Két ember között különbség kell hogy legyen. Van is. Ez a különbség az, hogy valakit a múlt érdekel, és valakit a jövő. Ez a különbség a spirituális, és a nem spirituális ember között. Egyik sem él a jelenben, egyik sem érti a mát.

Egy spirituális emberrel nem lehet másról beszélni, csak arról, hogy mi lehetséges. Ez jó, ha meg tudod mutatni. Ha csak beszélsz róla, akkor ez még csak fikció mások számára, és értelmezhetetlen is. Ám amikor valaki leragad a múltban, nem tud másról beszélni, csak hogy milyen volt akkor amikor élt még, az viszont nem visz előre minket. Le lehet ragadni így is, múltként, és le lehet ragadni úgy is jövőként, hogy valaki spirituálisnak mondja magát. Igen segíthetünk vele. Igen előre mozdíthatjuk az időt, de ehhez jóval többet kell értenünk.

Nem értünk semmit, csak hiszünk. Ez is egy lehetőség. Hinni is jó, de a nem kevésbé spirituális az az ember aki Istenben, Jézusban, Mohamedben, Krisnában, stb. hisz. Miért? Mert ők is „csak” minták. Olyan minták, amelyek követhetőek. S ha követjük őket, akkor ugyanazok történhetnek velünk, mint velük. Mindenki valamilyen formában kirekesztett is volt. Nem csak jót hordoztak. Nem tudtak alkalmazkodni ahhoz ami volt,  újat, csodát és csodálatosat hoztak.

Sok volt az akkor az akkori kor emberének. Nem is tudták befogadni. Most is így van ez a spirituális emberekkel.

Ne akarjunk egyből mindent megváltoztatni. Próbáljunk meg mi is alkalmazkodni. Mi akik spirituálisak vagyunk, nem akarunk alkalmazkodni, de elvárjuk, hogy hozzánk „nőjjön” föl a világ.

 Miért? Kik vagyunk mi? Mennyivel vagyunk többek másoknál? Rendben van, hogy ott van a szándék bennünk, hogy változtassunk, de ott volt Jézusban, Mohamedben, És Buddhában is.

Sikerült nekik akkor? Nem. Akkor sem és még most sem. Ők sokan, még nem tudták egybeszerkeszteni az emberiséget, de szétválasztani sem. Egy egy csoport közelebb került általuk, -ezek a testben a szervek -. Egy egy csoport távolabb került egymástól, _ ezek a sejtek, vagy sejtközötti állományok a testben -, és egy egy csoport összekapcsolódott, és homlokegyenest mást akart, - ezek pedig a mirigyek bennünk-. A test tökéletes analógiája az emberiség fejlődésének, vagy visszafejlődésének. Az ember még nincs kész. Még nincs minden sejt közös irányítás alatt. Addig viszont képes önmaga ellen fordulni, a test. A testben a háborgások, valamilyen megnem értés miatt alakul ki. A test képes megmutatni, hogy mely terület működik rosszul benne. De mi spirituálisan nem foglalkozunk azzal. Miért? Mert föléemelkedünk a problémának. Ez ma már versenyszám lett. Ki tud jobban föléemelkedni a problémának, magyarul, ki foglalkozik legkevésbé azzal ahol jelez a test hogy baj van. Szuper. A test akkor egy idő után nem jelez. Minek, hiszen úgysem foglalkozik vele a gazdája. Ekkor a spirituális ember azt mondja, hogy ugye hogy nekem volt igazam, hiszen már nem is fáj. Igen ám, de ilyenkor valójában az történik, hogy lelked egy része jelzett, hogy hol van probléma, majd rájött, hogy nem figyelsz, így kihúzodott abból a testrészből, amely innentől kezdve nem érez. Ha nem érzel ott, akkor valóban nem fáj, de ha nem érzel ott, akkor azt is jelenti, hogy nincs ott lélek aki viszont gyógyíthat. Ha nincs ott lélek akkor ez a terület nem gyógyul, viszont így nem is fog megoldódni a probléma. Ez a spiritualitás. Átugrani a problémán, és nem megoldani. A megoldás ezzel szemben az, hogy megértem testem jelzését, foglalkozok vele, és kezelem a problémát. Ha betegség, akkor orvoshoz, látóhoz, gyógyítóhoz fordulok. Ha pedig lelki eredetű sérelem, akkor pszihológushoz, baráthoz, társhoz fordulok vele. Igen, a test jelezhet lelki eredetű problémákat is. Egy izomhúzódás mindig lelki eredetű. Egy gyomor rontás többnyire lelki eredetű, és egy ideg becsípődés kizárólag lelki eredetű lehet. Az ember nem érti meg magát, amíg nem figyel a jelzéseire magában.

