont, ha feltételek nélkül kinyitjuk magunkat a másik ember felé, és azt mondjuk, meglátom, hogy milyen is ő, kíváncsi vagyok rá, akkor bármi megtörténhet. Még az is elképzelhető, hogy kiderül, milyen jó fej, humoros, és kedves.

Ha nem vársz el semmit, sok mindent kaphatsz. Ha elvársz, néha megkapod azt, amit vártál, és néha pont az ellenkezőjét.

Miért? Ha elvárásod van valakivel szemben, a másik meg akar felelni neked, és elkezd dolgozni ezen, és felvesz egy szerepet. Próbál jó fej, humoros lenni. Vagy sikerül, vagy nem. Ha viszont nincs elvárásod vele szemben, meg tudja mutatni azt, hogy valójában milyen is ő.

Ha előre eldöntöd, hogy milyen legyen az, akivel találkozol, ezt az elvárást sugárzod ki felé, vagyis azt, hogy ezt, meg ezt várom tőled! És ha még benne is van mindez, nem akarja majd feléd megmutatni, mert nem nyitottan, ő rá magára voltál kíváncsi, hanem arra a személyre, akit megálmodtál. Olyan sokszor tesszük ezt! Nem is tudjuk miért, de eltoljuk magunktól a párunkat ezzel! Ő is mutat valamit, ami szerinte megfelel a mi elvárásainknak, ő is tol egy előítéletekkel teli talicskát maga előtt, és akkor csodálkozunk, hogy milyen nehezen értjük egymást. Idősebben pont ez az, ami miatt nehezebben ismerkednünk. addigra már felmérjük, hogy mi az, amire nekünk a másikban szükségünk van. És kiköveteljük. Könyörtelenül. Nem is várjuk meg, hogy kiderüljön, ki az a valaki, akivel ismerkednem kellene, hanem azonnal elutasítom, mert mást várok.

De az a másik csak nem jön. Miért? Mert már ott volt. Ott volt körülötted, csak nem ismerted fel. Miért nem? Mert elvárások voltak benned. Azonnal kérted azt a minőséget, amit előbb meg kellene ismerni, meg kellene érteni, utat kellene adni neki magad felé. Nem szabad egyből azt mondani, hogy én aztán biztosan tudom, hogy mi kell nekem, mert többnyire te sem tudod, hogy valójában mi kell, kellett neked. Hányszor hallom, hogy azt mesélik az emberek, hogy fiatalon nem is tetszett nekik párjuk! Később aztán, ahogy megismerték egymást - alkalmat adtak egymásnak a megismerkedésre - rájöttek, hogy a másik gyönyörű. Személyisége megszépítette az egész lényét, és gyönyörűvé tette a szerelmese szemében. Megmutatkozott az igazi énje, ezt ismerte meg a másik, ez meghódította meg a szívét.

Ne várj el semmit! Hidd el, ez hihetetlenül izgalmas játék! Próbáld azt játszani, hogy helló, szia, ki vagy? Várni valamit, de cél és szándék nélkül.

Ha meg akarsz ismerkedni valakivel, ne fogalmazd meg, hogy mit szeretnél látni tőle, ez nem cirkusz! Ne fogalmazd meg, hogy milyen legyen a másik! Csak hagyd, hogy legyen. Olyan, amilyen. Aztán te eldöntöd, hogy ez számodra megfelelő, vagy sem. Ha megfelelő, újra fogtok találkozni. Ha nem, nem fogtok többet találkozni.

Ahogy telik-múlik az idő, már pontosan tudod, ki kell, de nem találod, mert már nem vagy elég nyitott, nincs, aki teljesen megfelel a követelmény rendszerednek. Miért? Mert már nincs idő. Nincs idő udvarolni, ismerkedni, mert már nem tudtok heteket, hónapokat eltölteni csak úgy, ismerkedve egymással, mert dolgozni kell, futni az életünk után. Ez igazi huszonkettes csapdája: nincs idő ismerkedni, ezért követelmény rendszert állítok föl, amelyről azt gondolom, hogy akit ezzel letesztelek, arról majd elsőre kiderül, hogy ő-e a nagy Ő? Csak éppen pont ő lesz az, aki nem megy át a rostán, mert az elvárásainkat egy álomhoz, s nem hozzá igazítottuk. Az igazi nagy Őt nem ezzel a teszttel mérik.

