Tudásunk csak akkor lehetteljes, ha kiegészítjük azt. Valamivel, amit a másik jobban tud. Amikor párt keresünk magunknak, elképzelünk egy formát, (azaz külsőt) hogy milyen legyen. Ugyanúgy eképzelünk egy tudást róla, hogy ezt kell produkálnia. Mindeközben vetítünk magunkról egy képet amelyet ennek a személynek ki kellene egészítenie.

De a párunk kétkedéssel teli. Nem tudja értelmezni azt, hogy ki ő ebben a kapcsolatban, mert nem arra épült, hogy ki vagyok, hanem arra hogy milyen szeretnék lenni, vele. Igazságtalanság. S egy kapcsolat, melynek igazságtalanság az alapja, nem áll meg.

Ne vetíts magadról, hanem előbb találd meg önmagad. Találd meg azt, aki szeretnél lenni, és nézd meg hogy az vagy e. Ha különbség van aközött aki vagy, és aközött aki szeretnél lenni, akkor keresd meg azt, aki azzá tehet. Nem azzal hogy elhiszed, hogy az lettél, hanem azzal, hogy tanít, okít és megváltoztat téged. Miért? Mert változni szeretnél.

Ha változni szeretnél, el kell engedni régi mintákat. Olyan régi formákat, mintákat, ami eddig téged képviselt. Ez voltál te. Ez nehéz. De ha nem érted meg, hogy ahhoz hogy változz, újjá kell születned, akkor nem érted a változás lényegét. Hogy miért változunk? Azért hogy valami, vagy valaki, vagy valakik jobbak legyenek. Azért változunk, mert unjuk a régit, vagy azért mert már nem történik semmi új, izgalmas a régivel. Azért, hogy megváltozzon a világ. Azért, hogy új világot hozzunk létre. Mi, a tudat. Az ember egy nagy tudat, és testben él. Ez a test úgy változik, alakul, ahogy a tudatosságunk, -tehát nagyságunk – nő. A tudatosságunk mondjuk a lelkünk, a fényünk, a hitünk, és mindenünk ami a testen belül található. A test pedig ennek a tudatosságnak, hitnek, stb. a kivetülése. Olyan testünk van, amilyen tudattal, fénnyel, hittel születtünk. És ha nem tetszik testünk, akkor növesszük meg tudatosságunk, növesszük meg fényünk, hitünk, és alakuljunk át, más formájú testté. Képesek vagyunk rá, csak tudatosságunk fényét kell növelnünk magunkban. Amikor tudatosságunk fénye megnő, akkor változunk. De mi ettől megijedünk. Megijedünk mert mi mások leszünk.

Azt még könnyen elfogadjuk, hogy Józsi, Pista, Öcsi változik, - mert nekik muszáj – de hogy nekem változnom kellene, az fura. Miért? Én jó vagyok így is. Én mindenkivel kedves, aranyos, okos, boldog képet élek magamban meg. Kérdezzük meg a többieket, hogy vajon ők is így gondolkodnak e rólam? Vajon ők is így látnak e? Nem biztos. Ez azt jelenti, hogy olyan arcomat mutattam feléjük, ami nem volt teljes, nem ismerhettek meg, nem mutattam meg magamat nekik. Miért? Ha én nem kell, hogy rejtsek magamból semmit, akkor mindenkinek ugyanazt tudom megmutatni. Ha pedig rejtem magam néha, akkor ennek ilyen leszek annak, meg olyan. Ezért ugyanarról az emberről, tehát rólam, különböző vélemények alakulnak ki. És ha különböző vélemények alakulnak ki rólam, akkor nem vagyok egy, tehát nincs egyensúly bennem. Tehát magamat kell előbb megérteni, hogy miért mutatok maszkot felé, és miért nem mutatok maszkot mások felé. Mi áll köztünk, akivel nem tudjuk megmutatni magunkat egymásnak?

