A családról legtöbben azt gondoljuk, hogy egyenlő azoknak az embereknek a közösségével, akik közé megszületünk. Azt hisszük, hogy csakis a vérrokonaink alkothatják a családunkat. De ez tévedés. A család az, ahol otthon érezzük magunkat.
Van jó családunk? Otthon érezzük magunkat valahol? Ha erre a kérdésre nem a válasz, akkor itt az ideje, hogy kialakítsunk magunk körül olyan családot, akik között végre otthon érezzük magunkat.
 De hogyan? Az a minta, amit hozunk, ezek szerint nem alkalmas arra, hogy otthont teremtsen számunkra, hiszen eddig sem sikerült jól érezni magunkat benne.  Teremtsünk tehát újat, új alapokon. Nagyon fontos, hogy az alapokat változtassuk, hiszen erre kell építkeznünk.
 Honnan vegyünk új mintákat? Bárhonnan, ahol látunk a magunk számára megfelelőt.
Hogy lehet felmérni, hogy hosszútávon is működő mintát találtunk-e? Úgy, hogy sokáig vizsgáljuk. Ami elsőre tökéletesnek tűnik, könnyen lehet, hogy idővel szintén nem bizonyul megfelelőnek. Akkor tehát sokáig kell vizsgálódnunk.
Mi van akkor, ha hosszú nézelődés után sem találunk jó mintát, nincs semmi, amit követnénk? Ez bizony siralmas a helyzet, mert azt fogjuk másolni, ami számunkra nem volt tökéletes, vagyis azt a családot, amelyben felnőttünk. Újra létre hozzuk azt, ami már eleve rossz volt nekünk.
Hallja valaki ezt? Döbbenetes a felelősségünk! Ha nem tudunk jó mintát mutatni, miért várjuk el, hogy gyermekünk jól érezze magát a családban? Hiszen az, amiben élünk nekünk sem jó, és nem teljesítettük azt a feladatunkat, hogy megalkossunk egy olyan új mintát, ami minden családtag számára élhető.
A fejlődés célja az, hogy meghaladjuk önmagunkat. De mi nem akarunk változni, gyermekeinktől viszont elvárjuk, hogy a miénknél jobb családi mintájuk legyen. Nem lehet őket ezzel terhelni!
Nem mutatunk nekik helyes mintát, de elvárjuk, hogy jobbak, többek legyenek nálunk. Elvárjuk, hogy jobban érezzék magukat bőrükben, sőt, még azt is elvárjuk, hogy társadalmilag megfeleljenek nekünk.
 Magunktól követeltünk-e ennyit? Nem, mert akkor már nem is élnénk.
Állítólag a gyermekeinket szeretjük a leg jobban. Miért akarjuk, hogy idő előtt meghaljanak? Miért akarjuk tönkretenni őket?
Dehogy akarunk ilyesmit! Csak nem gondoljuk, nem tudjuk, hogy ez lesz a vége.
Gyermekeink kiábrándultak. összetörtek , és cél nélküliek. Milyen lesz az a világ, amelyet ők fognak benépesíteni? Csőd. Betegség. Tönkretett életek tömege.
Miért nem szeretjük jobban őket? Miért nem hagyjuk élni őket? Mert mi magunk sem éltünk. Nem tudjuk, hogyan kell csinálni. Mi is megfeleltünk embertársainknak, munkatársainknak, párkapcsolatunknak, és elvész közben az az érezni, érteni, és szeretni képes lény, akinek leszülettünk ide.
Mi az élet? Létezni valami jóért? Csak próbálunk élni, hogy életben tudjunk
maradni. Cél nélkül, hitek nélkül, kiábrándulva.
 Mit tudunk így teremteni? Hitet azt nem, hisz számunkra nincs már semmi, ami fontos. Tehát hitet nem adunk.
 Mit tudunk így egymásnak és az utánunk jövőknek tanácsolni? Legfeljebb annyit, hogy éld végig az életet. És ha végig élted, akkor elmondhatod, hogy „Megcselekedtük, amit megkövetelt a haza!”. De ez nem igaz! Semmit sem adtunk a közösségnek! Nem értettük meg, hogy a leszületés lényege, valami újat alkotni. Valami új dolgot létrehozni. Valamiben változni, vagy változtatni. Semmit nem tettünk ebből.
