Minden ember született vezető. Ám ha nincs előtte példa, a valóságban soha nem lesz az. Mi vagyunk azok, akik képesek elrontani a gyermekeinket a példamutatás, az életigenlés hiányával. Belenyugszunk abba, hogy nem lettünk vezetők, mert szüleink és az ő szüleik sem lettek azok. De miért? Mert nem vállalták fel a tudást. Nem hitték, hogy amit ők hordoznak, tudnak, nagyon fontos. Igen. Mindenkinek fontos a tudása. Mert anélkül nem lehetünk teljesek. Ha a tudást mondjuk én tárolom, de nem adom át, akkor miattam nem áll össze a rend. A teljesség. A teljesség pedig csak mindenki tudásából állhat fel.

Ha egy vezető vezetni akar, akkor feltételezhetjük, tud valamit. Ám ha nem, akkor nem hitte el, hogy valamiben jó, jobb, és akkor nem is nyílik alkalma arra, hogy vezessen. A jó vezető ismérve az, hogy tudja miben jó, és felméri hiányosságait. Amikor a hiányok felismerése megtörténik, teljessé válhat. A hiányok felismerni viszont csak az emberek segítségével lehet. Emberek új tudásából. Olyan tudásból, amit vezetőnk eleddig nem ismert. Azt, amit ő nem tud, meg kell tanulnia. Honnan? Mástól. Mástól, aki tudja. Mástól, akinél van az a tudás. Mi a probléma azzal ha tanulunk? Buta kérdés. Mindenki tudja rá a választ. Sokan mégsem szívesen tanulnak mástól.

Megtörténik gyakran, hogyfélreértjük az életet, azt hisszük, vezetésre születtünk, nekünk mindent tudnunk kell, mert ezt várják tőlünk. A vezetésnek szintjei vannak. Vannak kis, közép, és nagy vezetők. Ezek mindegyike mást tud. A kis vezetőnek valamiben jobbnak kell lenni, mint az alatta lévő embereknek. A középvezetőnek még többet kell tudnia, tehát vezetnie kell a kis vezetőt is. És minél nagyobb a vezető státusza, annál többet kell tudnia. Ez a rend. Ehhez képest a káosz uralkodik. A kisvezető nem tudja, mit tud segíteni az alatta lévőknek, és tekintélyt akar gyakorolni. A nagy vezető ezáltal nem lát rá arra, hogy kivel kell dolgoznia, és téves információkból halad előre, amelyeket alatta lévő vezetői közvetítenek felé. Ezeket a vezetőket félreértelmezte, amikor kinevezte őket. Együtt kell haladni. Együtt pedig csak úgy lehet, hogy megértjük egy rendszeren belül, hogy hol tartunk. Ha mindenki a helyén van, akkor minden halad a maga útján. A cég virágzik, az emberek jól érzik magukat benne, és hosszan fenntartható a rend.

De mi van akkor ha egy ember a rendből kiválik? Úgy dönt, hogy máshol folytatja. Mást akar tovább tanulni, másban akarja magát megmutatni, kipróbálni? Mi van akkor? Bomlik, azaz borul a rend. A rendet pedig helyre kell állítani. Mi a jó vezető ismérve? Hogy rálát az egészre. Rálát arra, hogy hol van hiány. És kéri a segítséget, hogy azt a rést töltse be. De ha az a rés jól lesz betömve, akkor megint feláll a rend. És ha nem? Ha nem ért hozzá az, aki fölveszi a következő embert? Akkor mi történik? Káosz. Ugyanarra a helyre, ugyanolyan tudású ember kell. Csak akkor működik újra a rend. Ha atudása más az illetőnek, akkor nem alkalmas arra a pozícióra. Nem alkalmas arra, hogy általa visszaálljon a rend. Akkor rosszat csináltunk annak, akit felvettünk, és rosszat magunknak, mert senki nem azt kapta amit várt. Miért? Mert mindenki külön ego. Olyan ego, aki önmegvalósít. A vezető megmondja, hogy ki kell neki. Pont az, aki elment. Nem más. Ha valaki azt el tudja látni, bárki jöhet arra a helyre.

És akkor jönnek a rokonok, ismerősök, sógor koma retyerutya. Ebből építünk vállalatot. Úgy, hogy senki nem ért semmihez.