Ne legyünk annyira spirituálisak, hogy nem figyelünk testünkre. Figyeljünk oda jelzéseire, és kezeljük azt annak megfelelően. Ha egy test jelez, érezzük, meg, hogy mit szeretne mutatni nekünk. Ez is spiritualitás, de ahhoz kapcsolódóan, ahol tartunk. Nem szabad azt hinnünk, hogy azért mert meghallgattunk egy misét, vagy megtértünk, vagy meghallgattunk egy spirituális gyógyítói kurzust, már ott is tartunk. Nem így van. Többször elmondtam, hogy testünkben rengeteg féle rezgésű, fényű, energiájú sejt, vagy kisebb elem található. Mi magunk sem vagyunk egyformák. Mi magunkhoz képest is több utat kell kinyitnunk amivel kielégítjük magunkat, megtanítjuk magunkat. Van a testünkben alacsony rezgés, amelynek elég az első osztályos tudás, és van magasabb, és nagyon magas rezgés is. Különbözőek vagyunk, magunkban. Pont úgy mint az emberek. Mind különbözőek. Nem is lehet őket egyformán szeretni, egyformán tisztelni, és egyformán érteni. Ugyanígy a testünkben is különbözőek vagyunk. Minden testterületünket aszerint kell táplálni, tanítani, ahol tart. És ha egy test rendkívül sok különbözőséget tárol, akkor az alacsony rezgésűvel, tehát a spirituális ember szerint a „lényegtelennel” kell foglalkozni. Miért? Mert ha a magas rezgésűhöz még hozzáteszel, akkor tested legmagasabb része, még magasabbra emelkedik. Viszont ehhez képest ami lent volt, - és azzal nem foglalkozott senki -, még alacsonyabbnak fog hatni. A magas felszállt, az alacsony maradt a helyén, ezért még nagyobb lett a testben a rezgéskülönbség. Egyre egyensúlytalanabb leszel. Jelez a test, hogy szédülsz. De nem foglalkozol vele, hiszen nem kell foglalkozni semmivel ami test, majd elmúlik mint múltkor is, amikor onnan a test azon területéből kilépett a lélek. Tehát újra nem érzel. Nem meggyógyítottad magad, hanem nem érzel. Miért? Mert folyamatosan vezeted ki a lélek egy részét a testből. Először egy részét, majd még egy részét, és így tovább. Egy idő után alig van lélekrészed a testben. ha nincs elég lélek a testben, nincs lelkesedés, és nincs életkedv sem. És egy idő után beindul az elvágyódás. Ezt hívjuk halálvágynak. Egyik spirituális embernek sincs fogalma arról, hogy hogyan juthatott el idáig, hogy nincs kedve élni. Azért mert nincs bennük elég lélek.