Ezeket azért kell megérteni, mert amíg nem értjük kit mutatunk, addig nem tudjuk önmagunkat megismerni. Ha pedig nem tudjuk önmagunkat megismerni, akkor alkalmatlanok vagyunk párkapcsolatra. Olyan párkapcsolatra, amelyben feloldódunk. Feloldódni azt jelenti, hogy átadjuk magunkat a másik számára, és átvesszük magunkba őt is. Ha átvesszük magunkba őt, akkor testtel kapcsolódunk össze. Minden ami test, keveredést, átadást, átvételt, jelent. Ha egy ember haladni akar, keveredik valakivel testként, és átvesz tőle információkat, és átad számára is valamit, amire szüksége lesz a másiknak. Jó esetben azt adjuk, aminek örülne a másik, és azt „vesszük el” aminek örülnénk. Rossz esetben viszont nem ez történik.

Ha én nem értem, hogy ki vagyok, akkor is haladni szeretnék. Haladni lehet előre és hátra , sőt oldalra is. Ezek mind attól függnek, hogy tudom e a kiinduló pontot. Tudome hogy honnan indulok. Ez a középpont. A középpont egy állomás. Az én aktuális állomása. Mint a horoszkóp, amikor megszületünk. Az is csak egy állomás. Egy állomás amelyet túl kell haladni. Ha én kosként születtem, akkor az volt kiindulási pontom. Mi meg azt hisszük, hogy ez végleg determinál minket. Akkor nem hiszünk a haladásban. Akkor nem hiszünk abban, hogy van értelme élni. Akkor nem akarunk élni, ha így sokat, vagy semmit nem teszünk, tehetünk hozzá.

Mi értelme van akkor élni? Rakjunk hozzá valami újat. Valami olyat, ami előre mozdít. Valami olyat, ami célt ad nekünk. És ha magunkat alakítottuk picit, akkor elindultunk. Még nem tudjuk hová, de legalább elindultunk. Ez lehet lefelé, fölfelé, és oldalra is. Ezek, haladások, vagy út keresések is. Az utak folyamatosan jönnek. Te választhatsz. Választhatsz, hogy melyiken haladj. De ha megtalálod azt, ami örömmel tölt el, leragadsz. Ha leragadsz, állsz. Ha pedig állsz, akkor megáll megint minden. Nem lüktet a test, nem dobog a szív, nem kering a vér, és meghalsz. Ennyi az ember akkor, ha nincs cél, hit, erő, amely előre, vagy valamely irányba mozdítja.

Akkor jön a pár. Valamit mutat. Olyat, amitől új cél születik benned. Olyat, ami érdekel. Olyat, amitől megmozdul a szív, olyat amitől beindul a vérkeringése rendesen. Ez a szerelem, sematikusan, vagy kémiailag. A szerelem nem más, mint cél, irány, és változás. Ha ez a cél közös, akkor együtt haladunk tovább. Ha ez a hit engem visz csak előre, akkor hitem miatt egy idő után kiszállok ebből a kapcsolatból, mert csak megállít, determinál. Ha pedig a hit engem kimozdít, akkor nem volt elég az üzemanyag ahhoz, hogy hosszan, vagy akár végig együtt maradjunk. De az üzemanyag pótolható. Az üzemanyag az, amit után lehet tölteni. És ha utántöltjük, akkor újra indul az autó, újra indul a szerelem, és újra haladunk valamilyen irányba. Ha valaki megtalálja útját, nem fog letérni róla. Megtalálja a helyes utat. Ez lehet fölfelé, vagy lefelé. Ezek irányok. Az irány azt jelzi, hogy élünk e még testben, vagy már nem. Ha valaki megtalálja helyes útját és rálát, eldönti, hogy van e értelme még ebben a testben élnie, vagy már nem. Ezek az öreg, vagy beteg testek, amelyek ilyenkor úgy döntenek, hogy kilép a lélek és elhagyja a testet. Azaz meghal. Amikor valaki megtalálja a helyes, -számára helyes – utat, akkor elindul felfelé. Felfelé indulás azt jelenti, hogy még több tudat kapcsolódik hozzá. Még többet akar érteni, hinni, látni, megérteni ebből a valóságból amely rendkívül izgalmassá teszi az életet. Ha rendkívül izgalmas akkor eszedbe sem jut a halál. Ha nem jut eszedbe a halál, akkor élsz, és haladsz. A halál egy kilépési pont a testből. Az élet is az, de máshogy. Törzsek, különböző bennszülött törzsek mutatják, hogy élni halálon keresztül nem lehet. Ha egy ember kilép a testből, úgy is megteheti, hogy boldog, megelégedett, és nem azt mondja elmenetelkor, hogy semmi értelme nem volt földi életének, hanem megköszöni, hogy itt volt, hogy tanult, hogy látott, hogy érzett, tehát élt. Az emberi élet sokféle lehet. De hogy mindig tanulni jövünk, az biztos. Ha pedig nem tudjuk, hogy mit akarunk tanulni, az csak azért lehet, mert nem értjük, kik vagyunk. Ha megértjük, hogy kik vagyunk, értjük, hogy ki illik hozzánk. Hogy ki egészít ki minket, és mivel. A mivel, az már a mi döntésünk. Ha én azt akarom, hogy mindennel, ami hiány bennem, kiegészítsenek, akkor nagyon hosszan élünk.