 Miért? Mert őseink sem tettek hozzá semmit ahhoz, ami van. Ezért aztán mi sem fogunk semmit hozzátenni. Ez a minta öröklődik. Az a minta, ami nem teremt. Nem hoz létre újat. Nem teremtődik új világ, csak beszélünk, és álmodozunk róla.
 Így nem lehet. Ahogy már mondtam, a leszületés célja a változás, az, hogy  valami a világban másképpen, jobban legyen a mi kreativitásunk, vagyis teremtőerőnk révén.
De ha nem vagyunk képesek elfogadni, hogy a feladatunk az, hogy változzunk, akkor a gyermekeink csak azért születnek le, hogy folytonosságot biztosítsanak az emberiség számára.
Rossz hírem van. A folytonosság vagy változatlanság hiba. Márpedig az az ismétlődő hiba, amely nem javította ki magát, az bukás (az emberi szervezetben a z ismétlődő, osztódó genetikai hiba neve tumor) Az ember azért érkezik erre a világra, hogy újra gondolja magát.
Ha két ember összekapcsolódik,  javított genetikát hoz létre, ezért van szükség két DNS szálra, hogy azokat a géneket, amelyek az egyik szülői szálon károsodottak, a másik szülő  génjei kijavítsák, és hibátlan forma öröklődjön  Így tehát minden új ember jobb lesz, mint az anyja és az apja volt. Legalábbis ez volna a cél. Ha egy emberpár nem hoz létre jobbat magánál, csak ugyanolyat, nem haladtunk. Ahogyan a székelyek mondják: azért a gyerekért, aki nem vitte többre az apjánál, a gatyamadzagot sem volt érdemes megoldani.
Ilyenkor állunk, és ezzel bűnt követünk el a haladás ellen. Még egyszer: az ember azért jön, hogy fejlődjön.
Van erre mindig lehetőségünk? Nincs. Determinál, hogy a szüleink is egyhelyben állnak. Determinál a család elvárása, hogy ne akarj más lenni, mint ők, ne akarj jobbat, mint amit ők elértek. Nem szabad változni, mert kitaszítanak maguk közül.
Szerencsére mindig vannak emberek, akik zászlóvivők, vállalják, hogy tesznek valamit azért, hogy legalább egy kicsit jobb felé haladjunk. Nem könnyű nekik, mert olyasmit szeretnének létrehozni, amely más, mint ami eddig volt. Más formájú, más hitű, más gondolkozású, sőt még akár külsőre is más. Sokszor nem lehet, mert nincs, aki támogatná ebben őket. Saját hazájában, saját családjában a legritkább esetben fogadják el a prófétát, az újítót. Cserébe viszont többnyire a tágabb környezete felismeri benne az isteni szikrát, és megbecsüli, persze lehet, hogy csak halála után. Miért történik ez annyi nagy felfedezővel, változtatóval, művésszel, nagy egyéniséggel? Mert a saját idejükben a világ még nem nyitott, nem értett rájuk, még nem tart ott, ahol ők.  Később viszont már igen. De azt sokszor már nem élik meg.
Miért kell, hogy így legyen? Mit üzen ez a gyermekeinknek?
Azt, hogy nehogy valami nagy dolgot tervezz, mert úgysem tudod megvalósítani. Úgyis kivet magából a társadalom!
Ha elgondolkozunk ezen, és tágabb összefüggéseiben vizsgáljuk a dolgot, rájövünk – még életünkben, vagyis a halálunk előtt, - hogy mi sem éltünk semmit. Rádöbbenünk, hogy nem alkottunk, nem újítottunk, nem változtattunk meg semmit. Ha még van lehetőségünk, megpróbáljuk elmagyarázni a gyermekeinknek, hogy mekkorát hibáztunk. Erre a gyermekeink azt fogják mondani, hogy dehogy! Minden, ami voltál, jó volt! Mindent jól csináltál! Nem fogják érteni, hogy a megbánásunkat akarjuk elmondani nekik, és könyörgünk, hogy ne kövesd ezt az életet, ne így élj!