Hogy csináljuk akkor? Hogyan legyünk teljesek? Hogyan találjuk meg a párunkat, aki kiegészít, teljessé tesz minket? Így nem. Azt tapasztalom, hogy az emberek nem tudják, hogy mire kell idő, és mire nem, mi az, ami fontos, és mi az, ami kevésbé.

A társ nagyon fontos. Nélküle félemberek vagyunk. Nem lehet a teljességet megélni egyedül, egy oldalúan - akár nő, akár férfi az ember – mert az mindenképpen csak a fele lesz a teljességnek. Akkor mégis, mi a teendő? Hogyan tegyük fontossá azt, ami eddig nem volt fontos számunkra? Értéssel. Ezért írok! Ha elhitted, hogy képes vagy egyedül is teljessé válni, az élet folyamatosan olyan helyzeteket fog teremteni, amelyekből megérted, hogy szükséged van magad mellé vagy egy nőre, vagy egy férfire. Ha nagyon régóta azt gondolod, hogy, hogy teljes vagy egyedül is, nagyon sokat kell elengedni magadból. Minél értékesebbnek képzeled magad, annál nagyobb részt birtokolsz a kör teljességéből. Ezek szerint téged csak egy kis cikk erejéig kell kiegészíteni. És ha ez csak egy nagyon picike cikk a körből, akkor ennyire, vagyis egészen picikét vagy nyitva a másik nem felé, és csak ennyire engeded meg, hogy valaki kiegészítsen. Nyilvánvalóan, ebből egyensúly nem lesz. Minél több szelete van nálad a nagy, egész körnek vagy tortának, annál kevesebbet birtokol a társad. Az egyensúly az, amikor egy kört félbe vágsz, és elosztod igazságosan a szerepeiteket benne, fele-fele alapon. Akkor lesz valaki fele-sége, illetve férje a másiknak. Így működik az egyensúly. Minél precízebb az egyensúly, annál harmonikusabban élnek egymással az emberek. De ne feledd: minél nagyobbat gondolok magamról, annál kevesebb fér el mellettem.

Mi van akkor, ha a nő is, és a férfi is többet gondol, vagy akár tud magáról, mint a nagy egésznek a fele? Akkor az van, hogy nincsenek egyensúlyban. Ráadásul miután az a  két fél több, mint amiből egy egész kör kijön, ezért nem csak két ember lesz benne a kapcsolatban, - mert a kettő együtt nem csak egy kört ad ki - hanem több.

Miért? Mert többet tudok, mint te, többre vágyom, mint te, és te is ugyanígy érzel. Eltávolodunk egymástól, vagy állandóan harcolunk, hogy én jobban tudom, vagy te jobban tudod, de mindig igaza kell, hogy legyen valakinek. Ha így élünk, nem tudunk megmaradni egymás mellet, csak megalkuvással, egyensúlytalanul. Ilyen esetben valaki mindig feladja önmagát.

A megoldás az, hogy hogy ismerd meg magad, ismerd meg korlátaidat, (ha tetszik hiányaidat) és keress párt magad  mellé, olyan párt, aki képes megmutatni önmagát. Akivel jól érzed magad. Akiből kihozod azt, ami ő valódi, igazi énje. Akit kinyitottál önmaga megmutatására.

Ha ez így történik, többé nem egymástól akarjuk „elszedni” mástól a párjainkat, hanem képesek leszünk megtalálni igazi kiegészítőnket, az Igazi párunkat.

Az emberek mégis képesek egymástól elszedni párjaikat. Miért? Mert azt látják, hogy mások szeretik egymást, jól élnek egymással, és erre vágynak ők is. Persze tudnod kell, hogy ha az igazi pároddal, a valódi kiegészítőddel vagy, szeretni fogjátok egymást. De ha a másik párjával vagy, aki ő vele tudott nagyot alkotni, vele tudott boldog lenni, akkor hiába hívod magadhoz, nem lesz jó számodra. Veled nem ugyanazt fogja megélni. Veled nem ugyanazt fogja érezni. Ne hívd el akkor! Ha ő az, aki a tiéd, találkozzatok, de ne várjatok egymástól semmit. Hagyjátok, hogy megismerjétek egymást. Hagyjátok, hogy megnyissátok, és megszeressétek egymást. Igen, ehhez idő kell. Nem elsőre születik meg a felismerés, hogy igen, ő az én kiegészítőm! De ha mégis megszületik benned, ne felejtsd el, hogy ugyanezt kell éreznie a másiknak is! Ha nem így van, ne álltasd magad! Ő még nem érezi ugyanazt, mint te. És ha nem érezi, két esélyed van még. Az egyik az, hogy hagyod, hogy megismerjen, megmutatod magad neki, de ne játszd el, hogy az vagy, akit ő szeretne, mert megkeseríted mindegyikőtök életét. Ő elhitte, hogy te az vagy, akit vár, te meg eljátszottad, hogy az vagy, akit vár, de egyik sem igaz. Igazság nélkül pedig mindketten szenvedni fogtok a kapcsolatban, hiszen te hazudtál, ő elhitt valamit, ami nem létező. Egy életen keresztül nem fogsz aludni! Nem, mert élni szeretnél. Olyan életet, ami neked tetszik. Akkor már késő lesz, hogy rá jöjj, hogy nem ő volt számodra az igazi.