Ilyen is vagy. Vagy olyan, hogy valaki, egy dolog miatt születik ide. Egy dolgot ha megkap, elmegy. Egy ember nem mindig csak hiányokkal, vagy nem mindig sok hiánnyal érkezik. És ha megkapta amiért jött, elmegy. De ezt mi zokon vesszük, merthát ilyenkor eltűnik a test. Meghal az illető. mi meg azt szeretnénk, hogy örökké velünk legyen. Nem értjük a halált és ezért nem értjük az életet sem. Erről legközelebb többet írok, most viszont a párkapcsolat lényegét szeretném összefoglalni.

Tudd meg hogy ki vagy, és hogy merre szeretnél tovább fejlődni. Ha tudod ezeket, akkor olyan lelkek, emberek kapcsolódnak hozzád, akik kiegészítenek. Ha te is képes vagy, adni. Ha adni nem képes valaki, akkor nem nyílik ki a párkapcsolat számára. Nincs értelme, mert csak elvesz. És ha elvesz, ő maga is egyensúlytalan lesz. Ha pedig egyensúlytalan lesz, akkor elkezd romlani saját teste, amely öngyógyítással fog foglakozni, hogy helyreállítsa azt, ami befogad. A testet. Ha a test közben újra befogad, úgy hogy még nem állt helyre,- tehát közben másik párkapcsolat kezdődik – akkor olyan állapotba kerül a test, amelyet már egyedül nem képes kijavítani a tudat. Segítséget kell kérnie. Ezért jön újabb és újabb kapcsolat számára. És egy idő után, már azt sem tudja, hogy ki ő, és mi benne a segítség másoktól. Nem tudja felmérni, hogy ki ad neki, és ki elvesz belőle. És akkor belesüllyed ebbe az életbe, hogy adni, nem tud, elvenni már nem mer, és egyedül lesz és bolyong. Ide juttatja az embereket az, ha meggondolatlanul, illetve értés nélkül kerülünk szexuális kapcsolatba folyton. A fiatalokat nem tanítja senki erre, mert mi sem tudtuk ezeket. Hagyjuk hogy szexuálisan szabadosan éljenek, mert mi még nem élhettünk úgy. Hogy miért, arra senki nem adott választ nekünk. Ezért nekünk kellett megtalálni rá a válaszokat. Ha megtaláltuk, osszuk meg a fiatalokkal. Akkor is, ha sok keresgélés után találtuk meg. Akkor is ha ma már nem tennénk azt amit régen tettünk, mert pont abból tanultunk. Pont azt kell elmondanunk, amit szégyeltünk eddig. Mert ha nem tesszük, nekik újra és újra végig kell menni azon az úton, amelyen mi elindultunk, csak nem beszéltünk róla.

Minek tanulunk, ha nem osztjuk meg tapasztalatainkat? Minek vagyunk itt akkor? Mi értelme van akkor az egész embernek, aki olyan nagy és okos és bölcs a szemünkben? Mi értelme annak, hogy egy állat jobban megtanítja arra utódát, hogy ő mit tapasztalt? Miért mondjuk, hogy mi vagyunk a földi élet csúcsa, ha még tudásunkat sem tudjuk átadni? Ezeken kívánok, jó gondolkozást nektek.