Annyira belénk lett nevelve, hogy fontos a szülők tisztelete, követése, hogy nem azt halljuk ki a szüleink szavából ilyenkor, hogy megbánták a passzivitást. Azt halljuk ki, hogy ugyanúgy kell mindent folytatnunk, ahogy ők tették.
Ezért állunk. Ha ugyanazt csináljuk, mint amit az őseink csinálták, nem haladás, hanem visszamozdulás. Mindannyian két emberből, két genetikából fogantunk. Az a célja ennek, hogy az egyén megnövessze, meggyógyítsa, megjobbítsa magát. De mintha ez nem menne. Túl nagy a tisztelet. Túl nagy az elfogadás, a belenyugvás, hogy az élet csak annyi, amennyi a szüleinknek jutott, és még véletlenül sem több.
Pontosan ugyanebben a problémában gyökerezik az a viselkedési mód is, ami pont az ellenkezője annak, amiről eddig beszéltem: Minden jó, ami más, mint amit apánk, anyánk tett. Ez a viselkedés sem jó, ez sem építő! Ha így állunk a világhoz, épp azt nem értjük meg, hogy kik vagyunk, és hol az az alap, ameddig vissza kéne bontanunk a régi értékrendet. Igaz viszont, hogy szabadabbak leszünk, mint a többiek azokban a családokban, ahol túl nagy a tisztelet.
Milyen fura arról beszélni, hogy a tisztelet lehet gát, ugye? Pedig az, ha egyszer nem halad tőle az ember. Azoknak az embereknek viszont a segítség a tisztelet, akik meg akarják érteni önmagukat, a gyökereiket. Csak az fogja megérteni, hogy honnan jött, aki tiszteletet tud érezni a családja iránt, hiszen az ősein keresztül érkezett el hozzá az élet! Ha megérezte az élet áramlásának csodáját, azt is meg fogja érteni, hogy neki mit kell másképp csinálni azért, hogy az élet továbbra is áramolását továbbra is táplálni tudja. Ha idáig eljutottunk, túl kell lépni a tiszteleten, és azt kell felismerni, hogy mire lenne szükség a friss energiák beengedéséhez. Akkor kell megtenni az első képést, amikor ezt már tudjuk.
Hogyan kell haladni? Úgy, hogy hitelesebbé, és a szó pozitív értelmében hatalmasabbá válunk. Azért, hogy a többiek elfogadják a szavunkat, amikkel változásokat indíthatunk be.
 Kinek a szavát fogadják el a mai korban? Vallási vezetőknek, politikusoknak, királyoknak, felelős tanároknak, stb. Ha volnának ilyen emberek, már más volna a világ! Félre ne értsenek! Nem azt mondom, hogy nincsenek jó politikai vezetők, vagy nincsenek hiteles egyházi személyek. Csak azt mondom, hogy nincsenek karizmatikus vezetők. Olyanok, akikre felnézhetnénk mindannyian.
Miért volna fontos ez? Mert pásztor nélkül, elvész a nyáj, ezerfelé szakadunk. Mindannyian másban hiszünk. Mindannyian valami egészen másmilyen újat akarunk.  
Együtt nem megy. Együtt nem tudunk gondolkodni, mert nincs olyan, hogy mindenki ugyanazt akarja. Ezért volna szükség olyan emberre, akire mindannyian felnézünk, és aki kimondja azt a közös gondolatot, ami mindenki számára elfogadható.
Nézzük meg, hogyan lesz valaki például jó gyári vezető? Először is, lentről kezdi. Végigjárja azt az utat, tudja, a bőrén tapasztalja, hogy mi is az a gyári munka. Segédmunkásként kezdi, aztán szakmunkás lesz, művezető, brigádvezető , aztán nagyobb, és még nagyobb főnök. Mindenképpen az elején kell kezdenie, hogy megértse, milyen ott lenn. Szükséges, hogy átélje, milyen az, ha valaki függ a főnökétől, illetve belülről, a munkafolyamat részeseként jöjjön rá arra, hogy mi az, amit ő másképp csinálna. Azok a cégek, amelyek így, szervesen fejlődnek, stabil alapokon állnak.