A másik lehetőség, hogy békével elengeditek egymást, de ha összehoztatok egy pár gyereket menet közben, irántuk felelősséggel tartoztok. A felelősség segít felnőni, segít megtanulni, hogy ne azt várjam, amiről azt gondolom, hogy kell nekem, hanem azt, akivel kitudom kiegészíteni magam. Úgy, hogy ő is önmaga lehessen ebben a kapcsolatban. Ha ez sikerül, felnőttem. És ha felnőttem, megértem, hogy nem elvárások mentén lesz társam. Ha túl sokat gondolok magamról, és nem is akarok változni, nem is lesz társam.  Ha valaki teljes kör, tehát tökéletes egyedül, az nem vár kiegészítést. De ha te egyszer is úgy érezted, hogy vonzódsz az ellenkező nemhez, akkor ne legyenek illúzióid, kiegészítésre szorulsz. Akkor viszont meg kell értened, hogy egy kapcsolatban egyensúly kell, hogy legyen. Ha te nagyon sok vagy, kevés helye lesz a másiknak. Akkor azt mondod, nekem ő nem elég, keresel egy másik embert, hogy ő egészítsen ki, jobba, mint az elsőző. De ő sem lesz majd képes csodát tenni! Van, amit az egyikük tud jól, s van, amit a másik tud jól, de több kiegészítőnk egyszerre nem lesz! Két, vagy több feleségem nem lehet, hiszen vallásom, törvényem tiltja. Oké. Akkor nem veszem el mindet, csak egyiket, a többivel pedig játszom. Azt, hogy tőlük is kapok. És ha megkaptam azt, amire vágytam, elengedem őket. Már nem kellenek. Jöhet a következő, mert valakire mindig szükségem van. Tehát megint csak nincs egyensúly.

Ha egyensúlyt szeretnél, boldog párkapcsolatot, adj több teret a másiknak! A kör nagyobbik felét nem birtokolhatod! Birtokold azt, amit te képviselsz, mint férfi, vagy mint nő, de ez csak a kör fele legyen, a másiknak, a kiegészítődnek pont ugyanannyi jusson! Hagyjad, hogy a másik is benne lehessen a kapcsolatban! Ne feled, hogy a kapcsolatoknak az a természete, hogy kétoldalúak. Kapcsolatban élni egyedül nem lehet. Még akkor sem, ha zseni vagy. Akkor sem, ha annyi eszed van, hogy két vállalatot is elvezetsz egyedül. Akkor is van valami, ami hiány benned, és békét, csak hiányaid betöltéséből tudsz megélni.

Alakuljatok egymáshoz! Idomuljatok egymás irányába, és éljetek úgy együtt, hogy tere legyen a házasságban, a párkapcsolatban a másiknak is. Ne legyél domináns, és sok! Fogd vissza magad! Olyat fogsz tapasztalni a másiktól, amire nem is gondoltál, nem is számítottál. Meg fogod látni, hogy ő is tud. Sokat. Sőt, van, amit jobban! Értékeld át a csendességet, értékeld át a visszahúzódást, és akard megismerni a másikat. Jó gyakorlatozást hozzá!