Valóban minden megtanulható, de kérdés, milyen áron. Ha egy rendszerbe bekerül valaki, aki nem tud, őt kell tanítanunk. Ha egy rendszerbe vezetőnek kerül valaki, aki nem tud, nincs kitől tanulnia. A vezető lényeges, mert pásztor nélkül, elvész a nyáj. Minél többet tanulsz, annál inkább vagy kész valakit, valakiket vezetni.

Mit jelent ez? Azt jelenti, hogy valamit tudsz, és képes vagy tanítani. Ez a jó vezető ismérve. Sőt, ha valamit átadtál, képes vagy újat tanulni. Ez a még jobb vezető ismérve. Életünk alatt sokszor tanítunk, és sokszor tanulunk. Felváltva. Mindig amikor már mindent átadtunk, újakat tanulhatunk meg. Új pozíciót érhetünk ezáltal el. Ha nem haladunk, megállítjuk azokat akik utánunk jönnek. Ha én vezetőként azt mondom, hogy többet nem lehet itt elérni, mint amennyit én átadtam neked, akkor vagy az történik, hogy mindenki meg áll, vagy az, hogy kikerülnek, fölém kerülnek, mert ők tovább akarnak haladni, vagy pedig az, hogy elmennek a cégtől, ahol tovább tudnak haladni. Mi magunk szabályozzuk le fiataljainkat azzal, hogy azt mondjuk, hogy itt, ennyi és nem több. Azt tanítjuk ezáltal számukra, hogy elégedjenek meg azzal ami van. Ne akarjanak többet, mert az rossz. Lenn tartjuk őket, és ezzel magunkat is, mert így senki sem halad, haladhat tovább. Miért? Féltékenységből. Ha te féltékeny vagy arra aki utánad jön, nem tanítod meg neki amit tudsz, de ezért ő sem tanít neked semmit. Mindig megmarad a különbség közöttetek, és évtizedeket eltölthettek egymás mellet, mégsem lett egyikőtök sem gazdagabb a másikból. Nem adtatok semmit egymásnak. Az okos vezető ismérve az, hogy tanít. Mindent, amit csak tud, hogy amikor helyére felér valaki, azt mondhassa, annyira jól haladtál, hogy elérted az én tudásomat. Mit jelent ez? Azt hogy választás elé kerültél, és ő is. Mindketten eldönthetitek, hogy akartok e tovább lépni, fejlődni. Ha igen, tanulni kell. Attól, aki tud. És ha azt is megtanultátok, újabb és újabb továbblépési lehetőségek jönnek. Akkor az élet vezet. De ha nem az élet vezet, hanem azok, akik nem értenek hozzá, akkor mire tudásod alapján elérsz oda, hogy igazgató, akkor azt látod, hogy foglalt a szék. Ez a szék, jó esetben azért foglalt, mert elérte valaki tudásával, iránytani való készségével ezt a pozíciót. Rossz esetben viszont azért, mert oda került, oda helyezték. Ha jó vezető lenne, akkor el kezdene tanulni azoktól, akik alatta vannak. De ez presztizs harc. Ha én megmutatom hiányosságomat, nem fogadnak el vezetőjüknek, nincs hatalmam, ezért nem élem a pozíciómat. Ha pedig nem mutatom meg hiányaimat, akkor elfedhetem egy ideig tudatlanságomat, de egy idő után kiderült és hiteltelen leszek. Nem fognak vezetőjüknek választani, azaz lesz egy jól fizető pozícióm, de se tekintélyem, se hozzáadott tudásom nem lesz a vállalatnál. Amikor ilyen ember kerül pozícióba, két dolog történhet. Vagy az, hogy megtanulja a céget, hogy miről szól, kik vezetik, hogyan irányítják, és kikkel veszik körül magukat dolgozókként, és akkor haladhat ez a cég velem, majd tudásom felépülése által valós vezető válik belőlem. Vagy pedig elkezdem gyakorolni hatalmamat tudatlanul. Olyan döntéseket hozok, amelyre nincs, és nem is volt rálátásom. Olyan dolgokat kérek dolgozóimtól, amelyek irreálisak. És olyan tudásból tanítok, amely nem kompatibilis velük. Ezt kell megtanulni, egy jó vezetőnek. Valóban közben is lehet, de akkor addig tudásomat nem fedhetem el, tehát segítséget kérek mástól. Nem játszhatom azt, hogy vezető lettem, ha nem látok rá arra, hogy hol a rés, mit kell betömnöm, kivel kell dolgoznom, hogyan és miért választom az újabb munkatársat, a régi helyett. Rá kell látnom, hogy hol van hiány, és be kell pótolnom. Ehhez mindenkire szükségem van. Mindenkivel kell kapcsolatot tartanom. Ha túl nagy a cég, akkor felveszek valakit, aki nekem segít, hogy mi van odalenn, mi történik ott, amire nem látok rá. Miért? Hogy a rend megmaradjon. Hogy a rend, felálljon. Akkor önjáró egy vállalat. Akkor már nem kell segítenem benne, hiszen leosztottam tudásom, amivel működtetnek mindent. Akkor én újabb kapacitással rendelkezem, lehetek több. Lehetek más. Amit megtanultam azzal több lettem. Minél több lettem, annál nagyobb feladatok várnak. És soha sincs vége. Minél többet akarok tanulni, annál több új jöhet. Ha pedig már nem akarok tanulni, dönthetek úgy hogy megállok, de nem állíthatok meg mást. Amikor én megállok ott, hogy középvezető, ne legyek mérges arra, aki elém kerül. Ő nem akart megállni. Ő döntött így, és én is másként.