Azok a cégek, amelyeket átvesz egy új menedzsment, nagyon nehezen hangolódnak össze az új vezetőikkel, mert a munkások előtt még nem bizonyítottak. Nem is nagyon kapnak lehetőségét bizonyítani.
Vajon, ha valaki már ott tart, hogy tudja, hogyan legyen főnök, miért nem tudja elfogadtatni magát az új beosztottjaival? Mert előbb eggyé kell válnia a céggel, és összehangolódni a dolgozókkal. Különben nem lesz egység, és nem engedelmeskedik az új főnöknek senki. Még akkor sem, ha a munkahelyét kockáztatja vele. Ez rossz a dolgozónak, és rossz a főnöknek is, mert a dolgozók nem nyitottak felé. Senki nem tanítja meg neki a vállalati kultúrát, nem segítik beilleszkedni, felvenni a helyi tempót.
Nagy cégek milliókat költenek csapatépítésre, de semmi haszna, ha a főnök nincs ott. Úgy nem lesz eredménye az egésznek, ha csak elvárja, hogy a csapat alakuljon olyanná, hogy ellenállás nélkül beilleszthető legyen bármilyen munkafolyamatba, egyszerűen csak idomuljon azzá, amivé a vezetők szeretnék. Egy cégnél- vagy bármilyen közösségben - soha sem lesz fontos, hogy ki vagy, senkit sem fog érdekelni az új ötleted, amíg be nem illeszkedsz, és el nem fogadnak a többiek. Ha beilleszkedtél, és elfogadtak, akkor alakíthatsz, változtathatsz, mert már van hiteled. De addig hiába vagy zseni, nem fog érdekelni senkit.
 Zseniből sok van. Mindnek jobbnál jobb ötletekkel van tele a feje. Mégsem mennek vele sokra, mert nem tanították meg őket szocializálódni. Nem tudnak beilleszkedni, a többi ember számára hitelessé válni. Ezért nem fogadják el tőlük a változáshoz vezető utat. Egyszerűen nem értik őket.
Nem csak neki, hanem nekünk is tanulnunk kell, méghozzá nyitottnak lenni feléjük, hiszen ők hozzák az újat.
A legfontosabb feladat a szülőkre hárul:  meg kell tanítani beilleszkedni a társadalomba zseni gyermekeiteket! Tanítsátok meg őket arra, hogy elfogadják a játékszabályokat. Tanítsátok meg őket arra, hogy fölénnyel nem tudnak beilleszkedni, és nem tudják átadni a hatalmas tudásukat. Nem megalázni kell őket, hogy beálljanak a sorba, hanem segíteni nekik. Kezdjétek el együtt megérteni azokat, akik most vezetnek. Mit, miért csinálnak, mi motiválja őket? Hogyan lehet a nyelvükön beszélni? Mit csinálnak jól, hogyan érték el, hogy az emberek bizalmat szavazzanak nekik? A stafétát tudniillik csak ők adhatják át. Ha nem érzik azt, hogy segítenének az újak, akár nem adják át a vezető botot.
Mindig azok vezetnek, akik bizalmat élveznek. Ők azok az emberek, akik hajlandóak beilleszkedni, még hanem is tudnak semmi újat, akkor is vezethetnek, mert elfogadták a régi mintákat és a maguk sikere érdekében képesek használni őket.  
A bizalom kialakításával lehet hozzá kapcsolódni ahhoz, ami most van, és nem  pedig azzal az attitűddel, hogy majd én jobban tudom! Abból csak harc lesz, meg erőszakos hatalomátvétel. Az már annyiszor volt!  Annyiszor harcoltunk! A győzelem feletti mámor pedig elfeledtette velünk az igazi célunkat, azt, hogy változzunk. Ne essünk újra meg újra ugyanabba a hibába, hogy a harcolunk azért, hogy vezethessünk, hanem próbáljuk megérteni, hogy hol tart ma a világ, és kapcsolódjunk hozzá harmonikusan a mostani, aktuális energiákhoz.  