A lélek ha bent van a testben, bizony érez az ember. Bizony érezni fogja, ha baj van. Bizony jelez a testnek, hogy azzal és azzal a területtel kell foglalkoznia, ha tovább akar lépni, és életet akar lehelni magába. Lélek nélkül nem tudunk élni, hiszen akkor a test meghal. A spirituális ember viszont élni jött, élni szeretne, sőt hozzátenni ahhoz ami van. Ahhoz ami van , viszont csak akkor tud hozzátenni, ha felméri, hogy hol tart. Hogy hol tart a teste, hogy hol tart az emberiség, és így tovább. Tudnia kell az igazságot. Tudnia kell az alapot. akkor viszont már nem akar mindent eltüntetni. Meg akar gyógyulni, hogy másnak is megmutathassa, hogy hogyan is lehet meggyógyulni. Meg akarja érteni, hogy mentálisan is és fizikálisan is hol tart. Nem azért, hogy megijedjen hogy beteg, hanem azért, mert ha nem tudjuk, hogy mi a bajunk, nem tudjuk, hogy mit kell megtanulnunk hozzá, hogy meggyógyuljunk. Ez egy szemlélet váltás, hogy megértsük, hogy spirituálisan elkendőzzük a problémát, míg ugyanígy meg is oldhatnánk. Igen ám, de mi lesz azokkal az emberekkel akik eddig azt hitték, hogy gyógyítottak, és kiderül, hogy csak félreállították a lélekrészeket? Meg kell érteniük, hogy ez is óriási segítség volt addig amíg nem jutottunk, vagy jutunk el a megoldás kezeléséhez. Most már felnőni készül az ember. A felnőttet pedig az jellemzi, hogy képes megoldani azt, amit egy gyermek még nem. És amikor erre rájössz, akkor már nem kellenek a különböző gyógyítok, orvosok, látok, pszihológusok, de addig igen. Még sokáig. Azért mert az emberek még nem ébredtek fel. Az emberek csak elkezdték kinyitogatni a szemüket. Ha elkezded kinyitogatni a szemedet, néha túl nagy a fény, néha nem tudsz belenézni, de egy idő után megszokod, és nagyobbra mered nyitni. Minden egyes nyitás után, többet fogsz érzékelni abból ami van. Több dologra látsz rá, többet értesz meg abból, ami az egész. De attól, hogy résre kinyitottad a szemed, és jön a fény, még ne szállj el. Az még csak egy kicsi része az egésznek, amihez még hozzá sem szokott a szemed. Próbáld megérteni, és tanulj, azaz nyílj tovább.

Jó szórakozást az élethez nektek.