Vezető mindenki lehet. Hogy miben, az saját ambíciónktól függ. Sajátunktól, ami különbözik a másétól. Ez nem baj. Tanulhatunk egymástól úgy is, hogy én nem csinálom végig azt amit te, de megtanulom tőled mindazt amit lehet. És akkor több lettem. Sokaknak ez kevés információ, és sokaknak evidencia, de ahhoz hogy haladj, fel kell tudni mérni, hogy hol tartanak az emberek. Van aki még hatalmi harcát vívja, és van aki már nem. Van aki már tanulni akar, és van aki még nem. Nem jobbak, és rosszabbak ettől az emberek, csak máshol tartanak. És nem rosszabbak attól, mert lemaradtak. Lemaradni attól is tudnak, mert nincs tanítójuk. Vállaljuk fel a felelősséget, és kezdjünk végre tanítani. Azt, amiben jobbak vagyunk, hogy sokan legyenek jobbak. És vállaljuk fel a felelősséget, hogy tanulnunk kell. Azt, amiben kevésbé vagyunk jók. Így haladhat egy társadalom, így dolgozhat egy kollektíva, így lehet rend, és egyensúly egy családban, és így lesz testi egészség bennünk. Ez az alapja mindennek. Legközelebb megint a testről írok, hogy megértsétek miért is fontos a teljes test tudatosság. Jó pihenést kívánok mindenkinek addig.

A radix horoszkópban, vagyis abban a képletben, ami azt mutatja, hogy a születésünk pillanatában hogyan álltak a bolygók felettünk az égen, körök kapcsolódnak egymásba, amelyek - jó esetben - kiegészítik egymást. A körök a bolygók keringési pályái, amik egymásba kapcsolódnak, mert minden égitestnek más a pályája attól függően, hogy milyen messze van a Földtől. Ennek megfelelően eltérő a mi bolygónk körüli keringési ideje. Ha egy kör kiegészül, vagyis két bolygó kapcsolódik, fényszöget zár be egymással, hatással lesz egymásra, nagyobbá válik az a kör is, ami maga a horoszkóp ábra, vagyis a bolygók mozgástere. Az a pálya, amin belül az univerzum kommunikál velünk. Minél nagyobb lesz ez a kör, annál többet tud, annál többet ért valaki.

Sokszor úgy tűnik, mintha nem is érdekelne az egész sorstérképünk, hanem leragadnánk csak ott, hogy születésünkkor a Nap éppen melyik jegyben járt. Annyit tudunk, hogy eszerint kos, vagy vízöntő, vagy bármi más jegyűek vagyunk, és ragaszkodunk ehhez. A Nap jegyünk ( pl. kos, bika, stb.) csak megmutatja az irányt, azt az energetikai mezőt, ahol bejöttünk, ahová megérkeztünk, itt, a földön. Először azzal kell ismerkednünk, hiszen a Nap szimbolizálja a horoszkópban az egót, a tudatos ént, azt a területet, amelyben a szülött ki tud teljesedni. Ha például tavasszal születtél és kos vagy, először ismerd meg a kosságodat, de ne állj meg, tanulj tovább! Tégy fel kérdéseket: Mi az, ami kimarad abból az energetikából, amit úgy hívunk, hogy kos? Képzeld azt, hogy a születési jegy egy berendezett színpad, a bolygók pedig a színészek, de te vagy a rendező! Nézz körül, mi van a színpadodon – a játéktereden – és mi az, amire szükséged lelet, de hiányzik a díszletek közül? Vagyis mi az, ami hiányzik tudásodból? Azt tanuljuk, hogy a napjegyünk – pl. a kosságunk, determinál. Ha elfogadjuk, hogy determinál, elüldögélünk ebben, és nem tanulunk semmit. Pedig a napjegyed - kos, vagy bika, vagy nyilas, vagy bármiként születsz - csak arra ad utalást, hogy honnan indulsz, ugyanis el kell indulnod! Ha férfi vagy, balra indulj, és azon a zodiákuson keresztül tanulj. Minden tulajdonságot, amelyet meg lehet tanulni belőle, értelmezz és tanuld meg! Erre jó a horoszkóp. Ez viszont nem egy élet munkája, hanem többé.