Akkor is, ha tudjuk, hogy nagyon máshol kellene tartanunk. Ez azért fontos,
mert megtanulunk ezáltal „emberül”. Meg fogjuk érteni egymást. Ha megértjük egymást, tudunk beszélni egymással. Ha pedig meg tudunk egymással beszélni mindent, mint a kulturált emberek, akkor nem lesz szükségünk egymás leigázására. Nincs szükségünk a harcra, és megszülethet a béke.

A békének nem az a lényege, hogy egyformán gondolkodunk. Sőt! Fontos, hogy ki-ki érezzen, gondolkodjon,  éljen másképp, hiszen egymás példáiból tanulunk. Mi külön-külön nem tudunk minden variációt kipróbálni az életre, de megbeszélhetjük egymás tapasztalatait. Eszmét cserélhetünk arról, hogy az. amit gondoltunk vagy tettünk, hogyan vált be. Ha másnak a miénknél jobb gondolata vagy tette van, vagy volt, akkor vegyük át és alkalmazzuk mi is! Tartsuk szem előtt, hogy egymásért vagyunk ezen a világon, azért, hogy mindenkinek jó legyen. Kicsi odafigyeléssel, sokat változik a világ. Nekünk. Ez a Föld a mi világunk, közösen alakíthatjuk ki, hogy milyen legyen itt az élet!
Éljünk boldogabb világban! Hassunk egymásra a gondolatainkkal. Ne zárjuk el egymást a többi jó gondolattól, mert saját kútfőből nem tudunk mindent kitalálni! Éljünk úgy mi is, hogy gyermekein immár valóban élhessenek, úgy, hogy a haladásunkkal mintát mutatunk nekik. De ne állítsuk azt számukra, hogy ez a miénk az egyetlen út! Hagyjuk, hogy újabb és újabb utakat nyissanak, és együtt generációjukkal haladjunk az új úton. Jó kirándulást!

Tűz, víz, levegő, föld. Ez a négy elem alkotja a világunkat. Ez a négy elem határozza meg a tudatunkat, és minket, fizikai valónkban is. A négy elem egyensúlyban kell, hogy legyen bennünk. Ha a négy elem egyensúlyban van, akkor léphetünk tovább az ötödik elem felé, ami a prána, ami szanszkrit nyelven annyit jelent: szél, illetve lélegzet, életerő, energia. A prána tehát nem más, mint kipárolgás, lélegzés. A lélegzés viszont nem csak levegőcsere, sokkal több annál. A kipárolgás sem azonos a kifújt levegővel, hanem az elemek, energiák mozgása. Minden ember annyi energiát, fényt vesz fel a levegőből, amennyire szüksége van. Sokan nem is tudnak mély lélegzetet venni, egyszerre sok levegőt, azaz dús levegőt beszívni. A levegő minősége változik, attól függően, hogy hol tartózkodsz. Minél magasabban vagy, bizonyos elemekben dúsabb, más dolgokban hígabb tartalmú a levegő.
A föld elemmel is ez a helyzet: nem mindenhol közvetít ugyanolyan fényt, ugyanolyan rezgést. Ezért kell megismernünk a természetét, akárcsak a vízét, és a tüzét.
Bolygónk legnagyobb területét víz fedi, a testsúlyunknak is több, mint a fele víz. Minél jobban összehangolódsz a víz elemmel, annál nagyobb lesz az egyensúly benned. Ez az út ahhoz, hogy kapcsolódni tudj a többi elemmel is. A víz az a közeg, amely képes bármilyen irányba elmozdulást generálni. Ha túl erős a föld energia benned, és a tűz energia erősítésére van szükség benned, a víz képes segíteni, ha forrón fogyasztod, vagy meleg fürdőt veszel. Hasonlóképpen képes vagy előmozdítani a levegővel való kapcsolatodat a hideg, jeges vízzel való érintkezéssel. A víz tehát neutrális közeg, vagyis kiegyenlítő.