Sok éve döntöttem úgy, hogy leszületek. A készülődések hosszúra nyúltak, mert akiket szüleimként felkértem, még nem hangolódtak össze. minden ember aki megszületik, egy hangolódáson megy keresztül. A két szülő, a két család energiáját közelíti egymáshoz magán keresztül. A test, ennek az egységnek, tehát a két családnak az összekapcsolódása térképként. Minden tudásom ott van anyuból, sőt anyu teljes családjából, és minden tudásom ott van apuból és az ő teljes családjából. Hogy mit akarok megvalósítani ebben az életemben, az ettől függ. Ettől, hogy tudom e, ki vagyok. Tudok e eleget családom tagjairól. Tudok e harcukról egymás iránt. Tudok e megértésről egymással szemben. Tudok e szerelemről, hitről igazságról családomon belül.
Ezek fontosak. Ezek az alap a számunkra. Minden ember egy adott családi alapot hordoz. Ez a genetika. ha sok családtagod van, sok tudással gyarapíthatod önmagad. Ha kevés, akkor be kell kapcsolni valakit a családodba, hogy bővülj, tudj, higgy, erősödj, stb. Ehhez viszont tudni kell, hogy ki vagy, honnan jössz,  mit képviselsz és ki a családod.
Nem azért hogy gőgös légy hogy ki vagy, hanem azért, hogy megnyíljon számodra az alap, hogy honnan indulsz. Ha tudom hogy ki vagyok, honnan indulok, meg tudom fogalmazni, hogy mit szeretnék tanulni, mivel egészíteném ki tudásomat, és mit tennék hozzá családom tudásához, párom tudásával. Ha párom valamivel többet tud mint én, egészként, tehát családként, akkor nyertünk, hozzá tettem valamit ahhoz, ami az egység, azaz a családom. Ha párom kevesebbet tud mint mi együtt, akkor ő nyert valamit, ami neki és családjának haladás fejlődés, tovább lépési lehetőség általam. Ha nem tettem hozzá semmit én sem, és a párom sem családjához, akkor nem haladtunk, hiába éltünk. Csak eltelt az idő. Ezt hívják sokan bónusz életnek. Hogy az ami van, jó, de nem kell semmit hozzá tenni, mert minden így jó ahogy van. Erre a fajta életre akkor van szükség, ha családjaink annyira elöl járnak az egész emberiséghez képest, hogy bármit tanulnak, ha hozzátesznek, nagyon erős húzást jelent az emberiség számára. Ilyenkor állnak a lelkek, és azt mondják bevárjuk azokat, akik később haladni fognak. Addig „üdülnek”, élnek, és mutatják a mintát, hogy idáig el lehet jutni. Minta kell. Fontos. Ha nincs minta, nincs út, és eltévedünk. A mintákból választhatunk. Vannak olyan minták amelyek nagyon tetszenek nekünk. De tudásunk családilag nem tart ott, hogy éljük. Akkor keresünk valakit családként, ( mert egy emberrel nem tudunk kapcsolódni, olyan nincs), és velük újat hozunk létre. Ez a házasság, az új kialakítása. Ha az én családom szegény, a tiéd gazdag a kettő együtt valahova halad. Ha a családom boldogtalan a szegénységtől, a tiéd pedig nem élvezi a gazdagság adta örömöket, akkor a szegény háttérből jövő családtag megtanítja újra élvezni az életet a gazdag számára, mert megmutatja hogy hogy kell örülni annak ami ajándék, kedvesség neki. Ezeket tudásnak hívjuk. Tudás az is, hogy élni van kedvünk. Ha egy gazdag ember meg akar halni, mert nem élvezi az életet, akkor valaki aki gazdagságra hajt, megtanítja az adás által élvezni az életet a haldoklónak, hiszen aki nem tud adni, és kapni, az nem keringteti magában az életet, ő csak vegetál, majd meghal. Az ember él. Ha pedig él, meg kell tanulnia keringtetni. Ha keringés van, tehát adás kapás, akkor boldog, és halad. Ha halad, akkor az kihat mindenkire körülötte. Látják, hogy van életkedve, az vonzó mások számára, majd látják, hogy hisz, hogy bízik, és van értelme az életének. És akkor újabb mintát rajzoltunk. Ne legyetek annyira spirituálisak, hogy egy adott