Semmi nincs, ami annyira feszítené az embert, mint az elfojtott érzelmei. Azért, mert nem tudja kimutatni őket. Miért? Mert az érezni sokkal többet jelent, mint hinnéd. Minden érzelem teljesség. Mindent meglehet élni félig, vagy kicsit, vagy akár teljesen.
Érezni meg kell tanulni. Lehet olyanokat érezni, hogy szeretet-ke, hogy szeretet, hogy gyűlölet, hogy béke. Ideális esetben az emberek olyantól tanulnak, aki többet tud náluk. Bár én is tudok szeretni, de ha valaki még erősebben szeret, tanulhatok tőle. Nem szégyen. Sőt. Attól leszel teljes, ha valamit teljesen megtanulsz. A tudást is így mérjük. Tudjuk, hogy valamit lehet tanulni, tanulgatni, vagy megtanulni. Ilyen a szeretet is, sőt minden érzelem ilyen. Tanulható.
Hogyan? Úgy, hogy mintákat keresünk. Úgy, hogy megítéljük, hogy a másik ember nálunk jobban szeret, érez, vagy sem? Ha jobban érez, akkor tanulhatok tőle. Ha nem, akkor én taníthatom őt. Honnan tudom, hogy ki szeret jobban? Onnan, hogy ki érzelmileg kielégülök a másik szeretete által. Ha kielégültél, akkor kaptál valamit. Ha pedig nem, akkor neked kell adnod. Akkor te tudsz többet arról, hogyan kell szeretni. De akkor ne várd, hogy a másik tanítson, mert nem tud többet nálad. És ha magába szívta azt, amit adtál neki, ő is adhat. Ha megtanulta, tudni fogja. Ha megtanulta, eldöntheti, hogy neked, vagy akár másnak adja. Ez a szabadság. Az, hogy mit adok, és kinek.
Az emberek nem értik a szabadság fogalmát, félnek tőle. Azt hiszik, ha szabaddá teszünk valakit, akkor elmegy, ezért láncolják magukhoz az emberek a többieket. Ha szeretnek, azt akarják, a másik viszonozza. Ez egy darabig rendben is van. Tanulunk. De a szeretet idővel elér olyan szintre, amikor nem vár vissza semmit. Hogy lehet ez?  Úgy, hogy a szeretet teljesen be van töltve. Nem kell akkor már mástól elvárni, mert teljes lett benned a szeretet.
 Ez csoda. Legalábbis az érzés az, addig ameddig meg nem éled. Én most közelítek hozzá. Olyan csodálatos, hogy adok szeretetet, és nem várok semmit érte.
Várni csak attól várj, aki adni tud neked. Bármiből. Ha a szeretet teljességét megélted, nem kaphatsz többet, de nem is érzel hiányt. Azért várunk el egymástól minden féle érzelmet, mert nem vagyunk teljesek benne. Ez is egy tanulás. Minél jobban feltöltöd magad szeretettel, annál kevesebb elvárás van benned. Minél jobban fel vagy töltve szeretettel, annál kevésbé várnak tőled, hiszen sugárzol. Azt, ami vagy.
Egy guruval azért jó együtt lenni, mert sugárzik. Szeretetet, békét, elfogadást, bármit, amiben teljes. Az emberek ezért tanulhatnak tőle. Attól, aki teljes, felvesznek mintákat önmaguk számára. A minták utak, amelyeken halad a lélek.
Sokunk előtt azonban olyan minták vannak, amelyek felülírásra szorulnak. Ha egy szülő tanít, olyat dolgot tanítson, amiről többet tud, mint az, akit hallgatja. Ha erre nem képes, inkább hallgasson, mert elviszi gyermekét egy olyan útra, amely nem vezet messzebbre, mint ameddig ő jutott el, és ezzel a teljességhez vezető utat blokkolja. Ha azt mondjuk, hogy egy érzelem mögött nincs több, mint amit én, vagy a társam, vagy valaki a családból, ismeretségi körömből megélt, akkor az az én megtapasztalásom. Ha azt mondom, ez a maximum, leállítottam a gyermekemet további fejlődésében.