Az élet azt jelenti, hogy kering benned, bennünk valami, amit vérnek nyiroknak, energiának, fénynek hívunk. Ha kering, akkor mozog. Minden ami mozgás, élet. De nem mindent hiszünk, és élünk annak. Az élet addig amíg egy bizonyos rezgésen halad, élettelen állapot. Egy bizonyos rezgés fölött, élő állapot. Az élet meghatározása relatív. Minden ami mozog, él. Abban lélek, azaz fény van.
A tárgyak is élnek. Kisebb mozgásokat képviselnek, de mozgás tartja őket össze. Az a kohézió, a mozgás. Az ember testében különbözően mozog minden. Van olyan terület amely nagyon mozog, és van amely kevésbé. Térjünk vissza a testre amely mozog. Egy ásvány is mozog. Sőt, nő, növekszik. Azt mégis élettelennek hívjuk. Azért mert mozgása nem elég gyors ahhoz, hogy élőnek tituláljuk. Ha gyorsabban mozog, akkor amőba. Az már elfogadható mozgás számunkra. Azt már élőnek hívjuk. De a tény az, hogy minden mozog. Egy tárgy is. Valamely tárgynak gyorsabb a mozgása, valamely tárgynak lassabb. Azzal amely gyorsabban mozog, azzal a tárggyal a fiatalok jobban érzik magukat. Azokkal amelyek pedig lassabban, azzal pedig az idősek érzik jobban magukat. És van olyan, hogy egy fiatal is a lassú mozgású tárgyakat helyezi előtérbe, és van hogy az idős a gyorsat.  A tárgyakból felismerheted saját rezgésedet. Hogy mivel érzed jól magad. Minél idősebb, rozzantabb egy tárgy, annál alacsonyabb a rezgése. És minél fiatalabb, újabb egy tárgy, bármi is legyen, annál fiatalosabb a rezgése. Egy gyerek a játékokkal veszi körül magát. A játékok gyorsan rezegnek. Egy idős ember könyvekkel, régi bútorokkal veszi körül magát, amely lelassítja az ő rezgését is. Ha akarod, hogy változzon a régihez való viszonyod, és újakat akarsz befogadni, akkor el kell indulni az ismeretlen felé, ami új.
Az ijesztő. Ijesztő, mert nem ismerem. Ijesztő mert nincs biztonság érzetem benne. És ijesztő mert nem régi, megszokott. Ahhoz hogy haladjunk el kell indulnunk valami felé ami új, ami ismeretlen, és ami ha elkezdted megismerni, izgalmasabb mint a régi. De ehhez nyitottnak kell lenni az új felé. Annyira, hogy kinyíljon érdeklődésed. Nem kell egyből tudni mindent, és nem várja el senki tőlünk, hogy egyből új információkat közvetítsünk az új tárgyakról, csak próbáljuk megismerni őket. Mert az új tárgyak alkotják a jövőt, és ezek fogják nemsokára a jelent is alkotni. Akkor mit kezdesz magaddal? Mivel veszed körül magad? Főleg ha már nem lesz régi? Mivel? Ragaszkodsz a régihez. És ha ragaszkodsz a régihez, akkor lenn tartod magad egy alacsony rezgésen, egy nagyon enyhe mozgáson, és megállítod azokat is akik szeretnek téged. A fiatalok mennének, haladnának előre. Miattad nem teszik, hogy jól érezd magad bőrödben. Hogy még élhess ezen a bolygón. Hogy még ne kelljen elhagyni azt, mert szeretnek téged. Ha szeretnek téged, megpróbálják számodra berendezni világodat úgy, hogy jól érezd magad. Úgy, hogy otthon érezd magad. Sajnos ez viszont a te komfort zónád, és nem az övék. Még nem akarsz haladni és ha a fiatalok folyamatosan eléd varázsolják a múltat akkor megragadsz, és egyáltalán nem fogsz haladni. De ez élet a halálban, vagy halál az életben. Ez zajlik az emberekben is.
A testben alacsonyabban és magasabban rezgő részeink vannak. Amelyek magasabban rezegnek, állandóan vágynak a felemelkedésre. Amelyek viszont alacsonyabban rezegnek, azok komfortot, megállást, biztonságot várnak. Ezek benned harcolnak. Nem egyeznek meg. Azért nem, mert különbözőek. A spirituális emberek nem foglalkoznak magukban az alacsonyabbal, csak mennek, haladnak tovább. Egy idő után azonban megállnak. Nem haladhatnak tovább. Miért? Mert nem értették meg, hogy mi az egység. Csak együtt történhet meg a felemelkedés. Csak együtt haladhat tovább a test. Nem lehet olyan, hogy két láb felemelkedik, és egy kéz, de a többi úgy dönt, hogy nem. Ez lehetetlen, mert az egész együtt halad. Ha egy láb előre akar menni, és a test még nem kész rá, jelez. Hogy fáj. Fáj a láb. Azt jelzi, hogy az egész számára, túl gyors. Meg kell tanulni úgy haladni, hogy együtt tudjunk menni. Együtt mindannyian.