mintához ragaszkodtok, mert akkor nem haladtok ti sem. Ami minta jó volt tegnap, ma már elavult, rossz. Az a minta a kor akkori társadalmának épült, készült de mi leragadtunk azoknál. A vallások ilyenek. Minták, amelyek jók valakinek, és elavultak valakinek. Amikor egy tudást megszerzel, kijártad az elsőt, újabb tudásra ácsingózol, újabb tudásra vársz. De ha azt mondják, hogy nincs más, nincs több, megállíthatnak. Ha egy keresztény egyházban azt mondják, hogy ez a maximum, akkor halld meg belőle a lényeget. Az egy minta, egy rész, az egészből. Ha az egész érdekel, akkor tovább kell menned, de ha megelégszel egy résszel az egészből, akkor tedd teljessé tudásodat benne. Ne hidd el amit mondanak teljesként, hanem éld meg. Éld át. Hat e rád az egyház, ad e hozzád valamit. És ha igen a válasz, akkor hajrá, maradj benne, és tanulj. De ha már nem ad hozzád, nem hat rád, akkor haladj tovább, és tanulj új csodákat, azokat amelyeket ott nem tanultál meg. Azokat, amelyeket csak máshol tanulhatsz meg. Miért? Hogy kibővítsd tudásodat, és haladj tovább.
Nem muszáj mindent maximálisan megtanulni, hiszen te nem csak egy Én vagy, hanem egy család. Egy többség. És a családnak ha volt már útja a keresztény egyházzal, mint nekem, akkor számomra nem kell sokáig az a tudás, vagy egyáltalán nem kell. Miért? Mert már megtanultam azt az osztályt, mert már a családom elvégezte azt a sulit, és ha átadásra került a tudás, akkor megkaptuk egymástól azt, ami hiány. És ha a hiány betöltődik, akkor kijártuk azt az osztályt és újabb osztályba léphetün, na de itt megszűnik a komfort zóna.
Ez egy új osztály, új tudással, új hittel, ami veszélyes félelmetes először. Félni addig fogsz, míg fél-információid vannak arról amit tanulsz, tehát nem teljes a tudásod. A vallások ezt veszik alapul a tovább lépés félelmét. Ha kilépsz az egyházból, „hétszerte olyan gonosz leszel mint előtte.”Mi ez, ha nem megfélemlítés. Miért félünk a következő osztálytól? Azért mert nem látjuk mi van benne. Nincs rálátásunk. És minél inkább tartjuk magunkat távol attól ami a következő osztály, annál félelmetesebb lesz. Annál veszélyesebb lesz. Pont mint a régi térképeken volt, amikor az ismert területeket lerajzolták, és ahol még nem jártak, nem látták, oda azt írták, hogy „azon túl, sárkányok laknak”. Ugyanitt tartunk. Nem változtunk. Félünk. Félünk az ismeretlentől, félünk az újtól, és még meg is magyarázzuk, hogy annál több, és jobb nem létezik, mint amiben benne vagyunk. Innen jöttem én. Egy ilyen háttérből. Aki megtért, és odafordult Istenhez, sokat kapott, majd rájött, hogy megállt. Azokat az észleléseket, szerelmeket csodákat amelyeket átélte, eltűntek, megálltak. Akkor azt mondták, hogy az én hitemmel van baj. Próbáltam jobban hinni. Minden energiámat arra fordítottam, hogy imádkozzak, és higgyek jobban. De ez már csak erőlködés volt. És feladtam.
Azt mondtam nincs értelme tovább. Nem értettem akkor még, hogy miért, csak éreztem, hogy tovább kell lépnem. Azóta sokat tanultam. Magamhoz képest bölcsebb lettem. Azt tanultam meg, hogy ami ma csoda nekem, az holnap természetessé válik. Akkor megyek tovább, hisz azon a szinten ahol megáltam nem jön újabb csoda, mert nem változtam, nem haladtam tovább. A haladás a lényeg. Minden csoda három napig tart. Van akinek az csoda, ha karácsonyfa van a házban, és van akinek az, ha roskadásig van ajándékokkal. Mindenki máshol tart. Csodáinkat ez határozza meg. Van akinek az a csoda, ha meggyógyul halálos betegségből, és van akinek az, hogy hozzátartozója halála valamilyen felismerés felé viszi, hogy más életet éljen, máshogy dolgozzon, vagy akár