 Azt mondtam neki, hogy nincs több, és ő hitt nekem. És nem ment tovább. Oldjátok fel saját gyermekeiteket, saját hibás, vagy nem tökéletes utatok alól, hogy ne járja ugyanazt, hanem tanuljon többet! Haladjon előre, és érezze, hogy létezik. Ha érez, akkor él. Az élet nem más, mint önálló úton való haladás. HALADÁS. Nem állás. Amikor egy ember csak azt éli, amit a szülei, családja, környezete mintaként vetít, nem él. Nem hoz az életébe semmi újat. Nem él új érzelmeket, nem próbál ki szerelmet, mert azt látta, hogy az nem több, mint amit ismer. És leáll. Ha leáll, megreked. És ha megreked, nem él. Az pedig, halál. A halál, nem más, mint a „nem történik semmi”, érzés. Ha nem történik semmi, nem élünk. Ezt éljük meg értelmetlennek. Ha a lélek nem mozog, nem él, elvágyódik, meg akar halni, érthető is, hiszen nem történik semmi.
Ne felejtsd el, hogy a lélek fény! Olyan állapot fénynek lenni, ahol nem tudunk egyedül önmagunk érezni. A fény nem érez. A fény, akkor tud érezni, ha testet hoz létre, ami ölel, szeret, érez. Ezért van a fény, azaz a lélek a testben. Hogy érezzen. De ha nem érez, meggondolja magát, és kilép a testből. Ez a halál. De a lélek már testben halált él meg akkor, ha nem történik semmi, nem mozog. A halál elkerülhető. Úgy, hogy érzel, úgy, hogy tanulsz, úgy, hogy akarsz haladni. Akkor viszont végig kell haladni azokon az utakon, amelyeken szüleink nem mentek végig.
 Miért? Mert ők csak elindultak, de nem mentek végig. Ha te azon az úton tovább mész, mint ameddig ők jutottak el, újabb csodák várnak rád. Újabb érzelmek, szerelmek, érzések, hitek, stb. Amikor tovább mész egy úton, egyszer csak észre veszted, hogy minta lettél. Valakinek, aki utánad jön, mintájává válsz. Minta leszel, és ez felelősséggel jár. A minta felelőssége az, hogy ne állj le az úton, haladj előre. Ha a leállsz, a nyomodban haladók sem mennek tovább rajta, zsákutcává minősítik, és sokan megrekednek benne emiatt. Haladj tovább. Ne állj meg. Soha.
 Miért? Mert ott van a csoda, a végén. Oda megyünk. Bármilyen érzést akarsz tanulni, fejleszteni, ha nem tudsz egy mintán tovább haladni, akkor megállítod azokat, akik utánad jönnek. Ez felelősség! Ha megállok, akár a saját gyermekemet is megállítom, hiszen engem követ. Ha nem éltem meg a szerelmet, meg kell élnem.
 Miért? Hogy ezen az úton megélhesse fiam, lányom, és azok, akik utánuk jönnek. Ha nem tudom megélni a szerelmet, el fog minket hagyni ezen az úton gyermekünk, mert nem tudja azt az utat itt folytatni. Akkor „csak” drukkolni, tudsz neki, hogy olyan úton menjen, ahol megnyílt a szerelem. Ahol megtanulhatja azt, hogy mit jelent az, hogy szeretni. Ezek az elhagyott utak az emberiség számára, előbb utóbb útvesztők lesznek. Labirintusok. Ez eltévedésünknek oka. Elhisszük, hogy szüleink jó úton járnak. Követjük azt. Csak nem jön a szerelem. Miért? Mert azt az utat, ami a szerelemhez vezet, nem járták végig. Nem élték meg a szerelmet. Csak hallgatnak róla, mert ezt beismerni kínos.