Ugyanez van az emberek között is. Van aki hatalmas tempóval elindul, és senki sem tudja követni. Az sem jó. Ha kiszakítjuk magunkat az emberiségből, nem tudunk kivel játszani. Nem tudunk kivel jól lenni. És nem értjük, hogy miért vagyunk itt. Az egységért. Azért a bizonyos egységért, amit leginkább testünkön keresztül tudunk megtanulni. Ha jelez testünk, meg kell tanulnunk érteni jelzéseit. Ha nem értjük, akkor azokat akik lenn vannak el kell engednünk. Ekkor a fizikai test, halált él meg.
 A halál például az amikor sejtek elhalnak. Vagy szervek.  Minél több a sejtek, szervek halála, annál kevesebb az élet benned. A test együtt halad. Ha megérted hogy hogyan, akkor először arra fordítasz figyelmet, aki lenn van. Aki leragadt a régi bútorai között. Aki elhitte hogy még mindig ott tart az egész. Miért történhetett ez? Hiszen a test folyamatosan kommunikál minden sejtjével? Azért mert erek a keringésből leszűkültek. Ha leszűkültek, akkor lassabban érkezik az információ oda. Minél lassabb annál tovább áll azon a szinten a test. és van olyan, hogy egy ér, elzáródik. Ha egy ér elzáródott akkor az a terület amely sejtekből áll szintén, már soha sem kap információt az egészből, és leáll. Ott nem fejlődnek új sejtek, nem alakulnak ki új lehetőségek arra, hogy visszakapcsolódjon az egészbe. Elzáródik és meghal. Minél tovább marad információ, avagy táplálék, azaz mozgás nélkül, annál inkább meghal. Ez a halál. Hogy eltűnik belőle a mozgás. De ha a mozgás eltűnik, újra is lehet indítani. Lehet egy új sejtet létrehozni, amelynek az lesz funkciója, hogy segít. Ilyen segítő sejtjeink vannak a testben, akiket úgy hívunk, hogy T limfhociták. Nekik viszont meg kell tanulni, jól segíteni. A sejtek amelyek elhalnak, újakat hoznak létre, segítséggel. Ha olyan sejt hal meg, amely az egészet lenn tartotta, akkor örülünk neki, mert így az egész tovább tud élni, fejlődni, haladni. Ha viszont olyan sejteket öl meg a segítő, amik nagyon magas rezgésűek voltak, akkor szintén segít a test egésze számára.
Ezt nem szeretjük, mert nem értjük. Ez olyan a testben, mint amikor egy rettentő rossz állapotú testbe egy tökéletes szívet ültetnek be. Ez a szív magasabb rezgésen van mint a test többi része. Ha elkezdi azt felemelni olyan magasra ahol ő van, nem bírja ki a test, és meghal. Ha pedig „csak” olyan szívet kap a régi test, ami kicsit jobb nála, akkor segít számára. Akkor marad az élet. És onnan kell elindulni, ahol az alaptest tart. Az alaptest pedig egy spirituális ember számára, MINDIG túl van gondolva. Mindig azt hiszik, hogy jobb állapotúak, mint azok, akik esetleg nem foglalkoztak spiritualitással, azaz mágiával.
Mi a mágia? Illúzió. A mágia azt jelenti, hogy így is élhetnél. De nem élsz. Mutasd meg magad egészségesként, és minta leszel, példa mások számára. Minél több a minta arra, hogy hogyan emelkedhet fel egy emberi test, annál több ember fog felemelkedni. A felemelkedés, nem más, mint mozgásváltás, gyorsabb mozgás felé. De egyszerre nem megy. Egyszerre, úgy, hogy nem értelmeztem át az egészet, lehetetlen. A teljességet kell hozzá figyelembe vennem. Azokat a sejteket amelyek leragadtak régi szobájukban, régi bútoraik közé. Azokat akiket megszemélyesít családod. A dédik, a nagyszülők ők. Ezeket az embereket nem lehet csak úgy kidobni a testből. Nem lehet azt mondani, hogy lejárt a mandátumotok.
Viszont el lehet kezdeni őket motiválni. Meg lehet tanítani nekik, hogy jó az új. Hogy van abban öröm, és ha jól érzik magukat az újban, tetszik az új berendezés, akkor hajlandóak jönni velünk, és változnak ők is. Egyre jobban érdekli őket az, hogy haladjanak. Ők is akarnak repülni. És együtt tudunk is. Együtt lehet is. Csak így tudunk együtt haladni, és egységet megérteni. Amíg pedig ezt nem értitek, addig mindig lesznek öregek, vagy akár fiatalok is, akik nem képesek változni, nem tudnak olyan gyorsan haladni, mint mi szeretnénk. De mi akármennyire is szeretnénk haladni, tőlük is függ. Ezért nekünk kell megérteni. Ha nem ápoljuk, gyógyítjuk, segítjük, később tanítjuk öregeinket, akkor önmagunkat állítottuk meg. Csak együtt lehet haladni. Ezt tanuld meg, mert különben el kell mennie minden idős embernek, és minden beteg embernek, akik az egész haladását determinálják.
Jól gondold meg mit szeretnél. Milyen világot és aszerint építsd az életed. Aszerint élj, és segíts, vagy ne tedd. De ha segítesz akkor örömöd lesz, ha pedig nem, akkor bánatod. Erről beszélek legközelebb nektek. Csodálatos szép napot, családi békét, és örömöt kívánok nektek.