Ha nő vagy, indulj jobbra, vagyis ha bika vagy, az ikrek energetikáját tanuld! Azt, hogy mit tud egy iker. Mi a jegy sajátja. Ha pedig bika férfi vagy, akkor válj kossá, hogy megértsd az irányodat! Ha egy férfi női irányban indul el, vagy egy nő férfias úton, akkor a nemeik változnak. El lehet jutni odáig, hogy egy nő teljesen férfias lesz, és fordítva is megtörténhet. Miért? Mert az irányok jelzik a nemeket. Családunkban mindig az vezessen, aki felnőttként előrébb van annál, mint amit a születési horoszkópja jelez! Győződjünk meg arról, hogy a tudásunk helyes! Ez az önismeret. Jó esetben mire felnövünk, minden égövi jegyen keresztül megyünk. Vagyunk, kosok, rákok, nyilasok, és minden. De ha nem tanuljuk meg azt, amitől teljesek leszünk, nem tudunk tovább haladni, nem növünk fel, nem válunk teljessé. Ezért kell, hogy kiegészítsenek, és ezért kell megértenünk egymás tudását.

Tegyük fel, hogy hozzámegyek valakihez, aki már dolgozott magán, hiszen nem gyerek. Ez az ember tud valamit. Ami igazán vonzó lehet számomra, az, hogy többet tud nálam valamiben, tehát tud nekem adni. Ha egy másik ember nem tud többet nálunk, akkor nem kérjük. Nem szeretünk bele, és nem élvezzük az együttlétünket. Ha tud valamit, akkor ő is megnézi, hogy mi mit tudunk? Mi az, amiben előrébb vagyunk, mint ő? Mi az, amit megtanulhat tőlünk? Ez a kapcsolat lényege. Kölcsönösség. Kölcsönösen adunk. És ha kölcsönösen adunk, mindig olyat adjunk, amiben jobbak vagyunk, és olyat fogadjunk el, amelyben a másik jobb. Ha ez nem így van, akkor ráerőltettünk valamit a másikra, ami nem fontos számára, hiszen tudja. Az nem neki tanulás, hanem neked. Azt, amire nem figyel fel a másik, azzal nem neki van dolga, hanem neked. Ez is jelzés! Könnyen lehet, hogy megsértődsz, mert azt gondolod, hogy nem akar veled haladni, pedig lehet, hogy ő már nem ott tart. Neki már megvan az a tudása, amit te akarsz átadni neki, tehát nem érdekli. Lehet, hogy mesélnek neki valamit, ami pedig az ő érdeklődését kelti föl, viszont téged nem köt le.

Ekkor mi van? Mit jelent az számodra, hogy őt ez érdekli, téged meg egészen más érdekel? Azt jelenti, hogy nem egy az érdeklődési körötök. Ez baj? Szerintem nem. Sőt! Minél többet tanul egy ember, annál több lesz. Minél többet tanulok, én is annál több leszek. Az a tény, hogy mind mást kell megtanuljunk, csak azt jelenti, hogy másban szorulunk kiegészítésre.

Természetesen könnyebb úgy haladni, ha ugyanaz hiányzik az érdeklődési körünkből, tehát ugyanarra vagyunk nyitva. Ennek az a hátránya, hogy ebben az esetben egyoldalúan szemléljük a világot. Azt mondjuk, mi kosok, tartsunk össze! Azt mondjuk, mi bikák, érezzük egymással jól magunkat. Mit tanultunk? Semmit. Mit tudsz tanulni attól, aki ugyanolyan, mint te? Semmit. De jól érzed magad vele. Le lehet élni egy életet úgy, hogy elvagyunk, jól érezzük magunkat. De egy idő után kell az új, valami izgalmas. Muszáj valami újat megismerni!