Szerintem jóval kínosabb, ha a mi hiányosságunk miatt nem élheti meg gyermekünk a szerelmet.  Mutassunk nekik olyan utat, amely jobb, mint a miénk, mert az is ajándék. Mondjuk el, hogy XY, nálunk sokkal jobban szeretett, kövesse az ő mintáját, mert azon az úton biztos tovább jut. Azt az utat, illetve azt a mintát kövesse. Az is segítség. De az igazi segítség az, ha én megyek végig az úton, és én tanítom meg gyermekemet arra, hogy hogyan kell szeretni. Ehhez azonban meg kell tanulnom nekem is szeretni. Azt mondják, hogy minden út Mekkába vezet. Én is ezt mondom. Bármelyik úton is indulsz el, biztos, hogy megtanulsz szeretni. Hogy mennyire, az attól, függ, hogy mikor találkozol az első akadállyal az úton. Minden akadály azért van, hogy átmenj rajta. Ha sikerült, jobban szeretsz, ha pedig nem nos, akkor az van, ami a társasjátékban: nem haladtál tovább. Az akadály azért van, hogy leküzd. De mi általában visszafordulunk. Azt mondjuk, hogy ez az utca, zsákutca. nem megyünk tovább rajta.
Pedig útvonalon eljuthatsz oda, hogy képes leszel szeretni. Mindenhol megtanulhatod. Minden párkapcsolatban. De ha rövid utat szeretnél, akkor önállóan tanulsz. Az ember nem csak párkapcsolatokból tanul, hanem egyedül is. Minél többet tanultál meg egyedül, annál könnyebb együtt. Minél többet ismersz már magadból, annál könnyebben tudod meghatározni, hogy mire van szükséged. Tudod, hogy mik az erényeid, és tudod, mik hiányaid, és tudod, hogy ki egészítene ki téged. De mi nem így megyünk bele a párkapcsolatba, vagy párkapcsolatokba. Hanem úgy, hogy csak azt határozzuk meg, hogy mire van szükségünk, nem úgy, hogy a minket kiegészítő személyt keressük. Ha tudom, hogy ki egészít ki engem, eljutottam odáig, hogy felismerjem, ki lesz, vagy lehet a párom. Ha pedig kiegészítésekre van szükségem, akkor bárki, aki valamiben kiegészít, párom lehet valameddig. Addig, amíg szükségem van arra, hogy kiegészítsen valamiben engem. Ehhez a kapcsolathoz nem fűződik konkrét név, hisz sokan vannak, akik valamiben ki tudnak egészíteni. De minél inkább „dolgozom” magamon, minél jobban ismerem hiányaimat, annál inkább tudom, hogy pontosan KIVEL kössem össze az életemet. Akkor egy ember lesz már csak, akivel megélem a teljességet. Akkor születik meg a monogámia. Akkor válunk teljessé együtt.
Az is egy út. A kettő, kiegészítheti egymást teljesen, és meg is mutathatja  a másik félnek az összes hiányát, vagy akár hibáját. A duál párunkkal, vagy harmóniába jutunk, vagy a teljes feladásba, mert nem értjük, hogy együtt sokkal könnyebb. Ehhez nyílni kell. Kinyílni a másik felé. Hogy lássuk, miben jobb, és lássuk, mivel tud kiegészíteni minket. Ahhoz, hogy ide eljuss, csak annyit kell megérteni, hogy NEM VAGYUNK TÖKÉLETESEK. Nem tartunk ott, hogy egyedül kiegészítsük önmagunkat, szükségünk van párra. Ez a csoda ebben az univerzumban. Ezt tanulhatod belőle. Biztos, hogy nem vagy teljes, ha ide jöttél tanulni. Ne hidd el magadról, hogy tökéletes vagy, mert ha elhiszed, nem fogsz tanulni semmit. Ha pedig nem hiszed el, akkor minden tanítani fog. Gyorsan. Minden csoda, amelyet megtanulsz, új örömmel tölt el. Mint amikor egy gyermek először ül fel, vagy áll fel, és így tovább. Akkor az csoda, de egy hét múlva már természetes. A szerelem is ilyen. Nincs vége. Mindig van olyan, ami felülírja az előző érzést, addig, amíg teljes nem leszel. Ezen az úton járva kívánok mérhetetlen nagy szerelmet, és szeretetet mindenkinek, kortól, nemtől, és hovatartozástól függetlenül….      

Az emberek hajlamosak megijedni az érzelmeiktől. Minél jobban félsz az érzelmeidtől, annál kevésbé szeretsz.