Minden ember, aki él, dolgozik, és szeret, hat a másikra, és ezzel teremt. Amikor viszont már nem él, ebben a világban látszólag nem marad belőle más, csak egy test, egy tárgy, amivel kezdeni kell valamit. Ha nagyon sarkalatosan akarunk fogalmazni, a holttest csak egy „kolonc” a másik ember számára. El kell temetni, hivatalos ügyetek kell vele kapcsolatban intézni, lássuk be, bármennyire is szerettük az illetőt, a halottal kapcsolatos teendők elvégzése teher a visszamaradottak számára. Persze, ha valaki úgy él, hogy tudatosan viszonyul a saját halálához, azaz gondoskodik halála utáni sorsáról, soha nem válik „kolonccá” számunkra. Csakhogy az emberek nagyon ritkán tudnak gondoskodni a haláluk utáni időszakukról. Nem is csoda, legtöbben arról sem igen tudnak tenni, hogy életükben ne szenvedjenek hiányt. Ha mindenben másokra utalva hal meg valaki, karmával kapcsolódik a családjához továbbra is. Eltemetni valakit, azt jelenti, gondoskodunk róla. Nyilvánvaló, hogy az személy, akit eltemettük, ezt már fizikai értelemben nem tudja viszonozni számunkra, bizonyos tekintetben tehát tartozik nekünk. A létezésünk során felhalmozott tartozásokat pedig ki kell egyenlíteni! A halál után sem szűnik meg a kapcsolatunk senkivel, a haláluk után is segítenek a minket szerető lelkek,- akkor már test nélküli lelkek- abban, hogy jó legyen nektek, nekünk. Persze, nem csak szeretjük egymást, van úgy, hogy gyűlölködünk halálunk után is. A lélek mindig meg tudja találni a módját annak, hogy egyenlíteni tudjon. Ez hoz minket folyton vissza a földre, legtöbbször a léleknek le kell születni újra, hogy rendezze a tartozását.

Honnan lehet tudni, hogy valakinek nincs kiegyenlítve feléd a számlája, esetleg a végső elszámolást te sem jól zártad le? Mit tapasztalnak meg ebből az élők? Azt, hogy valami nincs rendben. Ha segítséget kérnek, azt mondják azt nekik a jósok, a látók, a segítők, hogy van körülötted valaki, egy lélek, aki árt, vagy segít. Persze, nem mindegy, hogy segít vagy árt. De mi is történik ilyenkor pontosan? Az, hogy nem tudtál elszakadni attól, aki szeret, vagy attól, aki esetleg utál, még akkor sem, ha illető már rég nem az evilági téren mozog. Nem itt van. Nincs is teste.

A halál félelmetes sokunk számára, mert nem értjük. Nem értjük meg, hogy ilyenkor csak a testünket engedjük el. Testünket, ami „ruhánk” tulajdonképpen. A ruhánkat levetjük, és vehetünk magunkra újat. Persze, ez a lelkek számára nem mindig ilyen egyszerű, legalábbis addig nem, míg energiáik nem tisztulnak ki. Amint lelkek energiája kitisztul, nem az adósságaik és kötelékeik rabjaként születnek újjá, hanem tiszta tudatként, előélet nélkül. Miért fontos ez? Azért, mert míg a léleknek előélete van, vagyis szennyezett haraggal, dühvel, indulatokkal, és ezekkel együtt, ezzel az energiamintázattal alkotja meg az új testét, (azaz születik le a lélek) és ebből olyan anyagi valóságot hoz létre, amely nem jó, nem tökéletes. A tiszta lélek, vagy tiszta tudat, (ez egy magasabb szint) születik le, akkor gyönyörű és egészséges testet teremt magának. Ha harag volt abban a lélekben, aki elment innen - azaz meghalt testként – mindez meghatározza az újjászületését egy másik testben. Ő is olyan emberi testet fog magának teremteni, amilyenek az energiái. Ha viszont meg tud bocsájtani, megújult lélek születik le, azaz a lélek megtisztulva jön le testet ölteni. Ha a lélek megtisztult, nincs benne harag, indulat, arrogancia, gyász, semmi, ami torzóvá tenné a testét. Ha test nem tökéletes, ki kell deríteni, hogy „melyik lélek” által torzult. Ilyenkor az ember végig megy a saját DNS láncán és megkeresi a hibát.

Tudni kell, hogy amikor elindul a testet öltés, ezen a láncolaton keresztül megy végbe a lélek belekapcsolódása az anyagba, és a lélek ugyanezen a szálon keresztül távozik. Ez egyfajta Ariadné fonala. Ezzel jövünk, és ennek segítségével távozunk, szépen fel kell gombolyítani a szálat, hogy visszataláljuk az élet labirintusának bejáratához, és felszedegessük a lelkünk az út során elvesztett részeit. A lélek egy, de nagyon sok tudja széttördelni magát és képes még arra is, hogy részként éljen, de minden elszakadt rész újra egyesülni szeretne vele. Minden egyes visszatért résszel növekednek az értékeink, és az emberi nagyság bennünk.