Ilyenkor jön a szerelem! Hasonlóval nem esünk szerelembe. Szeretetet érezhetünk iránta, az is fontos. De az igazi szerelem az, amikor a másik több, mint én. Többet tud valamiben. Izgalmas, új, előre visz. Jól ki is mozdít a holtpontomból. Kirúgja a talajt a lábam alól. Elindít valamilyen irányba a zodiákus körén. Azt mondja, lehetsz több! Ez csodálatos élmény! Látom a másikban azt, hogy magamat megváltoztathatom! Érte, miatta. Változom.

Hurrá! De mit szólnak ehhez a családtagjaim? Mit szól a környezet? Mit szólnak azok az emberek, akik számítanak nekem? Megijednek. Azt látják, hogy kifordultál magadból. Kimozdultál. Az életnek a mozgás, a haladás a lényege. Ha nincs mozgás, haladás, nincs élet, nincs keringés, meghal a test. Az ember nem él, ha nem történik semmi. Ha valami új történik vele, akkor lelkesedik. Ha egy fiatal lelkesedik, ezt az energiát a családnak be kell fogadnia. A családi energetika nem képes változni, hanem áll, minden impulzus erős a számára. Az a kicsi is, hogy gyermekük felnő, és társra vágyik. Minél inkább áll a család, annál merevebbek, annál kevésbé befogadóbbak minden új felé.

Ha szeretnél szerelmes lenni, tudd, hogy ez mindig változással jár. Valami olyat kell érezned, amely kimozdít. De a család félreértelmezi ezt. Azt mondja, kifordultál magadból! Inkább mi választunk neked párt, aki olyan, mint te, és olyan, mint mi. Ne gondolj középkori módszerekre, lehet ezt finoman is csinálni, úgy, hogy észre sem veszed. Na, ez az állóvíz. Ez a halál. Ha valaki ilyet átélt, az pontosan tudja, hogy meghal benne az ember. Sokan öngyilkosok is lesznek. Sokan nem értik, hogy miért kell állniuk. Miért nem haladhatnak. Miért kell azt élniük, amit már szüleik is untak. Miért kell azt végig élniük újra, amelybe szüleik is belebetegedtek.

Nem értjük, hogy a minták arra valók, hogy tanuljunk belőlük. Csak nem tanulunk belőlük. Azt mondjuk, hogy nagyszüleid is így éltek, mi is, és te is így kell, hogy élj. Miért, jó volt? Nem. Csak úgy eltelt az élet. De azt mondják neked, hogy ez minden, egy ember ennél többet nem kérhet.

Jó reggelt! Ébredjünk fel! Mit akarunk? Újat. Mikor akarunk újat? Most, a mostani életünkben! Miért akarunk újat? Mert nem volt jó a régi. Nem minta számunkra az, ahogy öregeink éltek. Nem minta az, amely nem visz előre. Nem haladtunk évek, évtizedek, évszázadok óta, tisztelet a kivételnek. A rossz minta azért tudott életben maradni, mert tisztelni kellett. Pedig igazán, szívből csak azt tudjuk tisztelni, ami pozitív dolog.

Én is életem rossz minta szerint. Ugyanazt éltem, mint szüleim, ezért nem kaptam tiszteletet gyermekeimtől. Ezzel nem minősítek senkit. Így volt. Amikor viszont elkezdtem élni a saját életemet, amely rólam szólt, nem hogy elmarasztaltak volna, hanem drukkoltak nekem! Mit jelent ez számukra? Azt, hogy van remény. Ha én elkezdtem élni saját életemet, talán ők is élhetik a sajátjukat. Ha viszont azt élem, amit szüleim, nagyszüleim éltek, akkor ők, azaz gyermekeim, nem fogják a sajátjukat élni. Ezért támadnak. Megmutatják, hogy nem jó, amit élsz. Nem jó, még akkor sem, ha társadalmilag elismert, és a családban békés helyet foglalsz el. Miért? Mert nem haladsz. Nem tettél hozzá az életedhez semmit.