A szerelem minden földi érzés csúcsa. Csúcsa annak, amit csak érezni lehet, bár az emberek sokféleképpen szeretnek. Ha nagyon magas szintű érzés nyitott ki téged, akkor nagyon szeretsz. Ha viszont nem merted magad nagyon kinyitni, akkor sohasem fogsz igazán érezni.
Miért félünk attól, hogy kinyissuk magunkat? Azért, mert félünk attól, hogy átvág, megbánt, megsért a másik, mert az ő szíve sem volt még soha nyitva, nem volt szerelmes, és nem tudja mit jelent szeretni. Azért bánt. Csak az képes bántani, aki igazán még nem szeretett.
Ha azt hiszed, szerelmes vagy, győződj meg róla, hogy tudsz-e bántani? Ha igen, akkor még nem voltál szerelmes. Az emberek többnyire nem is tudják mi az, hogy szerelem. Nincsenek is nyitva rá. Hiszen ha nyitva lennének, nem bántanának senkit. Ha viszont nyitva vannak, akkor kiteszik magukat annak, hogy sebezhetővé váljanak, ezért nincsenek nyitva. Félnek. Félnek, hogy megbántják őket. És nem akarnak fájdalmat.
Miért kapunk mégis fájdalmat? Hogy tanuljunk. Hogy ne tegyük ezt mással soha. De akkor, ha a sérülés túl nagy, pont az ellenkezője történik. Az, aki sebet kapott, újra és újra bánt. Visszabánt. És általában nagy sebet kapunk, és ezért nagyot adunk vissza, aminek az a következménye, hogy nem gyógyul semmi, mindössze haragosak és dühösek leszünk. Körülöttünk pedig azok, akiket mi bántottunk, szintén haragosak és dühösek lesznek. És akkor mindenki dühös mindenkire.
Ezek az érzések energiák. Energiák, amelyek hatnak. Minél több bántó hatás ér minket, annál dühösebbek, betegebbek leszünk. Minden, amit kimond egy ember, az élő és ható. Olyan energia, amely teremt. Ha nem akarod, hogy rólad rosszakat mondjanak, kezd el gyakorolni te is, hogy szépeket beszélsz másról. Egy idő után beérik az eredmény. Az történik, hogy nem fognak rólad annyi rosszat mondani, és ez segít neked kinyílni. Ha nem mondanak rosszat rólam, ki merem magam nyitni, mert nem bántanak. Addig viszont pedig önvédelemből zárva vagyok. Ha kinyitom magam, kedveseket mondanak rólam, ami tovább nyit, és elkezdhetem az igazi énemet megmutatni – ami egyébként mindenkinél kedves.
 Akkor érzem jól magam a bőrömben, ha önmagamat adhatom, önmagam lehetek. De mi vetítünk, hogy ne bántsuk egymást. Vetítünk, hogy elhitessünk valamit magunkról,  ami nem is igaz. Miért? Hogy nehogy azt higgyék, hogy én nem tudok olyan csúnyákat mondani, hogy nehogy azt higgyék, hogy én kilógok a gyalázkodók közül, és nehogy azt higgyék, hogy én más vagyok. Más, mint ők.
Ha be van zárva egy ember, nincs élete. Unatkozik. Akkor beszél másokról. Beszél, hogy valami izgalom legyen az életében, hogy történjen már végre valami. Az emberek nem élvezik a maguk életét, ezért élik a másét. Minél többet hallasz valakitől másokról, annál kevésbé van saját élete. Ha nincs neki saját, akkor pedig beszél másokról. Ha nincs az sem, tehát nem osztják vele meg mások, az életüket, akkor kitalál valamit valakiről, hogy éljen. Így születik a hazugság. És a hazugság ÉL. Ha egy hazugság elindul az útján, mindig izgalmas. Mindenkit érdekelni fog, főleg azokat, akiknek nincs saját életük. Az emberek imádnak csámcsogni mások hibáin, erényein, vélt és valós élethelyzetén. Addig van erre szükség, amíg nem éled a saját életed. Amint történik veled valami, arról akarsz beszélni, nem másról. Ha megnyílsz, történni fog veled az élet. És éled. És nem kell másokról beszélni, hogy valami történjen. Megszűnik a pletyka. A pletyka addig kell, míg nem történik veled semmi.