Nem csak a saját életünk adósságai kötnek meg minket, hanem a családunk karmája is. Ha az ember megoldja a családja – élő és halott - tagjainak konfliktusait, mehet haza, oda, ahol fényként élt. De csak akkor, ha megoldotta. De hogyan lehet megoldani, olyan családi tragédiákat, amelyek ki tudja mikor mély árkokkal választották el a családunk tagjait? Úgy, hogy beszélünk róla. Úgy, hogy nem gyártunk titkokat. Úgy, hogy azokat a sérelmeket is megpróbáljuk- a magunk eszközeivel - megoldani, amit anyukánk, apukánk, őseink nem oldottak meg. De hiszen ők talán már nem is élnek, mondhatja bárki! Akkor azokkal van dolgunk, akik élnek, az utánuk következő generációval. Azokkal, akik újjászülettek, azért, hogy megbocsássák a sérelmeiket, kiegyenlítsék a számláikat, megbékítsék magukat velünk, veletek, bárkivel. Mindenki addig születik újjá, míg el nem rendez mindent maga körül.

Képzeld el azt a helyzetet, amikor családod tagjai békében élnek! Olyan békében, amely megnyilvánul a testükben. Ha ez megvalósul, megtaláltuk a megoldást a valóban egészséges életmód, a betegségek kiiktatása felé. A megoldás nem más, mint a család. Ha azt tapasztalod, hogy a családod tagjai nem szeretik egymást, tárd fel, hogy miért! Nem csak a hozott családoddal lesz dolgod, hanem a kapott családoddal is! Tehát annak az embernek a rokonaival is, akivel összekötöd az életed, akinek a családja vele együtt kapcsolódik hozzád. Akárcsak az a család, amit ketten hoztatok létre. Az ő segítségükkel bővül tudásod, általuk új mintákat kapsz, ezek révén lélekként nemesedhetsz, haladhatsz az utadon. Ha megértetted, hogy családodban mi nem működik, kereshetsz működő mintákat más családokban, megtanulhatod, hogy máshol hogyan tud jó energiákat létrehozni ugyanaz a helyzet! Ha a család gyógyul, akkor az új minta bevált. Tanítsd meg családod többi tagjának is, hogy ők is alakuljanak, finomodjanak, ők is meggyógyuljanak. A jó minták itt vannak körülöttünk, csak ki kell választanod közülük azt, ami pontosan neked való.

Minden lélek teljesként születik, együtt minden tudásával, csak ez a teljesség szétszóródik benned, bennem, és mindannyiunkban a földi létben megtett út során. Ha viszont a jó minták összekapcsolódnak, kirajzolják azokat az utakat, amelyeken hazatalál a lélek. Hazatalálunk mi, akik eltévedtünk. Mi, akik itt, a Földön éljük az életünket eltévedve, bolyongva, üresen, hiányosan, depresszíven. A depresszió elvesztése valaminek. Valaminek, aki én voltam. Valamivé váltam, ami nem én vagyok. Ki vagyok én? Ilyen, és ehhez hasonló kérdések foglalkoztatják azt az embert, aki elveszítette hitét, elveszítette Ariadné fonalát, ami elvezetné magához és hozzád. Bárkihez. Nem találunk haza, azaz nem találunk vissza önmagunkba. Miért? A lélek mindig meg akarja oldani a problémákat! Fáradhatatlanul keresni a fonalon, hogy hol van csomó, azaz probléma, hol van szakadás, azaz nehézség, ami miatt annyira nehézen mutatja a fény felé vezető utat. Még egyszer elmondom, ez a szál a DNS szál. Azon van a hiba, a csomó, a szakadás. Azt kell rendbe tenni. Ha magadat gyógyítod, tudd, a családoddal is dolgozol. Azzal, aki él, és azzal is, aki már régen nem, de akinek a genetikai anyagát és energetikai lenyomatát tartalmazza minden egyes sejted DNS-e. Vagyis: a te DNS-ed hordozza azt a problémát, amit a családnak az a tagja generált, akihez a meg nem oldott probléma tartozik. Valaki a vérrokonaid közül elment, meghalt, úgy, hogy nem oldotta meg a problémáit. Ezért leszületik újra, oda, ahol ez az elakadás volt. Oda, ahol gyógyuláshoz juthat általa egy generációkon keresztül nyitva, elfertőzve hagyott családi seb. Persze, csak akkor, ha a lelke felismeri, hogy orvosolni jött ezt, végtére is mindenki ezért születik újra. Rendbe kell raknia, meg kell tanulnia valamit, amit nem tudott előző megtestesülésében. Ha a probléma olyan sokrétű, hogy több embert is érint, egészen biztos, hogy ahhoz a személyhez születik le, akivel a konfliktust leghatékonyabban tudja rendezni. Ha ez rendezetlenség megoldódik, jöhet valaki más, aki azért születik le éppen hozzá, mert neki is problémája volt vele. Ezek a valakik a gyermekeink.