Azért jöttél, jöttünk erre a Földre, hogy valami újat adjunk. Azért, hogy megvalósítsunk valamit, ami még nincs itt. Újat. Olyan újat, amely előre visz. Leszületik egy gyermek. Hozza az új ötleteit, tudását, de nem értjük. Azt mondjuk neki, hogy tessék integrálódni a családba, tessék, olyanná válni amilyenek mi vagyunk! Akkor befogadunk. De a gyerek nem érti, hogy miért kell oda „lesüllyedni”, ahol azok a dolgok vannak, amik nem igazak és nem hitelesek? Neki más a dolga: az, hogy ő mire felnő, hozzá tegye a mi hiteles értékeinkhez azt, ami az övé. Ha hagyunk neki teret, szívesen fogja hozzá tenni. De miután mi nem éltük meg azt, amit kellet, a családunk szintén nem, a felfelé haladásunk leállt, mert valaki azt várta el, hogy ugyanúgy folytatódjon minden, mit az ő idejében. Ő az, aki megállított minket, az ős, aki nem értette meg, hogy a haladás a cél. Hogy jobb legyél. Hogy tanulj, hogy változz, és hogy ÉLJ. Ez a lényeg!

Élni úgy is lehet, hogy vegetálunk. De ha már mi vegetálunk, legalább gyermekeinket ne kényszerítsük ugyanerre az életre! Ne kényszerítsük rájuk azt az életet, amelyet mi „tisztességgel” végigéltünk, de nem élveztük. Elzártuk magunk elől sokáig a szexualitást, elzártuk magunk elől a tudást, és most tombol az utánuk való vágyakozás. Mindkettőt akarjuk, mert mostanáig nem lehetett. Sokáig egyensúlytalanságban életünk ezzel. Nem tanulhattunk, akkor sem, ha akartunk. Nem szexelhettünk, habár minden test jelzett egy idő után, hogy hiányzik. Sokan nem ismerték meg a szexualitás örömeit, mert nem lehetett. Ennek a levét isszuk most, a túlzott szexualitással. Ha ez lecseng, egyensúly lesz. Addig pedig próbáljuk az egyensúlyt kezelni. Próbáljuk megértetni gyermekeinkkel, hogy az, amit várnak a szexualitástól, még nem jött el. A szex és a szeretkezés két különböző dolog. De ahhoz, hogy ide eljusson egy gyermek, egy felnőtt gyermek, ahhoz meg kell osztani vele a magunk tapasztalásait. Mi pedig nem beszélünk a szexről. Nem is értjük.

Gyermekeink azt hiszik, hogy mindent jobban tudnak nálunk róla, hiszen minden megtanultak, könyvből, filmről, és egymásról. Rossz hírem van. A szexhez testre van szükség. Arra a testre, ami a tiéd, és arra a testre, ami a másiké. Csak két testre. Csak kettő ember alkothat egy párt. Csak két ember fogja megtanítani egymásnak azt, hogy mi a jó számára, és mi a jó a másiknak. Ehhez pedig szilárd alap kell. Ha én nem beszélek arról, hogy én hogy élem a szexualitásomat a párommal, akkor a gyermekem nem tudja, hogy honnan indul. Mi az ő alapja.

Ehelyett vetítünk, hazudunk. Vetítünk, mert nem jó a szex. Sok embernek nem jó. Mindenki szégyelli. Ha szégyelli, vetít, és elhiteti magával, hogy ilyen, meg olyan csodákat élt meg. Sőt a filmek amiket, „tanulás képen” néznek a gyermekeink, szintén fikciók. Nem igazak. Nem valóságosak, és a gyerek ezt a hazugságot tanulja meg. Ha apunak és anyunak olyan csodás, ahogy mondja, akkor a gyerek útja jó alapról  indul. De ha nem indul mégsem jól, akkor valami olyan állításban hisz, ami hamis. Akkor beszéljünk az igazságról! Beszéljünk arról, hogy mennyire fontos az igazat mondani magunkról, a kapcsolatunkról gyermekeinknek, mert onnan indulnak. Ne hazudjunk, akkor sem, ha így könnyebb nekünk. Ne nehezítsük meg az ő indulásukat azzal, hogy mire megértik, hogy honnan indulnak, már  talán nem is érdemes elkezdeni életüket. És akkor ráhagyjuk gyermekeinkre a megoldatlanságainkat, azt várjuk tőlük, hogy oldják meg a Mi hiányainkat, és akkor megint nem élhetik saját életüket, mert még mindig a miénket oldják meg. Erről fogok legközelebb írni. Állítsuk meg ezt az irányt, és mutassunk új lehetőséget nekik, és magunknak. Szép napokat hozzá!