A tűz viszont nem az. A tűz olyan energia, amelynek szintén egyensúlyban kéne lenni benned. De ez ritkán van így, az emberekben a tűz elem van többnyire túlsúlyban. A tűz még nem állt be a sorba. Azt hiszi, hogy neki kell a négy elem közül vezetni. Hát nem, nincs ilyen. Az első tanítás az, hogy hozz mindent harmóniába magadban! Hozz harmóniába minden elemet egymással!
Ha egy ember túl haragos, indulatos, konok, akkor a tűz energia az, amely meghatározza a viselkedését.
Ha egy ember erőszakos, görcsös, félelmetes, és erős, akkor a föld energia negatív tulajdonságait éli.
Ha egy ember beteg, sérült, gyenge, akkor levegő elem hiánya okozza ezt.
Ha pedig egy ember buta, arrogáns, sértődős, a víz elem erősítésére van szüksége.
Ha egy elemek aránya felborul, tehát valamelyik túltölt, vagy alul működik, felborul az egyensúly a testben is. A régi orvosok ezért foglalkoztak az elemekkel. Hitték, hogy a megfelelő arányok elérése egyensúlyba helyezi az embert. Hitték, hogy a testen belül, van átjárhatóság a víz, a tűz, a föld, és a levegő elemek között. Hitték, hogy meggyógyítható minden probléma az által, hogy kiegyensúlyozzák az elemek arányát a testben.
Nem ment. Miért? Mert négy elemnél több létezik. Ötnél is több. Csak az ötödik elem megértése után indulhatunk vissza a testhez. Megint újra kell, hogy értelmezzük a tüzet, a vizet, a levegőt, és a földet. Újra alkotjuk a testet a prána, azaz az ötödik elem befogadása által. Lehet, hogy még így sem lesz tökéletes a test, de ezt tesszük akkor, amikor gyógyítjuk önmagunkat. Visszamegyünk az elemeken keresztül oda, ahol valaha már jártunk, kijavítani a hibát. De előbb harmonizálnunk kell az elemeket magunkban.
Tanítsuk meg magunkat arra, hogy ha túltölt bennünket a tűz, igyunk sok folyadékot.
Ha pedig a víz elem kerül túlsúlyba, foglalkozzunk olyan dolgokkal, amelyek leföldelnek minket, például kertészkedés.
Ha pedig túl sok bennünk a föld, vegyünk részt levegőn szervezett programokon, olyan rendezvényeken, amelyeket kint tartanak a szabadban.
Tegyük helyre testünket! Ne csak kint legyünk, ne csak földdel foglalkozzunk, ne csak a víz érdekeljen, és ne csak a tűz. Mindig más. Mindig az, amit ki kell egyensúlyozni azért, hogy felálljon a harmónia.
A harmónia tanulható. Előbb azonban fel kell ismerned, hogy egyensúlytalan voltál. Ha pedig egyensúlytalan voltál, ez meg kellett, hogy jelenjen testi szinten is. Ezt is rendbe kell tenni, például ki kell próbálni valamilyen egyensúlyfejlesztő gyakorlatot. De elkezdted önmagad megismerését is, az is segít. Minden a harmóniához segít akkor, ha hajlandó vagy változni. Ha nem hiszed, hogy változnod kellene, akkor környezeted akar majd megváltoztatni. Segít neked. Hogy felmérd hibáidat. Felmérd azt, hogy miben kell változni.
Ehhez erő kell. Az erő a föld elemhez tartozik. Meg fogsz erősödni, mert át kell alakítanod önmagadról alkotott hitedet. Ilyenkor az ember régi hitrendszere borul. Segítségként, hogy fel tudd oszlatni azt, amiben eddig hittél. Ha feloszlott, újra alkothatod. Ha pedig újra alkotod, olyat hozz létre, amely önmagaddal harmonizál.
Mit jelent ez? Ha sok tűz elem van benned, veszekedős durva lehetsz. Ha pedig újra alkotod magad, próbáld ennek ellenkezőjét megélni, azt, hogy nem vagy veszekedős, hanem finom vagy. A durvaság ellentéte a finomság. Hogy lehet egy durva emberből finom? Úgy hogy rálát tetteire. Úgy, hogy látja azt, hogy durvaságának következményei vannak. Ahhoz, hogy rálásson tetteire, szeretni kell. Az ember önmagát nem szereti. Azért kell szülni, vagy gyereket vállalni, hogy kinyíljon a szív. Hogy az ember tudjon szeretni. Ha kinyílt a szív, még egy durva ember is érezni kezd. Ha megveri a gyermekét, rálát problémáira. Rálát arra, hogy meg kell változnia. Ő érte igen. Ő érte talán.