Gyermekeink mindig a családtagjaink valamikor régről, olyan személyek, akikkel nem oldottunk meg valamit. Ha két ember összetalálkozik, és gyermeket nemz, mindez azért is van, mert van egy, vagy több leszületni készülő lélek, aki mindkettőjükkel konfrontált, és most szeretne velük megbékélni. Mind a kettővel. Minden hozzánk érkező kis lélek a béke áldását hozza magával. Azt áldást, amelyet az ember elengedett magából. Ismerd fel ezt a lehetőséget! Ha még nem sikerült a gyermekeddel megoldani minden konfliktusodat, próbáld meg újra és újra és újra megoldani! Ne menj el mellette, mert, ha most nem sikerül újra kell születni a mindenkinek. Megint, és megint, ameddig nem rendezitek a közös dolgaitokat. Ahhoz, hogy sikerüljön, neked is el kell jutnod odáig, hogy felébredj! Gyermekként alszik a lélek, ebben az állapotában csak családi segítő tud lenni. Olyan problémákat egyenget, amelyet addig nem oldott meg senki. Ehhez legelőször is összeköti a két családot, és mutatja, hogy hol van a hiba, amit ki kell javítani. Megmutatja, mire figyelj! Mit oldj meg! Hol akar lenni a gyerek? Abban a család részben, ahol a probléma fenn áll. A gyermek viselkedése megvilágítja a problémát. Ő a fény. A fény rávilágít a sötétre, vagyis a családi hálónak arra a részére, ahol a gond, azaz a megoldandó feladat van. Persze, mi hajlamosak vagyunk azt mondani, hogy szegény gyerek, ne szenvedjen a nagyinál, inkább nem engedjük oda. Pedig ő nem szenved, csak rávilágít a beteg részre, láttatja a sebet, azért, hogy a szülei kitisztítsák, meggyógyítsák. Ha a szülei nem tudják megtenni, felnőttek közül nem vállalja el senki ezt a feladatot, előbb utóbb neki kell megoldani, ő kezd dolgozni ezen. Amíg ő dolgozik ezen, addig nem tudja élni saját életét, saját problémáit nem tudja megoldani, mert ő még csak gyerek, nem tud két fronton helyt állni. Ha te nem állsz bele a feladatba, neki kell a gyenge kis erejével helyetted, felnőtt szerepben dolgozni. Ne várj tőle ilyet! Ha megmutatja egy gyerek, hogy hol van a gond, old meg! Te, a nagy. Ne ő, a kicsi! Ő még gyerek. Te viszont felnőttél. Ha magadért nem tennéd, legalább érte tedd meg! A felnőtté válás, felelősséggel jár.

Mit is kell tenned? Például azt, hogy ha nem értesz egyet valamiben családoddal, akkor beszélsz erről. Miért? Azért mert ez a te felnőtté válásod útja, azért, mert ha kiállsz magadért, az neked is segít felnőni. Ha megérted és megéled ezt, rájössz, hogy felnőni jó. És ha felnőttél, felnéznek rád a gyermekeid. Tekintélyed lesz, amelyet tovább adhatsz nekik, el fogják fogadni az útmutatásodat, mert hiteles leszel a szemükben. Nem akarnak megváltoztatni, mert látják, hogy jó az, amit teszel, és jó út, amin jársz. Követni fognak. Ha tényleg azt akarod, hogy kövessenek, segíts olyan utakat létrehozni, amely minta számukra. Jó utakat. Olyanokat, amelyek járhatóak mások számára is. Ha viszont nem jó mintát követtél eddig, ne kövesd tovább. Számold fel!