Tedd izgalmassá az életed! Kezd el élni. Ha éled, érdekes leszel mások számára. Egy regény, egy kitaláció sohasem lehet annyira érdekes, mint a valóság. De ha még a regénynél tartasz, nem éltél. Hát élj! Élvezd, hogy történik valami. Utazz, beszélgess, tanulj, gyógyulj, érezz, szeress, moss, bármi, ami tevékenység, az élet. Ami pedig csak téma, az nem élet. Nem valóság.
Amikor valaki kibeszéli a másikat, tudd, hogy unatkozik. Nem él. Ne ítéld el, hanem tanítsd meg élni, azután soha fog másokról beszélni, mert nem lesz rá ideje. Tudniillik, történik vele valami. És ha történik veled valami, azt azonnal el akarod mondani. Így működik egy gyerek. Hogy mesél. Hogy elmondja, hogy mi volt aznap vele. Megossza veled. És ha megossza, te is reflektálhatsz. Ha pedig reflektálsz, akkor te is éltél. Magadról beszéltél.
Amikor másokról beszélsz, mindig gondold végig, hogy ez azt jelenti, hogy nem éled az életedet. Tegyél ellene! Izgalmasabb, boldogabb leszel, ha nem függsz másoktól. Ugyan, miről is beszélhetnél, ha nem teszel semmit?  Unalmas napok, hetek, hónapok, és évek jönnek. Ha nem mozdulsz ki, nem osztják meg veled mások az örömüket, bánatukat, történeteiket.
Mit jelent ez számodra? Hogy nem élsz. Kezd el az életet úgy, hogy először csak szemlélődsz. Ha szemlélődsz, lesz miről mesélned. Nem a sajátod, de már legalább benne voltál. Ott voltál, jelen voltál, és láttál. Aztán kezd bevonódni a társaságba. Beszélj arról, hogy milyen őket kívülről látni. Én „szociózni” szoktam akkor. Amikor elmeséled, hogy az emberek különböző helyzetekben hogyan reagálnak, akkor már kicsit élsz. Hisz láttad. Nem mástól hallottad, hogy ő látta, hanem te voltál ott, és te láttad. Cselekvője voltál a sztorinak. Aztán menj tovább. Érezd, hogy mit érezhet az, akit néznek. Nem élvezi. Akkor rájössz, hogy nem szívesen teszed már te sem, hanem inkább élsz.
Hogyan? Hívj el valakit inni, beszélni, játszani, találkozz velük, másokkal, találkozz sok új emberrel, és kérdezz. Tanulj meg kérdezni. Ha kérdezel, megtanulsz érdeklődést mutatni. Egy idő után érzel is, és tényleg megérintenek azok a mondatok, amelyek elhagyják szájukat. És ha érzel, akkor nyílsz. A nyitás, mindig érzelem. Csakhogy, ha azt érzem, hogy érdekel a másik, megijedek. Bezárok. Hogy fog a másik észrevenni, ha pont akkor, amikor elkezdek megnyílni, végül megint bezárok? Sehogy. Ne félj attól, aki vagy! Magunk mindig tökéletesek vagyunk, csak az, akit élünk, az nem.