Vagy ő érte sem. Ezek a válaszok attól függenek, hogy mennyire nyitotta ki magát az, aki durva. Ha visszazárta magát a gyermeke születése után, akkor ő sem tud már segíteni saját maga változásában. Ha az ember szíve nem nyitott, biztos, hogy gyorsan meghal. Az ember nem ártani jön erre a földre, nem bántani. Inkább távozik.
A tűz elem megfordítása a legnehezebb feladat sokunk számára, azért mert a tűz bizonyos szituációkban nélkülözhetetlen. Például akkor, amikor sportolunk, vagy verseny van, és győzni kell valakivel szemben. Ekkor hasznos a tűz. De akkor, amikor már a célunk mindenki legyőzése, célunk mindenki leigázása, és célunk minden elpusztítása, akkor már nem éltető a tűz, hanem árt. Ezért kell megtalálni az egyensúlyt. Ezért feladatunk, hogy megismerjük az igazi önmagunkat, és átalakítsuk, tehát harmóniába hozzuk önmagunkat társadalmunkkal.
A társadalom ugyanis igényli a vezetőket. De nem a diktátorokat. Az igazi vezetők képesek vezetni, mert átalakították már magukat, és harmóniát sugároz a hatalmuk. A diktátoraink viszont nem alakították át magukat, csak vezetői hajlamaikat élik ki, rajtunk. Nagykülönbség ez!
Ha egy ember vezetővé akar válni, sok minden próbán át kell mennie. Meg kell tanulnia versenyezni, de nem elnyomva a másikat. Meg kell tanulnia együtt dolgozni olyanokkal, akik lassúbbak, gátlásosabbak, mint ő, vagy nem túl ügyesek. Egy vezetőben biztos, hogy tűz van. Egy olyan emberben, aki alkalmatlan a vezetésre, vagy föld, vagy víz, vagy levegő elem van túlsúlyban. Így az egyensúly, az arányos elosztás alapján áll fel. Elosztom a túltöltött tüzemet felétek, és ti adtok helyette, földet, vizet, és levegőt.
Ez, így mindannyiunknak jó és így az egyensúly felé haladunk. Ha viszont túltöltjük valamely kollégánkat tűzzel, a fejünkre nő. Ez is tanítás. Akkor visszavesszük a hatalmunkat mindenkiért. Nem magunk miatt, hanem mindenkiért. A cégért, és mindenkiért, aki úgy gondolja, hogy én vagyok az, aki jobban vezeti a céget.
És mi van akkor, ha mégis megtörténik a hatalom átvétel, és így jobb a cégnek? Harc. Az okos ember felméri, hogy az vezet, aki jobb valamiben. De mi van, ha nem vagyunk ehhez elég okosak? Mi van, ha csak azt hittük, hogy okosak vagyunk? Bukás. Elbukunk. Miért? Mert önös érdekeket helyezünk csoportunk elé. Ha önös érdekeket helyezünk csoportunk elé, akkor rossz közérzetet teremtünk magunk, és környezetünk számára. Rossz közérzetet, és ezzel járó kellemetlen leheletet. A kellemetlen lehelet kiáramlása megjelenítődése a téves képnek magunkról, vagyis arról a személyről, akiről elhittük, hogy mi vagyunk. A rossz lehelet semmi más, mint jel, hogy nem azt éljük, akik vagyunk.
Föld, víz, levegő, harmónia, ezek ismert fogalomtársítások.