másban higgyen. Ennyire különbözőek lettünk. Nem is tudunk egymás örömeinek örülni, mert ami nekem öröm, az lehet hogy belőled irigységet vált ki. És ami nekem szomorú, pl. hogy nincs ajándék a fa alatt, az lehet, hogy életed legnagyobb öröme, hogy fa van a szobában ahol élsz. Ilyenek vagyunk, különbözőek. A különbözőségek azért vannak, hogy meglássuk benne magunkat. Hogy hol vagyunk ebben a matrixban, és hol szeretnénk lenni. Ha valahol szeretnénk lenni, akkor arról is meg kell győződnünk, hogy vajon akinek életét vágyjuk, ő szeretne e ott maradni, szereti e élni azt az életet amit él. Mert ha igen, akkor én nem mehetek a helyére. És ha igen, akkor erővel nem túrhatom ki onnan. De hogy értsd, a gazdagságot, az egyensúlyt, a tökéletességet is meg le4het unni. Úgy is el akar jönni egy idő után onnan is valaki, és akkor ha ott tartasz, beállhatsz a helyére. Vezethetsz, irányíthatsz, hihetsz, vagy bármi, amire vágysz. De nem szorítunk ki senkit a helyéről, nem akarunk senki helyére ülni, ahhoz dolgunkat jobban kell végezni. Eddig voltak az ajándékok, most jön az, hogy tehetünk érte.
Ha én azt látom, hogy olyanok vezetnek, aki nem képesek erre, akkor be kell bizonyítani, hogy jobb tudásom van hozzá, hogy vezessek. Ehhez viszont meg kell nyitni magam. Ha megnyitom magam, lehet, hogy azt fogják, mondani, hogy még azt sem vagyok képes ellátni, amiben eddig dolgoztam, nemhogy vezessem az országot. Ha viszont nem nyitom meg magam, sohasem tudom meg, hogy hol tartok. Ha megtudom, hogy hol tartok, akkor haladhatok irányba a célom felé. Tudom mik a hiányosságaim, és mik tudásom bennem. Ha nincs meg az alap, akkor túl képzelem, vagy sokan viszont alacsonyan képzelik magukat. Ha kinyíltok, látni fogják tudásaitokat. Ne sértődjetek meg, ha azt mondják, közmunka, vagy azt, hogy igazgatói szék. Meglátjátok akkor azt, hogy hol tartotok. Ha fel kell emelni valakit oda ahova való, előbb utóbb rájön arra, hogy tanulnia kell. A tanulás, több mint az egyetem. Tanulni egymástól is tudunk, ha nyitottak vagyunk. Egy találkozással, egy nyitott beszélgetéssel néha többet tanulunk, mint egy év egyetemmel. Persze vannak olyan tudások, amelyek iskolai kereteken belül kerülnek átadásra. Ha egy orvos elmeséli műtétét, nem valószínű hogy holnap én műtök ezáltal. Lehetnek értések bennem arról, hogy hogyan működik a fizikai test, de nem vagyok kész műteni. De a politika pl. tanulható. Hallgatom azt ahol tartunk. Meglátom, hogy hol vannak a rések, a hiányok, és elkezdem betölteni azt. Mi a politika? Helyreállítás. Ha jól töltöm be a réseket. Mi kell ahhoz, hogy jól töltsem be a réseket? Jó rálátás arra, ahol most tartunk. Ezért lenne fontos az őszinteség. Most elkendőzve kapjuk a politikát. Elkendőzve nem lehet igazi rálátásunk arra, hogy hol van a rés, hol kell betömni a problémás területeket. Ha megnyitjuk az igazságot, akkor meglátjuk a hibákat.
Hibák vannak, mert hiszen nem működik a rendszer. De ha elrejtjük az igazságot, nem tudjuk megjavítani a rendszert, pedig ha megjavítjuk, akkor az működni fog. Mégpedig jól. A tudás lényege az, hogy ne rejtsd el azt, ami nálad nem tökéletes, mert nem tudnak segíteni. Az okos ember kiadja magát. Ez vagyok, itt tartok. Tudsz e hozzáadni valamit. Ezek a házasságok alapjai. Most viszont minek házasodjunk, hiszen azt sem tudjuk megmutatni, hogy kik vagyunk, mert félünk, hogy akkor nem kellünk. De ha megmutatjuk azt akik vagyunk, tudja a kedves párunk, hogy mit adjon hozzá. Ez a párkapcsolat. És a párkapcsolat csak akkor lehet teljes, ha azt mondjuk, hogy én ez vagyok. Erről írok legközelebb bővebben. Szép napokat nektek.