Mi az ego? Az ego, különböző energiákból felvett én. Az énemnek olyan része, amelyet élek. Miért vagyunk mindig mások? Mert több világ felé mutatott személyiséget - Jung ezt a görög színészek maszkjának neve után personának nevezte el. Van ilyen maszkunk, és olyan is. Mindig amilyen kell. Azt vesszük fel. Van ennek egy hátulütője. Mi van, ha nem jól mérjük fel azt, hogy mire van szüksége a másiknak? Baj. Akkor sajnos nem jön be az aktuális persona, vagy az ego, ami a personát kiválasztotta. Az igazi én viszont mindig bejön. Miért öltjük azonban magunkra mindig valamelyik szerep énünket? Mert azt hisszük, hogy jobb. Jobbnak akarunk látszani, többnek, kedvesebbnek, gyönyörűbbnek, férfiasabbnak, stb. De ez nem elég. Miért nem? Mert mindenkinek meg van a maga párja. Ha eljátszom, hogy Alain Delon vagyok, sokan el fogják hinni, de életem végéig várják tőlem Alain Delont. Az baj. Én önmagamat szeretném adni. Akkor vagyok boldog. De nem hiszem, hogy az elég másoknak, ezért „színház az egész világ”-ot játszom.  És amikor úgy döntök, hogy most már önmagamat adnám, akkor már a régit addig játszottam, hogy most már azt várják tőlem. És ha azt várják, akkor játszhatok végig, hogy legalább ők ne sérüljenek. Azok, akikkel elhitettem, hogy más vagyok. Ha pedig mindenáron meg akarom élni önmagam, haragszom rájuk, hogy nem fogadnak el. Miért is tennék? Én mást ígértem nekik. Ki hazudik, kinek? Mindenki.
Amíg nem mered saját énedet megmutatni, addig illúzió az élet. Játszás. És nem jó. Előbb utóbb elfáradsz. Haragszol a többiekre, hogy miért nem élheted az életedet. Te kezdtél játszani? Te kezdted azt mutatni, hogy nagyobb vagy, hogy több vagy? Mi csak elhittük. Ja, hogy már nincs kedved játszani tovább? Kár, mert akkor keresünk valakit, aki tényleg az, akinek mutatja magát. A nők a férfiakat szidják, a férfiak pedig a nőket. Mindannyiuk közös problémája a hazugság. Az igazi én elhallgatása. Megjátszása.
Ha azt éled, aki vagy, akkor biztos, hogy megtalálod azt, aki legjobb, azaz egyetlen tökéletes párod.
Mi kell ehhez? Az, hogy megmutasd, ki vagy. Akkor lehet hozzád párt találni, ha hajlandó vagy nem játszani. Ha igazat mutatsz. Igen, akkor kiderül, hogy mi a hiányosságod. Képzeld el, hogy párodnak az a lényege, hogy kiegészít téged. És ha te tudod, ki vagy, tudod, hogy kire vágysz. Valakire, aki teljessé tesz. Ez a kapcsolat lényege. Mi pedig úgy keressük, mint a gyermekek a párunkat, abszolút önismeret hiányában. Az baj. Nem találom a foltom. Nem találom azt, aki kiegészít.
 Még egyszer, miért? Mert nem tudom, hogy én ki vagyok. Nem tudom mik az értékeim, nem tudom mi a hiányosságom, nem tudom, mire vagyok képes, és ezért nem tudom, hogy kivel egészítsem ki magam. Akkor vágyom a más társára. Hátha az nekem jó. De annak a társnak másra van szüksége. Nem baj, akkor leszek olyan, amilyet szeretne. Miért? Hogy engem szeressen, hogy engem akarjon. Jó az nekem? Nem. Sohasem fogom mellette megélni azt, aki vagyok, nem élhetem meg azt, hogy kiegészítenek. Tehát a teljesség felismerése ugrott. Valamiért lejöttem ide lélekként, és éltem egy nagy semmit, mert sem azt nem értettem meg, hogy ki vagyok, ergo ebből következően azt sem fogom megélni, hogy kivé válhatok önmagam másik fele által.
Ez a csodája a szerelemnek, hogy megnyit. Ha megnyílsz, láthatod, hogy a másik kiegészít-e vagy sem? Ha nem, még mondhatod azt, hogy nem vagy teljes társ számomra, de hajlandó vagyok veled leélni egy életet. Ez a szerelem. A szerelemnél több a szeretet. A szeretet az, amikor teljesen nyitva vagyok feléd. Az lehetsz, aki szeretnél. Olyan vagy, amilyen szeretnél, és ez engem nagyon boldoggá tesz. Előbb tanulj meg szerelmesnek lenni, ehhez pedig tanulj meg nyílni. Minél jobb nyitottságod, annál többen segítenek neked megmutatni ki vagy. Jó gondolkodás, jó nyitogatást, és kellemes önismeretet kívánok nektek.