De mi van a tűzzel? A tűz a teremtő erő. Nagyon nehezen válik meg tőle az ember. Akiben nincs tűz, nem teremt. De akiben túl sok a tűz, az viszont árt. Rosszat teremt. Ezért a lelked, miután rálát a problémáidra, azt mondja, hogy inkább addig ne teremtsek, amíg nem tudok egyensúlyban teremteni! Egyszer csak megváltozol. Változik a hozzáállásod dolgokhoz. Ami eddig rendkívül fontos volt, azt most nem annyira lesz az. Viszont más, ami eddig lényegtelen volt, fontossá kezd válni. Ha fontossá válik valami, egy darabig csak azzal foglalkozol. Ha pedig már nem fontos az sem, újabb utat mutat számodra az ÉN. Megmutatja, hogy merre haladj, hogy mi lesz az új „fontoska”. Mivel fogsz foglalkozni ezután? Ez nem azt jelenti, hogy percenként változol. Nem is azt, hogy ide-oda ugrálsz. Ez azt jelenti, hogy rálátsz a hiányosságaidra. Rálátsz arra, hogy miben voltál túl töltve, és próbálod a harmóniát megélni. Mert az jó. Nagyon. Akkor békében van benned a tűz, és békében van benned minden. A tűz, ilyenkor feladja teremtő erejét. Egy darabig nem történik semmi. Áll a világ. legalábbis úgy tűnik, mintha állna. De gondolj bele, mi van, ha egyforma mennyiségű tűz, víz, levegő, föld energia áramlik benned? Gondold csak meg, ezzel milyen tökéletesen lehet majd teremteni! Ráadásul bármit meg tudsz valósítani végre!
Ha „csak”a tűz teremt benned, akkor feltaláló vagy, de megvalósító nem. Az ötletek szárnyalnak, de te semmit nem tudsz megvalósítani. Ha a föld, azaz az anyag, főleg az „anyagi” hiányzik, nem megy a találmány bevezetése és sikeressé tétele. A magyaroknak ez a fő problémája. Nem valósítják meg az ötleteiket, mert nem tudják. Túl vannak töltve tűzzel. És akkor forrnak. Forronganak, forradalmakat robbantanak ki. Azt mondják, senki sem segít nekünk! Jobbnál jobb ötleteink vannak, de nem ért meg minket senki! Ahhoz nekünk kell változnunk, hogy megértsenek.
Neked is el kell fogadnod, hogy nélkülük, mások tudása, anyagi útja, stb. nélkül, nem vagy nagy, nem vagy több. Hiába az ötlet, ha nem születik belőle semmi. Hiába a tudás, ha nem nyitott rá senki!Mindannyian változunk. Úgy, hogy megértjük, kiben mi a kincs. És ha felmértük, ez alapján segítünk egymásnak. De ehhez, önismeret kell. Ki vagyok én? Mi van bennem túlsúlyban? Mi van bennem hiányban?
Ebben segít a horoszkóp. Segít abban, hogy tudd, honnan indulsz. Minden horoszkóp megmutatja, hogy melyik életterületed melyik jegyhez tartozik, és mik az uralkodó energiák, amelyeket hordozol. A kos tűz jegy. A bika föld, az ikrek levegő, a rák víz, és így tovább. Minél tovább boncolgatod a képletedet, annál jobban érted azt, hogy ki vagy. Pontosabban azt, hogy honnan indultál. Ne felejtsük el, hogy ez születésünk alap képlete, de mi ragaszkodunk hozzá egész életünkben. Nem kellene! Életed során rengeteget változol. Ha ragaszkodsz születési képletedhez, az determinál, és nem lesz változás!
Az univerzum nagy. Sokkal nagyobb, és erősebb, mint a bolygók. A bolygókból mindent nem érthetsz meg, de alapismereteket szerzel arról, hogy ki voltál akkor, amikor leszülettél. És miért voltál az aki, aki, akkor, amikor leszülettél ide. Ezeket kiválóan meg lehet érteni a bolygók állásából. Ha megérted, meglátod, hogy honnan indulsz.
A zodiákus, egy kör. Egy kör, amely haladhat jobbra, és haladhat balra is. Ha balra halad, férfias energiákat gyűjtesz magadba. Ha pedig jobbra, akkor nőit. Ezek szabályok. A szabályokat addig, míg nem érted, el kell fogadni. Azért, mert törvények születnek belőlük. Erről írok legközelebb. Szép napokat addig is!