Mit jelent ez? Azt jelenti, hogy rájöttél, hogy van jobb út. Rájöttél, hogy tudnál segíteni. De családod ragaszkodik, és környezeted is ragaszkodik a régi úthoz, mert olyan rég óta járnak rajta, hogy másikat el sem tudnak képzelni. Nincs más dolgod, mint az, hogy mutass mintát, példát, hogy az az út jobb, amin jársz. Meglásd, elindulnak feléd. Előbb csak feléd, mert egyből nem léphetnek rá arra az útra, amin te már jársz, odáig nekik is el kell jutni! Hogyan tudsz nekik segíteni? Úgy, hogy rendbe teszed, kikövezed, kivilágítod azt az utat is, amin eddig jártál. Nyugodtan engedd át másnak ezt az utat, ami elvezetett oda, ahol most vagy. Ez az út segíthet másnak, hogy eljusson oda, ahol most te vagy. Segíts neki, hogy megértse, hogy arra még nem léphet rá, amin te már jársz, mert ő még nem oldotta meg konfliktusait. Azt viszont megvilágíthatod számára, hogy te már megoldottad azokat, ezért mutatod számára a fényt, az új irányt, hogy ne tévedjen el. Addig tartod számára a fényt, amíg önállóan rá nem lépett az új útra. Egy egyébként Jézusnak, és más szenteknek is a feladata. Ők is világítanak számunkra. „Én vagyok az út, az igazság, és az élet!” – mondotta magáról Jézus.

Nem elég tudnod, hogy csak akkor léphetsz tovább, ha megbocsájtasz, a megbocsájtást meg is kell élni. Hogyan? Úgy, hogy azokkal legyél megbocsájtó, akik itt vannak. Azokkal legyél jó, akiket ismersz. Ne várj olyat másoktól, amit te magad nem vagy képes megtenni. Segíts közben azoknak, akik szintén a tanulás útján vannak. Amit te megtanultál, add át másoknak. Azoknak, akik képesek befogadni. Ne azoknak, akik még nem tartanak ott. Ez nem azt jelenti, hogy valaki rosszabb nálunk, hanem azt, hogy az úton te előrébb vagy. Ez viszont felelősség. A spirituális emberek, általában a felismerést szeretik, de felismeréssel járó felelősségét nem. Nem elég jó irányba haladni, a helyes úthoz vezető ösvényt meg kell mutatni azoknak, akik még csak keresik. Ezért „le kell menni” oda, vissza kell menni az út elejére, hogy megértsd, megtaláld, felsegítsd azokat az embereket, akik elakadtak. A spirituális emberek közül sokan - ilyenek gyakran a vallásos, hívő emberek is - nem mernek lemenni oda, ahol az elakadt emberek vannak, mert félnek a mélységtől. Félnek attól, hogy nem tudnak kijutni onnan. Te ne légy ilyen kishitű! Bízz a lelkedben! A lelked vezetni fog! Hidd el, ha letalált a mélybe, fel is tud menni onnan. Van egy fonál, egy DNS szál, amely vezeti őt. Azon talál haza. De ez a te labirintusod ebből neked kell kitalálnod, nem a családod más tagjának. A családod ott lesz melletted, lehet és kell is erőt meríteni belőlük! Nézz végig a családodon. Nézz végig, hogy mennyi nehézséget oldottak meg! Nézz végig, hogy milyen erősek voltak az őseid! Minden energia, amiből egykor ők léteztek, ott van a saját DNS-edben, méghozzá a lehető legjobb formában, te vagy az őseid legjobb kiadása! Tanulj meg együtt élni azzal, hogy felelősséged van! Taníts másokat, ha rájöttél valamire, és tanulj azoktól, akik többet tudnak nálad. Mindig van ilyen. Ha nem akarsz tanulni, megállítod a fejlődést, vagy nehéz helyzetbe hozod gyermekedet, mert neki kell megtanulni azt, amit te még nem voltál hajlandó. Békülj meg családoddal, tanulj tőlük, és tanítsd őket, hogy te is megéld, hogy egy, vagyis azonos vagy önmagaddal. Ha megélted az egységet, tanítsd meg nekünk. Hogy mi is járhassunk azon az úton. Mindenkinek jó békülést, megértést, és tanulást kívánok!